Pesti Srácok

Anyázás, káromkodás az ellenzéki vezetésű Balmazújváros képviselő-testületi ülésén

Anyázás, káromkodás az ellenzéki vezetésű Balmazújváros képviselő-testületi ülésén

Anyázásba, öblös káromkodásba torkollt a pattanásig feszült hangulat az ellenzéki vezetésű Balmazújváros képviselő-testületi ülésén. A hajdúsági városban azóta forrnak az indulatok, hogy a település független polgármestere, Hegedüs Péter nem volt hajlandó elutalni az önkormányzati dolgozók havi fizetését. A polgármester tevékenységével egy ideje már több korábbi harcostársa sem elégedett, sőt néhányan szembe is fordultak vele, amit a város vezetője nehezen visel.

Az utóbbi időben számos esetben emelték fel szavukat a közbeszéd romlása miatt közéleti szereplők. Az ellenzéki vezetésű Balmazújváros képviselő-testületi ülésen elhangzottak is azt támasztják alá, hogy kezdenek eldurvulni a dolgok e téren. Az érintettet ezúttal is, mint máskor és másutt, az a fránya bekapcsolt mikrofon buktatta le. Az egyik esetben az egyik képviselő éppen felszólalásra emelkedett, amikor elhangzott a nem odaillő kifejezés:

Ugyanezen testületi ülésen pedig az egyik önkormányzati képviselő előterjesztése közben hangzik el öblös káromkodás:

PestiSracok facebook image

A hajdúsági városban azóta forrnak az indulatok, hogy politikai nyomásgyakorlás céljából, legalább 400 dolgozót hagyott fizetés nélkül Balmazújváros polgármestere – olvasható a Fidesz helyi szervezetének közleményében. Mint írták, Hegedüs Péter szeptember 21-én előterjesztett egy költségvetésirendelet-módosítást, amit a képviselő-testület fele nem fogadott el, „amíg a kétes költéseket hitelt érdemlően nem igazolja.”

– áll a közleményben. Hozzáteszik: a bérekről a költségvetésben a képviselő-testület még február 16-án döntött egész évre, így a Fidesz közleménye szerint ennek ez a módosítás nem lehetett akadálya, valamint „az előző havi bérüket gond nélkül megkapták a dolgozók, pedig a költségvetési rendelet nem módosult.”

– olvasható még a közleményben.

A városban olyan felháborodást okozott az önkormányzati dolgozók bérének visszatartása, az, hogy családok maradnak fizetés nélkül, hogy a polgármester a kilátásba helyezett tüntetés hírére végül engedett, és elutalta a béreket.

Nyitó kép: Hegedüs Péter Balmazújváros független polgármestere. Forrás: Civishir.hu

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.