Pesti Srácok

A 9. Savaria Filmszemle különdíját a PestiSrácok által gyártott "Mi svábok, mindig jó magyarok voltunk..." című alkotás nyerte el

A 9. Savaria Filmszemlén a PestiSrácok által gyártott Mi svábok, mindig jó magyarok voltunk című film is szerepelt, amely hiánypótló alkotás a magyar–német együttélés témakörében. A zsűri különdíjjal jutalmazta László Gáborék munkáját.

Kilencedik alkalommal rendezték meg Szombathelyen a Savaria Filmszemlét, amelynek vállalt célja, hogy a nemzeti kultúrát bemutatva adjon választ az érdeklődőknek a társadalmat körülvevő valósággal kapcsolatos kérdésekre. Az öttagú zsűri tagjai: András Ferenc, Halmy György, Koltay Gábor, Kollarik Tamás, Kucsera Tamás Gergely. A 9. Savaria Filmszemlén a PestiSrácok által gyártott "Mi svábok, mindig jó magyarok voltunk" című film is szerepelt, amely hiánypótló alkotás a magyar–német együttélés témakörében.

"Mi svábok, mindig jó magyarok voltunk..." – hangzott el a közismert mondat egy Németországba kitelepített magyarországi sváb szájából. És valóban: a német–magyar együttélés már több, mint 1100 évre nyúlik vissza és olyan, mint egy jó házasság. Vannak benne csodálatos pillanatok és olyanok is, amiket az ember inkább feledni szeretne. Filmünk ennek az 1100 éves német-magyar közös együttélésnek a bemutatására vállalkozik 52 percben.

PestiSracok facebook image
A film szerkesztőjével, László Petrával korábban készített interjúnkból kiderül: a filmben a német–magyar együttélés sarkalatos pontjaira koncentráltak. – fogalmazott László Petra. A teljes interjút ITT olvashatja.

70 alkotás érkezett az idei filmszemlére

Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke elmondta: a Kárpát-medence szinte minden részéről érkeztek alkotások, főleg dokumentumfilmek és rövidfilmek, kivéve Kárpátaljáról, ahonnan az Ukrajnában dúló háború miatt nem tudtak nevezni a filmesek, noha a korábbi években ők is aktív részesei voltak a Savaria Filmszemlének.

– hangsúlyozta az egyesület elnöke. Lovass Tibor szólt arról is, hogy a korábbi filmszemlék hagyományait követve idén is része a programnak egy, a filmszakma helyzetével, filmszemlékkel és fesztiválokkal, médiával és marketinggel foglalkozó szakmai konferencia. Ebben az évben kiemelten foglalkoznak a régió kisebb filmszemléivel, összehozva azok szervezőit azoknak a szervezeteknek a képviselőivel, akiken keresztül esetleg támogatást, segítséget kaphatnak. Hozzáfűzte: abban például, hogy a Savaria Filmszemlét már kilencedik alkalommal megrendezhetik, döntő szerepe van a Nemzeti Filmintézettől, valamint a Magyar Művészeti Akadémiától kapott támogatásoknak.

Mayer Rudolf, a Savaria Filmszemlének otthont adó AGORA Savaria Filmszínház igazgatója a sajtótájékoztatón bejelentette: filmszínházuk nagytermét a márciusban elhunyt Hildebrand István Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőrről, filmrendezőről, a nemzet művészéről nevezik el. A névadó ünnepséget május 13-án, pénteken délután, a filmszemle díjátadó gálája előtt tartják. Hozzátette: a Savaria Filmszemle versenyfilmjei az AGORA Savaria Filmszínházban ingyenesen tekinthetők meg, a konferencia előadásai és a kerekasztal-beszélgetések a helyi TIT irodaházában zajlanak.

A 9. Savaria Filmszemlére érkezett alkotások sora:

ÉPÍTÉSZET KATEGÓRIA

A csókai uradalom - Bolyai Filmműhely, Zenta A kövek nem hazudnak - A kőfaragó - Zajti Balázs, Zajti Ferenc, Zajti Gábor A Lábasház - Benczédi József, Kötő Zsolt Érd gyomrában - Gárdos Attila, Szűcs Gergely, Katona Szabolcs Ön is Wekerle? - Peresztegi Hanna

KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG KATEGÓRIA

400 év után - Gárdos Attila, Szűcs Gergely, Katona Szabolcs A birtok nem a tiéd...! - Utazás nagykárolyi gróf Károlyi Lászlóval - Bicskei Éva A gaztemplomos - Pataki Béla A kádármester - Bunda Rita, Bunda Szabolcs A Kármel hegye a szomszédban van - Tóth Marcsi A Kocsis bicska születése - Kocsis Ferenc Károly A levegő versenyparipái - a magyar postagalambászat múltja, jelene és jövője - Gavrán Kinga A magyarok és a lovak közötti ősi kapcsolat - Gedeon Tamás, Osztró Gábor A magyarság keleti őrszeme - az utolsó székely berukkolás - Pataky Csaba, Pál Tamás, Nyeste Péter A mecénás - Benczédi József, Tárkányi János A népzene szolgálatában - In memoriam Ág Tibor 1928-2013 - T. Nagy Imre, Nagy István, Ifj. Nagy Imre A régi az új - Czencz József, Lindmayer Helga, Oszlánszky Gábor, Várnai Ferenc A rendezetlenség eltervezve - Györgyi interjú (második rész) - Labancz István A szeceszió édenkertje - Bolyai Filmműhely, Zenta A székely Atlantisz - Bözödújfalu emlékére - Buda János, Berta Enikő A szocializmus hátsó bejárata - Csibi László A tökéletes árnyalat - Ganzer Olivér, Ganzer Balázs A Wettstein-napló - Mezősi-Nagy Mariann, Mezősi Tamás, Suhanesz Péter Ahol mégsem kolbászból van a kerítés - Bácskai Gabriella Aranyszőnyeg - A gernyeszegi Teleki-ház feltámadása - Margittai Gábor, Major Anita Az apám utolsó üzenete - Benda Iván, Novobáczky Sándor, Zajti Balázs Baksatanya - Pál Melinda, Jakab Ervin, Demeter Levente, Fancsali Levente Barátok a Barát-Dűlőben - Czigóth Sándor Csendhez szokott szív - Úton Eperjes Károllyal - Törcsi Levente, Kovács Levente Csizmás pandúrok, székely csizmadiák - Fábián Andor, Farkas Antal, Brók István Csoda a Vértesben - Varga Gábor, Suta László, Rácz Viktor Ecsetvonások, székelyesen - Zsigmond Attila, Bajna György Egy ház egy gondolat - Makovecz Makója nyomában - Kisistók Tímea, Vigh Vivien Mercédesz, Baráth Réka, Borka Péter, Rácz Richárd, Miklós András Élet/Út - Farkas Péter Eltervezett rendezetlenség - Györgyi interjú (első rész) - Labancz István Geofolk - Ablak a világ viseleteire - Pál Melinda, Demeter Levente, Fancsali Levente Honnan Hová - Mága Mátyás Hurut, az emlékidézés fűszere - Balázs Katalin, Biró Levente In the upper - Gratzer Alexander Jordán Poetik Hazám - Világos Jordán Jordán Poetik Kegyelmes angyal - Szremkó Bettina Kócos Bt. - Kocsányi András Lélekvonalak - Kókay Krisztina művészete - Konecsny Emőke, Kocsis Tibor Léptem után nyomot hagyok - Pató Tibor, Szél Zsolt, Bubryák István Luca - Nagy Imre, Nagy István, Nagy László, Nagy András Majk 2021 - Varga Gábor, Suta László, Rácz Viktor Még emlékszem - Chilton Flóra Mi svábok, mindig jó magyarok voltunk - László Gábor Népies kocsi magángyűjtemény - Gedeon Tamás Ninive - Babits Mihály Jónás könyve című műve alapján - Katona Zsuzsa Nyugvó köd - Fábián Nikoletta Orrvérzésig - Berecz Márton Otthon, otthon - Nagy Anikó Mária, Szabó Attila Pitykegomb - Takács Adrienn Részekből egészet - Szigeti Éva, Pusztai Bálint, Miklós András Sírjuk felett száz virág - Bubryák István, Szél Zsolt, Krizsán Szilárd, Násztor Róbert Sissi zsiráfjától a biodómig - A Fővárosi Állat- és Növénykert első 100 éve - Kocsis Tibor, Drexler Szilárd, Bán-Horváth Attila Sorsfonalak - Hajnal Gergely Szikla - Lángok ölelésében - Rozgonyi Ádám, Sándor György SzínpadON - Kóra Katalin Bianka, Kóra Miklós, M. Kovács Zoltán, Babiczky László Távlovagló és távhajtó sportágbemutató - Gedeon Tamás, Osztró Gábor Távlovas verseny egy olimpikon szemével - Gedeon Tamás, Osztró Gábor The Pattern - Bogyó Péter Tort ül a kondor - Helstáb Martin Utam a pofonok földjén - Szalma Sándor Vadváltó - Farkas Péter Vajdasági Triptichon - elmélkedés emberekről és tájról - Lavro Ferenc, Lavro-Gazdag Olga, Szarapka Szabolcs Vajdasági Triptichon - örökségünk - Lavro Ferenc, Lavro-Gazdag Olga, Szarapka Szabolcs Vasviadal, tűzdiadal - Fábián Andor, Farkas Antal, Brók István Zöld album - az első ének-zenei osztály története - Patkós László, Nagy Zoé, Hodován Milán, Varga Kata

Forrás: PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.