
Nos, erre jócskán van esély. Hiába írja elő az új büntetőeljárási törvény, hogy a büntetőeljárásokat észszerű időn belül kell lefolytatni, több kiemelt büntetőügy – köztük a Czeglédy-ügy, ha így megy tovább – egészen elképesztő hosszúságúra nyúlhat. A szombathelyi “Gyurcsány-csemete” ellen négy éve emeltek vádat, bűnszervezetben különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalás miatt. A büntetőper nemcsak, hogy első fokon, hanem még annak is az elején jár.
A Kecskeméti Törvényszéken – miután Szeged összeférhetetlenséget jelentett – a 2020. októberi előkészítő ülést követően érdemben 2021 márciusában kezdődött a tárgyalás, tehát annak is két éve. Még az első tanúk meghallgatása van folyamatban, azoké, akik terheltjei voltak az ügynek, de egyezséget kötve már le is ülték a rájuk kiszabott büntetést. A védelem több mint kétszáz tanú idézésére tett indítványt, ehhez képest jelenleg három-négy havonta tartanak általában két tárgyalási napot. Eddig minden érintett kihallgatása több napot vett igénybe. Ha matematikailag akarjuk kiszámolni, ilyen körülmények mellett mikorra lesz első fokú ítélet, nyugodtan kimondhatjuk, hogy ebben az évtizedben nem…
A Kecskeméti Törvényszék leterheltségre hivatkozik. Új státuszokkal pörgetnék meg az ügyeket, a közelmúltban három pályázatot is kiírtak. Tegyük hozzá: ha a Czeglédy-ügy első fokon tíz évig elhúzódik, akkor sem lesz már rekorder. A probléma tehát nem egyedi, az ok pedig nemcsak a leterheltség; ha például egy sok sértettes ügyben a védelem mindenki meghallgatásához ragaszkodik – márpedig ehhez joga van –, akkor egy több ezer sértettes ügyben nem kell matematikusnak lenni, hogy kiszámoljuk: több évtizeden át is eltart egy-egy eljárás.
A múlt héten tárgyalták Czeglédy Csaba és társai költségvetési csalási ügyét. Ez már a harmadik nap volt, amikor azt a volt terheltet hallgatták meg, aki immár tanúként, sőt, koronatanúként áll a bíróság előtt. Bár az ügy kétségkívül jól halad, az ominózus tanú már a második, aki részletes terhelő vallomással erősítette a vádat és a védők keresztkérdései sem tántorították el őket. Jól látszik: aki bevallotta a bűnösségét és leülte a büntetését, annak már nincs vesztenivalója, beszél. Meghallgatták már az összes terheltet, Czeglédyt utolsóként, aki önmaga több tárgyalási napon keresztül mondta csak az önálló mondandóját. Szóval az ügy tényleg halad. Csak lassan.
Június végén folytatódik csak a Czeglédy-per – az újabb több mint három hónap szünet
A legutóbbi két tárgyalás között négy hónap telt el, és most ismét csak június 20-ra tűztek ki tárgyalási napot. A tempó nem mondható túl feszesnek ahhoz képest, hogy több mint kétszáz tanút kell még meghallgatni. Ha egy tanúra csak egy tárgyalási napot számolunk, az kétszáz tárgyalási nap. De bizonyára lesz olyan, akit több napon át kérdeznek a vád és a védők, és lehetnek tárgyalási napok, amelyekbe több tanú meghallgatása is belefér. Legyünk pozitívak és számoljunk átlagosan négy tanúval tárgyalási naponként. Ha négyhavonta tűznek ki tárgyalást és egyszerre két napra, az hat tárgyalási nap egy évben, huszonnégy tanú meghallgatása évente. Ezzel a matekkal még nyolc év lenne, mire a bizonyítás végére érnek, és ez még egy optimista számítás, amiben nem szerepelnek olyan nüanszok, mint például egy szakértőcsere.
Egy komoly gazdasági ügyet, amelynek az egyik alappillére a szakértő, rendesen meg tud rengetni egy ilyen esemény – láttunk is erre példát a Szeviép-ügyben. A tanúk után még védőbeszédek, felszólalások az utolsó szó jogán, amelyeket szintén esélyes, hogy egyeseknél több napig is elhúzhatnak. Lesznek ítélkezési szünetek, plusz ha bárki lebetegszik, vagy idézés ellenére nem jelenik meg a bíróságon, az még időveszteség, ami ráadásul egyáltalán nem ritka jelenség a büntetőeljárások során. Mindent számba véve tehát több mint optimisták vagyunk, ha azt mondjuk, 2030-ra talán első fokú ítélet születhet az ügyben. És az még csak első fok. Ha minden simán megy, mint kés a vajban, profi, támadhatatlan lesz az ítélet és nem lesz hatályon kívül helyezés, bűnösség kérdésében eltérés sem lesz első és másodfokú ítélet között és nem lesz harmadfok, akkor is nyugodtan számoljunk alsó hangon még tíz évvel a jogerős ítéletig.

Czeglédy egyik vád szerinti strómanja a Kecskeméti Törvényszéken
Addig Czeglédy Csaba még több választáson is lehet ilyen-olyan jelölt. Lesz európai parlamenti választás, de akár országgyűlési választásnak is kétszer nekifuthat. A “lex Czeglédy” törvény okán jelöltként már nincs mentelmi jog. De ha sikerül EP-képviselői vagy parlamenti képviselői mandátumot szereznie, még az is lehet, hogy érdemi befejezés nélkül egyszerűen megszűnik ellene az egész büntetőeljárás úgy, ahogy van, abban a fázisban, ahol éppen tart.
Szegedről lett áthelyezve az ügy, különben ugyanaz a bíró tárgyalta volna Czeglédy ügyét, mint aki a Szeviép-vezéreket felmentette
Ha visszafelé tekintünk, emlékezhetünk, hogy Czeglédy Csaba húsz társával még a Szegedi Törvényszéken állt bíróság elé, 2019-ben. Ennek is lassan négy éve. Azt követően került az ügy Szegedről Kecskemétre, hogy a PestiSrácok.hu a Szeviép-ügy kapcsán kirobbantotta a szegedi bírósági botrányt, olyan lehetséges összeférhetetlenségekről – a szegedi önkormányzat, a baloldali polgármester és bírók közötti kapcsolatokról – rántva le a leplet, amelyek következményeképpen több bírót szolgálati bíróság elé állítottak. (A legerőteljesebben érintett bíró, Nóvé Ágnes büntetőfeljelentést is tett és pert is indított a megregulázásunkra, arra hivatkozva, mekkora kárt okoztunk neki többek közt a szakmai megítélésében és előmenetelében. Támadását éppen a közelmúltban sikerült visszaverni a Kúrián.)
Nóvé Ágnes kezdte tárgyalni Czeglédy ügyét is Szegeden, majd a botrány kirobbanása után eszébe jutott, hogy összeférhetetlen, mivel Czeglédy is kapcsolatban állt a szegedi önkormányzattal, illetve polgármesterrel…
Bár ez a liezon is egy év időveszteséget okozott alsó hangon az ügyben, végül legalább nem az a Szegedi Törvényszék folytatta le a büntetőpert a hat és fél milliárdos költségvetési csalás ügyében, amelyben végül maga is beismerte, hogy összeférhetetlen. Kecskeméten 2021-ben újrakezdték az ügyet, elölről. Ha az előzményeket és a prognosztizált folytatást összeadjuk, kiderül, hogy a vádemeléstől az elsőfokú ítéletig a jelenlegi állapotok mellett tizennégy év is eltelhet. Azért ez elég erős ahhoz képest, hogy a büntetőeljárási törvény szerint az eljárásokat ésszerű időn belül be kell fejezni.
Nem egyedi a másfél évtizeden át tartó büntetőper és még csak nem is rekorder: olyan eljárás is van, ami ha így megy tovább, még 40 évig elketyeghet csak első fokon
Hogy az a 14–15 év mennyire ésszerű, azt mi nem tudjuk megítélni, hogy nem ritka, azt viszont látjuk. A Hunnia-ügyben is ennyi idő után született ítélet, ott legalább már részben jogerős. Hogy mennyire pikáns az, hogy több mint egy évtizeden át zajlik egy eljárás, amelynek a végén 2–4 éves szabadságvesztés a büntetés, arra Novák Katalin köztársasági elnök is rámutatott, amikor a Hunnia-ügy hát vádlottját januárban kegyelemben részesítette, gyakorlatilag az ügy extrém elhúzódására hivatkozva. A további, immár elítéltek esetében ugyanez a helyzet: lassan tizenöt éve tartó per, bíróságról bíróságra járás, bv-ből házi őrizetbe, majd bv-be vissza rángatás, aminek a végén hat, öt, négy és két éves büntetések születtek jogerősen.
Vannak egészen cifra esetek is. A “kedvencünk” a Fortress-ügy, amellyel a PestiSrácok.hu szintén kiemelten foglalkozott. Adott (a vád szerint) egy rendkívül dörzsölt csaló szélhámos és köre, akik éveken át úgy húztak le rendkívüli befektetési lehetőséggel kecsegtetve több mint kétezer embert, hogy egy nem létező amerikai anyacégre hivatkozva játszottak fontos nemzetközi kapcsolatokkal bíró üzletembert. Voltak, akiket pár százezer forinttal, másokat százmilliókkal károsítottak meg. Míg anno az egyik leghírhedtebb ügy volt – az első hazai piramisjátékként is emlegették –, lassan a Fortress névre sem emlékszik senki, a vádlottak élik világukat, ítélet meg még a láthatáron sincs, első fokon sem.

A Fortress-ügy tárgyalása több mint hét éve kezdődött
Törvényes kiskaput használnak a védők, amivel egyes ügyeknek soha nem lesz végük
A Fortress-büntetőper 2016-ban kezdődött a Fővárosi Törvényszéken 2072 rendbeli csalás és pénzmosás vádjával, egész pontosan ennyi embert vertek át – vagy legalábbis ennyi derült ki –, jó hozamú befektetést ígérve a vádlottak. 2018-ban írtuk meg, hogy a piramisjátékra épülő csalás vádlottainak köre újabb gyanús befektetési társaságokat alapított és más cégnév alatt kínálnak éppen kiváló pénzügyi lehetőségeket. Bár a közelmúltban is volt egy tárgyalás, a per már nyolcadik éve húzódik és nem tartanak sehol. Alig pár száz tanút hallgattak meg, és mivel a védelem ragaszkodik hozzá, hogy mind a 2072 sértettet beidézze a bíróság, az az ügy ebben a tempóban még 30–40 évig elketyeghet. A vádlottakat ez nem zavarja, elvégre szabadlábon vannak – mi az, hogy vannak: üzletelnek és rendkívül jól élnek. (Ha emlékeznek, ez volt az egyik olyan ügy, ahol a terheltek garázsából több tízmilliós luxusautókat foglaltak le. Az elsőrendű vádlott, Forrai-Szabó Zsolt – azóta csak Szabó Zsolt – jelenleg is egy luxuslakásban lakik a Marina Part lakóparkban a Duna-parton.)
Nem elég, hogy kiskapukkal húzzák az időt a védők, a bíró is kevés
Na, de vissza Kecskemétre… Megkerestük a Kecskeméti Törvényszéket és megkérdeztük, ha egyszer több mint 200 tanút kell meghallgatni, miért csak négyhavonta tűznek ki tárgyalási napokat.
Azt írták, a bíróság az ügyet késedelem nélkül tárgyalja, eddig (2020. június 25–2023. március 22.) 45 tárgyalási napot és egy előkészítő ülést tűzött ki (rendszeresen egy kitűzéssel több tárgyalási napra, és jellemzően megfelelően rövid tárgyalási időközökkel). Hozzátették, hogy a Kecskeméti Törvényszék leterheltségét csökkentendő, az Országos Bírósági Hivatal elnöke több pályázat kiírásáról rendelkezett.
Ha a sorok között olvasunk, a válaszból is kitűnik, ami nyílt titok a bíróságokon: óriási a leterheltség. Itt, a Kecskeméti Törvényszéken is a Czeglédy-ügy mellett olyan eljárások futnak, mint az olasz húscézár költségvetési csalási ügye, közismert nevén a Pini-ügy, vagy a Quaestor-ügyhöz kapcsolódó Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet csődjének ügye, hűtlen kezelés vádjával.

A Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet ügye sem ma kezdődött – ebben a büntetőperben csak a vádlottak száma 75. Még szerencse, hogy nem kellett mind a 30 ezer sértettet meghallgatnia a bíróságnak
A takarékszövetkezetes ügynek egyedül 75 vádlottja és 30 ezer sértettje van. A perben összesen 77 milliárd forint eltűnéséről tárgyalnak. Bács-Kiskun vármegyében ekkora jelentőségű és kárértékű gazdasági ügyet még soha nem tárgyaltak. Ennek az ügynek ugyanaz a bírója, mint a Czeglédy-ügynek. A Soltvadkert és Vidéke-ügy már a befejező szakaszában van, információink szerint a törvényszék már ítélethozatalra készül, amire néhány hónapon belül sor kerülhet.
Az sem kedvez a gyors befejezéseknek, hogy bonyolult gazdasági ügyekben, például a költségvetési csalásokban kötelező a háromtagú bírói tanács. A Kecskeméti Törvényszéken a Czeglédy-ügy és a Pini-ügy is ilyen: egyszerre három bírót köt le.
A bíróságok a nagy súlyú, előreláthatóan elhúzódó büntetőügyek észszerű befejezése érdekében – hogy egyáltalán legyen több bíró, bírói tanács, akikre kiszignálhatják – bővítenék a bírói létszámot, ehhez azonban státuszokat kell kérniük. Kecskeméten, ahogy a törvényszék válaszából is kitűnik, a közeljövőben három új bíró is csatasorba állhat az eljárások lerövidítése érdekében.
Több, az igazságszolgáltatásban érintett belső forrásunk is azon az állásponton van, azzal törvényileg kellene valamit kezdeni, hogy a rendkívül sok sértettes ügyekben, ne lehessen több száz, esetenként akár még több tanú idéztetésével szándékosan végtelenségig elhúzni az eljárásokat.
Vezető kép: MTI/Balogh Zoltán
Bogi
2023-04-04 at 12:00
Czeglédy Szombathely, vas megye szégyene. Nincs igazságszolgáltatás ma Magyarországon. Nevetséges, hogy amikor a Parlament tele van magolós jogvégzettel ez megtörténhet. Az MBVK bűnügy az évtized legnagyobb korrupciós ügye. Varga Judit prostituálta az igazságügyi minisztériumot, oda csatolta be a tolvaj végrehajtók, az MBVK, Schadl György és feleségének lopott milliárdóraiit.
A megoldás az lehet, hogy a mesterséges intelligenciával felváltjuk a végtelenül korrupt, haszontalan. az értelmiség alját képező jogászokat. A sakkprogram után a jogi adatbázis adja magát mesterséges intelligenciára. Nincs tévedés, nem telefonálhat rá senki, percek alatt szolgál a döntéssel, határozattal. Magam egyedül is 1 hét alatt megalkotnám. Elég néhány jogász megtartani bírókéntt. A többi korrupt, tolvaj, magolós jogvégzett mehet a levesbe.
Királytigris
2023-03-31 at 22:03
Így lehet visszaélni a “független” bíróság intézményével.
Tulajdonképpen ki uralkodik Magyarországon? A választott kormány, vagy a bírók?
Dodo
2023-03-31 at 16:03
Szegény Czeglédy! Hülyén fog meghalni, mert nem éri meg az ítéletet. Egy reménye lesz csak, hogy annyi pénzt szerzett az államtól, hogy hibernáltatja magát. Majd 2500-ban felébresztik és akkor végre megtudja, hogy visszautalták az ügyet I. fokra.
Markos László
2023-03-31 at 15:21
Ami a lényeg: Ceglédi te azoknak a keresztje vagy, akik szavazataikkal a szombathelyi városházára juttattak egy bűnözőt. Hát most szó nélkül cipeljétek!
csakafidesz
2023-03-31 at 12:44
moliere 2023-03-31 at 00:55
Ez nem Dél-Amerika, hogy a vádlottat elüti az autó..
csakafidesz
2023-03-31 at 12:42
Felváltva húzzák az ügyet a bíróságon az ügyvédek és az jogszolgáltatók.
Karcsibá
2023-03-31 at 12:13
egyszerű a dolog ! Csalt vagy nem ?! Ha igen akkor miért húzzák el a bíróságon ?! Ha csak nem azért mert baloldali a bíró !
tarcsa
2023-03-31 at 11:06
Amennyiben ezt a szemét trógert azonnal fölakasztották volna, akkor a pereskedés tőlem évezredek is húzódhatna.
Dusa Lajos
2023-03-31 at 10:32
Jól ki van ez találva a magyar jogszolgáltatásban! Addig húzzuk, míg el nem évül.
aladin
2023-03-31 at 09:32
Már annyit húzzák ennek a korrupt adocsaló Czeglédy ügyét, mikor már rég egy karon kéne hogy logjon. Egy melós munkásember csak a 10-ét, lopná el már régen a rács között volna. Mi ez a kétszinüség a biroság részéröl, már a biroságnak is a fönöke a szintén korrupt szemkilövetö Gyurcsány. Megáll az ész.
varga eszter
2023-03-31 at 09:05
apro_marosan_petergabor
de hiszen ha megkisérel a kormányzat úgymond “bekeményíteni” jogszerűen, máris jön a bünti az EU,-ból.2010-ben indult ellenünk a támadás amikor is többek között bevezette a kormányzat a különbőző különadókat a multikra,lásd reklámadó, és azóta okádja a tüzet az RTL- is.
És mi is juthatna az ember eszébe ezek láttán, hát Csurka aki ezt Előre látta, 2003-ban azt írta, idézem:
“Az EU-csatlakozás egy újabb, az előzőnél is rosszabb végzetes rendszerváltás, amelyben most már minden nemzeti törekvést, megújulást, rendteremtést a brüsszeli szabályokkal fojtanak el!
Ez az új uralom rosszabb és aljasabb lesz mint a szovjet uralom, mert ez a “demokrácia” köntösében jelenik meg. A magyarságot az elnyelés veszélye fenyegeti!
A nyakunkon élősködő, balliberális elitünk, a sorsunk iránt közömbös, a privatizációból meggazdagodott, idegen zsoldban álló réteg, élve akarja eltemettetni a magyarságot egy Uniós sírhant alá”.
moliere
2023-03-31 at 00:57
apró marosán pétergábor
Ezzel kezdték, csak nem emlékszel. A bírók nyugdíjazása. Ezzel kezdte a háborút ellenünk brüxel.
moliere
2023-03-31 at 00:55
Mi lenne, ha baleset érné?
– életet lehetne lehelni a kurcsótányba, és amíg kurcsútány van, addig oké
– a többi szar is beszarna, egyből tudnák, hogy a magyarok akár átmehetnek hirtelen palesztinba is
– kicsit lenyugodnánk, lám, van erőnk, nem lehet velünk végletekig baszakodni
– Orbán “rezsimje” ettől már nem lenne nácibb, és végül is meg sem tudnák rendesen mondani, hogy ki döglött meg, mert valójában egy szar senki a nyilvánosságban, pláne nemzetközileg
Szerintem valaki menjen.
apro_marosan_petergabor
2023-03-30 at 22:29
Ez a FIDESZ impotenciaja.
13 éve vannak hatalmon, s nem voltak képesek ezen idő alatt létrehozni megfelelő igazságszolgáltatási keretet?
Szégyen.
Sas
2023-03-30 at 21:28
Lesz-vagy nem lesz-ez a majom DK-s egy pária-és így, hogy húzódik az ügy-még inkább-.Ez a kolosszális idióta messze jobban járt volna ha már elítélik-és már leüli a büntetését-így viszont egy nyomorult, akit folyamatosan pellengérre lehet állítani.
GiczeiyTünde
2023-03-30 at 21:17
Valami nagyon nem stimmel ezzel a “bíróskodással”!
Itt valami nagyon komoly változást kellene hozni, mert ez így vicc -:(
bl
2023-03-30 at 20:54
Tocsik, Kulcsár, Hunvald, stb. Esett valakinek baja? Legfeljebb valamelyik jobboldali hülyének aki szidni meri a gendert, annak lesz baja. A lopás csak akkor bűn ha jobboldali követi el.
László54
2023-03-30 at 20:47
Tisztelettel mi ez a nagy felháborodás Varga miniszter asszony ki jelentette,az i gazságügyi minisztérium tökéletesen működik és közben nem röhögte el magát!!!
"Najés?"
2023-03-30 at 19:38
“hogy a büntetőeljárásokat észszerű időn belül kell lefolytatni”
/
Náluk ez az észszerű.
Brüsszel tanult tőlük.
Az egész bagázs büntetlenül lopta szét Európát.
/
Tamás
2023-03-30 at 19:32
Csak be kéne vezetni az ötletemet, a bírósági előminősítőt! Megalapozott gyanú esetén emberünk szépen megkezdi a vád szerinti büntetés letöltését. Ha kifutnak az időből, meg kell nézni voltak-e a vádban súlyosbító körülmények és folytatni a pihit.
Rögtön nem lenne senki érdekelt az ügye elhúzásában!
Ha bűnös leüli, ha közben kiderül az ártatlansága kap kártérítést.
Patriot
2023-03-30 at 19:21
Azért azt ismerjük el, hogy arról nem a bíró tehet amikor a védelemnek joga van behívatni mind a 200 tanút a cz-y ügyében a Fortess ügynél meg 2000 sértettet. A bírókat majd akkor szidjuk,mint a szegedi lóvénőt, amikor felmenti a latrokat. Akik rablógyilkosnak is tekinthatők a szeviép ügyben. Vagy a 17 éves lány esete akit az aberrált gyilkosa fejjel lefelé dobta a vízaknába. A piros hajú,legalja utcanő kínézető bírónő meg kimondta ,hogy szabadon távozhat a tárgyalóból a kretén. Na ezeket kéne forró olajban sütögetni pirosra.
Neandermüller Péter
2023-03-30 at 18:56
Az ügyet hátráltató és elszabotáló vörös bírók nélkül már rég börtönben lenne ceglédi.
Hiába nyerne még nagyobbat a fidesz mint tavaly, a vörös polipot képtelenség visszaszorítani, a csápjai mindenhova elérnek.
Alcapi
2023-03-30 at 18:51
Kínában 3 hét alatt lezavarnak ilyen kaliberű bűnügyeket, amik 90%-ban kivégzéssel zárulnak! Nem ám évtizedekig szarakodnak!
Puncius Pinatus
2023-03-30 at 18:24
A legfőbb baj, hogy a bírákból Istent csináltak.
Sérthetetlen, érinthetetlen, minden törvényen kívül helyezkedik, és csak csodálni, elfogadni szabad.
Ibolya és gyöngyvirág illatot ürít. Nem úgy mint a pórnép.
Amíg a kormány ezeket a kommunista és azok ivadékai bírákat nem zavarja el, vagy nem alkot egy jogszabályt, ami a bírákra is kötelező, pld, határidők, indokolatlanul szakértők bevonása hatodjára, stb addig változás nem lesz!
Az igazságügy ítélkező részének jelenlegi ilyen működése a kormányzat bűne, hibája.
Nick Rivers
2023-03-30 at 18:01
Nyers tiszta példàja a birói érthetetlen gyanús viselkedéseknek. És akkor udvarias voltam.
Cassandro
2023-03-30 at 18:00
Itt lenne az ideje a bírósági mocsár lecsapolásának! Perjog, perjog über alles! A teljes jogi kaszt elmehet a francba! Jogalkotóstól, bírástól ügyvédestől, mindenestől! (Tisztelet a kivételnek, akik mentálisan nem sérültek és szakmaulag is korrektek!) Azért a pénzért amit felmarkolnak többet várna el a köznép!
Orientál
2023-03-30 at 17:49
Persze mert jogot végzett ,ezért az tárgyalási időt elhúzó bíróktól kell a tejes bérüket megvonni.
Patriota
2023-03-30 at 17:43
Eddig 6.3 milliárd volt az elsikkasztott összeg…. MÁR- 77 milliárdnál tartunk ? Alakul ez. Ja- NEM !!!!
Miklós
2023-03-30 at 17:38
Mindenki láthatja mi van izrael- ben! Gyakorlatilag felesleges választásokat rendezni ott,mert úgy is a bíróság dönt,hogy milyen törvényeket hozhat a megválasztott parlament. Nálunk a magyar bírói testületben is ott van a volt kommunista rendszer és ezek útodjainak a csápjai. Maga az ügy elhúzodása pedig RÖHEJ egyben szégyenteljes
Hesslervezérezredes
2023-03-30 at 17:31
helyesen: el lett írva, elnézést.
Hesslervezérezredes
2023-03-30 at 17:31
E lett írva az évszám: nem 2030, hanem: 2130!
Nahát
2023-03-30 at 17:23
Magyarországon a bírói kar a legkorruptabb réteg. Nagyon valószínű, hogy hozzájuk is gurulnak azok a dollárok Amerikából. A súlyos vád alapján Czeglédyt előzetes letartóztatásba kell helyezni, ez a minimum, ami neki jár.