Pesti Srácok

A függetlenobjektív Index segítségével folytatja balatoni lejárató kampányát a baloldal

A függetlenobjektív Index segítségével folytatja balatoni lejárató kampányát a baloldal

Harminc szabadstrand újult meg tavaly a Balatonnál, idén pedig huszonnégyet újítanak fel; a régióhoz tartozó területeken ötezer hektárral emelkedett az erdőterületek nagysága, amelyek védelmét a minősített nádasokhoz hasonlóan törvény garantálja. A baloldali pártok állításaival szemben folyamatosan növekszik a Balatonra irányuló belföldi turizmus: míg 2010-ben 2,6 millió volt a vendégéjszakák száma, ez mára négymillióra nőtt. A gazdaság erősödésének is köszönhetően 2010-hez képest ma már 65 százalékkal többen engedhetnek meg maguknak egy egyhetes nyaralást – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ, amely arra reagált, hogy a balliberális politikusok a Balatont lejárató kampányba kezdtek, és folyamatosan jelentkeznek igazságot még nyomokban sem tartalmazó állításaikkal. Hatékony támogatást kap ehhez a haladó gondolatok szerint a kormány által beszántott, majd valamilyen speciális magyar csodának köszönhetően mégis rendületlenül tovább dolgozó Index, amely olyan közismert, megélhetési handabandázókkal igyekezett alátámasztani a fake news-t, mint Gyurcsány tenor változata, Arató Gergely, a jobbikos Potocskáné Kőrösi Anita, vagy a Közismerten Sohasem Hazudozó Kálmán Olga. Ők azok, akik hetek óta olyasmikkel szórakoztatják a híveiket, hogy egyetlen szabadstrand sincs már a Balatonnál, lángos már csak pult alól kapható, a sima tizenhatezer forintba kerül, a sajtos-tejfölös pedig húszezerbe' fáj. A lejárató hadjárat alapja vélhetően csupán annyi, hogy Orbán Viktor azt kérte a magyaroktól: a koronavírus jelentette veszély, és az abból következő gazdasági gondok miatt az idén ne az Adriára, hanem inkább a Balatonhoz menjünk nyaralni.

Az ellenzék állításaival ellentétben a kormány folyamatosan fejleszti a szabadstrandokat: tavaly csak a Balatonnál harminc ilyen strand újult meg, amelyet idén további huszonnégy megújítása követ. Az utóbbi években években ötezer hektárral nőtt az erdőterületek nagysága a régióhoz tartozó területeken. Mindezeken túl fontos körülmény, hogy a 2018. évi CXXXIX. törvény értelmében a tómeder minősített nádasainak károsítása szigorúan tilos. A hatóságok fellépnek a természetkárosítókkal szemben, és amennyiben indokolt, büntetőeljárás is indul.

A baloldali pártok állításaival szemben folyamatosan növekszik a Balatonra irányuló belföldi turizmus. A kormányzás kezdetén 2,6 millió volt a vendégéjszakák száma; ez mára négymillióra nőtt. A gazdaság erősödésének is köszönhetően 2010-hez képest ma már hatvanöt százalékkal többen engedhetnek meg maguknak egy egyhetes nyaralást. Az sem mellékes, hogy az Erzsébet-táborok több százezer olyan gyermeknek biztosítottak nyaralási lehetőséget, akiknek erre valószínűleg nem lenne lehetőségük; túlnyomó többségük a Balatonon nyaralhatott.

A kormány célja az, hogy azok, akik a Balatont választják nyaralásuk helyszínéül, egyre magasabb színvonalú szolgáltatást kapjanak. Ezt szolgálja a Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Program, amely keretében országszerte hatszázhetven vidéki panzió fejlesztése valósul meg. A vidéki Magyarország turizmusában meghatározó szerepe van az alapvetően családi tulajdonban lévő magánszálláshelyeknek is, ezért a kormány ezeket is támogatja. Év végéig negyvenötmilliárd forint értékben csaknem tizennégyezer ilyen magánszálláshely kap támogatás.

PestiSracok facebook image

– válaszolta az Index megkeresésére a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

Ez egyébként az az Index, amelyet – szerintük – a szólás és sajtószabadság elképzelhetetlen mértékű megbecstelenítésével a napokban beszántott az Orbán-kormány, majd valamilyen speciális magyar csoda eredményeként rendületlenül dolgoznak tovább, és terjesztik a Független, Obejektív Igazságot. Innét ebből mondjuk csak annyi látszik, hogy a szerkesztőséget az eddigi adatok szerint csúnyán eláruló Dull Szabolcs alaposan megszívatta népét is, kollektív felmondásra kényszerítve őket, majd elegánsan eltűnt, mint szamár a ködben.

A Nincs Másik/Van Másik-dilemma feloldásának lázában égő Index – természetesen függetlenobjektíven – kizárólag olyan megélhetési handabandázókat idézett, akik soha, semmilyen adattal nem igazolják, de teljes hangerővel tolják, hogy a Mészáros meg a Tiborcz már megvették a Balatont kilóra, természetesen ingyen/az adófizetők pénzén. Az egyik haladó gondolat szerint az lenne a megoldás, hogy a balatoni önkormányzatok által üzemeltetett fizetős strandok is legyenek mostantól szabadstrandok, a kieső árbevételeiket pedig fizesse meg nekik az állam. Tetszenek érteni? Az állam az adófizetők pénzéből fizesse ki az önkormányzatokat. Igen, azoknak az adófizetőknek a pénzéből, akik közül sokaknak például esze ágában sincs a Balatonhoz menni. Az egyik legprofibb leleplezés Kunhalmi Ágnestől, és padavanjától, Bihal Dávidtól érkezett; az MSZP-s agytröszt Fonyódon követelte a szabadstrandot. Igen, azon a Fonyódon, amelynek hat, azaz hat szabadstrandja van, amelyeket több kilométer hosszan bárki használhat. A konteóban az lehetett a dramaturgiai petárda, hogy Kunhalmiék az egyik helyi szabadstrandon követelték a szabadstrandokat.

Az ajtóbajnok Kunhalmi az egyik fonyódi szabadstrandon leplezte le, hogy nincsenek szabadstrandok. Fonyódon amúgy hat, azaz hat ilyen van. Fotó: Facebook

MSZP: Merényletkísérlet a magyar nyár ellen

– idézte az Index az MSZP közleményét, amelyben Bihal Dávid azt is követelte, hogy – az eddig is magántulajdonban lévő – vitorláskikötők maradjanak köztulajdonban. Megfontolásra ajánljuk elgondolkodni azon, hogy mi lenne a helyzet jelenleg az ellenzéki agytrösztökben, ha Orbán Viktor azt mondta volna, hogy irány az Adria! Aki kíváncsi az Index lázas igyekezetére, Arató Gergely, Potocskáné Kőrösi Anita, vagy a Közismerten Sohasem Hazudozó Kálmán Olga bölcsességeire, itt teheti meg.

Forrás: Index/Facebook/PS; Fotó: MTI/Varga György

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.