Melyik? Hát bármelyik, amelyiknél van újabb. Ne adja Isten, ha a kínaiak megtámadják Tajvant, úgy el fogjuk felejteni az izraeli–palesztin háborút, bárhol tartson is, ahogy most eltűnt a semmibe az orosz–ukrán háború. Az ukrán nagy áttörés talán felférne még a nyugati lapok címoldalára, de a szokásos pár százas napi veszteség, és a néhány száz méternyi vérrel szerzett föld nem. Az esetleges orosz áttörés kommunikációjáról pedig majd dönt a cenzori hivatal, az algoritmus.
Végül is kit érdekel egy állóháború. Keleten a helyzet változatlan, nem kell az ilyesmit túlírni. Ugye azt már tudjuk, hogy nyugaton háborúja válogatja, hogy mikor követelnek béketárgyalásokat és mikor harcoltatnának egy országot a végső győzelemig. Engem lenyűgöz a nyugati kedvesség, ahogy kétségbe vonják Izrael jogát a végső győzelemhez. Nehogy már Izrael túlságosan megerősödjön, az ottani jobboldali kormányzat esetleg még megerősödve kerülne ki a háborúból, ami eleve nem humánus dolog.
Olyan jó dolog az, amikor az ember jól titkolt antiszemitizmusának gyakorlására még van pár nagyon jó oka: lehet hivatkozni az általános emberszeretetre, arányosságra, a mindig élvezetesen homályos nemzetközi jogra, a palesztin nép szenvedésére, a Közel-Kelet békéjére és az élő pajzsként használ palesztin lakosság azon alapvető emberi jogára, hogy ne bánjanak velük úgy az izraeliek, mint a zsidó polgári lakossággal a Hamász.
A geopolitikai racionalitás érdekes módon sokkal kevésbé érdekes, különösen az európai vezetők fejecskéjében. Az USA legalább rendes csapásmérő erőt küldött a tengeren a környékre, mert azokat a forgatókönyveket még jól megtanították az amerikai katonai akadémiákon, amelyek Izrael bukásából pár lépésben világháborúkat vezetnek le. Ez persze nem jelent többet, mint azt, hogy az amerikai hadsereg és haditengerészet nagyon megcsapná Iránt és azokat az arab országokat, amelyek összehangolt támadást indítanának Izrael ellen. De a szárazföldi háborút Izraelnek kell megnyernie. Az ugye kiderült, hogy a Gázai övezet határa egy aktív frontvonal. Akkor is az, ha nincs mögötte olyan erő, amely területfoglalásra, átfogó támadásra, stratégiai áttörésre képes lenne. Elég az is, ha az izraeli hadsereg nem foglalhatja el politikai okokból a mögöttes területeket, és el kell tűrnie, hogy onnan időnként diverzáns egységek jöjjenek át gyilkolni.
De mi lesz akkor, ha az izraeliek elérik, hogy a Gázai övezet lakosságának nagy része elmeneküljön – praktikusan Egyiptomba, most éppen ezen vannak láthatóan, és ahogy elnézem, a Hamász is megtesz mindent, hogy mindenki elmeneküljön, hiszen mindent megtesz azért, hogy a pajzsként használt gyerekek, nők, öregek, betegek ne tudjanak elmenekülni. Ez nem ellentmondás: akiben bármilyen csekély életösztön is maradt még az agymosás ellenére, az rájön, hogy a Hamász neki nem sok jót akar. Persze nem fogjuk megtudni, hogy azt a kórházat ki robbantotta fel, szándékos volt-e vagy csak a szokásos járulékos veszteség, de az arra adott reakciók tökéletesen megmutatták, hogy kinek is volt az érdeke ez az ötszáz halott. Ha Gáza kiürül, akkor Egyiptomba sikerült telepíteni a válsággócot.
A Hamász legjobb védelmi fegyvere a polgári áldozatok minél magasabb száma. A halott nők kettőt, a halott gyerekek hármat érnek. Most lehet látni, hogy ez a konfliktus az évtizedek során mennyivel jobban be lett járatva nyugaton, mint az orosz–ukrán háború. A halott palesztin gyerekek hatalmas indulatokat korbácsoltak, attól a lényegtelen ténytől függetlenül, hogy szinte bizonyosan nem az izraeliek voltak. Persze ha nem is így volt és ha nem is szándékosan, de mondjuk az izraeli hadsereg nézett el valamit, az USA egyszerűen ezt nem ismerhetné el, amíg a védekezés tartható, mert neki valahogy fenn kell tartania Izrael támogatása közben az arab szövetségeseivel is a kapcsolatot.
Persze nem mintha ne lenne mindegy. Nyugat-Európa integrálódott muszlim és palesztin őslakossága ettől még szétveri a nyugati nagyvárosok egy részét. Nem tudom, melyik európai ország tűrné el, hogy a saját fehér bőrű, heteroszexuális lakossága egy másik ország elpusztítása, egy nép kiirtása mellett tüntessen úgy általában. Az állítólagos áldozati csoportokra azonban már semmilyen szabály nem vonatkozik.
Vajon hány háborút lehet még kirobbantani Európa környezetében? A líbiai polgárháborúra emlékszik még valaki? Szíriára? Irakra? Ezek mindegyikében gyakorlatilag jelenleg is polgárháború van, amelyeket kívülről nemcsak egyes szomszédos országok támogatnak, hanem az összes szokásos szereplő is, aki benne van az izraeli–palesztin aktuális háború finanszírozásában is. Kérem, valaki külön szóljon, ha valamelyik háború véletlenül befejeződik! Szeretnék örülni.
Ja, és melyik háborút is felejtettük el? Itt van a számon…
Vezető kép: Joáv Galant izraeli védelmi miniszter beszédét hallgatják a Gázai övezet határában állomásozó izraeli katonák 2023. október 19-én. Fotó: MTI/EPA/Abir Szultan
Elég a sok balhé globalizálásából
2023-10-25 at 02:28
János:
Nekem az a véleményem, hogy azt a külföldit vagy más identitásút, aki szereti a magyar népet és kultúráját fogadjuk be ha itt akar élni, és ha hasznos taggá akar válni. Ha beilleszkedik, akkor neki elsősorban a magyar érdeket kellene szem előtt tartania és nem egy más országét! Vagy, ha az neki továbbra is fontosabb, és hőzöng miatta, akkor seperjen oda vissza.
Elvárom mind az európai zsidóktól, mind az európai araboktól hogy tanúsítsanak mérsékletet európai módra, és ne erőltessék ránk a konfliktusaikat. Mi, keresztények, a békét hirdetjük, ezt tartsák tiszteletben.
Veszélyes bármelyikük támogatása is, mert akkor a másik állhat bosszút ….
János
2023-10-21 at 13:18
Nem kell felháborodni effftáásssak❗❗❗
Csak bátorság!!!!!
János
2023-10-21 at 13:10
Elég a sok balhé globalizálásából
2023-10-21 at 02:19
Teljesen igazad van. Viszont ítéljük el a jogtalan terrort, ha arról van szó. Kérdés persze, ki hogyan definiálja a szót, mert ahány érdek, annyi definíció ❗❗❗
De mégis, van itt nálunk néhány ezer – ilyen vagy olyan hazát szerető – hadrafogható zsidó, akik szabadon mehetnek megvédeni az óhazát. De még egytől sem hallottam erre való hajlandóságot. ☹️
Lehet, valamiért Magyarországot jobban kedvelik.
Elég a sok balhé globalizálásából
2023-10-21 at 02:19
Semmi közünk se egyikhez se a másikhoz, sepergessünk a saját MAGYAR portánkon!
Elég legyen már abból hogy a mások baját mi szenvedjük meg, évtizedek óta csak a viszályt hallani a médiában.
A mi bajunkkal ki törődött valaha is??? Trianonnal foglakozott más nép? Nem segítettek soha se az ukránok se más! Csak szétszedtek bennünket és kihasználtak.
Csak a lengyel néptől kaptunk némi segítséget évszázadokkal ezelőtt. Köszönet érte.
Theo
2023-10-21 at 00:53
Nahát, Harry herceg (vagy most éppen mi) is bevonult?
kanigunda
2023-10-21 at 00:09
Girolámo 2023-10-20 at 15:28
Húha! Most akkor meg kell ijednünk? HA ekkora információs ász lennél nem egy
ilyen piti fórumokra irkálnál mint ahova én is teszem, maradhatunk ennyiben.
Ukrajna a senki földje, ha annyira NATO már rég dűlőre vitték volna a dolgot.
Nyugat-Európában is elfogyni látszik a petárda. Lehet, hogy mezítelen a császár?
Ruhája csak színes féééény…. Az én testvérem nagyobbat üt mint a tiéd? Én meg
biztosan tudom, hogy jön 90e koreai meg 70e iráni.
Szeretem a meséket mert szórakoztatnak, csak épp nem hiszek bennük.
Meglátjuk mi lesz.
János
2023-10-20 at 23:07
Hogy melyik háborút felejtette ki az író?…
Csak nem J. Flavius egyik könyve nem jut eszébe❓❓❓
lhotx
2023-10-20 at 17:07
Megint egyetértek Bálint Botonddal. Mit le’ssen-itt-tenni, már megint egyszer! S a rémes cinizmus, amit bemutat, nem a sajátja.
Kurszki tankcsata
2023-10-20 at 16:58
El lenne felejtve az orosz-ukrán küzdelem??
Szó sincs róla.
Most egy kicsit bezavart a “metélkedők vetélkedő”-jének újabb fordulata, de csak bezavart.
Nekem tökmindegy, hogy a két végtelenül barbár vallás (zsidó és az iszlám) hogyan irtogatja egymást.
A valódi – súlyos – háború az orosz-ukrán testvérharc.
Annak isszuk a levét minden nap.
Girolámo
2023-10-20 at 15:28
Kanigunda,
Forrásokról nem lesz szó.Mert van egy határ.Beszélgetünk,informálunk és félreinformálunk.
Az orosz harc arról szól,hogy a Nátó ukrán álruhában megpróbált az orosz határhoz jutni.
Oroszország semmiképp nem jön a Nátó határáig,mert ennél több esze van.
Én itt külsősként ökörködöm,senkit sem ismerek közületek.Valódi infót meg nem teszünk ki.Megadjuk azt a lwhetőséget másnak.
De tartom amit mondottam vala.
kanigunda
2023-10-20 at 14:56
” …Nagyon komoly ukrán erő és fegyvertartalékok vannak…”
Kicsit mediterrán szóvírág ez is. Hol is pontosan? HA komoly akkor látszódna a
ruszkiknak is és tűz alá vennék. Legalább néha. Teljeskörű (miazmiaz) támadást
meg nem csinál Putynok mert minek. Ez kb. olyan fenekedés mint amikor a Haddlám
Szusszein ordítozta, hogy a terrorista haderege már harcra kész az egész világon
és reszkessenek a nyigati városok. A folytatást meg ismerjük. Szóval lássuk a
medvét meg a forrásokat!
bl
2023-10-20 at 14:22
Biden azt mondta állítólag a kórház kapcsán, hogy jobban meg kellene tanulni célozni. És még mindig nincs impeachment, még mindig ő az elnök.) Azt is a saját szájával mondta korábban, hogy létrehoztuk a legkiterjedtebb választási csalási rendszert és az se számított. Számít valami amit a baloldal mond??? Van olyan bőr, ami csak lesül a végén????
Girolámo
2023-10-20 at 11:51
Mivel időm csak később lesz,elmondom neked,amire én vártam,az összejött.
A levezetésen toporgok a távozásom elött.
Handel:Sarabande
Girolámo
2023-10-20 at 11:45
Ungarn,
Mit kellene,hogy akár az együgyüek akár én kivárjak?
Ungarn über alles !
2023-10-20 at 11:43
Girolámo
boldogok az együgyűek, mert hiszik, hogy övék lesz a mennyek országa
(vagy ilyesmi, csak győzzed kivárni)
Girolámo
2023-10-20 at 11:35
csakafidesz,
Ami a kiábrándulásomat illeti,az egy régi dolog,ismételni nem fogok.
Rosszak az információid.
Nagyon komoly ukrán erő és fegyvertartalékok vannak.Az az erő,amely Ukrajnát ebbe az emberölő háborúba vezette,az alaposabb annál,mintsem egynenetes lenne.
Béla
2023-10-20 at 11:28
“De mi lesz akkor, ha az izraeliek elérik, hogy a Gázai övezet lakosságának nagy része elmeneküljön – praktikusan Egyiptomba?”
II. Abdullah jordániai király kedden konkrétan fogalmazott, amikor kijelentette, hogy országa nem fogadja be a palesztin menekülteket, és ezt Egyiptom nevében is elmondhatja.
Az uralkodó az izraeliekre gondolt, akik szerinte megpróbálják elűzni a palesztinokat a Gázai övezetből (is).
Abdel Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök szerdán élesen bírálta Izraelt, amiért a gázai hadművelet “túllépte az önvédelemhez való jogot”, és hogy Egyiptom elutasítja Izrael “kiszorítási politikáját és a palesztin ügynek a szomszédok rovására tett kísérleteit”. II. Abdullah jordániai király ugyanezen az állásponton van – “ezt a helyzetet a Gázai övezetben és Ciszjordániában kell kezelni. És ezt nem mások vállán kell elvégezni”.
sumer
2023-10-20 at 11:15
Elfeledett háború? Lehet, mivel gyre kevesebb Zelenszkij kerül a hirekbe. Ez jó hir.
Viszont az EU pénzek utalása változatlanul folyik Ukrajnának, igy változatlan lehet az ukrán korrupció is. Ez kevésbé jó hír…
PG
2023-10-20 at 10:45
A cikk írója kissé izraeli propagandistának tűnik. Ugyanis ezt a közel keleti konfliktust éppen Európaiak okozták. Nagybritannia erőszakkal telepítette oda a zsidókat, mondván, hogy ez az őshazájuk. (Bár valójában az sem igaz, mert a zsidók Eritreából, majd Egyiptomból vándoroltak oda az ókorban) Viszont azon a területen már laktak szép számmal az őslakos palesztinok. Ezért azokat katonai erővel elüldözték, s még ma is menekült táborokban élnek. (Az angolok a holokauszt jóvátételének szánták, csak éppen a palesztinok rovására) Szóval innen származik a gyűlölet a két nép között. Az erőszak helyett meg kellett volna egyezniük, például két állam létrehozásában, de azt az Izrael nem akarta. (És az USA sem) Mert a nyugatnak és főleg az USA-nak a háborúk fenntartása a célja, hogy a hadiiparuk jól élhessen belőle.
Orientál
2023-10-20 at 10:33
Uncle Ment2023-10-20 at 10:14 Hazudsz mert a cím a múltidőre utal. Mert igen is ellett felejtve.
csakafidesz
2023-10-20 at 10:19
Girolámo 2023-10-20 at 08:01
“Ukrajna kapcsán nem mondják el,hogy azért viszik a frontra a harcra szinte alkalmatlanokat,mert országos viszonylatban főerők lettek tartalékolva várva az esetleges teljeskörű orosz támadást.”
————————————————————————————————-Ki kell ábrándítsalak. Nincsenek tartalékolt főerők. Ha Oroszország most beleadna mindent akkor a Kárpátokig elfoglalná Ukrajnát. Amúgy ez nekünk sem érdekünk.
Orientál
2023-10-20 at 10:17
chatillon r2023-10-20 at 09:32 És a balliberális zöld milliárdos Soros Györgyék muszlim szélsőséges gyilkos terroristákat pénzelve csapdába kerültek mert a palesztin muszlimok USA állampolgárokat is kommunistákként fasisztákként lemészároltak és elhurcoltak. Na ezzel a balliberális zöld milliárdos gyilkoltató Soros Györgyék tehát Soros Sanyiék nem számoltak.
Ungarn über alles !
2023-10-20 at 10:17
a címképről ez jutott eszembe: a középen álló rezes-fejű barom vajon mennyi pénzért hajlandó megdögleni az arabok között ?
további reménykeltő sugalmazása is van az ilyen képeknek : ezeknek a keményfarkú faxiknak nemsok reményük van a szaporodásra
Uncle Ment
2023-10-20 at 10:14
A cím nagyon jó,
azonban a cikkből kiolvasható,
hogy Bálint úr nem Közel-Kelet szakértő.
Párdon
Orientál
2023-10-20 at 10:10
Palesztin nép Gázában annyira szenvedett máig is hogy túlszaporodott és azóta is túlszaporodik. Ami érdekességként nekem feltűnt hogy hogy a palesztin szélsőséges muszlimok a zsidósággal együtt a kereszténységet is leakarják gyilkolni holott amely kórházat bombatalálat érte azt éppen egy külföldi keresztény vallás pénzén tartják fent és működtetik.
chatillon r
2023-10-20 at 09:32
Izrael azért jó Európának mert leköti a szélsőséges muszlim erőket. Izrael esetleges bukása után Európa meghódítása lenne a cél és a brutális keresztény üldözés. Magyarországra nem szabad beengedni őket, a nem kellően tájékozott magyar lakosságnak is meg kell magyarázni a veszélyt, mert visszatérhet a török hódoltság kora. (pl. tatárjárás előtt sem hittek az akkori magyarok a tatárveszély híreinek, azt hitték Béla király direkt eltúlozza!)keménynek kell lenni, kompromisszumok nélkül kell képviselni az ország érdekeit. még egy trianon már nem fér bele. Ha a puhány, gazdag, birkaszerű nyugati polgárok nem térnek észhez és hagyják a szélsőbal és csatolt köreik rombolását a szélbal hamis média mindenre kiterjedő gátlástalan hazudozását a megsemmisülés szélére sodródnak. Rövid idő és itt lesz a majmok bolygója, ahol az európaiak terror alatt élnek, szolgaságban csak nem a majmok, hanem az idegenek kíméletlen uralma alatt. nem tudom bekövetkezik-e, de látni kell a veszélyt és kompromisszumok nélkül harcolni ellene. a megmaradt magyar állam léte a tét.
Girolámo
2023-10-20 at 09:30
Az Izraeli sereg adott pontokat és egy adott sávot,térséget erôsen támad.
Felszólítja a polgári lakosságot-palesztínok-hogy innen menjen el,mert élete veszélyben lesz.
Erre durrant be a teljes muszlim világ,ez lesz-az lesz,ha lerohanják Gázát.Azt nem képzelheti épeszű ember,hogy a világ egyik legprofibb hadserege nem lépésről-lépésre teszi a dolgát.Már azzal,hogy hírtelen azonnali teljes letámadással csak ijesztget(nem lett volna értelme,mert az ellenfél erre készült fel),a muszlim világ lelkierejét kezeli is.
Az eddigi lépések megengedik nekik adott kisebb terület felszámolását,felrobbantását.
Ez a kiinduló pont.
Innen tovább már ráér nagyerejű tűzérségi,légi,drón,stb. erővel magának előre utat nyitni.Innen kétoldara dolgozva(megvárva az éjjel földalatti harcosok kijövetelét,megsemmisítését),úgy mozoghat déli irányba,hogy veszteségek csak aknáktól várhatóak.
Ezek felfedése meg csak idő függvénye.
Nem kénytelen a zsidó hadsereg nagy áldozattal magára vonni sem a világ haragját,sem az ellencsapást.
ViAM
2023-10-20 at 08:59
Nagyon is jól emlékszem a libanoni, líbiai, szíriai, iraki “csetepatékra”, amik kiötlői, végrehajtói ugyanazok voltak. Más a palesztin-izraeli 75 éve tartó csatározás, aminek soha nem lesz vége, mert nem is akarják. Gyakorlótelep ugyanazon kiötlőknek.
Forr a világ, robbanás előtt áll, ezért nem kellene egyértelmű állást foglalnunk, a saját érdekeink szem előtt tartása helyett.
Hunyadi
2023-10-20 at 08:18
Orosz/ukrán az európai, míg az izraeli/palesztin egy ázsiai konfliktus. Ha tudjuk mi az érdekünk, tudjuk azt is, hogy melyik az égetőbb számunkra.
angelblind652
2023-10-20 at 08:10
Csak egy felfújt lufinak tűnik Z., aki kétségbeesetten igyekszik megtartani a “gázsit” és a “közönségét” is, vajmi kevés sikerrel. A támadó fél csak lassan, pontosan, szépen uralja le az elfoglalt területeket…
Girolámo
2023-10-20 at 08:01
Ukrajna kapcsán nem mondják el,hogy azért viszik a frontra a harcra szinte alkalmatlanokat,mert országos viszonylatban főerők lettek tartalékolva várva az esetleges teljeskörű orosz támadást.
Az ukrán ellentámadás is ezért fulladt ki,mert néhány tucat harckocsis akciók voltak csak.
Az ukrán erők,és a konfliktus valódi pénzelői is az ország teljes területén tudják elképzelni az oroszokra mérhető legnagyobb veszteséget.