„A keresztre feszítés függőséget okozhat” – A mester a Ludas Matyiban uszított, a tanítvány a Népszavában

A kép baloldalán Müller Cecília van (az ellenzéki lejáratás egyik legfontosabb mostani célpontja), tőle jobbra a keresztre feszített Jézus Krisztus. És a „fergeteges” „poén”: a Müllert ábrázoló „figura” azt mondja: „Alapbetegsége függőséget okozhat.”

Ízléstelen, gusztustalan vicc, ami nem csak a keresztényeket, de a jóérzésű embereket is sérti. Én nem szeretem használni, sőt, kerülöm a proli kifejezést, mert általánosít és bántó, maradjunk hát az alantas, alpári jelzőknél. A stílus, az üzenet viszont túlontúl ismerős.

De nem csak szavakkal lehet taposni, üzenni, lejáratni, erre a rajz még alkalmasabb, hiszen az azokhoz is eljut, akik nem szeretnek túl hosszú írásokkal bíbelődni. És sokszor még azok is megértik – bár a fentit talán pont nem –, akik még olvasni sem tudnak.

Maga a Ludas Matyi meg megérdemelne egy egész kötetet, hiszen nagyon komoly szerepet játszott a magyar társadalom agymosásában.

Horn Gyuláék visszatérésének évében Bölcs István kapta meg először <ő a Mester Ákos-féle élrádiós-csapat jeles tagja volt>, aztán a posztkommunista, szocialista médiahálózat „színe-virága”, olyanok mint Friderikusz Sándor, Markó Béla, Martin Schulz , Rónai Egon, Szepesi György és Andrassew Iván.

A fiatal Kaján ott volt a propaganda-lap alapításánál 1945-ben, ahol közel két évtizedig dolgozott. Ez volt a Ludas Matyi legsötétebb időszaka . Bár elhallgatott téma – hiszen a kutatással a vádlottak padjára ültethetnénk az egész ludas matyis kört –, a lap a lejáratás, az uszítás egyik legfontosabb eszköze volt.

Ezek kivétel nélkül vállalhatatlan, vérlázító rajzok és írások, olyanok, amelyek felértek egy-egy ÁVH-s ütéssel, kínzással, akasztással. Hab a tortán, hogy a legtöbb még a humor csíráját sem hordozta magában.

A Magyar Népköztársaságban papokat vertek agyon és szúrkáltak halálra, a megdolgozott, megfélemlített ország pedig végignézte (nem tehetett mást), hogy az egyházi vagyont elvették, az iskolákat államosították, a szerzetesrendeket szétverték, a fiatal szerzeteseket tömegesen internálták, s végül Mindszentyt is bebörtönözték. . Ludas Matyi, 1949 / Forrás: Arcanum.hu Sok rajznál és nagyon sok viccnél nem tüntették fel a szerzőt – nem is vállalták –, de az tény, hogy Kaján végigdolgozta az ötvenes éveket a Ludas Matyinál, 1953-ban pedig Munkácsy-díjat kapott „a karikatúra terén kifejtett munkásságáért”. Volt mit meghálálni. Később azért kellett csak távoznia a Ludastól, mert állítólag kigúnyolta a főszerkesztőt (a legenda szerint koronát rajzolt Tabi László önálló mellékhelyiségének ajtajára). Ha már Tabi: László Ferenc a Magyar Narancsban írt lelkendező cikket utóbbiról, és az írás stílusa mindent elárul a történelem-hamisítás és elhallgatás trükkjeiről: „A pártfegyelem drillje idővel a Ludas Matyiban is nyomasztóvá vált, s az ötvenes évek első fele bizony nemigen kedvezett a felszabadult humornak. Tabi rutinosan és fegyelmezetten parírozott, s miközben sorozatban gyártotta a kötelező agitkákat, lassanként megtalálta egyedi, összetéveszthetetlen hangját”. Kaján 87-ben már Az utolsó vacsorával kajánkodott Nemigen kedvezett. Agitka. De térjünk vissza Kajánhoz, aki a Tükörnél, majd az Új Tükörnél folytatta, és sorozatban jelentek meg a kötetei. Később, már a nyolcvanas években neki is volt egy „vallásgyalázó” ügye. Már a rendszerváltozás előestéjén, 1987-ben jelent meg az Új Tükörben az a karikatúrája, amelynek „Az utolsó vacsora” címet adta. Nyolcvanhetet írtunk – már fel lehetett szólni az ilyesmi ellen. Kaján rajza / Forrás: Új Tükör, 1987, Arcanum.hu A Pápaihoz képest kevésbé gyomorforgató rajz akkora vihart keltett, hogy az átalakuló újság főszerkesztője – Fekete Sándor – közölt két olvasói levelet, majd hosszú cikkben megvédte Kajánt, és a főkáderek önhittségével kiosztotta az olvasókat. Mindkét olvasói levél tanulságos: az első finoman visszautasította ezt a fajta „élcelődést”, éppen az ötvenes évek elejére hivatkozva: „Az április 26-i számban megjelent képes >élcegyház-politikarangos Marabu szerint a Hara-kiri a hatvanas évek kultúrájának szemtelenségét képviselte, robbantani, változtatni akart. Pápai 17 évvel ezelőtt Jean Plantureux-vel (ismertebb nevén: Plantu), a francia Le Monde címlap-karikaturistájával közösen állított ki Budapesten. Göncz Árpád akkori köztársasági elnök nyitotta meg kiállításukat. Plantu akkor Pápainál lakott, laza fickó volt. A konzervatív francia államfő, Chirac szóba sem akart állni vele, a rajzoló túl ellenzéki volt neki”. Büszkék lehettek rá. Pápai Gábor átveszi a díjat Eötvös Pál és Farkasházy Tivadar újságírótól, a bírálóbizottság tagjaitól / Fotó: MTI Csupa meglepő tény. A sorok között olvasók pontosan tudják, milyen lehetett a Hara-kiri, amely „hatvanas évek kultúrájának szemtelenségét képviselte, robbantani, változtatni akart”. Akkoriban ez ment minden vonalon: ugyanekkor indultak a valódi robbantások is, az emberrablások. Több cikkben írtunk arról, hogy a nyugati, szélsőbaloldali terror-csapatokat Moszkvából irányították, ahogyan a „nagy” hatvannyolcas mozgalom szálai is hozzájuk vezettek. . Korábbi cikkeink Carlosról és a bandájáról itt és itt. A híres szélsőbalos Le Monde, ahová "Técsy" is beépült A Le Monde említése még érdekesebb. Karneválunk másik szereplője, Várkonyi „Técsy” Tibor titkos munkatárs egyik legfontosabb feladata az volt, hogy valahogy beépüljön a Le Mondéba. Sikerült. Volt, hogy jelentéséhez Bernard Feront, a lap akkori külpolitikai rovatvezető-helyettesét használta információ-forrásként. Tudjuk, hogy Várkonyi – ahogyan Kaján és a többiek – is a zavartalanul dolgozhatott a rendszerváltás után. Kiemelt lapoknál, reflektorfényben. „Técsy” titkos munkatárs egy időben az akkor valóban csak nevében „konzervatív” Magyar Nemzetnél végezte a feladatát, majd átejtőernyőzött az akkor liberális Magyar Hírlaphoz, hogy végül a szélsőbaloldal utolsó állva maradt napilapjánál, a Népszavánál folytassa. Kedves kollégáját, Pápait ő hozta össze a fent említett Plantuval. A találkozásból közös kiállítás és kötet, majd barátság szövődött. Várkonyi Tibor titkos munkatárs születésnapi ünnepsége /Forrás: Népszava „A politikai karikatúra ünnepének szánják azt a kiállítást, amely ma nyílik a Merlin Színházban – írta 1997-ben a Kurír. – A műfaj népszerűségét és fontosságát jelzi, hogy a tárlat házigazdája Demszky Gábor főpolgármester, megnyitó beszédet pedig Göncz Árpád köztársasági elnök mond. A kiállító művészek egyike magyar, a másik férfiú francia. Pápai Gábor és Plantu bemutatkozása azért is jelentős, mert a politikai karikatúra mindig veheti magának a bátorságot, hogy bíráljon egy rendszert, még akkor is, ha ítélete olykor több mint vitriolos.” Demszky, Gréczy, Göncz, Esterházy Ha megjegyzem, hogy a cikket az ifjú Gréczy Zsolt jegyezte, akkor válik teljessé a kép. A maoista Demszky Gábor, az ötvenhat szellemiségét eláruló, az MSZP-vel összejátszó Göncz Árpád és a két szélsőbaloldali rajzoló. Még szomorúbb, hogy Pápai kötetéhez Esterházy Péter írt előszót. Az az általam amúgy nagyra becsült író, akinek a családját kifosztották, majd internálták a kommunisták, apját pedig beszervezték. Az ő családja amúgy ugyancsak sűrűn szerepelt a Kaján-féle Ludas Matyiban (a képen Mindszenty és Esterházy herceg felosztják Magyarországot): A Mitrohin-akták szerint a Le Monde a KGB alá tartozott Meg kell jegyeznünk, hogy nem lehetett túl nehéz beépülni a Le Mondéba. A Mitrohin-archívum szerint a francia lap a szovjet titkosszolgálat alá tartozott, és az egyik legfontosabb dezinformációs csatorna volt. Mitrohin szerint több magas rangú vezetője bizonyosan a KGB-nek dolgozott. Ha megnézzük a működését, akkor ez a szovjet hálózatot ismerve ez nem is lehetett másképp. Híres laptársánál, a Guardiannél is voltak magas rangú KGB-sek. Ha azt megkapargatnák, ott is találnának szennyes foltokat. Plantu: célpontban az amerikaiak és a franciák Hogy Plantu a szovjeteknek dolgozott-e, arról persze fogalmunk sincsen. De minimum társutas volt. Jellemző, hogy a karikatúrái a nyolcvanas évek elejétől folyamatosan megjelentek a magyar sajtóban, célpontjuk az amerikai és a francia kormány volt. Amikor a francia titkosszolgálat megtámadott egy Greenpeace-hajót, az ügyből hatalmas botrány lett – nem kis részben a szélsőbaloldali, kommunista sajtó hírverésének köszönhetően. Az esetet a Mitrohin szerint a KGB alá tartozó Le Monde vitte zászlóshajóként (akár a kilencvenes években az MDF-kormány elleni kampányokat a Kurír), amely folyamatosan a címlapján hozta Plantu karikatúráit. Képzeljük el ennek a hatását. A magyar sajtó természetesen sokat írt az ügyről, belekeverve az amerikai CIA-t is. Maga Várkonyi is: „DICSFÉNYT rajzolt a francia titkos szolgálat gyanúba kevert tagjainak a feje fölé Plantu, a Le Monde nagynevű karikaturistája. Napokon át ezzel az illusztrációval jelentek meg a párizsi lap oldalain a részletes beszámolók a világbotrányt kavart Greenpeace-ügyről.” Majd így folytatta: „SZOBA HOZZÁK a találgatók a ClA-t is” – hozta szóba és találgatott „Técsy”. Szentek / Forrás: Magyar Nemzet, 1985, Arcanum.hu Amikor Várkonyi 1985-ben nagy cikket írt a Helsinkiben megtartott diplomáciai találkozóról, akkor is Plantut idézte. A vonalas újságíró ekkor még nem érezte az idők változását, így a régi Nyugat- és Amerika-ellenes húrokat pengette (röviden: csak a keleti blokk kívánja a békét): „A párizsi Le Monde a címoldalán közölte Plantu karikatúráját, amely egy fölszólaló külügyminisztert ábrázolt, éppen szónokolva: >Békét óhajtunk egy jobb világban... A fenébe is, ez szó szerint az én beszédem!Az enyém is!<”