Pesti Srácok

A privatizáció kudarcsorozata után a Dunaferr megmentése igazi sikertörténet – Samók Dávid a Grundban

A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor Samók Dávid közgazdásszal beszélgetett. Ezen a héten két gazdasági téma volt terítéken: egyfelől a Dunaferr csődje és állami közreműködéssel történő eladása, amely során eddig nem gyakran tapasztalt erejű kormányzati fellépésre, valamint Orbán Viktor személyes közreműködésére is szükség volt. A Dunai Vasmű ugyanis 2022 végére fizetésképtelenné vált, és a nehéz helyzet több ezer munkavállaló egzisztenciáján túl egy nemzetstratégiai jelentőségű vállalat létét is veszélyeztette. Hogyan alakította a gyár, a dolgozók és az állam javára az eseményeket a kormányzat? Mi lett a sorsa annak a több mint négyezer dolgozónak, akik korábban kilátástalannak tűnő helyzetbe kerültek? Levonható következtetés ebből az esetből arra vonatkozóan, hogy a kormány miként kezeli a stratégiai ágazatokat? És egyáltalán miért fontos az acélipar hazánkban? A műsor második felében megtárgyalásra került egy az állami egészségüggyel kapcsolatos hír, ami szerint a kórházi adósságállomány év közepére már meghaladta a 100 milliárd forintot – a kiút lehetőségeit firtatta Samók Dávid közreműködésével Hoppál Hunor a legfrissebb Grundban.

Grund minden hétvégén a PS TV műsorán. Kövessetek minket a Facebookon és a PestiSrácok.hu oldalán!

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.