
Néhány hónapja volt egy nagyszabású tüntetés a Madách téren, ahol a szónokok arról beszéltek, hogy a politika ne szóljon bele a művészetbe, ne szóljon bele a színházak belső életébe. Ezek után én ott ülök és magyarázkodok – mondta a Hír Tv-ben Soós Péter rendező, a Pinceszínház korábbi igazgatója, aki a jövőben az Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) fog tanítani, és akit emiatt a baloldali ferencvárosi vezetés kirúgott.
Űrgammák, Jóban rosszban, Hacktion – csak néhány, legtöbbünk által jól ismert sorozat, amit Soós Péter rendezett, akit most a politikai háború oltárán áldozott fel Ferencváros baloldali polgármestere. Ez az ügy tökéletesen demonstrálja, hogyan is működik a baloldali világ, ugyanis ők azok, akik rendszerint azzal riogatnak, hogy ha valaki felvállalja kormánykritikus véleményét, akkor kirúgják, ellehetetlenítik. Példát ugyan nem szoktak hozni, de retorikai fogásnak, félelemkeltésnek – amiben ugye remekelnek – megfelel. A ferencvárosi példa viszont rámutatott: a baloldal magából indul ki.
Soós Péter 2015 óta volt a Pinceszínház igazgatója. Azé a színházé, amelynek fenntartója a Baranyi Krisztina vezette Ferencvárosi Önkormányzat. A hat éve regnáló igazgató az utóbbi több, mint egy évben – amióta Baranyi a kerület vezetője – nem is szúrta a polgármester szemét. Eddig. A rendezőnek ugyanis volt mersze tanári állást vállalni az SZFE-n, ami most a baloldal legfájóbb sebe. Munkája szeptemberben kezdődik, és csak félállás lenne, de ez mit sem érdekli Baranyiékat. Amint megjelent Soós neve az egyetem oktatói között, azonnal magyarázatot kért a rendezőtől Baranyi jobbkeze, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt adta alpolgármester, Döme Zsuzsanna. Itt azonban nem álltak meg, kedden a polgármester hívatta magához a színházigazgatót és közölte:
nem akar illúziókat kelteni bennem, de valószínűleg nem fogjuk tudni folytatni egymással a közös munkát
– mondta el a Hír Tv-nek Soós Péter. Baranyi pontosan nem fejtette ki, hogy miért nem, de arra utalt, hogy a tanári munkája nem egyeztethető össze igazgatói tevékenységével. Később mégis hitegette az igazgatót, hiszen azt mondta, hogy nyújtson be neki egy kérvényt arról, hogy taníthasson az egyetemen.
Baranyi tagad
A polgármester tagadja, hogy politikai okai vannak Soós eltávolításának, szerződésszegéssel, bizalomvesztéssel indokolja a rendező menesztését. Soós maga is elismerte, hogy valóban történt ilyen, mert jóhiszeműen járt el, rosszul ismerte a vonatkozó szabályokat, azt hitte, hogy mindenféle tevékenységre engedélyt kell kérni, kivéve a tanítást. A törvényben ez egyébként így is van – tette hozzá, de a vezető beosztásúakra ez nem vonatkozik. Soós felmondólevelében egyébként ezzel indokolták az igazgató kirúgásának okát. Ezért kellett kérvénnyel fordulnia a polgármesterhez, amit aztán gyorsan le is söpörtek az asztalról, tulajdonképpen csak a manír része volt, hogy megíratták vele. A rendezőt meglepte, hogy ilyen gyorsan zajlott le az eltávolítása az igazgatói székből, ahogyan az is, hogy semmilyen kompromisszumos lehetőségre nem volt nyitott Baranyi.
Soós egyébként azért vállalta a legnagyobb lelki nyugalommal az oktatói felkérést, mert azt gondolta, hogy az SZFE néhány évtizedes történelmében nem volt még olyan, hogy munkajogi problémája volt egy igazgatónak abból, ha oktatást vállalt ezen az egyetemen. Kiemelte továbbá azt is, hogy:
Néhány hónappal korábban volt egy nagyszabású tüntetés a Madách téren, ahol a szónokok arról beszéltek, hogy a politika ne szóljon bele a művészetbe, ne szóljon bele a színházak belső életébe. Ezek után én ott ülök és magyarázkodok.
Fotó: Pinceszínház
S. János
2023-08-28 at 03:40
Akik ismerték a Pinceszínház helyzetét azok tudják, hogy Soós Péter valójában nem volt igazgatója a színháznak, ugyanis jelenlét nélkül – heti 4-5 órában – ugyanis nehéz egy intézményt vezetni, igazgatni. Az sem köztudott, hogy a színház előző megbízott igazgatója (Frenkó Zsolt) – aki valóban szívén viselte a Pinceszínház jelenét, jövőjét – szintén a politika áldozata lett. Ő is pályázott az igazgatói székre, azonban nem Ő nyert. Ennek oka, hogy akkor még Bácskai Ferenc vezette a kerületet, és régi, szinte baráti kapcsolatot ápolt Soós Péterrel, akinek színház-igazgatói pályázata végül el is nyerte a “kerület” tetszését. Egyik kutya, másik eb.
Baranyi Krisztinát pedig megérdemlik a rá szavazók, bár a deviáns, beteg, normalitástól eltávolodott véglények sajnos a normális értékrenddel bíró embereket, közösségeket is sújtják.
kotász doktor
2021-02-02 at 22:41
Azért azt se feledjük,hogy az addig erős emberüket,a Víg
éléről hogyis tüntették el…..
Etel
2021-02-02 at 15:43
A röghözkötés és rabszolgatartás tipikus példája, a rabszolga sem rendelkezett a saját szabadidejével.
varga eszter
2021-02-02 at 15:09
Ahogy Ferenc testvér belengette, ha hatalomra kerülnek földönfutóvá teszik a Fidesz érzelműeket.Csakhogy senkinek ne legyen illúziója, megsemmisítik ők mindazokat akik nem úgy ropják, ahogy majd ők fütyülnek. És mindegy nekik, hogy jobb – vagy baloldali az ember, aki nem engedelmeskedik, azt még a lámpavassal is befenyíthetik.
Én félek, és féltem a szeretteimet is, hiszen láthatóan el is indult a Tisztogatás.
Imre Bácsi
2021-02-02 at 14:03
Kártékonyabbak, de ugyanolyan gerinctelenek. Nomentum! No! No! Never!
Andromeda
2021-02-02 at 13:54
ERZSInek igaza van, Baranyi arcán kiütközik aljassága, én soha nem szavaznék rá. Viszont Cseh botmixer Katka vagy Donáth Anna arca még nem torzult el maradandóan, fiatalabbak még, tehát mindig arra kell figyelni, amit mondanak.
Poppy
2021-02-02 at 13:46
Tudtuk, tudjuk, hogy a ballibsik álnok, hazug és mérhetetlenül aljas emberek. A kettősmérce alap náluk. Nekik mindent, másnak semmit. Eddig uralták a művészvilágot, nem viselnek el másokat ebben a langymeleg, igénytelen pocsolyába. Ideje volt a rendrakasnak. Ezeket a neokommunistakat el kell söpörni, mert kártékonyabbak minden vírusnál.
ERZSI
2021-02-02 at 13:45
Amit kérdeznek, már az is hazugság, erre a Baranyira rá kell nézni egy erőszakos durva arcú nő személy, miért nem veszik észre ezt az emberek? Baranyinak a lelke kint ül arcán és arc kifejezésén! Fontos figyelni és gondolkodni, nem bedőlni.