Pesti Srácok

A Fidesz elleni kamuvideó miatt is elítélték Gyurcsányék volt politikusát

A Fidesz elleni kamuvideó miatt is elítélték Gyurcsányék volt politikusát

A Pesti Központi Kerületi Bíróság megismételt eljárásban Kőrös Gusztávot a bajai hamis videó ügyében a vádirattal egyezően bűnösnek mondta ki hamis vád bűntettében, és hét hónap, végrehajtásában egy év hat hónap próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte – közölte portálunkkal a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF). A volt DK-s politikust korábban jogerősen tíz évre ítélték azért is, mert magát magas rangú tisztségviselőnek kiadva (többek között Lázár Jánosra hivatkozva) vert át vállalkozókat és csalt ki tőlük összesen több mint százmillió forintot. Kőrös emellett egy ügyvédnőt is átvágott, akinek megígérte, hogy bandájával likvidálja egyik haragosát, ám a bérgyilkosságot nem hajtotta végre, csak a nő pénzét akarta megszerezni.

A főügyészség emlékeztetett: egy ellenzéki országgyűlési képviselő 2013. október 15-én tett feljelentése szerint a 2013. október 13-ai bajai megismételt időközi önkormányzati választáson a választásra jogosultak azért szavaztak a Fidesz jelöltjére, mert szavazatukért cserébe anyagi juttatást ígértek a részükre.

-írta az ügyészség, megjegyezve, hogy

PestiSracok facebook image

Az ítélet nem jogerős, Kőrös Gusztáv és védője az ítélet ellen felmentésért jelentett be fellebbezést, míg az ügyészség tudomásul vette a bíróság ügydöntő határozatát.

Rovott múlt

A volt DK-s politikust korábban jogerősen tíz évre ítélték azért, mert magát magas rangú tisztségviselőnek kiadva vert át vállalkozókat és csalt ki tőlük összesen több mint százmillió forintot (emellett egy másik korrupciós ügyben is érintett, részletek itt). Kőrös Gusztáv és társai azzal is bekerültek a bűnügyi hírekbe, hogy elvállalták egy bérgyilkosság elkövetését is; megbízójuk pedig egy budapesti ügyvédnő volt, aki egyik rokona férjét akarta megöletni. A bandát Kőrös irányította; a nyomozás során ugyanakkor kiderült, nem akarták elkövetni a bűncselekményt, csupán átverték az ügyvédnőt, akitől csak pénzt próbáltak szerezni.

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.