Tizenöt éve, 2005. május 18-án hunyt el a legendás szabadságharcos Pongrátz Gergely, a Corvin-köz főparancsnoka. Stefka István írásában felidézi a kérlelhetetlen hős alakját, aki mind 56-ban, mind utána a forradalom és szabadságharc ügyéért küzdött. “Éjfélkor csengett a telefon. Aludtam, a feleségem vette fel. “– Meghalt Gergely!” – szólalt meg a drámai hang a vonal túlsó oldalán. Majd folytatta: „Ödön bácsi vagyok, Gergely bátyja. Mondja meg a férjének, hogy öcsém a kocsijában szívinfarktust kapott. Indult volna Kiskunmajsára, de a szíve megállt és a Lada kormányára dőlt. Mire kirohantunk a házból, már nem élt.” A tragikus hír után reggel autóba ültem, s mentem le Marispusztára. Megérkeztem. A nyolcvanhárom éves Pongrátz Ödön – tíz évvel volt idősebb Gergelynél – már várt rám, átöleltük egymást. Mindketten arra gondoltunk, hogy Gergely nélkül hogyan tovább?”
Pongrátz Gergely (1932. február 18. Szamosújvár–2005. május 18. Marispuszta) emlékére
A Bajusz
Éjfélkor csengett a telefon. Aludtam, a feleségem vette fel. – Meghalt Gergely! – szólalt meg a drámai hang a vonal túlsó oldalán. A feleségem először azt hitte, hogy a székely rokona Siklódról, Vilma Gergely nevű férje halt meg. De mindjárt folytatta a hang: „Ödön bácsi vagyok, Gergely bátyja. Mondja meg a férjének, hogy öcsém a kocsijában szívinfarktust kapott. Indult volna Kiskunmajsára, de a szíve megállt és a Lada kormányára dőlt. Mire kirohantunk a házból, már nem élt.”
Megrázott a hír: a Corvin-köz főparancsnoka, 1956 legendás harcosa, a szovjetek és a kommunisták kérlelhetetlen ellenfele nincs többé. Annak a hősnek, aki a forradalom és a szabadságharc után is folytatta harcát külföldön a forradalmárok, a pesti srácok elismertetéséért, végül „győzelem nélkül” kellett meghalnia.
A tragikus hír után reggel autóba ültem, s mentem le Marispusztára. Alig fél éve voltunk lent azelőtt, Pongrátz Gergely meg akarta mutatni az Ötvenhatos Múzeumot és az Ötvenhatos Kápolnát. Fiatalkori szerelmével és Ödönnel magyaros ebéddel vártak bennünket: sertéspörkölt nokedlivel, erős almapaprika és helyi borocska került az asztalra. Egy szokványos kunsági parasztházban laktak, amelynek nagyobbik feléből rendezték be a múzeumot. A Pongrátz-birtokot, a múzeumot és a kápolnát a Kiskunmajsáról érkező keskeny betonút szelte ketté, az egyik oldalon állt a múzeum, a másik oldalon az ötvenhat hőseinek emelt kápolna, mellette egy ötvenhatos ifjúsági tábor.
Nem így akartam visszatérni Marispusztára. Megérkeztem. A nyolcvanhárom éves Pongrátz Ödön – tíz évvel volt idősebb Gergelynél – már várt rám, átöleltük egymást. Mindketten arra gondoltunk, hogy Gergely nélkül hogyan tovább?
Jelképes volt és maradt a helyszín, hogy az Ötvenhatos Múzeum és a Csete György építész által tervezett kápolna nem a Corvin közben, a Tűzoltó-, a Práter- vagy a Futó utcában, a Baross téren, a Móricz Zsigmond körtéren vagy a Széna téren található, ahol a legnagyobb harcok voltak, hanem Marispusztán, Kiskunmajsától öt kilométerre.
Azért jelképes, mert azt az üzenetet hordozta magában, hogy 1956 megítélése, értékelése még mindig nem egységes és a forradalom emlékének megőrzése még mindig nem kapott méltó helyet.
Sólyom László köztársasági elnök kijön a kiskunmajsai 56-os kápolnából, miután koszorút helyezett el Pongrátz Gergely és Pongrátz Ödön sírjánál / Fotó: MTI
Parányi lakásokban laktak a hősök, amíg a vérbírák Budán terpeszkedtek
Bár az első szabadon választott parlament első törvénye az volt, hogy 1956 forradalom- és szabadságharc, de ennél tovább csak araszolva jutottunk. Ez a törvény valóban elégtétel volt a szabadságharcosoknak, azoknak, akik harc közben életüket áldozták fel a magyar függetlenségért, akiket Kádárék koncepciós perekben felakasztottak, börtönbe zártak, és elégtétel volt a magyar népnek, a magyar történelmi emlékezetnek, hogy nem kellett többé ellenforradalomnak nevezni azt, ami népfelkelés volt az önkényuralom és a szovjet megszállás ellen.
Ezen túl viszont valódi elégtételt nem kaptak a még élő forradalmárok ezrei sem. A lakásaiktól, vagyonuktól megfosztott felkelők nyugdíja alig-alig emelkedett. Miközben a vérbírák, a vérügyészek, a megtorlásért felelős pufajkások, ávéhások, belügyi hálózati tisztek, az 56′ utáni megtorlásban érintett politikusok nyugdíja az átlagnál ötször magasabb volt, és többnyire valamelyik elkobzott budai villában terpeszkedtek, addig a volt harcosok parányi lakásokat kaptak az egykori mátyásföldi szovjet laktanyában. Valójában a politikából is kiszorították őket.
Ennek fő okai az igazságtételi- és az elszámoltatási törvény elmaradásában keresendők (lásd: Alkotmánybíróság, Sólyom László elnök döntése).
Erkölcsi hullák
Nem véletlen, hogy Wittner Mária szabadságharcos, aki egyedüliként lett országgyűlési képviselő a hősök közül, megrendítő máig emlékezetes vádbeszédet mondott a parlamentben.
Az időpont 2001. február 25-e, a kommunizmus áldozatainak emléknapja. Felidéznék a beszédéből néhány gondolatot:
,,Ma, a kommunizmus áldozatainak emléknapján megidézem az áldozatokat – élőket és holtakat –, hogy együtt vádoljuk a szocialista köntösbe bújt hóhérainkat.
Vádoljuk őket, mert a lenini utat nagy igyekezettel honfitársaink csontjaival kövezték ki. A világ legdrágább, legfájdalmasabb útja ez, s a továbbhaladásunk tétje milliónyi emberélet volt.
Vádoljuk őket, mert a nemzetünk kiváló polgárait küldték bitófára és gyalázták meg holtukban is…
Vádoljuk őket a 298-as parcella halottai nevében, az ÁVH, mint erőszakszervezetük által fogva tartott, megkínzott és agyonvert emberek nevében…
Vádoljuk őket a sortüzek áldozatai nevében.
Vádoljuk őket Mindszenty bíborosért. Az Istenhez hű papokért, akiket börtönbe zártak hitükért, mert erkölcsre, hazaszeretetre nevelték népünket.
Vádoljuk őket, mert kifosztották az országot, hogy a dolgos magyar nép munkájából – elveiket megtagadva – lettek vörös kapitalisták…
Vádoljuk őket történelmünk meghamisításáért.
Vádolnak az élők és vádolnak a holtak. És vádoljuk őket, mert hitünkben megcsaltak, megloptak.
Ezért megállapítom az áldozatok nevében, soha nem lesznek képesek arra, hogy magyar politikusként egy nemzet felemelkedése érdekében cselekedjenek.
Itt teszem fel a kérdést: milyen morál alapján ülnek egy magyar parlamentben még most is és alkotnak törvényeket egy általuk tönkretett, kifosztott, megalázott nemzet számára?
Ezért a Szent Korona tana és a magyar nemzet nevében erkölcsi hullává nyilvánítom őket.
Wittner Mária, 52A559. sz. volt halálra ítélt”.
Wittner Mária / Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Wittner Mária azt az addig ki nem mondott igazságot sorolta fel a magyar nép, mindannyiunk nevében, amit Pongrátz Gergely soha nem mondhatott el.
Azt, hogy az úgymond „rendszerváltó baloldal” (az MSZP, az SZDSZ) mennyire “tisztelte” ötvenhatot, pontosan jelzi, hogy 1997-ben a hazai termőföld védelmében rendezett tüntetésen Pongrátz Gergelyt Kuncze Gábor rendőrsége megbilincselte és bántalmazta. Valóban, mit kerestek a parlamentben a volt pufajkások és az ávéhás kommunisták leszármazottai?
Marispuszta, a zarándokhely
A rendszerváltás után még életben maradt forradalmárok többsége nyomorúságban élt, már életükben hősi emlékké váltak. Pongrátz Gergely mindig hangoztatta, hogy nem engedi ellopni tőlük a forradalmat.
Nem véletlen, hogy a Corvin-köz főparancsnoka sok évnyi hiábavaló küzdelem után végül úgy döntött, hogy messze Budapesttől megalkotja, felépíti a forradalom emlékhelyét a pusztán, amibe a gonoszkodó, értetlenkedő, a volt hálózat settenkedő emberei, az 1956 valódi történelmét szándékkal meghamisító erők nem szólhatnak bele.
Azért azt mindannyiunknak és az elkövetkező generációknak is tudnia kell, hogy 1956-ban nemcsak egy nép példátlan ellenállását láthatta a világ – amikor egy nemzet függetlensége kivívásáért felvette a harcot a világ talán legerősebb katonai hatalmával, a Szovjetunióval szemben –, hanem megtudhatta hogyan harcolt együtt hat testvér: Pongrátz András, Bálint, Ernő, Gergely, Kristóf (Bandi) és Ödön a totális diktatúra ellen a Corvin közben.
Ötvenhat – a telefonnál Pongrátz Gergely / Fotó: MTI
Akár remek történelmi film is kerekedhetett volna a történetből (bajtársiasságról, testvéri, szülői szeretetről, hazafiasságról, szerelmekről, menekülésről, emigrációról, végül a hazatérésről…), de nem volt magyar alkotó, aki 64 év után e hősies történetet megfilmesítette volna. Abban az ellenszélben már az is óriási siker volt, hogy a Pongrátz testvérek több ötvenhatos amerikai és hazai adakozó, valamint környékbeli magyar ember önfeláldozó munkájával Marispusztán megteremtették 1956 zarándokhelyét. Nem hagyhatom ki, hogy Csete György nagy magyar építész – maga is ötvenhatos volt – ingyen tervezte meg a kápolnát és az építésvezetői munkálatokat is átvállalta. Az áldozatos munka építőművészet lett a javából, ott a Kiskunságban.
A még mindig élő hálózat rombolása és a Gerenda
Gergellyel különleges barátságban voltunk. Ösztönesen megbízott bennem. Azóta kísértem végig az útját a rádiós és televíziós interjúkban, a Magyar Nemzetben és a Magyar Hírlapban írott cikkeimben, miután hazajött az Egyesült Államokból. Pongrátz Gergelyt óriási sérelmek bántották. Amikor az igazáról beszélt, olykor könnyes lett a szeme.
A hálózat az ötvenhatos szervezetekbe is beépült (és a Magyarok Világszövetségébe), tagjai mételyként voltak jelen. Belerondítottak mindenbe, valódi forradalmárokról terjesztettek hazugságokat. Megpróbálták Pongrátz Gergelyt is lejáratni. Azt terjesztették róla, hogy nem is harcolt, nem is volt ott a Corvin közben.
Sokszor mondta nekem:
„Csoda, hogy megpróbálnak lejáratni? A szemükben én gerenda vagyok, nem szálka. Itt nem róluk, itt nem rólam van szó, hanem a nemzeti felkelésről. Engem a történelem majd odatesz, ahol a helyem van.”
Megalapította az 1956-os Magyarok Világszövetségét és létrehozta a Pesti Srác Alapítványt.
A képen: Pongrátz Gergely beszél / Fotó: MTI
Tény, hogy legalább tizenötezer pesti srác harcolt az utcákon és közel hetvenötezer polgári lakos fogott fegyvert.
A legnagyobb harcok a Corvin-közben dúltak, olykor kétezer forradalmár is védte a negyedet. Valóságos személyek voltak a felkelők, a többi között a Pongrátz testvérek, Iván-Kovács László, Antalóczy Sándor orvos, Erdős István, Szabó László, Falábú Jancsi, Lehoczky Judit orvos, Szakállas György, Kócos, Haász János híradós százados, Bizsu (Dilinkó Gábor), Wittner Mária, Sticker Kati (Havrila Béláné), Vojt Rezső (Róka) és Vojt Irén, Rudi, Lassan Gyuri, Gyáni Magda, Tóth Ferenc, Nyírádi József, Csényi Antal, Hegedűs László mentős, Fehér Sapka (Fedor orvos), Ágyus Gyurka és még sok százan, akik az életüket áldozták a szabadságért.
Ötvenhat arcai című kötetemben sokukat bemutattam, és az Otvenhatarcai.hu honlapra is feltettük az interjúk szerkesztett változatait. Érdemes felkeresni, olyan életeket, történeteket, valódi hősöket ismerhetünk meg az interjúkból, amelyek ma már egyre távolibbnak tűnnek.
Elképesztő hőstett, hogy Pongrátzék a Corvin-köz területét a tízszeres szovjet túlerővel szemben végül november 9-ig védték. Még Eörsi László liberális történész szerint is 435 halottja volt a Corvin köznek és rengeteg sebesültje. Pedig ő tette talán a legtöbbet Wittner Máriáék lejáratására…
Belső emigráció
Bajusz – sűrű fekete bajsza miatt volt Pongrátz Gergelynek ez a beceneve – az Egyesült Államok után másodszor is emigrált. Utoljára hazáján belül, Marispusztára. Halála előtt néhány hónappal az Ötvnhatos Kápolnában búcsúzkodtunk. „Addig, amíg itt van ez a múzeum, a kápolna és a márványtáblán a nevek, 338 felakasztott hős neve – mondta –, addig nem lehet letagadni az igazságot. A kápolna falára mutatott, a két üresen hagyott márványtáblára. Akkor is könnyekkel lett tele a szeme, amint Ödön bátyja előtt halkan elismételte kétszer is: –
„…az egyikbe az én nevemet véssétek!”
Pongrátz Ödön megkoszorúzza testvére emléktábláját / Fotó: MTI
Gergely tizenöt éve halt meg, Ödön bátyja négy évvel később ment utána. Addig ő őrizte ott, a Duna-Tisza közén ötvenhat és a pesti srácok örökségét. Most már az Ötvenhatos Kápolnában nyugszanak mindketten, harcostársaikkal együtt kis márványtáblák őrzik nevüket. Utolsó beszélgetésünk szavai visszhangzanak fülemben: „Nem engedem eladni a forradalmat… Ez kötelez engem! Bármi is történt velünk, örülök annak, hogy részt vehettem a forradalomban, és képes voltam ezt végig vinni.”
Fotók: MTI, ill. Fortepan.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS