Pesti Srácok

Az MSZP-nek nem sikerült jogszerűen elkészíteni a párt pénzügyi beszámolóját - itt az ÁSZ legújabb jelentése

Az MSZP-nek nem sikerült jogszerűen elkészíteni a párt pénzügyi beszámolóját - itt az ÁSZ legújabb jelentése

A Magyar Szocialista Párt gazdálkodásának törvényessége a 2017-2018 közötti időszakban biztosított volt. A párt a 2017-2018. évi pénzügyi kimutatásait ugyanakkor nem a jogszabályi előírások szerint készítette el, így azok nem mutattak megbízható és valós összképet a párt bevételeiről és kiadásairól –olvasható az Állami Számvevőszék oldalán.

A politikai élet tisztasága érdekében különösen indokolt a pártok gazdálkodásának ellenőrzése, az Állami Számvevőszék törvényi előírás alapján kétévente ellenőrzi a költségvetési támogatásban részesülő pártok gazdálkodását, így az ÁSZ kiemelt szerepet tölt be és felelősséget visel a pártok feletti társadalmi kontroll érvényesítésében – húzta alá a hatóság az MSZP gazdálkodásának törvényességét vizsgáló jelentésében, amiből kiderül, hogy a pártnak nem sikerült megfelelő pénzügyi beszámolót készítenie számukra. Azt írják: a Magyar Szocialista Párt 1989. november 21-én létrejött olyan egyesület, amely nyilvántartott tagsággal rendelkezett, és a nyilvántartásba vételét végző bíróság előtt kinyilvánította, hogy a párttörvény rendelkezéseit magára nézve kötelezőnek ismeri el. A párt 2017-ben 423,9 millió Ft, míg 2018-ban 354,1 millió Ft központi költségvetési támogatásban részesült. Az ÁSZ közlése szerint az ellenőrzés célja annak értékelése volt, hogy a Magyar Szocialista Párt által közzétett pénzügyi kimutatások a törvényi előírásoknak megfeleltek-e, a könyvvezetés és gazdálkodás során betartotta-e a vonatkozó jogszabályi és belső előírásokat, valamint a működéséhez szabályszerűen igénybe vehető forrásokat használt-e fel. Kijelentették: a Magyar Szocialista Párt gazdálkodásának törvényessége biztosított volt 2017-2018-ban. A gazdálkodására vonatkozó számviteli kereteket és a belső szabályozásokat az MSZP a jogszabályi előírások szerint kialakította, a könyvvezetési és nyilvántartási rendszerét az előírások szerint működtette.

– állapította meg a vizsgálat. A feltárt szabálytalanságok kijavítása érdekében az ÁSZ kettő javaslatot tett a Magyar Szocialista Párt elnökének, akinek ezek alapján 30 napon belül intézkedési tervet kell készítenie. Hangsúlyozták, hogy az Állami Számvevőszék célja az, hogy a döntő mértékben közpénzekből működő pártok a törvényi előírásoknak megfelelően, átláthatóan és elszámoltathatóan gazdálkodjanak. Ellenőrzési megállapításaival és javaslataival az ÁSZ hozzájárul a Magyar Szocialista Párt gazdálkodásának törvényességéhez.

PestiSracok facebook image

Forrás: Állami Számvevőszék, fotó: PS/H.P.Gy

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.