Pesti Srácok

f. márton

Bíróság elé áll a 15–16 éves fiúkat megrontó újpesti jiu-jitsu edző

Exkluzív 2024 június 19.
Július 3-án 8:30-kor ugyan csak kiskorú veszélyeztetésének vádjával, de bíróság elé áll az az újpesti jiu-jitsu edző, akiről tényfeltáró cikksorozatban, illetve videoriportokban a PestiSrácok.hu rántotta le a leplet, hogy 20 éven át tucatnyi fiatalkorú fiút rontott meg és használt éveken át aberrált szexuális vágyai kielégítésére. F. Márton áldozatai egytől egyig valamilyen nehéz helyzetben lévő, kiszolgáltatott fiatalok voltak, akiknek korábban szexuális tapasztalatuk sem volt. Egyetlen fiú az, aki ugyan évek múltán – ma már huszonéves fiatal felnőtt –, de a sarkára mert állni: feljelentést tett, és most újra szembe kell majd nézzen bántalmazójával, az ügyvédekkel – akik majd ízekre akarják szedni a sértetti vallomását, csak azért, hogy minél enyhébb megítélés alá essen F. Márton tette – és még az áldozathibáztatókkal is. A büntetőper első napját megelőző estén közös társadalmi kiállásra hívunk az áldozatok mellett, a mindenkori pedofil bűncselekmények áldozatai mellett. Azt üzenjük, hogy nincsenek egyedül, merjenek segítséget kérni, mert a társadalom nem őket fogja hibáztatni, hanem meg fogja őket védeni. Gyere el Te is július 2-án 17 órára a IV.–XV. Kerületi Bíróság előtti térre (1043 Budapest, Tavasz u. 21.), állj ki velünk az áldozatokért és ne feledd: bármelyikük akár a Te gyereked is lehetne.

Az ajtó mögött: a bűn és az igazság egy karnyújtásnyira (Az AKTA)

Vesztegzár 2024 február 2.
"Amikor fuldoklok és a mentőövbe kapaszkodok, akkor nem tudok másokhoz odaúszni és segíteni" – mondja az az édesapa, aki míg élet-halál közt lebegett, felesége egy edző és masszőr személyében olyan apapótlékot talált akkor 15 éves fiuknak, aki megrontotta, majd éveken át szexuálisan kizsákmányolta a neki teljességgel kiszolgáltatott kamaszt. Végig sejtette, érezte, hogy valami nincs rendben, mégsem tudta megóvni a fiát és most vezekel. Az újpesti jiu-jitsu edző egyik áldozatának édesapja először szólal meg, beszél a benne dúló háborúról, önvádról és önfeloldozás-keresésről, és arról, hogyan próbál újra a lehetőségekhez képest ép fiút építeni a gyermekéből. Ma már egyedül. Az édesanya ugyanis a családot elhagyva, a fiát megrontó szexuális ragadozóval kötötte össze az életét. Az Akta velőtrázó riportfilmje olykor brutális őszinteséggel és részletességgel mutatja be a Magyarországon máig ismertté vált egyik, ha nem a legabszurdabb és legelképesztőbb pedofilügyet. Most, amikor már biztos, hogy F. Márton néhány hónapon belül bíróság elé áll és évekre börtönbe kerülhet, a több mint egy éven át lapunk által segített büntetőügy olyan részleteibe is bepillantást engedünk, amiről volt idő, amikor nem tudtuk, valaha is lehet-e beszélni. Pedig kell. Hogy tanuljunk belőle. Mindannyian. Ki kell borítani húsz év mocskát, még akkor is, ha az érintetteknek ez rendkívül fájdalmas, még visszatekintve is, mert csak akkor lehet továbblépni. Felépülni. Valamennyire. És ha filmünk hatására ennél valami több is történik, akkor egy lépéssel talán közelebb leszünk ahhoz, hogy ne csak puffogtatott frázis legyen, hogy "ilyen Magyarországon soha többé nem történhet meg..."

"Most már nem akarom megölni magam" – Azért állt talpra, hogy edzője legalább további fiatalkorú fiúkat már ne ronthasson meg

Exkluzív 2023 március 28.
András – nevezzük így – talán a legbátrabb azon fiúk közül, akik F. Márton újpesti jiu-jitsu edző áldozatai voltak az elmúlt 20 évben. 15 éves volt, amikor gerincproblémája miatt az édesanyja az edzőterembe, majd masszázsra vitte. Édesapja súlyos beteg volt, az edző pedig az első hetekben a bizalmába férkőzött, majd megrontotta az uszodában, egy masszázságyon, miközben a folyosón emberek jöttek-mentek. "Könyörögve sírtam, hogy ne kelljen többet mennem. Hiába. Azt mondták, menni kell, mert rossz a gerincem, nem mozgok, csak ülök a számítógép előtt egész nap." András akkor azt nem mondta el, mit tett vele a férfi. Hiányzott a bizalom és talán rátett erre egy vagy akár több lapáttal is a szégyenérzet. Évek teltek el, ezalatt emlékei szerint Márton legalább százszor kényszerítette szexuális együttlétre. Volt, hogy sírva kapálózott, le kellett fogni a behatoláshoz, máskor némán, mozdulatlanul hagyta, csak hogy hamarabb vége legyen. A fiú többször is próbált szabadulni. A legjobban az viselte meg, amikor végre beszélni mert (több alkalommal is) és a saját édesanyja nem neki hitt, hanem bántalmazójának. "Üres lettem" – mondja, aztán azt, hogy meg akart halni. Miután az öngyilkos gondolatok nem tudták legyőzni, végül talpra állt, és ő lett az első, aki besétált a rendőrségre, másfél évvel ezelőtt.
Ajánljuk még

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.