Megint az Európai Bizottságnál kopogtat Magyarország hivatalos lejáratója és feljelentője, Gyurcsányné. Legújabb hisztériáját a Népszava elnevezésű kommunista propagandaújságból balliberális propagandaportállá átlényegült brigád kamuhírére építette fel, miszerint a kormány nem akar uniós forrásokat biztosítani az ellenzéki vezetésű településeknek, de különösen Budapestnek nem.
Gyurcsányné a Facebookon jelentette be, hogy ismét valami kamuhírre hivatkozva jelenti fel Magyarországot Ursula von der Leyennél, az Európai Bizottság vezetőjénél. Dobrev Klárát természetesen az érdekli, képes lesz-e Brüsszel elegendő pénzt fizetni, hogy minden balliberális képviselőnek, azok rokonainak, a rokonok barátainak és a barátok teniszpartnereinek jusson belőle, akiket csak Karácsony Gergely a szárnyai alá tud közülük kanalazni. A nyilvánvaló lenyúláshoz persze elegendő forrás is kell, amit úgy próbálnak kizsarolni a kormányból, hogy Brüsszelben elhintik: Orbán Viktor “cinikus bosszúpolitikára készül Budapesttel és számos, ma már ellenzéki vezetésű magyar nagyvárossal szemben”.
Ha Orbán Viktor politikai alapon akar pénzt osztani, akkor tegye ezt a fizetésével, ne a minden európai magyar polgárnak egyformán járó fejlesztési pénzekkel! Lesz uniós pénz Budapestnek és minden ellenzéki városnak. El fogjuk érni!
– írja Gyurcsányné. Ahogy Brüsszelt ismerjük, a bolgár titkosszolgálat budapesti fészkében felcseperedő milliárdos- és mozgalmárnőnek mindent el is fognak hinni.
Ursula von der Leyen-hez fordultam, lesz uniós pénz Budapestnek!A Népszava információi szerint Orbán Viktor cinikus…
Közzétette: Dobrev Klára – 2020. január 13., hétfő
Forrás: facebook.com; Vezetőkép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
várközi
2020-01-14 at 09:17
Dolgozik a hóhér unokája.
Vízöntő
2020-01-14 at 09:01
Örömszerző DK-s erotika veterán komcsiknak!
imi 56
2020-01-14 at 07:56
Tetű DK
Georg
2020-01-14 at 01:13
Remélem úgy fogják végezni mint a csauszeszku házaspár.Nagy a hsonlóság a tetteik megegyeznek.
Kallotomcat
2020-01-14 at 00:52
Ez a hazátlan, hazug, tolvaj féreg egyszer azt is ki fogja jelenteni: “Elintéztem Brüsszelben, Budapesten holnap is felkel a Nap, pedig O.V. és a Fidesz nem akarta!” Aljas , vörös ügynök!
Theo
2020-01-14 at 00:35
Istenem, ez a kep!
Tiszta majom! Vajon miert hord ilyen csutka hajat, hogy jol latszodjanak a fulei?
Es az a zako? Ilyet meg honnan tudott szerezni vajon?
57
2020-01-13 at 23:15
Velejében romlott büdös tehén! Mennyen jó k…ba anyába ez szemét dög!
Ilona
2020-01-13 at 21:52
“Gyurcsányné ismét feljelentette Magyarországot”. A vér nem válik vízzé, tartja a közmondás. A nagyapjától nem a hazaszeretetet örökölte. A nagyapja Apró Antal is nagyon gyűlölte a magyarokat.
odu
2020-01-13 at 21:38
Áldott emlékű tanárom meggyőződése volt, hogy a hazaszeretet egy mérhető mennyiség és egy ország addig áll míg a hazaszeretet elér egy bizonyos nagyságot.A fogalomtárában a hazaárulás volt a nulla. Amit ez a nőszemély művel az már hazagyűlölet, hazautálat hazarühellés-még a kalandos történelmünkben is teljesen új minőség, borzasztó.
Kata58
2020-01-13 at 22:42
Szuper meglátás. Tanítani kellene.
Karcsi bácsi.
2020-01-13 at 20:58
Miért nem áll már bíróság előtt ?
Királytigris
2020-01-14 at 05:51
Felmentik!
Ezeknek a disznóknak mindent szabad…
Sobri Jóska
2020-01-13 at 20:42
e képét nézve gyurcsánynénak, megértem miért iszik annyit a böszme.
Gullwing
2020-01-13 at 20:33
Bolgár komcsi korcs.
Nem felejtünk 2006
2020-01-13 at 20:19
Így néz ki egy hazaáruló!!
Toni
2020-01-13 at 20:01
Mikor fogják végre a mai kornak megfelelően jogilag újraértelmezni a hazaárulás fogalmát?
Fradika
2020-01-13 at 20:00
Hé Dobrev! Felhívtad már Gréczy Zsoltikát, hogy játszott-e már a pöcsével ma?!
vasas
2020-01-13 at 19:08
Ez a nő zsiger gyűlöletből politizál Brüsszelben a Fidesz-KDNP képviselők ellen!
Vízöntő
2020-01-13 at 18:44
A nő hülyeségeket beszél!
Budapestnek van már elfogadott 2020-as költségvetése? Nincs!
Budapest elmaradott térség? Nem!
Az EU következő ciklusának költségvetését, a Juncker félét, elfogadták már? Nem!
Akkor mi a fenéről hadovál?
Komolyan, érti valaki?
Királytigris
2020-01-13 at 19:50
Szerintem haza beszél, úgy tesz, mintha beszélt volna Leyennel, közben nem beszélt ez a DK-s Trampli senkivel. Ezzel azt a látszatot akarja elérni, hogy ő ott Brüsszelben mindent elintéz a “gaz” Orbán kormány ellenében… Gyűjtögeti a szavazatokat 2022-re.
Pokol Pista
2020-01-13 at 18:29
Ennek a bolgár kurvának a nagyapja, Apró Antal egy tömeggyilkos volt.
Poppy
2020-01-13 at 18:21
DáKo-ék így élvezkednek. Hazudik, mint mindig, vagy nem ismeri a törvényeket. Mind két eset alkalmatlanságot jelez. Már szánalomra sem méltó.
Tamás
2020-01-13 at 17:47
Unió nagy betűvel esetleg.
Viszont a mindenkihez szóból a d kimaradt.
peter
2020-01-13 at 17:36
Kurvaaaaaaaaaaaaa
Luca
2020-01-13 at 17:29
Ismételten megírom – sokadszor !!
A Dobrev klán Indonéziába ” utalt + milliárdjairól
miért nem esik szó ???
Ezeket a milliárdokat saját hazájuktól, saját honfitársaiktól nyúlták le.
Mi nem tudunk ilyen emberekkel sem hosszú, sem rövid távon
együtt élni és együtt gondolkodni.
Azon kívül, hogy ott loptak, ahol lehetőségük volt rá mit
tettek ezért az országért, amiben és annak jövőjében
nagyon sokan bízunk.
Még egyszer felteszem a kérdést, hol vannak az indonéziai
milliárdok ?????
egon samu
2020-01-13 at 17:27
A mennydörgös istennyila csapjon ebbe az agyhalott árulóba. Nem hazaáruló, mert neki nincs, nem is volt és nem is lesz hazája. Csak egy kommunista parazita….ott élösködik, ahol hagyják.
Tömeggyilkos klónok
2020-01-13 at 17:21
hű, volt egy pár jó, nyugodt napom, hogy nem láttam tömeggyilkos unoka láriklári elborzasztó pofáját.
Ha Budapestnek nem is, neki és öregedő böszméjének biztosan jut pénz a ballibsi brüsszeliektől.
Contrabass
2020-01-13 at 17:10
Van azért itt jó sok okos ember – mindegyik potenciális miniszterelnök jelölt – akik jobban vágják, hogy mit kell csinálni, mint a Miniszterelnök úr! Hajrá gyerekek irány Brüsszel, mutassátok csak meg!
Esvány
2020-01-13 at 17:02
Igen aktív ez a bulgár tehenke!
Kása mása
2020-01-13 at 16:53
Budapest a fejlett régióhoz tartozik, igy a kohéziós pénzekből
nem kaphat !
Dodó
2020-01-14 at 06:27
Köszönöm! Ezzel az igazsággal kellene ezt a némbert szembesiteni. Persze őnagysága tisztában van vele, hogy erőlködése szimpla provokáció, de ezt a mentalitást otthonról hozta. Az apja a bolgár titkosszolgálat embere volt, az anyja a Kádár-rendszer teljhatalmú mahinátora, a nagyapja pedig a Rákosi éra “megbízható” kulcsfiguraja volt. Mi tagadás, ilyen családfával kevesen dicsekedhetnek.
aladin
2020-01-13 at 16:51
A ripacs Gyurcsányné már megint akciozik. Magyar ellenes rohadt egy dög. Gyurcsányné nem mennél te el abba a jó ku……aba. Bulgáriát pereld és ne a mi hazánkat.
Kása mása
2020-01-13 at 16:44
232 napja nem tudjuk, mi vam az európai nyugdijakkal.
Helga
2020-01-14 at 06:08
Semmi! És, aki elhitte ezt a képtelenséget, az meg is érdemli, hogy hülyének nézzék. Mert őnagysága kampányszövege hülyére vette választóit. Viszont elérte célját, – kijutott Brüsszelbe.
márko
2020-01-13 at 16:38
Dobrev Klára remek manipulátor
Brüsszeli posztja = REMEK POSZT LOPNI,
/
5 évre védve vagy jobban mint a jegesmedve,
/
5 év után 30.000 euró kielégítési összeg JÁR,
/
7000 eurós nettó havi fizetés ( CSAK Magyarországot szapulni kell )
az ottani nyugdíj jár
/
minden havi költséged + utazás + irodai Brüsszelben kifizetve
/
nagy ismeretség = NAGY lehetőség HUMBUK PROJEKTEKRE + TANÁCSADÁSRA ( ezeknek az eredmény NULLA , DE nagy a ZABRA )
/
szelfizni Brüsszelben kiválasztott kutyákkal ( Sargentini, Timmermans, +++ )
/
SUMMA az egésznek REMEK LÓVÉ
Átsferi
2020-01-13 at 16:32
A Hamis Vád, büntetendő cselekmény! Erre sem reagálnak kint D. Tamásék? Pedig jogot végzett, és a brüsszeli “honanyáink, atyáink” közül nem ő az egyetlen. Ez a perszóna elterelő hadműveletekkel operál, nehogy számon kérjék a csápolói, mi van az EU-s alapbérekkel, az EU-s alapnyugdíjakkal! Semmi. Mint régóta köztudott, mindkét beadványt azonnal lesöpörték a brüsszeli pénzügyérek az asztalról. Az Európai Egyesült Államok ötletét még az isiászos Junker is hülyeségnek ,kivihetetlen fantazmagóriának tartotta., Gyurcsányné vajon még milyen szereppel próbálja magára felhívni a figyelmet, mivel “múlatja” még drága idejét, ahelyett, hogy kisdedóvó Marcijával foglalkozna.! Gyurcsány és Gyurcsányné már így is jegyet váltott a halhatatlanságba, mint a bolsevista népnyúzók leghírhedtebb párosa, lehet mutogatni őket, mint akik habozás nélkül árulnak el mindent és mindenkit. /Hazát nem írok, mert ennek a jajvörös gyalázatos duónak rőffel és dollárral mérik a hazájukat, valahol, akárhol, ahol államforma :A Megbízhatatlanság és a gerébi árulás!/
Ilona
2020-01-13 at 17:41
Miniszterelnökünk Orbán Viktor megmondta, 2022 elejéig nincs kampány, hanem országépítés van.
Teljesen igaza van. A kormány, kormányoz, utat mutat az ország további fejlődéshez, tervez, jövőt épít, valamint törvényeket alkot, ….
Most ez a fontos a kormánynak 2022 elejéig és nem a kampány, de ez nem mond ellent annak, hogy a brüsszeli fideszes képviselőknek és más egyéb fideszes politikusnak kötelessége legyen a dobrevi hazugság cunamik erőteljes cáfolása. Nem szabad lemondani a megfelelő és szükséges kommunikációról, főleg akkor, ha a kormányt hazugsággal vádolják, olyan tettek elkövetésével, melyet soha nem akar.
Ha nem ezt teszik, hanem hallgatnak a Fideszesek, akkor Dobrev alá rakják a magas lovat.
Ezt viszont nem szabad engedni, ha nincs Dobrev cáfolása – a cáfolat az nem kampány, csak az igazság bemutatása – akkor a dobrevi hazugság nagyon könnyen termékeny talajra hullhat, ez viszont 2022-ben igen komoly gondot okozhat.
Vidéki
2020-01-13 at 16:25
Bolond lyukból bolond szél fúj. Ahogyan Hofi Géza mondta:”Papírja van, tolla van, írni tud, hát feljelent.”
Ilona
2020-01-13 at 16:14
Úgy gondolom, a Brüsszelben levő FIDESZ-es képviselőknek kötelessége lenne Ursula von der Leyent tájékoztatni Gyurcsányné aljas hazugságairól.
Mindenképpen el kell egy erőteljes cáfolatot juttatni hozzá, bizonyítékokkal megerősítve, hogy Gyurcsányné minden szava hazugságokra épül e témakörben. Gyurcsány feleségének célja a hazugságai tálalásával, és ennek reklámozásával nem más, mint a magyar sikeres kormány lejáratása.
A Dobrev általi aknamunkát a FIDESZ-es képviselők Brüsszelben nem hagyhatják szó nélkül, le kell állíttatniuk Gyurcsány, a bukott miniszterelnök feleségét. Ha nem reagál kellő súllyal a rágalmakra a Fidesz, Brüsszelben, akkor nagyot hibáznak. Hallgatásukkal nem a hazát szolgálnák, hanem Dobrevet erősítenék, erre pedig végkép nincs szükség.
Andromeda
2020-01-13 at 19:27
Nyilvánvalóan van kommunikáció a Fidesz és von der Leyen között.
Egy Baranyai
2020-01-13 at 16:11
Én megkérdezem,hogy ez a langyos 13 fős jobboldali akiket kiszavaztunk
képviseletünkre , miért nem ismerteti az EU.tagjaival,hogy ki is valójában ez a hölgy.
Pl : 1956 bolsi gyilkos unokája és a 2006.szem kilövető bőszme felesége.
Ezt minden acsarkodása után több nyelven kellene a EU. parlamentjében röplapozni!!!!!!!!!!!!!!!!!
Andromeda
2020-01-13 at 19:26
Honnan tudod, hogy nem??????? Minden le van írva!!!!!
Contrabass
2020-01-13 at 16:00
Gyurcsánné szereti ha röhögnek rajta, szerintem az egész uniós parlament futóbolondnak nézi, Leyer asszonny már rég tudja, hogy nem százas az öregecskedő némber. Remélem Brüsszelben van valami rendes sárgaház!
Nézzük_magát_a_dolgot
2020-01-13 at 16:05
Ott nevetik ki, ahol a bongyor holland tehén hazugsággyűjteményét kétharmaddal elfogadják, és visítva ünneplik? Ne ringassuk magunkat hiú ábrándokba.
Nézzük_magát_a_dolgot
2020-01-13 at 15:54
No, hogy ennek a személynek az arcáról nem sül le az azbeszt, amikor hazugul rágalmaz, nem meglepő. Ami meglepőbb, hogy akiknél az aknamunkát folytatja, azok még mindig meghallgatják, ahelyett hogy undorral lepöckölnék a kabátgallérjukról. Hát ez a magas fényességes Európa. Még a barbároknak kikiáltott perzsák is felhasználták a görög árulókat, de megvetették és rövid úton helyre tették őket. Ja, akkor még fejletlen volt a világ.
mona
2020-01-13 at 15:52
Valamivel helyettesíteni kell a házassági örömöket, de miért így ? Biztos lenne valaki, ha jól megfizetné .. Úristen miket hoz ki belőlem ez a magyarnak nem mondható, de a magyar baloldal legalját megtestesítő képviselő ! Bocsánat a kommentelőktől !
Ilona
2020-01-13 at 15:49
“Lesz uniós pénz Budapestnek és minden ellenzéki városnak.”
Ehhez viszont Gyurcsánynénak semmi köze, nélküle is megy a dolog. Sőt talán nélküle jobban menne, kevesebb lenne a koholt viszály, hamis tájékoztatás amihez az EB elé járul, hazugságaival.
Ne próbálja magát jó tündérnek feltüntetni, mert nem az, hanem simán bajkeverő. Karácsonyék, pedig örüljenek a budapesti eddigi fejlődésnek és akarják, hogy továbbra is legyen beruházás, de ehhez az is kell, hogy ne vétózák meg pl. a szuperkórház felépítését.
Furcsa és érthetetlen az ellenzéki hozzáállás, nem akarják a beruházásokat, közben árulkodnak Brüsszelben pénzt követelve Budapestnek, pedig a kormány biztosít úgy ahogy kell, tisztességes keretek között.
Nem kell Gyurcsánynénak Budapestért küzdeni, ezt ő is tudja, de valamit mondani kell a választóknak, valamit aminek a valósághoz semmi köze, de a hazugságal árthat a kormánynak és szerepelhet a RTL műsorában.
Minek kellene akkor Karácsonyéknak több pénz, ha nem akarják a fejlődést, a főváros szépítését, a beruházásokat? Maguk között akarják szétosztani?
Budapesten is szeretne a kormány továbbra is beruházásokat, kérdés viszont, hogy az ellenzék akar e fontos beruházásokat, vagy mindez csak arra jó, ha nem akarnak fejlesztéseket a fővárosban, akkor arra hivatkoznak, hogy a kormány nem ad pénzt a fejlasztésekre?
Remélem Ursula von der Leyen hamarosan megunja, megelégeli, hogy állandóan ostobaságokkal ostromolja Gyurcsány felesége és megkéri, álljon le a hazudozással, és inkább kezdejen valódi komoly és egyben hasznos munkához, mely mind Európának és mind Magyarországnak jó.
Hamis árulkodás helyett inkább hasznos munkát végezzen, ha már egyszer kiküldték Brüsszelbe a hívei a sors kegyelméből, mert nem korábbi politikai munkája tette erre érdemessé, hanem csak Gyurcsány akarata. Ezért jó lenne, ha több szerénységet mutatna, egyáltalán nem olyan nagy politikus ő, mint azt hiszi. Ha nem Gyurcsány a férje akkor most nincs Brüsszelben.
arkon
2020-01-13 at 15:46
” Nekiestek Dobrev Klárának – blöff vagy valóság az Európai Egyesült Államok?
Éles vita robbant ki az Európai Egyesült Államok körül az elmúlt hetekben. A Heti Napló riportja erről szól.”
Gyurcsányné igazán tudhatná, hogy az USA egy ANGLIA elleni függetlenségi háború után jött létre !
Most viszont ANGLIA nyerte el a függetlenségét Gyurcsányné és társai által uralt Európai Uniótól ! Így viszont ebből semmi sem lesz !
ambrus jó
2020-01-13 at 15:44
Ez a repedtsarkú számít-e valamit a magyar belpolitikában?
Népszava a párt sava, ezt ne feledjük el.
Amúgy jogtudorok hajrá,lehet bizonyítani – egyszer fogást találni rajta!
rekettye
2020-01-13 at 21:37
Ki ez a LÓFEJÜ TETŰ!!!
Beszédes
2020-01-13 at 15:44
Mindig a belső ellenség a legveszélyesebb, ő már ezt többször bizonyította!
pipa
2020-01-13 at 15:37
Egyszerűen nem hiszem el, hogy nem lehet taccsra vágni ezeket a lélek nélküli csúszómászókat Ébresztő!!!!!!!!!!!!!
Janos Szabo
2020-01-13 at 15:36
Ott dirigáljál te, ahol Apró Antal nagyapja született !Érthető Dobrevova ?
politikai koszfészek
2020-01-13 at 15:33
Büdös galíciai, jött-ment, kgb-s ringyó.
Benedek Károly
2020-01-13 at 15:20
Ezt a robanicális sátánkát mikor állíttatja a főügyész hazaárulásért bíróság elé?
Hans Landa
2020-01-14 at 11:06
Benedek Károly:10/10 Jó kérdés.Hazaárulás,magyarellenes tevékenység,rágalmazás-hamis tanúzás stb…Mindeközben a Brüsszeli Fidesz frakció mivel foglalkozik? Szíves figyelmükbe ajánlom,DR Morvai Krisztina képviselőaszonyt példaként.
Bressa
2020-01-13 at 15:11
A Gyurcsány és Dobrev családnak teljesen makulátlanul tiszta és becsületes minden eddigi tevékenysége a múltban és a jelenben??? Esetleg ha nagyon keresnek nem lehetne találni valamilyen kivetnivalót, amit esetleg lehetne vizsgálni???
Tények
2020-01-13 at 15:10
AHONNAN ZABÁL, ODA SZARIK A BOLSEVIK FAJTA
Gru
2020-01-13 at 20:46
Erre szoktatta a családja , most Gyurcsány !
E gyerekeit és a mai fiatalságot ő is arra oktatja a hazaárulás a baloldal szerint nem bűn !!!
Börtönben az ilyen Dobrev-Gyurcsány fele transzvesztitáknak a helyük hazaárulásért !!!
Ancsin Attila
2020-01-13 at 15:09
Erre már nincsennek szavak.
A Nagy Testvér figyel téged
2020-01-13 at 15:06
A főváros, és Pest megye sem kaphat a felzárkóztatási alapból mert fejlettségénél fogva, nem jogosult EU-s forrásokra, csak célzott beruházási támogatásokra pályázat során! Ahoz azonban önrészt kell felmutatnia a városnak!
Ivan von Gorcsev
2020-01-13 at 17:52
Dobrev Klára hogyan polizálhat ekkora ballaszttal a hátán?
Amíg a Gyurcsányné nevet le3 nem mossa magáról, hogyan akarna Magyarország miniszterelnöke lenni ?
Ilyen névvel legfeljebb Bulgáriában lehet szocialista miniszterelnök !
sanyi
2020-01-14 at 05:42
Nekem is ez jutott az eszembe. Megint hatalmas libsi öngól készül…
Viszont, ha BudaPestet kiveszzük az országból, akkor az átlag sokkal lejjebb megy, tehát a maradék magyar régióknak több fog járni Brüsszeltől. Annak idején azért nem csinálták ezt, mert nem akartak kibaxni a fővárossal. De pl. a csehek megcsinálták Prágával.
Dodó
2020-01-14 at 05:48
Az értelmes ember már tudja, hogy mindaz, amit ez a förmedvény ígér, az nem igaz, de nem véletlen. Csak azt nem érti az ember, hogy miért hisznek neki még mindíg. Mindenesetre amit művel, az gyomorforgató.
Kbandi1
2020-01-14 at 06:58
Az Európai Bizottságnál a vitákkal kapcsolatos elhihetőségre jobban oda kellene figyelni, mert így a lóláb azt jelzi, hogy az egyenlőbbek látszattevékenysége folyik. Ha tovább is ez a vonal működik, a liberalizmus sorsa megpecsételődik, mert az egyenlőbbek hazugságai őket is megbuktatja, mint anno a kommunistáknak is sikerült. Folytatni akarják az agyhalottak mozgalmának erősítését, amikor a kommunista diktatúra egyik vezéralakjának unokája feljelentősdit folytat a legális kormánnyal szemben. Kérdés, hogy meddig áll fenn a látásprobléma, mert nem látják, hogy a király meztelen (globalista vezérkar).
A Nagy Testvér figyel téged
2020-01-13 at 15:00
https://kepkuldes.com/image/hrsoJj
Szikszainé Éva
2020-01-14 at 00:43
Elszámoltak, gyurcsáné, és ura – a cégük az EU megbízásából – kapott pénzel, vagy azt is mi állampolgárok fizetjük vissza? Mikor rendezték a számlát
akárki
2020-01-14 at 00:48
Piroska veje és lánya.
Nagy Zsuzsa
2020-01-14 at 09:53
Orbán Viktor is számoljon el … Gyurcsány még mindig a mumus ????