Pesti Srácok

A kárpátaljai magyarság helyzetéről tárgyalt Beregszászon az Amerikai Magyar Koalíció küldöttsége

A kárpátaljai magyarság helyzetéről tárgyalt Beregszászon az Amerikai Magyar Koalíció küldöttsége

A kárpátaljai magyarság vezetőivel tárgyalt és a közösség helyzetéről tájékozódott kétnapos látogatása során Beregszászon az Amerikai Magyar Koalíció (AMK) küldöttsége.

George Pataki, New York állam volt kormányzója, Maximilian Teleki, az AMK tiszteletbeli elnöke és Szekeres Zsolt, a szervezet kincstárnoka szombaton találkozott a kárpátaljai magyar szervezetek vezetővel, a történelmi egyházak püspökeivel és megyei önkormányzati képviselőkkel. A találkozón a közösség vezetői tájékoztatták a vendégeket a kárpátaljai magyarok helyzetéről és a kisebbségi jogaik védelmében folytatott küzdelmükről. Az AMK küldöttsége vasárnap délelőtt szentmisén vett részt a beregszászi római katolikus templomban. A szertartás végén George Pataki beszédet mondott a templomot zsúfolásig megtöltő hívek előtt. A volt kormányzó aggodalmának adott hangot a kárpátaljai magyarságot a központi ukrán hatalom részéről sorozatban érő jogsértések miatt. Hangsúlyozta: Kijevnek tudomásul kell vennie, hogy a kárpátaljai magyarok lojális polgárai Ukrajnának, amit azzal is bizonyítottak, hogy eddig 13 magyar esett el a kelet-ukrajnai harcokban, és több száz magyar vett és vesz részt katonaként az ország védelmében.

- húzta alá.

PestiSracok facebook image

New York állam volt kormányzója elismerően szólt a kárpátaljai magyar szervezetek és Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, az ukrán parlament képviselője jogvédő tevékenységéről, valamint a magyar kormánynak a kárpátaljai magyarok melletti kiállásáról. A kárpátaljai magyarságot erős közösségnek nevezve annak a meggyőződésének adott hangot, hogy Beregszászon és Kárpátalján 100 év múlva is lesz magyar szó. Befejezésül hallgatóságát arról biztosította, hogy az amerikai magyarok közössége mindig ki fog állni a kárpátaljai magyarság mellett.

Az AMK-delegáció tagjai délután újságírókkal találkoztak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. A sajtótájékoztatón Maximilian Teleki elmondta: szoros figyelemmel követi a kárpátaljai magyarság helyzetének alakulását, és szomorúnak tartja, hogy Ukrajnában elnyomó intézkedéseket hoznak a magyar kisebbséggel szemben. Emlékeztetett, hogy öt évvel ezelőtt ő maga is együtt tüntetett Washingtonban több száz amerikai ukránnal az ukránok szabadságküzdelme mellett. Ha Ukrajna deklaráltan a NATO és az Európai Unió felé közeledik, akkor tiszteletben kell tartania és magáénak kell vallania azok alapértékeit, így az emberi és kisebbségi jogokat, valamint a szabadságjogokat - hangoztatta, hozzátéve, hogy Kijevnek teljesítenie kell vállalt nemzetközi kötelezettségeit és azokat a megállapodásokat, amelyeket Ukrajna 1991-es függetlenné válása után írt alá.

Teleki azt is elmondta, hogy a helyszínen szerzett információk birtokában az AMK fel fogja vetni a kárpátaljai magyarság problémáit az Egyesült Államokban úgy a külügyminisztériumban, mint a kongresszusban, valamint más fórumokon. Ugyancsak kilátásba helyezte, hogy az ügyben felveszik a kapcsolatot az amerikai ukránok szervezeteivel is. George Pataki kifejtette: számára érthetetlen, hogyan válhat egy nemzeti kisebbség elnyomójává egy olyan nép, amely maga is hasonló elnyomásnak volt kitéve, mint kisebbség az egykori Szovjetunióban. Hozzáfűzte: az Egyesült Államok mindenben támogatja Ukrajnát az orosz agresszióval szemben, de - mint fogalmazott - megengedhetetlen, hogy sérüljenek a kárpátaljai magyarok anyanyelvű oktatáshoz és anyanyelvük szabad használatához fűződő jogai. Ismételten jelezte, hogy az amerikai magyarok fel fogják emelni a szavukat a kárpátaljai magyarság jogainak védelmében.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Bíróság elé áll a 15–16 éves fiúkat megrontó újpesti jiu-jitsu edző

Exkluzív 2024 június 19.
Július 3-án 8:30-kor ugyan csak kiskorú veszélyeztetésének vádjával, de bíróság elé áll az az újpesti jiu-jitsu edző, akiről tényfeltáró cikksorozatban, illetve videoriportokban a PestiSrácok.hu rántotta le a leplet, hogy 20 éven át tucatnyi fiatalkorú fiút rontott meg és használt éveken át aberrált szexuális vágyai kielégítésére. F. Márton áldozatai egytől egyig valamilyen nehéz helyzetben lévő, kiszolgáltatott fiatalok voltak, akiknek korábban szexuális tapasztalatuk sem volt. Egyetlen fiú az, aki ugyan évek múltán – ma már huszonéves fiatal felnőtt –, de a sarkára mert állni: feljelentést tett, és most újra szembe kell majd nézzen bántalmazójával, az ügyvédekkel – akik majd ízekre akarják szedni a sértetti vallomását, csak azért, hogy minél enyhébb megítélés alá essen F. Márton tette – és még az áldozathibáztatókkal is. A büntetőper első napját megelőző estén közös társadalmi kiállásra hívunk az áldozatok mellett, a mindenkori pedofil bűncselekmények áldozatai mellett. Azt üzenjük, hogy nincsenek egyedül, merjenek segítséget kérni, mert a társadalom nem őket fogja hibáztatni, hanem meg fogja őket védeni. Gyere el Te is július 2-án 17 órára a IV.–XV. Kerületi Bíróság előtti térre (1043 Budapest, Tavasz u. 21.), állj ki velünk az áldozatokért és ne feledd: bármelyikük akár a Te gyereked is lehetne.