A két Szeviép-vezér egyikét, B. Sándort 2,5 millió forint pénzbüntetésre ítélte, a másodrendű vádlott P. Lászlót bűncselekmény hiányában felmentette a Debreceni Törvényszék. A lassan 10 éve tartó büntetőeljárás összesen durván 6 millió forintos bűnügyi költségének nagy részét az állam viseli a másodfokú ítélet szerint. Mint ismert, az úgynevezett Szeviép-ügyben az építőipari zrt. három volt tulajdonos vezetőjét csődbűncselekmény vádjával állították bíróság elé, miután az M43-as autópálya építésénél és a szegedi villamosfelújításnál is generálkivitelezőként eljáró Szeviép úgy jelentett fizetésképtelenséget és ment csődbe, hogy több mint 500 alvállalkozóját nem fizette ki. A Szeviép Zrt. utolsó millióit is saját érdekeltségi körbe tartozó cégekbe tolták ki, tagi kölcsön formájában. Míg első fokon még mind a három vádlottat bűnösnek találta a Szegedi Járásbíróság és több évi letöltendő börtönre ítélte őket, másodfokon a Szegedi Törvényszék mindenkit felmentett. A hatályon kívül helyezett másodfokú ítélet és a PestiSrácok.hu által kirobbantott szegedi bírósági botrány hatására került az ügy Debrecenbe. Indokolásában a tanácsvezető bíró kifejtette, hogy a bizonyítás sok esetben következetlen, az ügy egy része felderítetlen. Egyébként a bíróság szerint a kölcsönök nagy része nem is kölcsön volt, hanem leányvállalatok működésének “előfinanszírozása”. A másodrendű vádlottat, B. Sándort egyedül egy 2,5 milliós kölcsön miatt mondták ki bűnösnek – ez esetben a hitelezett tanúként támasztotta alá a vádat a bíróságon.
A Debreceni Törvényszéket a Kúria jelölte ki a büntetőügy másodfokú eljárásának lefolytatására. A harmadfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla a Szegedi Törvényszék mint másodfokú bíróság által meghozott ítéletét részben hiányosnak, részben felderítetlennek, illetve részben ellentétesnek találta az ügyiratok tartalmával.
Mivel időközben az elsőrendű vádlott, O. József elhunyt, ketten maradtak a vádlottak padján: B. Sándor és P. László. A Debreceni Törvényszék több irat beszerzését követően új szakértő kirendelésére is kényszerült, mivel a korábban eljárt szakértő nyugdíjba vonult. A szakértő mellett több tanút meghallgattak az elmúlt egy évben, többek között a Szeviép volt gazdasági vezetőjét, G. Attilát, és B. Istvánt, a Szeviép-vezérek volt üzlettársát.
Vádbeszédében a vádat képviselő ügyész számos új elemet vonultatott fel a vádirathoz képest: többek közt rámutatott, hogy a védelem álláspontjával ellentétben a Szeviép felszámolását több alvállalkozója, hitelezője is kezdeményezte. Arra is kitért az ügyész, hogy nemcsak saját leányvállalataiknak adtak kölcsönöket fizetésképtelen vagy fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben, hanem más cégeknek, sőt, magánszemélyeknek is – a Szeviép működésével nem összefüggő, sőt, meg sem indokolt esetben is –, ami teljesen észszerűtlen volt a vád szerint, ez pedig túlmutat a rossz gazdálkodáson.
Ítéletében a Debreceni Törvényszék tanácsa csak B. Sándort találta bűnösnek. Ő is olcsón megúszta: a 2,5 milliós pénzbüntetés mellett a tetemes bűnügyi költségnek is csak töredékét kell megfizetnie. A bíróság a Szeviép-vezérek több milliárdos vagyonát is feloldotta a bűnügyi zár alól.
Több órán át indokolta dr. Felegyiné dr. Szabó Ágnes, miért nem bűnös P. László, és B. Sándor is miért csak egyetlen egy vádpontban a tizenötből. Egyesével végigvette a vádiratban is szereplő nyújtott tagi kölcsönöket, amelyek többségénél azt vonta le következtetésként a tanúvallomások és szakértői vélemény alapján, hogy azok többségében nem kölcsönök voltak, hanem saját leányvállalatoknak nyújtott finanszírozás vagy termelési előleg. Amely esetben egyértelműen nem lehet erről beszélni – mivel a hitelezettnek semmi köze nem volt tevékenységét tekintve a Szeviéphez –, ott nem volt igazolható a kölcsön, mert nem volt fellelhető banki tranzakció. Más esetben pedig nem csökkentette a cég vagyonát, tehát kvázi nincs köze a csődhöz.
A leghosszabb indokolást a Szeviép-vezérek volt üzlettársának nyújtott 2,5 milliós kölcsön kérdésének szentelte a tanácsvezető. A hitelezett korábban a tárgyaláson tanúként részletesen elmondta, hogy a pénz valójában nem is kölcsön volt, hanem egy bonyolult cég tulajdonrész-adásvétel; a pénzt úgy kellett kérnie mint kölcsön, amiről B. Sándor döntött egyszemélyben. A pénzt egyébként magán célra igényelte – így is könyvelték el. Egyedül ez a vádpont állt meg ez előtt a tanács előtt bizonyítottan, mivel azonban a 2,5 millió forint annyira csekély a minősítés alsó határához képest is, így – ahogy a bírónő fogalmazott – “minősítésről beszélni sem lehet”. A büntető törvénykönyv az egyetlen vádpont alapján is lehetőséget adott volna súlyosabb büntetés kiszabására, de Felegyiné szerint még felfüggesztett börtönbüntetésre sincs szükség, mivel az nem szolgálná az igazságszolgáltatás célját. Indokolásában kifejtette azt is, hogy tulajdonképpen még a vádlottak, elsősorban a harmadrendű P. László az, aki kártérítési igénnyel élhetne előzetes fogva tartása miatt.
Orientál
2023-02-22 at 17:51
Ahol részrehajlóan korrupt a bíró.
Zsozso
2023-02-22 at 12:22
Cseppet sem kívánom védeni a bírákat mert a bírói függetlenséggel velem szemben is éltek vissza és semmit tehettem. Viszont ez az ügy ilyen szintű elhúzódása már kétséget kizáróan egy csapnivaló nyomozati vádirati munkára vall. A büntető eljárásnak szigorú szabályai vannak s ezek ha nem teljesülnek akkor bárki bármit meguszhat. Vagyis 500 ember sorsa nyomozati és ügyészi munka precizitásán múlik. Magyarul ha szarul van felépítve a vád, akkor nincs következmény. De ha te vagy én mint magánember hibázik akkor van. Egy tökéletes munka után igazságos ítélet várnánk, de az indoklás szerint csapnivaló volt a munka. Jogalkotási probléma hogy a B.e. szerint a bíróság nem bizonyíthat nem nyomozhat! Szar jogszabályi környezet hanyag munka de ezért nyilván az összes a hibás. Szerintem teljesíthető egyszerű büntethető eljárási azaz B.e. szabály kell sértetti aktivitással mert ugye az állam a sértett te bele se szólhatsz hiába veszítetted el mindened és mindjárt lehetne igazságosabb jogalkalmazás , de itt maga a jog nem engedi az igazság szolgaltatását. Erre épít az összes szélhámos legyen az vállalkozó vagy politikus. Bár lenne egy igaz magyar ki valóban akár ezen változtatni, addig viszont marad ez a káosz amit valljuk be sok pénzzel jól kihasználható egyeseknek.
Gijutsushi
2023-02-22 at 09:19
A jelenlegi világban, amelyben tobzódik a pénzügyi és jogi terrorizmus, és a szólásszabadságot eltörölték, csak a bűnösök tettleges bántalmazása útján lehet igazságot szolgáltatni! Tudom, ez anarchizmus, de nem hagynak a normális embereknek más lehetőséget! – Mint ahogy Oroszországnak sem hagytak más eszközt, csak a háborút a liberál-bolsevik fináncterroristák!
oshon
2023-02-22 at 07:40
Romaniaban ilyesmi nem tortenik meg , ilyesmiert az ugynevezett birot is rogton bebortonzik … hosszu evekre ! Rendet rakni az ugynevezett IGAZSAGSZOLGALTATASBAN , bebortonozni minden korrupt birot … “oszt” lofsz minden “doktorkanak” – fuuujjj a fold ala budos magyargyulolo es tarsadalom romboloval !
doktorkotász
2023-02-21 at 22:15
És ezekután a bíró milyen morális?(nagyszavak…)alappon ítél el pl.egy tyúktolvajt?
Carolus
2023-02-21 at 15:13
Ezek utan erdemes lenne Felegyine es csaladja vagyoni helyzetere, szakmai es uzleti kapcsolataikra is vetni nehany “gyogypillantast”, sot, folyamatosan kovetni. Biztos, hogy elobb-utobb ki fog logni a lolab.
Remelem, soha nem
lesz mar nyugta!
Sas
2023-02-21 at 12:43
……..hát nem fizettek a beszállítóknak, de az unió se fizet, na-ezt is mondhatta volna.Fejletlen egy nőszemély.Majd az utódja, a Bübüke becenevű pszichopata lesz az igazi,akinek középkori hóhérok voltak az ősei, de ő már egyetemet végzett.
Sas
2023-02-21 at 12:35
Agyalágyult a bíró.Elmondta, hogy pénz az volt-csak nem a beszállítók kapták-hanem mindenki más, de sebaj, mert ez izé volt, és nem mizé.Kár, hogy végül az oroszoknak nem üzent hadat-és a kormánynak-na, majd később.
Nem viccelek
2023-02-21 at 09:01
Nincs feltárva rendesen a bűncselekmény. Aha. Mert részben eltüntették a cég papírjait, vagy azok a fekete gazdaság szabályai szerint nem is léteztek. Tanácsolom minden cégvezetőnek, nyugodtan lehet ezt a módszert követni, mint látni, ez felmentési ok, nem pedig bizonyíték a szándékos elkövetésre, szóval lehet itt pénzt mozgatni, gazdagodni, csak feketén borítékozzanak. Mondjuk nem igazán tudom milyen bizonyíték kell ahhoz, hogy 500 beszállító nincs kifizetve, ami miatt elég egyértelmű, hogy a fizetésképtelenség bekövetkezett. Ami ugye a bíróság szerint nem a rossz gazdálkodás következménye. Aha. Amúgy a kölcsön, ami nem is az, az mióta nem színlelt ügylet, ha nincs banki kivonat? Pontosan ez a bizonyíték rá, hogy márpedig ez színlelt ügylet, pénzmozgás van (itt jönnek be a borítékok), és mégiscsak csökken a vagyon. Nem mindegy, hogy mi a nyavalyának nevezzük, ha az nem töltötte be a célját? Kell ember is, aki bevallja, hogy boríték ide-vagy oda, vagy ésszerű következtetés elég? Úgy gondolom, hogy mivel a fizetésképtelenség vagy annak előidézése (ami a csődbűncselekmény egyik feltétele) tény és nem jogkérdés, nem azt kellett volna elemeznie a bíróságnak, hogy feltételezése alapján mit finanszírozott (mert az, ugye ha jogszerű, akkor nem is következett be fizetésképtelenség), hanem azt, hogy amit finanszírozott, azzal csökkentette a cég vagyonát úgy, hogy már tartozott 60 napon túl a beszállítóknak (ezt a cég vagy a beszállítók jelentették-e már, mindegy), tehát már tényszerűen akkor fizetésképtelen volt, mindegy, hogy ez a bíróság tudomására mikor jutott, nem attól lesz tény, hogy ott bejelentik. Tehát ha van tény, hogy márpedig fizetésképtelen, akkor teljesen irreleváns, hogy kölcsön, de nincs tranzakció, előfinanszírozás, de nincs papír stb., nem mindegy, hogy minek nevezzük, ha színlelt? Mi volt a pénz útja, hová lett? Az előfinanszírozott cégekkel mi lett, ha ez jogszerű befektetés volt, csak nem felszámolták őket papír és vagyon nélkül? Enyje-benyje, na de ilyet… Feleslegesen ment oda a Szeviéptől a pénz??? Jaj, ilyen csúnya dolgot még csak ne is feltételezzek. Továbbá, csökkent a cég vagyona úgy, hogy kifelé tolta a pénzt, mikor már tartozott 60 napon túl? Csökkent. Tény tehát, hogy fizetésképtelen. Továbbá utolsó kérdésem, mivel indokolta a bíróság, hogy jogszerűek voltak ezek a lépések, nem a vagyon csökkentésére irányult, ha nincs banki tranzakció, és a cégek, magánszemélyek a kiküldött pénzt egyszerűen benyelték akkor, amikor már a Szeviép fizetésképtelen volt, vagy száguldott afelé, és menteni kellett kifelé a vagyont, mielőtt 500 hitelező megrohamozza. Remélem az ítélet ezt is tartalmazza. Amúgy örülök, hogy Debrecenből is végre nyilvánosságot kapnak az igazságszolgáltatás baloldali érzékenyített szolgái… Ezek mind beszorultak a jogász szakma “krémjei” közé, és foggal-körömmel ragaszkodnak utolsó hatalmi bástyájukhoz. Fideszes bíróság… ugyan már… röhög a májam… rokonság, dinasztikus helyöröklés, kicccsalád… Hajrá ügyészség!
Cukkerberg galaxis
2023-02-21 at 08:41
Nem maradt más, le kell csapolni a bírósági mocsarat! Ha felegyinének van igaza, akkor az összes többi bíró tévedett, ergo alkalmatlanok. Ha nem felgyinének van igaza (brrr. milyen név ez?) akkor őt kell elzavarni. Ha a jogszabályok rosszak, akkor az előkészítőit. Az egész jogi kaszt a rákfenéje az országnak. Van az a mondás, hogy ‘nem tanultam tovább, jogász lettem’.
Nagy bela
2023-02-21 at 08:15
Ő a Felegyi, nem a Felegyiné!
solothurn
2023-02-21 at 06:55
Rövid úton fel kellene kötni köztéren a birákat és
melléjük a tolvajokat is (v.ö. felmentett vádlottak)
Azzal gyorsan véget érne a 10 éve húzódó kutyakomédia.
Yoggi
2023-02-21 at 06:22
Volt olyan, akit meglepett az ítélet?
A jogszolgáltatás nem igazságszolgáltatás. Soha nem is az a célja.
Innentől pedig már nem is (feltétlenül) a bíróság hibája, mert mindig lesznek olyan joghézagok, kiskapuk, amiket az ügyvédek megtalálnak, és kihasználnak.
Ez nem csak a SZEVIÉP ügyben van így. Korábban is voltak, és a jövőben is lesznek…
sanyi Mano
2023-02-21 at 04:45
Miért volt a NUMERUS CLASSUS ? Bizony akkor a Talmudból olvasták és figyelembe vették ezt : GOJNAK sosem lehet igaza ha zsidót perel !Tehát akár vallásos akár kikeresztelkedett vagy vallástalan ők MINDIG egymást fogják védeni minden gójjal szemben.
bl
2023-02-21 at 04:25
Szerintem most az jön még majd, hogy Bitét visszahelyezi a bíróság a tanári állásába és egyúttal megteszik az Eötvösbe felvételiztető/casting tanárnak. Esetleg még jöhet az, hogy egy ilyen véleményért gyűlölködés címszó alatt megszórnak vagy 5 évvel.
SZABADSÁGOT BUDAHÁZYNAK!
2023-02-21 at 03:49
Lábtörlőért 16 év, félezer vállalkozó kifosztásáért, csôdbűntettért nulla.
Anarcholiberális, bűnpártoló bíróság= a társadalom szétzüllesztésének biztos eszköze.
.
Ezek után Novákban us kételkedem.
Varga már szóra sem érdemes. “Szomorú vasárnap… Elhúzta a nótánkat…, hogy ne bzd már meg
K. F.
2023-02-21 at 03:44
Miért nincs ilyen ordító visszaélés esetén a kúriának, az AB-nek vétójoga?!
Az OBH és OBT egy elfogult gittegylet.
Theo
2023-02-21 at 00:08
Na, pontosan így gondoltuk.
Értem én, hogy a bírók gyűlölik a magyar embereket, de nyugodjanak meg, már mi is igencsak utáljuk őket. A legnagyobb bűnük, hogy porig rombolták a bíróságok tekintélyét és a jogbiztonsagba vetett hitét.
Greggel értek egyet, a sírban se legyen nyugtuk, egyszer csak feleled a lelkiismeret, a pénz nem minden.
víg gyula
2023-02-20 at 23:47
“Indiába sóért mezítláb ment Gandi, vegyen nálunk telket Jóska , Pista , Bandi!