Karácsony Gergely főpolgármester négy év alatt bizonyította alkalmatlanságát és csődbe vitte Budapestet – írta az Alapjogokért Központ elemzésében.
A közlemény szerint Margaret Thatcher volt konzervatív brit miniszterelnök annak idején azt mondta: “az a baj a szocialista kormányzással, hogy mindig kifogynak mások pénzéből”.
Ezt a megállapítást a 2019-ben megválasztott budapesti városvezetés sem tudta megcáfolni, hiszen évek óta azt hallgatjuk, hogy mindössze azért nem tudnak bizonyos problémákat megoldani, mert a kormánytól nem kapnak rá elegendő forrást. Ezzel szemben az igazság az, hogy a korábbi, Tarlós István vezette fővárosi önkormányzat 214 milliárd forintos tartalékot hagyott hátra: rövid lejáratú államkötvényben 82 milliárd forint, hosszú lejáratú államkötvényben 77 milliárd forint, pénzeszközállományban 48 milliárd forint, továbbá a főváros intézményeinél hétmilliárd forint volt
– olvasható az elemzésben.
Ráadásul Budapest iparűzési adóbevételei a 2019-es 164 milliárd forintról 2023-ra 271 milliárd forint fölé emelkednek, jövőre pedig elérhetik a 316 milliárd forintot
– tették hozzá. A központ szerint mégis bejelentették, hogy elfogyott a főváros pénze, és a gazdasági csődjüket politikai csatározással próbálták meg leplezni.
Karácsony Gergely megrettenhetett Gyurcsány Ferenc alig burkolt fenyegetőzésétől, és nekiment a kormánynak: bejelentette, hogy Budapest nem hajlandó befizetni a szolidaritási hozzájárulást
– fogalmaz az Alapjogokért Központ. Ez – az elemzés szerint – azért is különösen visszás, mert a főpolgármester magát egy szolidáris baloldali politikusnak tartja, ehhez képest nem akar segíteni a kevésbé fejlett, rosszabb gazdasági helyzetben lévő településeken.
Magyarországon csaknem háromszáz település van, amelyik fizet szolidaritási hozzájárulást, és most a leggazdagabb önkormányzat próbált meg kibújni ez alól a kötelezettség alól (is). Budapest a jelenlegi városvezetés pazarló, felelőtlen gazdálkodásának “köszönhetően” gazdaságilag csődbe ment
– írták.
Ezzel szoros összefüggésben a Karácsony vezette önkormányzat a városüzemeltetés terén is leszerepelt: szinte teljesen ellehetetlenült a közlekedés, folyamatosak a dugók a fővárosban, az értelmetlen lezárásoknak és a kihasználatlan, de mindenfelé megjelenő biciklisávnak köszönhetően
– sorolta a központ.
A napokban a mentők tették szóvá, hogy a nemrég kihelyezett, a kerékpáros sávokat védeni hivatott oszlopok megnehezítik a munkavégzésüket, az életmentésben akadályozzák őket
– idézték fel.
A fővárosi vezetés nevében Karácsony Gergely kabinetfőnöke, Balogh Samu minősíthetetlen stílusú választ adott
– fogalmaztak.
Az autósok életét folyamatosan megnehezítik, de azoknak sincs könnyű dolga, akik a tömegközlekedést választják. Azon túl, hogy a korábbi ígéretek ellenére emelkednek a BKV-jegyek árai, a járművek tisztasága mellett a közbiztonság helyzete is folyamatosan romlik. Közegészségügyi szempontból is számos jogos kritika illetheti a BKK által üzemeltetett tömegközlekedési szolgáltatásokat. Persze mindeközben a haverok ki vannak fizetve, a BKK, az FKF és más fővárosi cégek élére helyezett baloldali káderek bére növekszik, sőt, még rezsitámogatásra is futotta a költségvetésből
– írták.
Összefoglalva elmondható, hogy Karácsony Gergely minden téren csődöt mondott Budapesten. Egy politikai értelemben is sikertelen, gyengekezű vezető, akivel az ellenzék vezére, Gyurcsány Ferenc azt csinál, amit akar: miután a volt miniszterelnök beszólt neki, rögtön ugrott, és nekiment a kormánynak
– olvasható az elemzésben.
A DK elnökének keze azonban akkor is szabad lenne, ha Karácsony nem félne tőle, hiszen emberei megkerülhetetlenek a Városházán, és a Fővárosi Közgyűlésben is övé a legnagyobb baloldali frakció – no, nem választások útján, hanem az azokat követően bemutatott trükkök százainak köszönhetően. Karácsony Gergely mozgástere minden nappal egyre szűkebb, hiszen egymás után látnak napvilágot az érintettségét igazoló hírek a guruló dollárok botrányban. A jelenleg betöltött pozíciójában sem lehet már sokáig biztos: Gyurcsánynak már mindegy, hogy végül Karácsony indul-e jövőre a főpolgármesterségért, vagy más jelölt, hiszen Budapest vezetése a markában van
– írta az Alapjogokért Központ.
Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
víg gyula
2023-08-11 at 23:11
Karácsony kell! Ő a legjobb! Tud biciglizni angolul. Meg majdnem vezethet! (autót) Meg akkora párt áll mögötte, hogy csak nocsak! Nem szorul senkire támogatásilag, mert stabilan instabil! Meg zöld is! Meg nem is akar semmit, csak kinézni a fejéből! Az meg van neki.
szépennézönkki
2023-08-11 at 21:14
A MagyarNemzetben és a Mandineren is felsorolt K.
Gergely 5 legnagyobb baklövéseihez sorolom azt,hogy a minap,nagy csinadrattával,sikerként előadott Lánc
-híd átadásból lemaradt az az előzetestervekben sze
-replő,ahíd pesti aluljárónak a budaioldali átépí-tése,felújítása is!aminek következtében a a világ 10 legjobb/legszebbikeként nyilvántartott 2-es vil-
lamosvonalán szégyenszemre nemlehet lecserélni a 60-éves konstrukciójú,un.Ganz iparicsuklósokat a
más,periférikus vonalakon-így az 50-es,a 42-es kül-
területivonalakon közlekedő korszerű,tetszetős CAF-okra,mert azok eltérőméreteikmiatt sem itt,az alul-járóban,sempedig pl.a Szabadsághídon sem férnek el.
Mindez akár!?vicces is lehet,de nem,mert ez az e-
gyik nagymagyar rögvalóság….
magyar
egy okkal!? emiattis!aggódó
2023-08-11 at 20:06
Elkellolvasni a 2019őszei bukásról készült agyon-
hallgatott SimonJános politológus Őszintén-c.köny-
vét.Az abban a bukás okaitkereső megállapítások ma is érvényesek!,úgyhogy…..
egy okkal!? emiattis!aggódó
2023-08-11 at 20:03
Így igaz!
Alcapi
2023-08-11 at 19:04
TalEle
2023-08-11 at 15:47
“Apropó, tudja itt valaki, hogy ki a Fidesz főpolgármester jelőltje?”
Lehet, hogy még maga a FIDESZ sem tudja, pedig már lassan-lassan (illetve már nem is olyan lassan) el kellene kezdeni a “felépítését”, hiszen már egy év sincs vissza a választásokig. Szerintem nincs a FIDESZ-ben olyan politikus, aki be merné vállalni az indulást. Normális ember nem is vállalhatja, mert ha esetleg nyer, akkor a liberálisok szana-szét fogják trollkodni a közgyűléseket, állandósulni fognak az undorítóbbnál undorítóbb gáncsoskodások, a nekik nem tetsző határozatok elleni lakossági hergelések (tüncikézések, híd lezárások, építési kordon bontogatások, “polgári engedetlenkedések”, a legkülönbözőbb sorosi NGO támadások, a folyamatos Brüsszelbe, Straszbourgba rohangálások…). Úgyhogy egy nagyon kemény, határozott, nem egy ijedős, igazi “tökös” gyerekre, vagy nőre lesz szükség, aki nem retten vissza a jogszabályok és törvények betartatásától sem! Mert ez az ami a jelenlegi FIDESZ kormányból meglehetősen hiányzik!
Sas
2023-08-11 at 15:54
indítsunk NYULAT.
TalEle
2023-08-11 at 15:47
Ahogy a ballibek nem értik a “vidéki Magyarországot” úgy a Fidesz sem érti a populista, kozmopolita Budapestet! Ez a sorosista f@szopó utca hosszal vezet a Kubatov-féle harmatgyenge pesti Fidesz előtt a felmérések szerint… Apropó, tudja itt valaki, hogy ki a Fidesz főpolgármester jelőltje?…
api01
2023-08-11 at 15:42
Sajnos a bölcs pesti polgárok újra fogják választani ezt a szánalmas pojácát …
Ponty Kelemen
2023-08-11 at 14:38
KamuGeri MiciMackó szivárvány-globalista elvtárs! Hol a pénz?
egy okkal!? emiattis!aggódó
2023-08-11 at 14:30
Ennek-és mindennek-ellenére,én meremborítékolni azt,hogy őmarad…..
Sas
2023-08-11 at 13:56
Nem politikailag közelítve a karácsony-jelenséget-annyi bizonyos:olyan agyműködési módról van szó, amit normális ember csak akkor tapasztal, amikor nem éber-tehát amikor álmodik-ennek az alaknak nincsenek okságilag alapozott tettei-még a Blahán kitett padok is irracionálisak-a felszíni budik, az árnyék nélküli –pihenőpark-az Alagút nélkül felújított híd-a láncok ellenére sétálóhídnak tekintett híd-a keresztmetszet-szűkítés-a kvázi-bicikliutak-a karók, stb.Ez a marha az “alvajárók” polgármestere.A szürreális .
Orientál
2023-08-11 at 13:53
KARIzmátlan GERInctelen hűen megmutatja a balliberális zöld Gyurcsányék politikai gazdasági lellemtelenségüket.
Orientál
2023-08-11 at 13:50
KARIzmátlan GERInctelen.
Sas
2023-08-11 at 13:48
Döbbenetes jelenség.A logikus, racionális mellett mindig ott van az irracionális, az illogikus.Ez az alak maga az irracionális-és lehet, hogy épp ezért kell egyeseknek-talán bizonyos agyterületre hat-bizonyos agyszerkezetre-működési módra-lényegében nincsenek logikus-okságilag megalapozott cselekedetei-mintha “alvajárókra” irányulna a politikája.Keveset tudunk az agyműködésről-ez az alak a mérnöki-racionális agyműködés ellentéte-egy “alvajáró “-és a szavazói is.A szavazóinak az illogikus a vonzó-autóbűzben kerékpározni-olyan hidon sétálni, ahol a láncok miatt nem lát semmit-árnyék nélküli “parkban” fődögélni, etc.A normális ember akkor ilyen, amikor álmodik-ébren viszont logikus tud lenni.
Uncle Ment
2023-08-11 at 13:47
Ha jól értem a hozzászólásokból,
minden (!) budapesti kretén és/vagy paraszt.
A jobb média szerint karácsonyg egy csődtömeg, “alkalmatlan” stb.
Ebből csak az következhet, hogy a Fidesz egy okos vidékit
indítson fpm jelöltnek (majd egyszer talán).
Csak jelzem: karácsonyg is vidéki.
Sok szeretettel,
Greg
2023-08-11 at 13:32
Budapestre fújta össze a szél a szemetet. Ott koncentrálódik mindaz, ami mindannyiunknak, az egész országnak a szégyene. Olyan figurák szövevénye uralja a főváros vezetését, akik miatt minden normális magyar ember csak szégyenkezni tud. Hogy miért? Csak azért, mert a budapesti polgárok jelentős hányada szintén olyan mélyre süllyedt, hogy egy ilyen vezetés szekerét tolja. Ennek a polgárságnak a tevékenysége által a fővárost mérgező ballib szellemi-politikai fertő olyan szintre jutott, hogy komolyan el kellene gondolkodni azon a már felmerült javaslaton, hogy egy másik, méltóbb városba kellene áthelyezni Hazánk fővárosát!
Budapestet, a budapestieket pedig a sorsukra kell hagyni Karácsonyostól, kerületi polgármesterestől, Prideostól, Lánchidastól, biciklisávostól, élvezzék csak mindazt a pusztítást, azt a káoszt, azt a hitvány emberek teremtette toxikus politikai légkört, amit maguknak teremtettek. Aztán amikor az egész rohadt dilettáns bagázs belefulladt a saját bűzös levébe, akkor majd lehet csinálni utánuk egy alapos nagytakarítást, helyreállítani a károkat és visszaadni az országnak a felszabadított Budapestet.
Puncius Pinatus
2023-08-11 at 12:35
Ne becsüljétek alá.
Lopni, gy.f. utasításait végrehajtani, a polgárok adópénzének a haverok közötti szétosztást kiválóan teljesíti.
Ez kell a sok bp.-i parasztnak!
Mikia35
2023-08-11 at 12:35
Rózsa Zoltán
2023-08-11 at 09:44
Teljesen egyetértek Veled bár tősgyökeres Pesti vagyok, és Pista bácsira szavaztam!
Felháborít, amit ezek meg mernek csinálni.
Zuglóban, ahol nagy a szoci hagyomány, ahol a lakógyűléseken a párttitkárok leszármazottai, úgy megvezetik a népet!
90 lakásos társasházban 8 szavazattal megemelik a közös költséget a háromszorosára, mert kell a pénz a felújításra!
Erzsébet- és Terézvárosban mindenki romkocsmát akar nyitni, mert nagy a kereslet., míg a helyi lakosság inkább kiadja a lakását vagy kábszert árul!
A nyocker lezüllött. a II János Pál pápa tér tele van hajléktalannal és szeméttel, a Népszinház utcában a négerek verekednek a cigukkal.
A többi helyeken a DK-s, Momentumos képviselők lázítanak a kormány ellen, folyamatos az álhír gyártás és terjesztés! Most, dacára a másodszori kormány ígéretnek: hogy nem lesz Magyarországon vegyianyag elosztó soroksáron, most mégis azt sugalják, hogy ez hazugság!
Már a Covid alatt is láttuk, hogy csak az álhír gyártáshoz és terjesztéshez értenek, és a más zsebében való pénzkereséshez.
Van egy jól működő ÁSZ, NAV, talán Rendőrség. Akkor miért nincsenek ezek számonkérve, elitélve, lecsukva???
A különösen nagy értékre elkövetet és előre megfontolt szándékú – tehát tervezett – sikkasztás, lopás, károkozás mint bűncselekmény bizonyítható! Tessék már végre dolgozni és lecsukni mindet!
Az ÁSz korábban megállapította, hogy a DK és a Momentum nem számolt el a 2021-s állami támogatással!!! (több miFt)
Lecsuktat bárkit is?
Igaza volt Hofinak: Mi az a sikkasztás? amiből téged kihagynak!
Tarlós dolgozott és elég volt neki 3 helyettes!
Kamugeri 40 rablóval vette magát körbe, a csókosai ülnek még Köztisztasági hivatalnál is, és van látszatja? NINCS.
Kamugeri egy WC-t sem tud felmutatni!
Hazaáruló valamennyi!
khm
2023-08-11 at 12:13
A karácsonyi egy dologban tökéletes. Pénzlenyúlásban. Jól menő kart indíthatna belőle az egyetemen.
Rémusz.
2023-08-11 at 11:32
Az állambácsinak lófasz a valagába, hisz csak nézi, de nem tesz semmit, hogy a közvagyon ne lehessen el herdálható!!!
Hol van a csődbisztos? Hol van az állami számvevőszék?? Esetleg a politikusoknak csúfolt kretének mindent is meg tehetnek büntetlenül???!! Ez a demokrácia???!!
Egy nagy szart. Ez egy mocskos kupleráj, amelyben a madam nem tudja, hogy mit csinálnak a kurvái!!!!
Úgy látom, hogy kicsiben nem szabad lopni, mert jön a bünti-bünti, de ha nagyban űzitek az ipart, akkor még a kobakotokat is meg simogassák, nomeg ki is tüntetnek!!
A ganyé király, vagy a ceglédi mester kapott már valami kézzelfogható büntit???!! Ugye, hogy nem!!!
Akkor, miért is rinyálnak a jobboldaliak, tessék mondani???!! Csak nem azért, hogy nem nekik jutott eszükbe a jobnál jobb lopási tehnika????!!!
A fejétöl bűzlik a hal.
Ez van drágáim.
Magam is pesti vagyok, de a PISTABÁCSIRA szavaztam, igen, így csupa nagybetüvel, mert megérdemli, de az én szavazatom sajnos csak ennyit ért.
Azt viszont tudom, ha valaha összefutok ezzel a kretén nyirtuskóval, bíz istenemre mondom, hogy lefejelem és leveszem a pofájárol azt a bárgyú vigyort!!!!!
Még az is lehet, hogy egy vödör moslékot fogok a fejére borítani, csak, hogy érezze a törődést ez a nyirtasi tahó állat.
Tudom, hogy ezért cenz és az ő ura kifog lökni, de ez a véleményem és kész.
balliburnyák tanácselnökök repülés légijármű nélkül!
2023-08-11 at 11:06
Gelgej “adjutunks”, mint fővárosi tanácselnök és a balliburnyák kerületi tanácselnökök, idióta Kiss László génhulladék, Nímandmüller aljadék, Pikó főbunkó, a lökött Baranyai elvtársnő, Szaniszló tróger, László Imi főfelcser, Cserdiné Német Angéla jól fésült munkásőrnő, V. Naszály Márta ápolatlan buta proli, a vizenyősszerű Őrsi Gergely nyikhaj stb., mind aljas gazember.
Budapestiek, még mindig tetszenek a degenerált koalíciósok, maszposok és további törpepártok szarházi elvtársai?
Ha repülnek, azonnal megindítani a büntetőeljárást a még nem jelentett durva visszaélések és tudatos károkozások miatt!
Alcapi
2023-08-11 at 11:03
Rózsa Zoltán
2023-08-11 at 09:44
Tökéletes!
Judit
2023-08-11 at 10:56
Ez a sátáni-karácsony képződmény már a születésétől fogva egy nagy csődtömeg, de nem csak ez hanem az összes moslékos bandája.!!! Mert hát csakis azon ügyködnek hogy Magyarországot a Magyar Népet tönkretegyék.!!! Csak hogy ezt nem engedhetjük meg.!!!
Grimmbusz
2023-08-11 at 10:43
Rózsa Zoltán
2023-08-11 at 09:44
Tökéletesen egyetértek.
Annyival egészíteném ki, hogy a ” 80 ezer idegen légiós miatt történt minden pedig ő a legnagyobb Fidesz szavazó” egyébként hol van Bp-n? Az ellenzékiek akkor is tüntetni mennek, ha Orbán Viktor lecsap egy legyet a tornácon mert állatvédelem, meg állatok jogai. De látott már valaki egyetlen tüntetést KariGeri ellen? Vagy legalább egy petíciót, feljelentést, bármit?
Az egyetlen értékelhető ellenlépés idáig a felhájpolt padfestéses sztori volt, bár abban meg így utólag látok némi szándékosságot is. Ennyit egy szimpla szivárványos pad nem szerepelt volna a médiában, mint az a szerencsétlen utcabútor az átfestések miatt. (és ha tudnátok, hogy innen vidékről milyennek tűnt az ügy…) ((amúgy párhuzamot látok azzal a trükkel, mikoron is Kunhalmi Ágnes egy őszinteségi rohamában kivallotta, hogy direkt vannak helyesírási hibák a táblákon, mert akkor tuti mutogatni fogják a kormánypárti médiában is, tehát nagyobb nyilvánosságot kapnak)) – hopsz, eltértem a témától.
Alcapi
2023-08-11 at 10:33
És tesztek valamit ellene? NEM! Akkor meg ne sírjon a szátok széle, mert attól, hogy naponta tucatnyi cikkben leírjátok a szerencsétlenkedéseit, a korrupciós dolgait, attól még nem változik semmi! Nyavalyogtok állandóan, de hogy összefogtatok volna és kikényszerítettétek volna a lemondását, arra senki nem tett lépéseket! Az a nagy büdös helyzet fővárosiak, hogy ráadásul potenciális esélye van az újrázásra, de legalábbis nagy arányú libsi győzelemre van kilátás! Szégyen, hogy a gengszterváltás óta csupán 8 évig volt a konzervatívok “kezén” a főváros. Azért ez valamit jelent!
Hallottunk már a szabad akaratról?
2023-08-11 at 10:28
@Rózsa Zoltán 2023-08-11 at 09:44
Nem lehet cáfolni, nagyon igazad van. Sajnos.
aladin
2023-08-11 at 10:17
Budapestiek miért nem rugjátok már seggbe ezt az idiota hazug geciláda Karácsonyt. Tönkretette a fövárost, mit vártok még ettöl a magas karcsu, (ahogy ö mondja magáról), röhögös szélhámostól.
Ungarn über alles !
2023-08-11 at 10:00
ez egy okádék, már folyékony korában a budiban lett volna a helye
Rózsa Zoltán
2023-08-11 at 09:44
Ez mind nagyon szép és jó ebben az Alapjogokért Központ elemzésben – talán még megnyugtató is lenne. A valóság robogó vonata azonban teljes gőzzel zakatol felénk és nagy tétben merek fogadni rá, hogy a faszkalap budapesti lakcímkártya tulajdonosok ismét meg fogják maguknak választani a vigyorgó piszoárfejet. Hogy miért? Mert kretének, mind egytől egyig. Tejben-mézben füröszti őket Orbán már 13 éve. Felveszik a CSOK-ot, rezsicsökkentett áron fűtik a pálmafákat télen, eltartott kisujjal emelgetik az aranyozott szélű zsolnai kávéscsészét és előadják a haladó, liberális, zöld aHisztokHatát. Mert nekik jár…minden IS!
Lemennek a városligetbe, köpnek egyet a Magyar Zene Háza felé mejd eldicsekszenek vele a brüsszeli haveroknak, hogy micsoda alkotás. Hetedik kerület, romkocsmák majd felpattannak a buzi elektromos rollerre és újgazdagék környéére hajtanak budára, hegyvidékre vagy a kőrútra. Ezeknek ez kell… LMBTQ vonaglás, bite zsolt, kerítésrángatás a várban, óóóóegygéééé meg a HATALOM A HÉÉÉPÉÉÉÉÉ! FreeSZFE NoÁR, KlubRádió és a mindenszar bezzegrománia, oktatásegészségügykorrupcióorbánlop, NERLOVAGOK! Marki-Zay annyiszor és ott forgatja fel a mocskos pöcéjüket ahol és ahányszor csak akarja ezeknek belefér.
A budapesti egy köcsög… egy féreg szar, a legalja. Mutatom:
– a kretén KariGeLgő zuglói regnálása után megválasztja Horváth “pálmafás” Csacsit, a maffia Tóth Csabára (MaSzoP) meg a velejéig korrupt, elmebeteg Hadházyt. Gratulálok!
– Kispesten a Kránicz “Krinyó, Mr. 40%” Krisztián – Lakner “fehér poros, kokainos” Csaba – Gajda hármas belemondja a hülye fejükbe, hogy évente, fejenként legalább 100 milkával rövidítik meg a várost. Erre mit tesz a faszfej kispesti? Újraválasztja mindet. Gratulálok!
– Terézváros, Niedermüller aki nem akart polgármester lenni mert fingja nincs hozzá. A helyi idióták azért csak megválasztották és azóta bizonyította is a gyökér, hogy tényleg nem ért hozzá. 100 tagú cigányzenekar, Breuer TV (Európa egyetlen zsidó tévécsatornája) kirúgva! Gratulálok!
– Józsefváros: FasszoPIKÓ, azóta teleszarva, drogos, kötekedő zombik mindenhol, nincs közvilágítás, bűnözés tehát vissza a nyócker’ állapotokhoz. Gratulálok!
– Hegyvidéken Fürjes Balázs helyett választják a buzi Hajnal Mikikét. Hajnalka életében nem tesz annyit Budapestért – a Karmelitában rángatja azóta is a kerítést a kis köcsög – mint Fürjes tett akár egy év alatt. Gratulálok!
– Ferencváros: a rusnya pofájú Baranyi. Hát erre már nincs mit mondani: 20 millióért műanyag BLM szobor, daruról lelógatott elszáradt fenyőfa mint mvészeti kiállítás, buzipad. Van még kérdés? Gratulálok!
– Óbuda: László Mengele, a teljesen fogalmatlan és a főállású buzi: Barabás Ricsike. Gratulálok!
– Újpest, a DK kifizetőhely. Déri, a tökéletesen értelmetlen kesztyűbáb Varju és Trippon a bábosok. Gratulálok!
https://galeria.index.hu/belfold/2018/03/15/a_demokratikus_koalicio_gyulese_a_fovam_teren/9
Soroljam még? Még mindig nem érthető? A budapesti vagy leszarja vagy mindenszarista és csakazért se! Egy telivér pöcsfej, egy kretén!
Majd utólag rinyál, hogy Baranyi alatt ráomlik a ház mert nem újítják fel pedig ő hithű ellenzéki de akkor hát…
Vagy ráfogja egy kétmilliós nagyvárosban, hogy 80 ezer idegen légiós miatt történt minden pedig ő a legnagyobb Fidesz szavazó az országban és kikéri magának… mert ő aHisztokHata.
Figyeljék csak meg: jövőre a piszoárfej KariGelGő lesz a főpolgármester, ezektől a bunkóktól kitelik! – és megérdemlik.
na4
2023-08-11 at 09:27
Nyálinger puhapöcs. 👎
bl
2023-08-11 at 09:27
Mitől lenne sikeres Karácsony Gergely Szilveszter? Soroljátok a pozitív tulajdonságait!!
A Nagy Testvér figyel téged
2023-08-11 at 09:15
Csodálkozik valaki? Az egész fehérjehalmaz, egy csődtömeg! A túlkoros anyuci ha nem lenne mellette, már éhen is halt volna!