Visszapillantó tükör - 100 éve született Bessenyei Ferenc
Száz éve, 1919. február 10-én született Bessenyei Ferenc kétszeres Kossuth-díjas színész, a nemzet színésze, a magyar színművészet óriása.
MTI
Egy ötgyermekes, elszegényedett hódmezővásárhelyi kereskedőcsalád legidősebb fia volt. Anyja varrásból tartotta el gyermekeit, a ruhákat Ferenc szállította ki a megrendelőknek. Tizenhat éves volt, amikor boltos segéd apja öngyilkos lett, a tragédia egész életére rányomta bélyegét. Nem végzett színi tanulmányokat, pályáját szülővárosának önképzőkörében kezdte, majd a város nyári színházában lépett fel. 1940-ben tagja lett a szegedi Városi Színháznak, kevéske fizetéséből fiatalabb öccseit is támogatta. 1942-től rövid ideig Miskolcon, a Budai Színházban, majd a pécsi Nemzeti Színházban játszott. A háború alatt behívót kapott, de szerencsésen megúszta a katonáskodást. Huszonöt évesen lett a budapesti Nemzeti Színház tagja, de a második világháború után szerződését nem újították meg. Egy évadot a Vígszínházban játszott, majd vidékre került, Miskolcon, Pécsen, Szegeden játszott, családjával albérletekben tengődött.
Csak 1950-ben szerződött véglegesen vissza az ország első társulatához, és a Nemzetiben mesébe illő sikerrel robbant be a köztudatba, s vette át azt a vezető férfiszínészi posztot, amelyet a negyvenes években Básti Lajos töltött be. Elhalmozták jobbnál jobb szerepekkel, rengeteget dolgozott, ám a házassága válságba került. Kollégái, felettesei zseniális színésznek tartották, de nehezen viselték, szóvá is tették renitens viselkedését, rabiátusságát, szabadszájúságát. Kiemelkedő alakításait nehéz lenne felsorolni, a világirodalom és a magyar drámairodalom szinte valamennyi hősét eljátszotta. Volt Ádám (Madách: Az ember tragédiája), Kossuth (Illyés: Fáklyaláng), Görgey (Németh László: Az áruló), Bánk bán Katona József és Galilei Németh László darabjában, átütő erejű tehetségével jelenítette meg Shakespeare, Csehov, Ibsen, Dürrenmatt műveinek főszereplőit is. Robusztus termete, zengő orgánuma, elegáns, szuggesztív egyénisége, intellektuális ereje, elemi erejű szerepformálása mágnesként vonzotta a közönséget. Alkata a szilárd és kikezdhetetlen hősök megszemélyesítésére predesztinálta, ami az akkori politikai vezetés számára is kapóra jött.
A drámától a musicalig minden műfajban otthonosan mozgott, a Fővárosi Operettszínházban is bizonyította sokoldalúságát. Musicalszerepei révén - főleg mint Tevje, a Hegedűs a háztetőn tejesembere - is a csúcsra jutott, ez a karakter is összeforrott a nevével. Ötvenöt játék- és tévéfilmben játszott, egyebek közt a Dúvadban, az Egy magyar nábobban, az Egri csillagokban, A fekete városban. 1956. október 23-án, a forradalom kitörésekor egyetemisták vitték a Bem térre, ahol a tömegnek elszavalta a Szózatot. Őt választották meg a Nemzeti Színház forradalmi bizottságának elnökévé, mindezért a bukás után szilenciummal kellett bűnhődnie. A hatvanas évek közepén négy évet a Madách Színházban játszott, majd a Nemzetihez, 1973-ban ismét a Madáchhoz, 1980-ban újra a Nemzeti Színházhoz igazolt. Amikor 2000-ben megalakult az "új" Nemzeti Színház, Bessenyei Ferenc a Nemzeti addigi társulatával maradt, és a Pesti Magyar Színház művésze lett.
https://www.youtube.com/watch?v=31VuhW9F-84
Ekkorra már a tőle megszokott dörgedelmes hang, a hősi szerepkör, mindaz, ami egykor az elismerést hozta számára a közönség udvarias, hűvös reakciójával találkozott, akadtak, akik úgy vélték, hogy a régi eszköztárhoz ragaszkodó színész mellett elrohant a világ. A nyolcvanas évek végétől már ritkábban szerepelt filmen és a tévében, színpadon azonban továbbra is fellépett. Életművének nagyon fontos része volt előadóművészi tevékenysége is, csodálatosan mondott verset, 1973-tól 2000-ig előadóestjeivel az egész országot többször bejárta. Színházától 1997 februárjában a János vitéz 100. előadásán Bagó szerepében búcsúzott, végleges színpadi búcsúja 2001 májusában a József Attila Színház Légy jó mindhalálig előadásán volt, ahol Pósalaky urat játszotta. Kiköltözött Pilisborosjenőre, majd élete végén lajosmizsei tanyáján élt visszavonultan.
Lovakat tartott, nyolcvankét éves koráig lovagolt. Úgy vélte, "az a csodálatos a lovaglásban, hogy egyszerre találkozom az élőlénnyel és a természettel. (...) A természettel való találkozás megbékéltet a zűrzavaros világgal." Lajosmizsén hunyt el 2004. december 27-én, nyolcvanöt éves korában. Művészi munkáját 1953-ban és 1955-ben Kossuth-díjjal ismerték el, 1954-ben érdemes művész, 1970-ben kiváló művész lett. 1989-ben a Nemzeti Színház örökös tagjává választották, 1997-ben lett a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2000-ben megkapta a Nemzet Színésze címet. Cenner Mihály színháztörténész így jellemezte: "Amíg a 19. század színjátszásának Egressy Gábor volt meghatározója, úgy a 20. századé feltétlenül Bessenyei Ferenc." Négyszer nősült, rövid ideig felesége volt Váradi Hédi színésznő is. Első házasságából iker leánygyermekei születtek. Életének utolsó társa, B. Élthes Eszter Férjem, a komédiás címmel írt róla könyvet, amely nem sokkal a művész halála előtt jelent meg. Szülővárosában 2012-ben nevét vette föl a felújított művelődési központ. A hódmezővásárhelyi önkormányzat és özvegye 2008-ban Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat alapított, melyet minden évben a magyar kultúra napján, január 22-én adnak át.
