Pesti Srácok

A DK-s Barkóczi Balázs szerint a Momentum elég heves szócsatákat vívott a valósággal szemben

null

Barkóczi Balázs, a Gyurcsány-párt szóvivője volt az ATV Egyenes beszéd műsorának szerda esti vendége, ahol a DK–Momentum-balhéról kérdezték, aminek következtében a Fővárosi Közgyűlés sem tudott ülésezni. A DK szóvivője szerint a Momentumnak nem kellene veszélyeztetnie Budapest kormányozhatóságát.

Barkóczi Balázs az ATV műsorában elmondta, hogy Bősz Anett főpolgármester-helyettesi jelölése miatt kapott össze a két baloldali párt. A szóvivő szerint Budapest a szabadság egyik utolsó szigete Magyarországon, amit együtt kellene kormányozni, ehelyett azonban a pártok arra használják a fővárost, hogy az időközi választásokra jobb alkupozíciókat szerezzenek. A műsorvezető idézte a Momentum álláspontját: szerintük pont a DK akar magának jobb pozíciókat. Felidézte, hogy a Momentum szerint a DK nem fogadta el előzetesen azt, hogy Orosz Anna és Bedő Dávid – akik felvették parlamenti mandátumaikat – helyeit Újbudán momentumos jelöltek vegyék át.

– fogalmazott Barkóczi, aki szerint az időközi választásokra már kiírt jelölteket a Demokratikus Koalíció; őket a Momentum nem támogatta, a XI. kerületben pedig elmondása szerint hatpárti tárgyalás folyt, ahol a Momentum kapott egy ajánlatot, ami nem tetszett nekik, így felálltak a tárgyalóasztaltól.

PestiSracok facebook image

Összekapott a DK és a Momentum, elmaradt a Fővárosi Közgyűlés ülése

Összeveszett a DK és a Momentum, határozatképtelenség miatt elmaradt a Fővárosi Közgyűlés szerdára összehívott ülése. Karácsony Gergely főpolgármester újságíróknak ezt a fővárosi koalíciót alkotó pártok vezetői között lévő konfliktussal indokolta. A pártok állítólag Bősz Anett főpolgármester-helyettesi jelölése és az időközi választások jelöltállításai miatt kaptak össze. A Mandiner forrása szerint viszont a Gyurcsány-párt és a Momentum nem tudott megegyezni az időközi választások jelölti helyein.

Karácsony megígérte, hogy nem lesz több ilyen

Nem sokkal ezt követően Karácsony Gergely főpolgármester közösségi oldalán is megnyilatkozott az eset kapcsán.

– olvasható a bejegyzésben.

Forrás: ATV; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu