A horvát határhoz közeli bosznia-hercegovinai városokban egyre több a migráns, már szinte nincs olyan település, ahol ne lenne sátortábor. Stábunknak ugyan nem sikerült bejutni az ENSZ által üzemeltetett bihácsi táborba, viszont több, ott állomásozó bevándorlóval is találkoztunk, akik portálunknak elárulták, főleg Franciaországba, vagy Olaszországba mennének, illetve megtudtuk, hogy a legnagyobb részük Pakisztánból érkezett. Beszélgettünk olyan fiatallal is, akit már többször elkaptak a rendőrök az EU-n belül, ahonnan ide küldték őket vissza, ennek ellenére nem is gondolkozik azon, hogy legálisan nyújtson be menedékkérelmet. A helyiek, akiket egyre nehezebb a környéken fellelni, aggódnak a közelgő tél miatt, mivel szerintük a hideg csak rontani fog a céltalanul bóklászó fiatal férfiak helyzetén, ami még jobban inspirálni fogja a bűnözést.
A magyar határtól alig nyolcvan kilométer távolságra fekvő Bosznia-Hercegovinában év eleje óta mintegy nyolcezer migráns belépését regisztrálták, de ennél jóval többen jöhettek, hiszen becslések szerint jelenleg is körülbelül ennyien várnak ugrásra készen, hogy a horvát határőrséget kijátszva Nyugat-Európába jussanak. A legtöbben az ország nyugati csücskében, a tengerparti nyaralások útvonaláról jól ismert Karlovac (Károlyváros) közelében, a hercegovinai határ túloldalán, Bihácsban várakoznak. A sajtó is beszámolt az elmúlt hetek pattanásig feszült helyzetéről. A PestiSrácok.hu stábja ellátogatott a balkáni országba, hogy megnézze, mennyit változott a helyzet, miután a helyi politikusok egyre hangosabban kérik a kormányt arra, hogy tegyen valamit a helyzet rendezésére. Közben Horvátország megunta a feszültséget és fokozta a rendőri jelenlétet a határon, a napokban pedig többször össze is csaptak a bevándorlókkal, akik mindent megtesznek azért, hogy továbbjussanak Európába.
A videót készítette: Ragács András és Dezse Balázs
Facebook
Twitter
YouTube
RSS