Pesti Srácok

Az ajtó mögött: a bűn és az igazság egy karnyújtásnyira (Az AKTA)

"Amikor fuldoklok és a mentőövbe kapaszkodok, akkor nem tudok másokhoz odaúszni és segíteni" – mondja az az édesapa, aki míg élet-halál közt lebegett, felesége egy edző és masszőr személyében olyan apapótlékot talált akkor 15 éves fiuknak, aki megrontotta, majd éveken át szexuálisan kizsákmányolta a neki teljességgel kiszolgáltatott kamaszt. Végig sejtette, érezte, hogy valami nincs rendben, mégsem tudta megóvni a fiát és most vezekel. Az újpesti jiu-jitsu edző egyik áldozatának édesapja először szólal meg, beszél a benne dúló háborúról, önvádról és önfeloldozás-keresésről, és arról, hogyan próbál újra a lehetőségekhez képest ép fiút építeni a gyermekéből. Ma már egyedül. Az édesanya ugyanis a családot elhagyva, a fiát megrontó szexuális ragadozóval kötötte össze az életét. Az Akta velőtrázó riportfilmje olykor brutális őszinteséggel és részletességgel mutatja be a Magyarországon máig ismertté vált egyik, ha nem a legabszurdabb és legelképesztőbb pedofilügyet. Most, amikor már biztos, hogy F. Márton néhány hónapon belül bíróság elé áll és évekre börtönbe kerülhet, a több mint egy éven át lapunk által segített büntetőügy olyan részleteibe is bepillantást engedünk, amiről volt idő, amikor nem tudtuk, valaha is lehet-e beszélni. Pedig kell. Hogy tanuljunk belőle. Mindannyian. Ki kell borítani húsz év mocskát, még akkor is, ha az érintetteknek ez rendkívül fájdalmas, még visszatekintve is, mert csak akkor lehet továbblépni. Felépülni. Valamennyire. És ha filmünk hatására ennél valami több is történik, akkor egy lépéssel talán közelebb leszünk ahhoz, hogy ne csak puffogtatott frázis legyen, hogy "ilyen Magyarországon soha többé nem történhet meg..."

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.