Pesti Srácok

A szlovák államfő szerint összefonódás van az állam és a maffia között – Megfigyelhette a rendőrség a meggyilkolt szlovák újságírót

null

Andrej Kiska államfő már az állam és a maffia összefonódását emlegeti. Átvilágíthatták meggyilkolása előtt az oknyomozó újságírót, Ján Kuciakot. A volt volt rendőrfőkapitány tagad, de a gyanú szerint ő adta az utasítást. Az Új Szó a Denník N napilapra hivatkozva azt írta, a megfigyelést a pénzügyi rendőrség hírszerző osztályának vezetője végezte, aki kihallgatásakor azt állította, a volt rendőrfőkapitány bízta meg a feladattal.

Tibor Gašpar tagadta ezt, szerinte a liberális média ismét olyan információk alapján nyomoz, amelyekhez csak törvénytelenül juthattak hozzá. Gašpar jelenleg Denisa Saková belügyminiszter tanácsadója, a tárca pedig nem reagált a legfrissebb fejleményekre. Az államfő viszont igen: Andrej Kiska jelezte, elege van az állam és a maffia összefonódásából, találkozni akar a belügyminiszterrel. A Paraméter szerint a szlovák elnököt nyugtalanítják a médiában megjelent hírek Ján Kuciak állítólagos megfigyeléséről. Az államfő közösségi oldalán azt írta, az emberek megérdemlik az őszinte válaszokat:

Kiska szerint a jogállam szétesése túl nagy ahhoz, hogy azt egyéni hibákkal magyarázhatnánk:

PestiSracok facebook image

Az elnök felszólította a belügyi tárcát, hogy cselekedjen és hozza nyilvánosságra, hol áll jelenleg a Kuciak-gyilkosság vizsgálatának folyamata az esetleges hibákkal együtt.

Forrás: 24.hu; Fotó: MTI

Ajánljuk még