Sok elképesztő pályafutást ismerünk az elmúlt századból, de Gerő Lászlóé még magyar szinten is kiemelkedő. Gerő volt szovjet tisztek tolmácsa, aztán személyesen levezényelte az „átállt” Ábrányi Aurél hazarablását, majd később az Interag vezetője lett, hogy Nyugaton tiltott, ártalmas szereket hozzon be az országba a Shelltől. Hatalmas összegekkel károsították meg Magyarországot, közben benne voltak sok sötét ügyben. Lopok, csalok, hazudok – vallotta magáról Gerő László, aki tényleg sebezhetetlennek tűnt. Végül Ábrányi elrablása miatt került – sajnos csak rövid időre – az osztrák rácsok mögé. Gerő története, 2. rész.
Gerő László, az Interag alapítója egy vérbeli végrehajtó volt, aki gátlástalan üzelmeivel a magyarországi külkereskedelmi élet meghatározó figurája lett a Kádár-rendszerben, miközben a kommunista hírszerzés legsötétebb akcióiban is szerepet vállalt.
Az üzleti életben számtalanszor kiderültek nagyszabású csalásai, amiket még a diktatúra hatalombirtokosainak támogatásával sem lehetett teljesen eltussolni, és a titkosszolgálatok megrendelésére elkövetett bűncselekményei is többször dekonspirálódtak. Mégsem csökkent kapcsolatrendszeréből eredő hatalma, és a rendszerváltásig sikeresen lopta az ország vagyonát.
Gerő akkorát bukott, hogy ezt már ő sem „élte túl”
A hetvenes évek végén Gerő akkorát bukott egy nemzetközi üzlettel, hogy kénytelenek voltak eltávolítani az általa alapított Interag éléről. Magyarország legnagyobb kereskedelmi vállalata ugyanis Gerő utasítására törvénytelenül finanszírozott egy Liechtensteinben bejegyzett híradástechnikai céget, a Fabriken 3 F Horsens nevű vállalkozást.
A szóban forgó cég egy magyarországi gyár, a Tungsram egyik dániai leányvállalata, a Tungsram Elektricitats AS Koppenhága vezetőjének ötlete alapján született. A cégvezető eredetileg a budapesti anyavállalattól szeretett volna tőkét szerezni az alapításhoz, de a Tungsram ezt nem biztosította, ezért Gerőhöz fordult segítségért. Az Interag 1977-ben 4 millió dollárral szállt be az adóparadicsomban bejegyzett 3 F létrehozásába, de az így megszerzett összeg kevés volt a vállalat működésének finanszírozására, ezért hitelek felvételére szorultak. Forgalmazott termékeikre nem találtak piacot, a raktárkészletek felhalmozódása pedig csak pluszkiadásokat jelentett.
A dániai Tungsram-érdekeltség vezetője a felhalmozódó veszteségek egy részét az irányítása alatt álló vegyesvállalatra terhelte, vagyis céggaranciák kiadásával igyekezett finanszírozni az offshore cég működését, közben pedig kozmetikázott jelentéseket és mérlegbeszámolókat küldött az Interag számára.
A hamisításokat az Interag helyi képviselője jelezte Gerő felé, aki erről nem vett tudomást. A visszaéléseket és a botrányt nem lehetett eltitkolni, Gerőt jelentős népgazdasági károkozás miatt 1978. augusztus 16-án azonnali hatállyal eltávolították az Interag éléről. De ezzel a probléma nem oldódott meg. 1979 elején csak egy nagyobb összeg (6 millió dán korona) hitel segítette ki a 3 F vállalkozást a csődhelyzetből, amelyet feltehetően szintén a koppenhágai leánycég nyújtott, de ez sem volt elég a konszolidáláshoz, az MNB-nek is be kellett szállnia 1,2 millió USD kölcsönnel.
Mindennek ellenére az Interag új vezetése megállapította, hogy a 3 F csődjét elkerülni nem, legfeljebb újabb befektetések és veszteségek árán csak elodázni lehet.
Sok fotó nem készült Gerőről. Forrás: Archív, Magyar Hírlap
Közel hétmillió dolláros kárt okoztak
A Külkereskedelmi Minisztérium (KKM) irányításával az ügyben vizsgálat indult. A KKM és a felügyeleti szervként működő Pénzintézeti Központ 1979. július 10. és augusztus 21. között ellenőrizte a helyszínen gyűjtött bizonyítékokat, az Interag könyvelését, pénzügyi dokumentumait. Megállapította, hogy az Egyesült Izzó, vagyis a Tungsram (illetve annak dániai leányvállalata), valamint az Interag törvénytelen tevékenységei és mulasztásai korabeli értéken 6,7 millió dolláros kárt okoztak a népgazdaságnak.
Konkrétan megnevezték a személyi felelősöket is az Interag vezetőségének tagjai közül – természetesen Gerő László érintettségével együtt. A nyomozás eredményéről értesítették a párt- és állami vezetést: személy szerint Korom Mihályt, az MSZMP KB adminisztratív titkárát, Szekér Gyulát, a Minisztertanács elnökhelyettesét, Borbély Sándor KB-titkárt, Soltész István kohó- és gépipari minisztert, valamint Veress Péter külkereskedelmi minisztert, de végül ebben az ügyben sem történt semmi: „felelősségre vonás ez ideig nem történt, melynek okáról nincsenek információink” – olvashatjuk az állambiztonság megállapítását.
Gerő az összeköttetései miatt úszta meg
A következmények elmaradásának magyarázatát Gerő László rejtélyes összeköttetései mögött kereste a Belügyminisztérium: „Gerő a visszaélések elkövetése idején nem engedett sem igazgatóhelyettest, sem főkönyvelőt kinevezni maga mellé. Gerő pártfegyelmijének jegyzőkönyve megállapította, hogy Gerő erőszakos fellépése és állandó hivatkozása az összeköttetéseire nagyban hozzájárult a KKM illetékeseinek elnézéséhez.”
Az előző részben olvashatták, hogy Gerő minden bizonnyal a szovjet titkosszolgálatok embereként dolgozott már 1945-től, olyan kényes és szovjet érdekeket is érintő titkosszolgálati akciók kivitelezésében vett részt, amely megkérdőjelezhetetlen bizalmat feltételezett a Nagy Testvér részéről is.
Összeköttetései mindenképpen magas pártkörökig vezettek akár itthon, akár Moszkvában, hiszen hiába távolították el az Interag éléről, a pénzügyi világból nem száműzték, gazdasági visszaéléseit vidáman folytatta tovább.
Közel kétszázmillió dollárt kapott az MKB-tól
„A Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. vezérigazgató-helyettese olyan hitelezési tevékenységet folytatott, melyre nem volt felhatalmazása. Nem bankári körültekintéssel finanszírozta a Gelaco AG-Vaduz céget, amely G. L. [Gerő László] külföldi munkavállalási engedéllyel rendelkező magyar állampolgár tulajdona. Hasonló módon járt el a Powering Company Holdings Ltd.-Gibraltár cég esetében is, amelynek tulajdonosa Oscar J. Schmidt. Adataink szerint eddig a veszteség 186,8 millió dollár, amely összeg meghaladja az MKB alaptőkéjét” – jelentette a kémelhárítás 1987-ben.
Igen, akkora hitelt kapott Gerő a Magyar Külkereskedelmi Banktól (MKB), amely meghaladta a bank alaptőkéjét, és amit természetesen soha nem fizetett vissza. De mi volt az a Gelaco, ki és hogyan engedhette meg ezt az irdatlan pénzkihelyezést, és hogyan jött képbe az említett osztrák „üzletember”?
Korabeli cikk az egyik Gerő-cégről. Forrás: Kisalföld, 1987
Gerő és a hozzá hasonló osztrák csaló
Gerő és Oscar J. Schmidt kapcsolata még a hetvenes években gyökerezett, amikor Schmidt kétmillió dolláros külföldi bankhitelt vett fel. Gerő kijárta a KKM-nél, hogy a kölcsönre az Interag kezességet vállalhasson. A következő évben az osztrák vállalkozó csődöt jelentett.
Kiderült, hogy a tartozás behajtására semmiféle lehetőség nincs, ráadásul az Interag a kamatok kifizetését is vállalta, így a kötelezettség már ekkor megközelítette a hárommillió dollárt. Végül 2,5 millió dollárt kellett a magyar kereskedelmi cégnek kifizetnie az adós helyett, ezért a kémelhárítás kezdeményezte, hogy a KKM tiltsa meg az Oscar Schmidttel folytatott kereskedelmi kapcsolatokat, valamint igyekezett tiltó névjegyzékre helyeztetni az osztrák vállalkozót.
Természetesen sikertelenül! Mennyit tett zsebre Gerő mindebből? Talán soha nem derül ki, mindenesetre megalapozta hosszútávú partnerségét ezzel az osztrák csalóval, és azt is kitanulták, hogyan lehet könnyen és gyorsan sok pénzt lopni a pártállami Magyarországról.
Közös cégük, a Gelaco-Vaduz
A két „üzletember” létrehozta közös cégüket, a Gelaco-Vaduzt (Gelaco = GErő LÁszló COrporation), amely 1984-től kezdve fedezet nélküli hiteleket kapott az MKB-tól, 1988 elejéig összesen 150 millió dollár értékben. Markovits Béla, az MKB elnökhelyettese, aki a kétes kölcsönöket engedélyezte, a nyolcvanas évek elején még a hírhedt CW Bank élén állt – segítette az ebben a sorozatban már oly sokat emlegetett Waltham finanszírozását is –, innen került 1985-ben a külkereskedelmi bank elnökhelyettesi székébe.
A már jól ismert pénzügyi körök képviselőivel állunk tehát szemben, ráadásul a Gelaco komoly tartozást halmozott fel a Hargitai György által vezetett Waltham céggel szemben is, így állhatott össze az a 186,6 millió dollár, amelyről az állambiztonsági jelentés szólt. A hiteleket egy használaton kívüli kaliforniai olajfinomító, a Powerine Oil Company megvásárlására fordították, amely mindössze 40 millió dollárba került ugyan, de a fennmaradó összeget – saját állításuk szerint – az üzem működőképessé tételére akarták felhasználni.
A híres interjúhoz tartozó fotó. Forrás: Archív, Magyar Hírlap
A híres Dézsy–Ilkei interjú
Az üzlet azonban nem jött be, ezért még a finomító munkába állítása előtt azonnali „kármentő hitelre” volt szükségük, újabb 10 millió dollárra. Egy 1989-es interjúban – amelyet Dézsy Zoltán és Ilkei Csaba készítettek – Gerő azt állította, hogy Németh Miklóshoz, az MSZMP KB titkárához fordult, aki felhívta Fekete Jánost, támogatja-e Gerő újabb pénzügyi kérését.
A bankár egyetértéséről biztosította a későbbi miniszterelnököt, és Gerőt Madarasi Attila pénzügyminisztériumi államtitkárhoz irányította. Madarasi a haditechnikai vállalatok pénzügyeiért felelt, a Honvédelmi Bizottság ülésein rendszeresen megjelent, a katonai felderítéssel kapcsolatban állt, hiszen a hetvenes évek közepén az ő segítségével tudták az MNVK-2. egyik fantomcégének, az Universal Piackutató Irodának a pénzügyi visszaéléseit elkendőzni, vagyis az államtitkár az állami adminisztrációban az illegális valutakitermelés egyik kulcsfigurája volt.
Madarasi Patkó András miniszterhelyettes segítségével – „aki az egész ügyet folyamatában nagyon jól ismerte, hisz naponta referáltam neki” – elintézte az újabb hitelfolyósítást, amit Gerő készpénzben, egy nejlonzacskóba csomagolva vitt magával. 10 millió dollárt. Készpénzben, egy nejlonzacskóba csomagolva. Gondolom, nem tévedek nagyot, ha feltételezem, hogy semmiféle hitelszerződés és visszafizetési garancia nem volt a pénzfelvétel mögött.
Ábrányi elrablásáról megfeledkezett
Soha nem fogjuk megtudni, hogy pontosan mekkora összeggel károsította meg hazánkat Gerő László, és csak szerény vigasz lehet számunkra, hogy a 10 millió dollárt érő nejlonzacskóval meg sem állt Ausztriáig, ahol letartóztatták. Ugyanis Ábrányi Aurél elrablása után – amiről az előző részben olvashattak – elfogatóparancsot adtak ki ellene a szomszédos országban, amelyről Gerő időközben megfeledkezhetett.
Néhány hónapot eltöltött a rácsok mögött, de anélkül halt meg végül, hogy bárki számonkérte volna rajta a gazdasági bűncselekményeit. Pedig mindaz, ami a dokumentumokban fennmaradt, csak a jéghegy csúcsa lehet.
Dézsy Zoltán kutatásaiból tudjuk, hogy még a Seuso-kincsek kicsempészésében is közreműködött.
A sorozat korábbi részei:
A hidegháború győztese nem Amerika, hanem a globális pénzelit volt
A felforgatók arcképcsarnoka – Az elfelejtett Parvus, avagy útmutató a bolsevizmushoz
Henry Ford és a többi nagytőkés – Lenin és a totális állam felépítésének elhallgatott támogatói
Hammer, aki mintha Soros mestere lett volna – Egy gátlástalan filantróp véres felemelkedése
A kaloda változatlan, de a bolsevik vallás ma szabadelvűnek, liberálisnak nevezi saját magát
Varga Jenő kommunista közgazdász, aki kitalálta a málenkij robotot és annak „gazdasági hasznát”
Korai kommunista külkeres mammutvállalatok, ahol Gyurcsány csak kisinas lehetett volna
A Hardi-istálló, Oblath György és a többiek, avagy a külkeres maffia hatalomátvétele
Nyerges János, a legfontosabb külkeres, akinek a „körmös” Bauer volt a tartótisztje az ÁVH-n
Svájc nemcsak a náci vagyonból, de a kommunista külkeresek pénzéből is ügyesen gazdagodott
Amikor Goebbels korábbi összekötője szólt Kádáréknak, hogy zavarja az üzletet a megtorlás
Bródy István, a klasszikus, nihilista külkeres – „Náci vagy nem náci”, mindegy, kereskedjünk
Junger Károly, az elfelejtett, tehetséges és gátlástalan külkeres történet
Emil Hoffmann, a náci külkeres, aki Kádár „jó hírét” terjesztette Nyugaton
Amikor a kommunista pénzből fizetett német újságban ünnepelték Kádárt és tagadták a megtorlást
Elsősorban a nyugati cégek jártak jól a Magyar Népköztársaság „titkos” kivéreztetésével
Sebestyén János, az „üzletember” a Párt és az állambiztonság felett
Amikor megvettük a Siemens-rádiót, a külkeres maffiát segítettük
Péter Györgynek és Vályi Péternek azért „kellett meghalniuk”, mert a külkeres maffia útjában álltak?
Egy kis elitcsapat irányította azt a pénzszivattyút, amely lerabolta az országot
A katonai elhárítás saját cégével, az Eurocommal „szállt be” Magyarország kifosztásába
A Magyar Nemzeti Bank bécsi fiókbankja a rendszerváltoztatás után is pénzmosodaként működhetett
Simon Moskovics, Moshe Sanbar és a külkeres maffia bécsi és izraeli szálai
A Videoton–Waltham csalássorozat, avagy egy „nagy játékos” születése
Horn Gyulát „leszidták”, a Videoton feketelistára került – Mégis folytatódhatott a csempészés
Ábrányi Aurél hazarablása csak a kezdet volt – Gerő László és az Interag elképesztő története
Facebook
Twitter
YouTube
RSS