Pesti Srácok

A Magyar Liberális Párt szerint a magyar nép a Sargentini-jelentés mellett áll

A Magyar Liberális Párt szerint a magyar nép a Sargentini-jelentés mellett áll

Sajtótájékoztatót tartott a Magyar Liberális Párt a Kossuth téren, a Parlament főlépcsője előtt. Sermer Ádám, a párt elnökhelyettese tartott rövid beszédet, majd egész napos demonstráció bejelentésével, és az úgynevezett Sargentini-konzultáció elindításával folytatódott a program. A jelentés elfogadása felett érzett öröm és a politikai haszonszerzés lehetősége a szinte láthatatlan Liberális Pártot is mozgásba hozta az ellenzéki oldalon, akik egy százalék alatti népszerűség mellett is tudják, hogy mit akar a magyar nép.

Sermer kifejtette, hogy a Sargentini-jelentés méltányos válasz az Orbán-rezsim nyilvánvaló jogsértéseire. A liberálisok véleménye az, hogy ennek így kellett történnie, lendületükben pedig eljutottak odáig, hogy Sermer szerint a magyar nép is mellettük áll ebben:

Ez azonban csak a kezdet volt, az elnökhelyettes a következő, cseppet sem elcsépelt szólammal teljesen feltüzelte a jelenlévő 6-8 szimpatizánst:

PestiSracok facebook image

Az ifjú liberális azonban hajthatatlanul folytatta: ügyes kufárként arra biztatott, hogy a kormány konzultációs válaszborítékjába tegyék be az emberek a Liberális Párt Sargentini-konzultációját, így nem kell fizetni a postán. Ez lesz szerinte a magyar nép valódi véleménye, mely mindenképpen megingatja, sőt az is lehet, hogy megdönti a fasiszta diktatúrát. Ehhez azonban egyelőre az ellenzékkel egyetértő embereket kellene gyűjteni, mert ehhez a gombhoz sincs még meg a kabát. A legutóbbi közvélemény-kutatások alapján ugyanis a Sargentini-jelentéssel a megkérdezettek túlnyomó része nem ért egyet Magyarországon. Azt a kormányt kívánják a liberálisok leválasztani a szavazóikról, akiket hatalmas többséggel választottak meg a magyar állampolgárok:

Az elnökhelyettes fontos munkát helyezett kilátásba a jövőre nézve - sajnos az álmait nehéz lesz valósággá gyúrni, hiszen egyelőre a tények alapján nem velük van a magyar társadalom:

A PestiSrácok.hu a sajtótájékoztató végén megkérdezte Sermer Ádámot, hogy miből gondolják, honnan tudják, hogy a magyarok többsége velük ért egyet, hiszen az eddigi közvélemény-kutatások alapján a Sargentini-jelentést a válaszolók nagy része ellenezte.

Az elnökhelyettes nagyon jó kérdésnek minősítette a felvetésünket, majd a társadalom EU-tagsághoz való viszonyulását kezdte el magyarázni, mely szerinte pontosan mérhető, köztudott és pozitív. A liberális politikus ismét az Európai Unió játékszabályainak betartásáról beszélt, azonban a kérdésre nem válaszolt, érvként csupán azt mondta, hogy a magyarok az Európai Unió tagjaként képzeli el a jövőt. Ezt követően megpróbáltuk még egyszer feltenni az eredeti kérdést, azonban a válasz sajnos ugyanaz maradt, semmilyen konkrétum nem hangzott el.

A sajtótájékoztató végén a közben négy főre olvadt szimpatizánsok vastapssal köszönték meg Sermer Ádám gondolatait, a Sargentini-konzultáció pedig útjára indult.

Fotók: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.