Pesti Srácok

A németek morálkibocsátása is történelmi csúcson van – Politikai Hobbista Heller Péterrel

A németek morálkibocsátása is történelmi csúcson van – Politikai Hobbista Heller Péterrel

A kremlinológia mint tudomány ugyan létezik, de inkább csak találgatás az egész, hiszen kevés ország működik annyira irracionálisan, mint Oroszország. De talán pont ezért kezdtek a haladárok lelkes találgatásba, amikor meglátták, mekkora asztalnál foglalt helyet Putyin és Orbán. Persze nem sikerült megfejteni, már csak azért sem, mert semmi üzenete nem volt; Putyin Macront pont ugyanannál az asztalnál fogadta, pont ugyanabban a táncrendben.

Sermer Ádám valószínűleg elirigyelte Márki-Zaytól az öreg nénikkel folytatott konfliktusait: ő Borsod megyében próbálta elmagyarázni egy idős hölgynek és a kutyájának, hogy a magyar miniszterelnök kommunista. Még a kutya sem hitt neki. Sermer vesszőfutása kapcsán a Hobbista megpróbált rájönni, kinek az ötlete volt, hogy a legtipikusabb belvárosi Puzsér-epigont indítja el Borsod megyében.

A Politikai Hobbista ismeretterjesztő percei ezúttal a hűtőtorony vs. kémény kérdésben kerültek elő. Erre azért volt szükség, mert egy átlagos muciológus és környezetvédelmi aktivista ugyanúgy nem tud különbséget tenni a két műtárgy között, ahogy a kőszáli kecskét is rendszeresen összekeverik a hegymászóval, pusztán a hegy miatt. A Hobbista elmagyarázta, mi célt szolgál az egyik és mi célt szolgál a másik, benne azzal a rendkívül meglepő információval, hogy a hűtőtoronyból sosem távozik füst, csak vízgőz. Akkor sem, ha az árjafizika ezt megköveteli. Az árjafizika nem véletlenül került elő, hiszen a német közszolgálat fekete füstöt hamisított egy atomerőmű hűtőtornyai fölé, hiszen meg kell győzni arról a német lakosságot, hogy helyes döntés volt atomról kőszénre váltani. Ugyan nem fenntartható, sem környezetvédelmi, sem gazdasági, sem társadalmi szempontból, de a zöldek elégedettek lehetnek, hiszen egy főre jutó morálból legalább annyit bocsátanak ki, mint szén-dioxidból.

A második félidő a mémeké volt. És Heller Péteré, aki hamarosan megnyitja Budapesten a Mém Múzeumot. Nem vicc. 2014-ben kezdte, a ma már 122 ezres követőtáborral rendelkező "S. Oszkár, Egyetemista" nevű Facebook-oldallal, és szép lassan a mémek szakértője lett. A műsorban végigvették Jeszivel az elmúlt 2–3 évtized leghíresebb mémjeit a világon és Magyarországon, ami kicsit megnehezítette a műsor technikai lebonyolítását, ugyanis a rendező és a stáb végigröhögték az egészet. De a "mémtudomány" ettől még nagyon is komoly dolog; a mémek a popkultúra egyik legfontosabb, legnépszerűbb, legszélesebb körben megjelenő részévé váltak. Ráadásul a mémek sokszor valós társadalmi jelenségekre épülnek, vagy épp azzá válnak. Szalacsi Sándor, Polgár Jenő Hivatal, a pohárköszöntőt mondó Leonardo DiCiaprio, a ChuckNorris-poénok... és persze a gödöllői egyetemisták által készített örök klasszikus, a Dallas-paródia is mind-mind felbukkan az adásban!

PestiSracok facebook image

A teljes műsor megnézhető a Pesti TV oldalán.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?