Valószínűleg főnek a fejek Washingtonban és Kijevben, ugyanis egy kínai küldött bejelentette országa követelését arra vonatkozóan, hogy az ENSZ vizsgálja ki az Északi Áramlat felrobbantásának ügyét.
Egy kínai küldött pénteken az ENSZ által vezetett nemzetközi vizsgálatot sürgetett az Északi Áramlat gázvezeték 2022 szeptemberében történt felrobbantásának kivizsgálására – tudta meg a Mandiner.
Több mint 18 hónap telt el az Északi Áramlatnál történt incidens óta. Egyszerűen sajnálatos, hogy nem vontak le következtetést
– mondta Geng Shuang, Kína helyettes állandó képviselője, hozzátéve, hogy Svédország és Dánia, az incidens két fő érintettje 2024 februárjában bejelentette az országspecifikus vizsgálatok befejezését. A két ország vizsgálata nem hozott nyilvánosságra érdemi információkat, nem mutatott konkrét előrelépést, és nem vont le egyértelmű következtetéseket, ami még több spekulációt és kételyt váltott ki a nemzetközi közösségben – közölte.
Az Északi Áramlat gázvezeték felrobbanása súlyos incidens volt, amely szabotálta a transznacionális energetikai infrastruktúrát. A robbantások óta a Biztonsági Tanács több alkalommal is foglalkozott a kérdéssel, […] Kína objektív, pártatlan és szakszerű vizsgálatot követel az igazság mielőbbi kiderítése és az elkövetők bíróság elé állítása érdekében, hogy a hasonló incidensek ne ismétlődhessenek meg
– mondta.
Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/EPA/TT Hírügynökség/Svéd parti őrség
füredi46
2024-04-28 at 11:48
János
Úgy van bizony! Egyetértünk.
Talpra magyar!
2024-04-28 at 01:17
Kínai cégek azért nem ruháznak be Németországba mert hagyta hogy az Oroszország felől hazájukba olcsó orosz földgázt szállító vezetékeket hagyta felrobbantani és ki sem igyekszik azóta is nyomozni a terrorista tetteseket.
János
2024-04-27 at 21:48
Talán ez:
(>‿<) vagy ez 😆
zatyi József
2024-04-27 at 21:11
Van húzott szemű smiley? 🙂
Ungarn über alles !
2024-04-27 at 18:46
dehogynem ! hisz minden gázvezetéken ott a figyelmeztető tábla: tűz és robbanásveszély ! …csakhogy a kóbor elektromos angolnák nem értik az angol feliratokat
Logikus
2024-04-27 at 18:10
Érdekes mód több vizsgálat is volt már, de egyikből sem került semmi napvilágra. Csak nem maguktól robbantak fel azok a vezetékek? 😀
János
2024-04-27 at 17:29
pm
2024-04-27 at 16:26
Majd kitalálunk valamit, ravaszkodunk majd mi is egy kicsit.
😊😄😃
Végül is, mi is ősi kultúra vagyunk❗❗❗
Az amikhoz képest kivált.
pm
2024-04-27 at 16:26
ez már volt téma: valóban, ki kell deríteni .. ééés mi van akkor ha a saját szövetségesünk tesz keresztbe nekünk/usa/ na akkor mit is fogunk tenni???
Bukohill
2024-04-27 at 15:06
Ravasz játék a mahjong. Itt a válasz Blinken fenyegetéseire.
János
2024-04-27 at 13:50
füredi46
2024-04-27 at 13:28
Rafkósak, mert ősi kultúra, melyet a történelem során semmilyen idegen izmus nem tudott tartósan tönkretenni. Még a komcsik sem❗
Alapja a konfuciánus, tao és a buddhizmus a sziklánál, sőt a víznél(❗) is keményebb, időtállóbb, az Úrnak tetsző.
Tökéletesen kiismerte volt gyarmatosítóit és tanult belőle.
füredi46
2024-04-27 at 13:28
A kínaiak tudnak valamit… Ők előbb-utóbb mindenre rájönnek. A rafkós kínaiak most az ENSZ-t tesztelik…
Bruno
2024-04-27 at 12:58
Menjenek el Kliforniába és vágják be egy pár fekete autóba Rócsild és a Soros Klinton klánt.Rövid (fizikai) kihallgatás után megtudják az összes szereplő kilétét.
János
2024-04-27 at 12:46
J. Bidennek köze nincs a dologhoz. Ő csak végrehajtja, amit a DS parancsol neki. ☹️
Azt sem tudja, mit beszél❗❗❗
Ungarn über alles !
2024-04-27 at 11:36
asszem ez áttételesen, és első sorban a csetlő-botló Usákos lotya-agyú állatnak, és csatolt szoponcainak szól
…hogy ha nem tisztázzák a gázvezetékek felrobbantásának az ügyét, úgy a saját tengeralatti kacatjaik-drótjaik-villany és olajvezetékeik biztonságáról is lemondhatnak
k
2024-04-27 at 10:02
–Minden teljesen egyértelmű.
Joe Biden egy február 7-ei, néhány héttel a háború kezdete előtti sajtótájékoztatón azt mondta: – “Ha Németország… Ha Oroszország inváziót indít, tankok és katonák lépnek át Ukrajna határán, nem lesz többé Északi Áramlat 2. Véget fogunk vetni neki…..Ígérem, hogy képesek leszünk rá.””
https://www.origo.hu/nagyvilag/2022/09/joe-biden-februarban-arra-utalt-hogy-ha-oroszorszag-tamad
–Tehát Jóe Biden beigérte az Északi Áramlat Gázvezeték felrobbantását és az úgy is történt ígéretéhez híven.
–Tehát minden teljesen egyértelmű, az Északi Áramlat Gázvezetéket a TERRORISTA USA robbantotta fel, Joe Biden utasítására.
Béla
2024-04-27 at 09:00
“Kína objektív, pártatlan és szakszerű vizsgálatot követel az igazság mielőbbi kiderítése és az elkövetők bíróság elé állítása érdekében, hogy a hasonló incidensek ne ismétlődhessenek meg.”
Hiába követeli.
A II. Világháború befejeztével az USA, Nagy Britannia és a Szovjetunió győzelme tette lehetővé “a háborús bűnösök kötelező megbüntetését”, akik mindannyian a vesztesek soraiból kerültek elő.