Pesti Srácok

A baloldalon még egy tét nélküli döntésben sem tudnak megállapodni

A baloldalon még egy tét nélküli döntésben sem tudnak megállapodni

A március 10-én esedékes köztársaságielnök-választásra is rápörgött a baloldali összefogás, Gyurcsány Ferenc csipet-csapata azonban nem hazudtolta meg magát és egyelőre ebben a kérdésben sem tudott dűlőre jutni. Az ATV Egyenes beszéd című műsorában az összefogás közös jelöltje, Márki-Zay Péter elmondta, hogy több jelölt neve is felmerült, azonban konszenzus még nem született.

Nem állíthatjuk, hogy meglepetést okoz a baloldali összefogás bénázása a köztársasági elnök-jelöltnek javasolt személy kiválasztása körül, mivel tavaly még azon is hosszasan huzakodtak, hogy mi legyen az összefogás kampányszíne. Az ATV műsorában Márki-Zay Péter, a baloldal közös minsizterelnök-jelöltje elmondta: azt sem tartja kizártnak, hogy végül nem jelölnek senkit. Hiszen – ahogyan mindig van kifogásuk – ez már eleve eldöntött kérdés a Fidesz–KDNP palamenti többsége miatt.

Márki-Zay szerint mégis jó volna jelölni valakit, habár ennek csupán szimbolikus jelentőséget tulajdonít, mivel elmondása szerint április 3-án, az országgyűlési választásokon fog eldőlni a legfontosabb kérdés. Az összefogás miniszterelnök-jelöltje saját bejelentkezős műsorában mondta el korábban, hogy beszélt Iványi Gáborral, az Oltalom Karitatív Egyesület elnökével és korábbi SZDSZ-es országgyűlési képviselővel, aki szerinte ideális személy lenne köztársaságielnök-jelöltnek. A sajtóban viszont napvilágot látott, hogy a Jobbik ellenzi Iványi jelölését, így mellette Róna Péter és Elek István neve is felmerült. Az ATV cikke szerint Róna Pétert egyébként a Jobbik javasolta, ám az LMP-vel korábban szoros kapcsolatban álló közgazdász jelölését a Párbeszéd kaszálta el. Mint kiderült, Jakab Péter azt is zokon vette, hogy a szövetségesei kiszivárogtatták, hogy a Jobbik volt kerékkötője Iványi Gábor jelölésének, amit Jakabék nyomásgyakorlásként értékelnek.

Noha a baloldali összefogás egyelőre csupán egy játékkormánnyal a kezében játssza az árnyékkormányt, a döntésképtelenségük már most intő jelnek tűnik. Év eleje óta baloldali portálok sora cikkezett baloldali politikusokra hivatkozva arról, hogy gyakorlatilag működésképtelen a hatpárti képződmény, Márki-Zay Péter személye pedig az elválasztás lezárulása óta traumatizálja a résztvevőket. Meglehet, hogy a baloldalon a demokrácia ünnepeként beharangozott előválasztás valójában az előzetes háttéralkuk alapján lejátszott kirakatverseny volt, úgy tűnik, hogy a végeredmény sok résztvevőnek okozott és okoz nem várt kellemetlenséget. Annak ellenére pedig, hogy a baloldali tömb kialakulása olyan, mintha egy olimpiai bokszválogatott csapatát még a világverseny előtt, otthon egymásnak eresztették volna súlycsoportbeli különbségek nélkül, a hivatalos megmérettetésre pedig teljesen megtépázva, sérülten érkezeznek, Márki-Zay Péternek igaza volt, amikor azt mondta, hogy valódi tétje csak az április 3-i országgyűlési választásoknak lesz.

PestiSracok facebook image

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.