A Kovászember küldetése – László Petra filmje a tiszteletbeli székelyek oklándi találkozójáról

Ferkó Dániel

2019-11-17

A Kovászember küldetése, hogy az örökséget továbbadja, mert csak így maradhatnak fönn minden körülmények között magyarok és székelyek. Szeretettel ajánlom mindenkinek László Petra filmjét, amely leginkább a hazaszeretetről szól és egy székely tiszteletesről, aki a csontig hatoló betegség közepette „csakazértis” továbbadja az ősök hagyatékát, mert ez a küldetése.

Emlékszem, a ’90-es évek közepén, miután visszatértek a múlt sötét árnyai és a nemzeti oldal ellenzékbe szorult, a székelyek sokszor jöttek és támogattak bennünket, anyaországiakat, hogy tartsunk ki, küzdjünk. A szociálliberális rezsim elleni tüntetésekre, utcai megmozdulásokra rendre jöttek Székelyföldről. Néztük a magasba emelt zászlókat a Hősök terén: Háromszék, Kovászna, Hargita. Azt üzenték nekünk: „Ne féljetek, megjöttek a székelyek.” Tudták, miről beszélnek, hiszen pár évvel azt megelőzően Marosvásárhelyen ők is megélték, hogy milyen erőt, bátorítást jelent az, ha valaki kiáll mellettük. A pogrom idején, amikor a megtévesztett, felhergelt román tömegek nekiestek a magyaroknak, akkor ők kaptak támogatást: „Ne féljetek, magyarok, megjöttek a cigányok!” – hangzott el Marosvásárhely főterén.

Nekem személy szerint nagyon sokat jelentett, hogy annak ellenére, hogy a székelységnek otthon megvan a maga baja, hogy állandó elnyomatásban élnek a szülőföldjükön, mégis ők jönnek hozzánk és ők bátorítanak, támogatnak bennünket, akiknek nem kell napi szinten olyan megaláztatásokat elszenvednünk, mint nekik a hazájukban. Mert a székelyek ilyenek: mennél nehezebbek a körülmények, annál inkább kiállnak, annál inkább harcolnak. Pár éve, Gyimesbükkön, az ezeréves határnál egy idős székely bácsi mesélte nekem, hogy az I. világháború idején a nagyapja a falu fölött húzódó szorost védte a beözönlő román hadsereggel szemben. A túlerő miatt már átment rajtuk a front, a románok mögéjük kerültek, bekerítették őket, de ők mégis tovább harcoltak. Megkérdeztem tőle, hogy miért, amikor semmi értelme nem volt? Azt válaszolta: nekik az őseik azt hagyták örökségül, hogy a határt minden körülmények között védeni kell, ki kell tartani. Mert ha ők feladják, akkor elveszik a haza. Ennek az évszázadok alatt kifejlesztett, különleges mentalitásnak köszönhetően éltek túl a székelyek egy gyilkos nacionálkommunista rendszert, pogromokat, ellenálltak az asszimiláció, a betelepítések meg-megújuló hullámainak.

Ott, ahol a mindennapok része, hogy hazátlannak nevezik az embert, hogy az állami közigazgatás állandó szurka-piszkáit, megaláztatásait, a nemzeti szimbólumok meggyalázását kell átélnie az embernek, ott más értelmet nyernek a Himnusz és a Szózat sorai. Ott másképpen szakadnak fel a torkokból Erkel dallamai. Ezt nehéz elmondani, oda kell menni közéjük és át kell élni. Emlékszem, nem is olyan régen Gyergyószentmiklóson forgattunk a főtéren, a Pünkösdi misén. A végén felcsendült a Himnusz, a Szózat és a Székely Himnusz, idősek és fiatalok együtt imádkozták végig. Csak az tud így imádkozni, aki keresztülment olyan időkön, amikor nem sok minden maradt, amibe kapaszkodhat az ember, csak az ima. Ahogy jött vissza az operatőröm a vágóképezésből, láttam a megrendülését. Nem szólt semmit, csak patakzottak a könnyei, ahogy kinézett a kamera mögül.

És rátok bízom az itt maradó kincseket…

A sok sebből vérző, ám ennek ellenére az anyaországiak mellett mindvégig kitartó, őket támogató székelység számára hatalmas arculcsapást jelentett a 2004. december 5-i népszavazás, amikor az anyaország lemondott róluk. Ám rájuk jellemző módon, az első sokk után előjött a székely virtus, a minden körülmények között élni kell, a „csakazértis” mentalitás. Kelemen Levente oklándi unitárius lelkész volt az egyik hangadó, aki amolyan székelyesen megmakacsolta magát és azt mondta, hogy az nem lehet igaz, hogy minden magyar lemondott róluk; kell, hogy legyenek igaz emberek. Az oklándi tiszteletes – akit határon innen és túl Kovászembernek neveznek – továbbvíve Szász Jenő kezdeményezését, 2006 óta minden évben összehív székelyeket és magyarokat Oklándra, hogy ajánlás alapján Tiszteletbeli Székely címeket adományozzanak azoknak, akik munkájukkal a magyar nemzetépítést szolgálják. A Kovászember küldetése, hogy az örökséget továbbadja, mert csak így maradhatnak fönn minden körülmények között magyarok és székelyek.

Szeretettel ajánlom mindenkinek László Petra filmjét, amely leginkább a hazaszeretetről szól és a Kovászemberről, aki a csontig hatoló betegség közepette „csakazértis” továbbadja az ősök hagyatékát, mert ez a küldetése. Ahogyan a filmben a nagy székely író, Tamási Áron szavaival mondja:

És rátok bízom az itt maradó kincseket: a virágot csókoló madarat, a szántó-vető embert s a Küküllőbe hullott három csillagot. És ezeknek a mélyén az erdélyi szépséget, a magyar jóságot és a történelem erejét.

Videó: László Petra; Fotók: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu