
Egész Magyarország szívébe zárta a kis Zente és Levente történetét. Mindkettejük számára sikeresen zárultak azok az adománygyűjtő kampányok, amelyek célja a ritka betegségük kezelése tekintetében egyedüli reménnyel kecsegtető, mintegy 700 millió forintos gyógyszer árának összeadása volt. A Mészáros Csoport mostani adományával a hozzájuk hasonló SMA-s gyermekek fejlesztésére nyílik ingyenes lehetőség a Szent János Kórházban – tájékoztatta a nyilvánosságot a cég kommunikációs igazgatója.
Újabb mérföldkőhöz érkezett az SMA-ban szenvedő gyermekek kezelése. Izomsorvadásban szenvedő gyermekek fejlesztését elősegítő orvostechnikai eszközt adományozott a Szent János Kórház Gyermekgyógyászati Rehabilitációs Osztályának a Mészáros Csoport – fogalmaz a vállalat közleménye.
Felidézték, hogy hazánkban is számos gyermeket érint ez a genetikai betegség, ami az izmok különböző súlyosságú sorvadását, bénulását okozza. Bár jelenleg nem ismert teljes gyógymód, ugyanakkor a megfelelő mozgásterápiák alkalmazásával jelentős eredmények érhetőek el a kis pácienseknél, akik így sokkal önállóbb felnőtt élet elé nézhetnek. A 37 millió forint értékű eszközt a Szent János Kórház Gyermekgyógyászati Rehabilitációs Osztályán (korábbi nevén Budai Gyermekkórház) használják majd. A Mészáros Csoport felajánlásának köszönhetően pedig a gyerekek térítésmentesen juthatnak hozzá a fejlődésük szempontjából rendkívül fontos kezeléshez. A cég kiemelte, hogy a PODROBOT nevű orvostechnikai eszköz az állni, illetve járni nem tudó gyerekek mozgásfejlődését segíti.

Mészáros Lórinc MTI/Bodnár Boglárka
Dr. Medveczky Erika osztályvezető főorvos szerint a PODROBOT-tal újabb mérföldkőhöz érkezett az izomsorvadásban szenvedő gyermekek kezelése.
Munkatársaimmal azért dolgozunk, hogy segítsük azoknak a kis hősöknek az életét, akik keményen küzdenek azért, hogy megbirkózzanak a nehézségekkel. Öröm látni a szemükben a foglalkozások alatt a kitartást, az akaraterőt és az állhatatosságot, és büszkén jelenthetjük, hogy rengeteg gyermek sikerének lehettünk már szemtanúi. A mozgatórobot segítségével még hatékonyabbá tudjuk tenni kis betegeink gyógyulását
– fejtette ki Dr. Medveczky Erika.

Levente számára gyűlt össze másodjára az SMA kezeléséhez szükséges gyógyszer ára
Dr. Tóth Krisztina, a Mészáros Csoport kommunikációs igazgatója emlékeztetett: 120 millió forinttal támogatta Mészáros Lőrinc az SMA-ban szenvedő Zente, 120 millió forinttal pedig Levente gyógykezelését; az utóbbi esetben adakozásra felhívásuknak köszönhetően további 180 millió forintot ajánlottak fel magyar nagyvállalkozók.
Mecenatúránk, mint az köztudott, gyermekközpontú, vállalati alapértékeink egyike pedig a jövőbe mutató fejlesztések alkalmazása. Megtiszteltetés számunkra, hogy e kettős cél megvalósításával az egyik legkorszerűbb eszközzel járulhatunk hozzá az SMA-s gyermekek és családjaik életminőségének javításához
– fogalmazott a kommunikációs igazgató.
Magyarországon eddig mindössze két helyen alkalmaztak PODROBOT készüléket, a kezelés ára pedig jelentős anyagi terhet rótt az érintett családok számára. A Szent János Kórház Gyermekgyógyászati Rehabilitációs Osztályának adományozott gépet térítésmentesen biztosítják a beteg gyermekek számára – zárul a cég közleménye.
Kiemelt kép: MTI
Mária néni
2020-11-22 at 17:07
Istennek legyen hála,hogy ilyen nagylelkű emberek léteznek.
Köszönjük nevükben is. Épüljenek fel a gyerkőcök.
GYÖRGYI
2020-11-22 at 16:47
Vágó! JÓL POFÁN VÁGHATNÁD MAGAD, HA MÉG NINCS AKI POFÁN VÁGJON! AZZAL HÚSZ MASZKA MOSOD A GYURCSÓTÁNYNÉT? LE SŰLHETNE A BŐR A POFÁDRÓL,HOGY IDE LEMERTED ÍRNI. UNDORÍTÓ!!
saghy rozalia
2020-11-22 at 14:17
A Feriné huszonhárom maszkot adományozott
Polgar
2020-11-22 at 13:29
Vajon miert nem hallani a sok libsikomcsi kőgazdag adomanyozasarol? Nagyon szerenyek, biztos!
sorry
2020-11-21 at 20:33
Azt gondolom, nekünk új milliárdosaink vannak. Még nem tudják, nem volt idejük megtanulni hogy kell bánni a vagyonnal. Ők ott tartanak, hogy örülnek neki és mutogatják, ha néha adakoznak.
A régi gazdagok adhatnának pár leckét nekik, hogyan kell intelligensen, empatikusan adakozni.
Természetesen nem a Mészáros csoportra gondoltam. Nekik hála és köszönet a nemes gesztusukért.
gyurcsótányt és társait megnoszogathatná az adóhivatal. Kedvelem Putyint, jó ötlete volt
oshon
2020-11-21 at 18:59
Ildikó Czuczy (f) – Pontosan ! Isten aldaja Maszaros Lorinc !
Logikus
2020-11-21 at 15:46
Pfuj Lölő :)))) Ballib módra…
Tuti
2020-11-21 at 15:34
ezt a Strabag is megtette!!!!
ja, nem!!!
Patriota
2020-11-21 at 15:05
Mészáros Urat a Jó Isten tartsa meg egészségben !
Mikor hallunk ilyen hírt a becstelen hazaárulóktól? Neveket asszem nem kell irnom….
Nahát
2020-11-21 at 14:21
A milliárdos Dobrev Klára semmit nem adott a magyar gyerekeknek. Sajnálja rájuk a pénzét.
Nahát
2020-11-21 at 14:20
Sok Mészáros Lőrincre volna szükség ebben az országban! Köszönjük, amit a magyar gyerekekért tesz!
Királytigris
2020-11-21 at 14:00
Jézus és tanítványai a templomban figyelték, hogy a perselybe ki mennyi pénzt dob be.
Egy gazdag ember egy jelentős összeget dobott a perselybe. Utána jött egy szegény öregasszony és bedobott egy garast.
Jézus megkérdezte a tanítványoktól, hogy ki adott többet, a gazdag ember, vagy a szegény asszony.
A tanítványok egyből rávágták, hogy a gazdag.
Erre Jézus: Nem! Hanem a szegény asszony adott többet.
A gazdag csak a feleslegéből adott, de a szegény asszony mindenét odaadta.
Királytigris
2020-11-21 at 13:54
Putyin minden oligarchától keményen megköveteli az adakozást, különben megy az adóhatóság vizsgálódni…
Ezt kellene itthon is bevezetni!
Nem vagyok muszlim hívő, de a Korán előírja, hogy a gazdagnak kötelessége adakozni a szegényeknek.
Az Evangéliumban is írva van: “”ne tudja a jobbkéz, hogy mit ad a bal.
Tehát az adakozónak teljes névtelenségben kell maradnia!
A gazdagság csak és kizárólag bűnök sorozatával érhető el.
Ez is az Evangéliumban rögzítve van: “Könnyebb a tevének a Tű fokán átmennie, mint gazdagnak a mennyek országába bejutnia.”
V J
2020-11-21 at 13:53
Sok a gazdag jómódú hazánkban. Bizony ők is adakozhatnának ilyen célra. Ebben lehetne verseny, és nem a trágár beszédben,a hazugságokban !!!
Gáspár Anette
2020-11-21 at 13:32
Tessék már felsorolni, hogy:
KÓKA
KUNCZE
GYURCSÁNY
DOBREV
LEISZTINGER
stb., stb .,
-hány beteg gyerek gyógyszerére adtak egyenként százmilliókat?
-hány alapítvány tettek a régiójuk fiataljainak vissza nem térítendő támogatásként helyben maradására, lakásépítésre, vásárlásra?
-hány alapítványt tettek tehetséges diákok támogatására?
-hány alapítványt tettek tehetséges, fiatal sportolók támogatására?
-hány kórházat támogattak?
MERT FENTIEKET A MÉSZÁROS CSOPORT MIND MEGTETTE!!!!!
A liberálfasiszta balliberálisoknak ezzel szemben azon jár az eszük,
hogy hogyan foszthatják ki az összes, elcsalt önkormányzatot.
Azon jár az eszük, hogy 20 db szájmaszkkal “mentsék aszoptatásegészségügyet”, hogy sorsolással döntsék el, hogy ki marad
életben.
Fonzibá
2020-11-21 at 12:54
Na szeretve utált ellenzék!
Ehhez mit szóltok? Szóhoz se juttok!
Lopni ugyan jobban tudtok, de adakozni még meg kell tanulnotok!
Mert a szeretet és a segítőkészség a jobboldalon van!!!!
Kazi
2020-11-21 at 12:49
Várom a Soros-csoport, Gyurcsány-csoport és Leisztinger-csoport hasonló adományairól szóló híreket…
VágomMagam
2020-11-21 at 12:47
De a DK segített – tudtak szerezni például 20 darab PTT-maszkot.
szemet szemért
2020-11-21 at 12:41
Komcsitól jót ne várj.Egyik aljasabb mint a másik.Lásd dobrev gyurcsány klán.