Pesti Srácok

A Fidesz azt javasolja az uniós bevándorláspártiaknak, fogadják be ők Ahmed H.-t

null

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a bevándorláspárti brüsszeli képviselőknek kellene befogadniuk a röszkei tömegzavargás résztvevőjeként terrorcselekmény miatt elítélt Ahmed H.-t, ha már kampányoltak érte. Hidvéghi Balázs hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hétfőn levélben fordul a több, mint két tucat EP-képviselőhöz, akik pár hónapja Ahmed H. szabadon engedését követelték.

Ezek a képviselők nyíltan kiálltak Ahmed H. mellett, és még az egyik Soros-szervezet által készített közös kampányfotón is képesek voltak pózolni egy terrorista védelmében - hívta fel a figyelmet, kifejtve, a levélben arra kéri őket, hogy ha akkor olyan fontos volt Ahmed H. szabadsága, akkor most járjanak közben a kormányuknál, és fogadják be Ahmed H.-t az országukba. Megjegyezte:

Mint mondta, közös az Ahmed H.-ért korábban kampányoló brüsszeli képviselőkben, hogy mind "masszívan bevándorláspártiak", és "rajta vannak Soros megbízható szövetségeseinek a listáján". Emellett többnyire az Európai Parlament liberális, szocialista, zöld, és kommunista frakcióiban ülnek. A kommunikációs igazgató elmondta, levelének címzettjei között van többek között a holland zöldpárti Judith Sargentini, "a bevándorláspárti politika egyik fő szónoka, Soros egyik legfőbb szövetségese", aki "folyamatosan támadja Magyarországot, mert nem akarunk bevándorlóországgá válni". Hidvéghi Balázs közölte, levelet küld Ska Keller képviselőasszonynak is, aki "azzal lett ismert, hogy migránsfalvakat akar létrehozni Kelet-Európában", valamint Anna Gomes portugál képviselőnek is, aki Magyarországot hibáztatja a migránskvóta eddigi bukásáért.

PestiSracok facebook image

- emelte ki a kommunikációs igazgató.

A szír Ahmed H.-t a Szegedi Ítélőtábla tavaly szeptember 20-án jogerősen öt év börtönre ítélte azzal, hogy leghamarabb a büntetés kétharmadának letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Emellett tíz évre kiutasította Magyarországról. A bíróság határzár tiltott, tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett átlépése és társtettesként elkövetett terrorcselekmény bűntettében mondta ki bűnösnek. A férfi a 2015. szeptember 19-ei elfogásától a szabadlábra helyezéséig a kiszabott öt év büntetés kétharmadát (40 hónap) töltötte le, ténylegesen azonban nem szabadult, mert a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal a kiutasítás végrehajtása miatt elrendelte az idegenrendészeti őrizetét, amelyet a bíróság a múlt héten további hatvan nappal meghosszabbított. A férfi jelenleg az okmányai elkészültét várja; ha ez megtörtént, repülővel hagyja el az országot, a Ciprusi Köztársaságba toloncolják ki.

Forrás/fotó: MTI