
Észak-Korea felgyorsíthatja az ukrajnai háborúba szánt tüzérségi lőszerek szállítását Moszkvának, de ez nem jelentene nagy változást a háborúban – jelentette ki szombaton, Norvégiában egy NATO-tanácskozásra érkezve az amerikai hadsereg vezérkari főnöke.
Mark Milley hadseregtábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője a vele utazó újságíróknak úgy nyilatkozott: a Kim Dzsongun észak-koreai vezető és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti minapi találkozó következményeként Észak-Korea feltehetően 152 milliméteres szovjet gyártmányú lövedékeket szállít majd Moszkvának, de ez szerinte nem hoz fordulatot a háborúban.
Kétlem, hogy döntő jelentőségű lenne
– fogalmazott. Mark Milley és a többi NATO-tagország vezérkari főnöke az Oslo északi peremén fekvő Holmenkollen síközpontban tanácskozik a hétvégén, hogy megvitassa az Ukrajnának nyújtandó támogatást és más regionális védelmi kérdéseket. A holland Rob Bauer admirális, a NATO katonai bizottságának elnöke a találkozó kezdetén kijelentette: a történelem megmutatja, hogy Ukrajna a modern hadviselésre tért át, és minden nappal előrébb halad. A tengernagy szerint az orosz erők “egyre több és több területet veszítenek, és egész Oroszország szenved a gazdasági szankciók és az elszigeteltség hatásától”. Milley tábornok közölte: Ukrajnának további fegyverekre és felszerelésekre van szüksége, és a szövetséges és partnerországok Oslóban azt vitatják meg, hogyan tudják ezt az igényt kielégíteni. Ez a kérdés lesz a középpontban a jövő héten Washingtonban is, amikor Volodimir Zelenszkij ukrán elnök látogatást tesz a Fehér Házban és az amerikai kongresszusban, New Yorkban pedig részt veszt az ENSZ-közgyűlés ülésszakának csúcsszintű általános vitájában.
Forrás: MTI; Fotó: Twitter
Nahát
2023-09-17 at 07:58
Amerika nem aggódik emiatt. Akkor aggódna, ha Oroszország befejezné a háborút, mert akkor vége lenne a háborús inflációnak is, meg annak, hogy amerikai fegyvergyártók degeszre keresik magukat. Amerikai milliárdosok a háború elnyújtásában érdekeltek.
A megkérdezésünk nélkül
2023-09-16 at 23:06
Oroszország a világ első nukleáris hatalma. Korea pedig – meglepő, de – negyedik a versenyben. Ott van Kína is az oroszok mellett. Úgyhogy, izgulhat a nato.
Megint feltették a régi lemezt, amire már másfél éve táncolnak ( csak el ne ájuljanak) : Ukrajna győzni fog és még több fegyvert, pénzt adunk neki ( a nyugati adófizető népek pénzéből, a megkérdezésük nélkül).
Józsué
2023-09-16 at 21:45
Hogyne aggódnának,úgy gondolták,hogy Putyin egyedül marad. Nem! Nagyon sokan támogatnák,ha eljönne az ideje.
andras
2023-09-16 at 21:12
a modern hadviselésre tért át= hohol katona élete nem számít
DörrögZuldán
2023-09-16 at 20:56
Akkor minek megy napok óta a rinya?
TalEle
2023-09-16 at 18:42
Szerencsére ezek a NATO f@szopók önteltségükben egyáltalán nem ismerik az orosz „néplelket” és a szovjet/orosz katonai harcmodort! Az orosz „néplélekről” csak annyit, ha támadják őket, akkor egy emberként összefogva, felsorakoznak egy erős vezető mögé… A jól bevált szovjet/orosz katonai harcmodor szerint kifárasztják a támadókat – lásd: Napóleon és Hitler „legyőzhetetlen armadáit” – aztán, egy erőteljes ellentámadással, de most már az egész fronton, szétzúzzák az ellent…
Kuvasz
2023-09-16 at 18:25
Szerintem nem őket kell megkérdezni ,hanem akiket hajtanak az oroszokra ,mert hát a hajcsárok a digitalizáció korábban nincsenek a közelben ott ahol aggódni szoktak.
A Nagy Testvér figyel téged
2023-09-16 at 18:13
“Oroszország szenved a gazdasági szankciók és az elszigeteltség hatásától”. Hülye hollandisztáni! Csak a szemét kellene a csipától kimosnia, hogy lássa a valóságot! Az orosz gazdaság nő, területeket pedig amit “veszítenek” másnap visszaveszik, 4-ed annyi veszteséggel mint ahogy az ukroNácik nyerik, Északon pedig haladnak előre!!
A Nagy Testvér figyel téged
2023-09-16 at 18:08
Persze! Azért vergődnek fenyegetőznek, hogy ne adjon É-Korea fegyvereket, és lőszert az orosznak! Hagyjuk már a hősi meséket! Úgy be vannak szarva az Orosz-KNDK haverkodás miatt USAgok, hogy ide érezni!