A vizsgálatok eddigi adatai szerint egyértelmű, hogy a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézettől (GOKI) elbocsátott szívsebész, Székely László tehető felelőssé egy ötvenöt éves férfi haláláért, akinek élete az orvosi, kórházi szabályok betartásával, más műtéti módszer alkalmazásával megmenthető lett volna – erről a GOKI főigazgatója, Andréka Péter beszélt szerdán este az Echo TV Napi aktuális című műsorában. A szakember szerint ha hasonló esetek megtörténhetnek, akkor az azt jelenti, hogy az ellátásban rendszerszintű mutyi van. Az ügyben halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt rendelt el nyomozást az ügyészség.
Felfedte Székely László szívsebész távozásának részleteit a GOKI főigazgatója; Andréka Péter az Echo TV Napi Aktuális című műsorában szerdán elmondta, hogy a szeptember végén elhunyt pásztói betegről csak annyi dokumentáció készült, hogy júniusban járt a kórházban, de Székely semmire nem jegyezte elő a súlyosan beteg, sürgős beavatkozásra szorult embert. Andréka szerint az elrendelt vizsgálat eddigi adatai azt mutatják, hogy a történtek mögött mulasztás áll. A főigazgató szerint a műtéthez szükséges, beültetendő protézist valakik megrendelték, de ennek dokumentációja egyelőre értelmezésre vár. Székely László ugyan konzíliumot kért a később ötvenöt éves korában elhunyt férfi kezeléséről, de az elbocsátott szívsebész azt állítja, a páciens még alkudozott a műtét és az ellátás körülményeiről, őt pedig időközben felfüggesztették, ezért nem is tudott intézkedni a kezelésről. Andréka Péter kijelentette: a sürgős műtétre váró beteg ügyében a több, mint két hónapos késlekedés fatális hibák sorozatát mutatja. Mint a főigazgató mondta,
ha ehhez hasonló esetek megtörténhetnek, az azt jelentheti, hogy az ellátásban rendszerszintű mutyi van.
A GOKI főigazgatója elmondta, hogy azok a sajtóhírek, amelyek szerint a speciális műtétet tudása miatt csak Székely László képes elvégezni Magyarországon, nem teljesen felelnek meg a valóságnak, mert még számos olyan szakember van, aki hasonló módszerekkel képes operálni. Az sem biztos, hogy a Székely által preferált eljárás volt az egyetlen megoldás – tette hozzá Andréka Péter, aki kijelentette:
a vizsgálatok eddigi adatai szerint az említett késlekedés, a gyorsabb műtéti módszer mellőzése arra mutatnak, hogy egyértelműen Székely László tehető felelőssé az ötvenöt éves korában elhunyt férfi haláláért.
A főigazgató szerint a beteg életét a szabályokat betartó dokumentációval, mielőbbi előjegyzésével és egy másik fajta, gyorsabb beavatkozással meg lehetett volna menteni. Korábban a PestiSrácok.hu is beszámolt arról, hogy egy feljelentés nyomán halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt nyomozást rendelt el az ügyészség Székely László néhai betegének ügyében; a történteket a Magyar Orvosi Kamara etikai bizottsága is vizsgálja.
Forrás: Echo TV; Fotó: PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS