Az SZDSZ a helyzetről, a teendőkről és a Jobbik státuszáról

Akkora káderhiány sejthető a balliberális oldalon, hogy már tényleg mindenkit csatasorba kell állítani. Nem elég, hogy az MSZP-ben újabban bármilyen kávéfőző Gizike pártkarriert csinálhat, a jó zsidó (orbángyűlölő bolsevikok) – rossz zsidó (Köves Slomó, Benjamin Netanjahu, stb.) párhuzamára megalkották a jó náci – rossz náci fogalompárt is, hogy becsatornázhassák a némi szavazótáborral kecsegtető Jobbikot a progresszív vezetékbe. Látszólag Kis János, az SZDSZ alapító elnöke is segíteni jött a legújabb Magyar Narancsos nagyesszéjével, amelyben megjósolta az Orbán-rendszer közelgő bukását, valójában viszont a legszebb Bitó-szalonos hagyományt éltetve kiosztotta a munkát az ellenzéki képviselőknek.

Kis eléggé odatette magát a harmadik kétharmad idején egyre elkeseredettebb orbánellenes harcba (és akkor még nem is szóltunk a Magyar Narancs SZDSZ-különkiadásában szintén leközölt Rajk László-interjúról). Közölte, hogy most kezdődik „az Orbán-rezsim diktatórikus üzemmódba állítása”, és a jobboldalon zavartan találkoztak a tekintetek, hiszen évek óta azt halljuk, hogy már diktatúra VAN, meghalt a sajtószabadság, kézi vezérlésű az ügyészség, és a korábbi MSZP-SZDSZ kormányok korrupciós vádba keveredett szereplőit sorra felmentő bíróságok függetlensége is odaveszett.

Maga a gondolatmenet persze nem nagyon tartalmaz újdonságot – ezt Hadházy Ákos is el tudta volna mondani pislogás nélkül, révetegen az őt vevő kamera fölé bámulva; nem kell ehhez nyugdíjas kommunista filozófusnak előmásznia az olvasófoteljéből. Abból, hogy a túlóratörvény elfogadása után nem távolította el az Országgyűlési Őrség az üléstermet felforgató, obstruáló ellenzékieket, Kis János levezette, hogy az Orbán-rendszer gyenge, és nem képes úrrá lenni a helyzeten. Holott az ellenzéki rendbontók éppen azt szerették volna, ha kivezetik őket, és ők mutatkozhatnak gyenge áldozatként, amelyet bánt a zsarnoki önkény.

Kis János elemez és feladatokat oszt (kép forrása: timetoast.com)

Kis János filozófusként annak a Lukács-óvodának volt a tagja a szocializmusban, amely balról támadta a Kádár-rendszert, és az 1973-as „filozófusperben”, azaz a kommunisták kádárista–rákosista eszmei belharcában a kényelmetlenebb oldalon állt. Ebből a helyzetből egyenes útja vezetett az SZDSZ-ig, amellyel 1990-ben politikai porondra léptek a Rákosi-diktatúra hívei, valamint közvetlen működtetőinek leszármazottai, az „ávós gyerekek”. Ez a párt önmagát az emberi szabadságjogok legfőbb őrének és kommunistaellenesnek álcázva (valójában Kádár rendszere ellen voltak, mert abban nem az ő kezükben volt a hatalom) húsz éven át dolgozott a rendszerváltoztatás utáni Magyarország társadalmi szétzüllesztésén és gazdaságilag idegen kézre játszásán.

A balliberális nyelvezet diadala

Ellenzéki diadalt, innovatív ötletekkel előrukkoló, fiatal ellenzéki képviselőket és támogató tömeget is lát most a veterán marxista. Ugyanazt a narratívát tolja szegény, amelyet a Sándor-palota előtt a csodában reménykedő, elfagyott lábujjú tüntetők is többször beleörültek a haladó sajtó kameráiba:

Ez a megmozdulás most más, mint az eddigiek, itt most valami megmozdult.

Így ünnepli a liberális oldal már azt az apróságot is, hogy a pártjaik és maroknyi, hűséges közönségük között történt végre némi kétirányú interakció. Hiszen legalább két éve azt mantrázzák, hogy valakinek már le kéne mennie az emberekhez beszélgetni. Egyébként ez most tényleg más, hiszen a megmozdultak jóval kevesebben vannak, mint például a netadó elleni tüntetésen, ellenben a harmadik kétharmados zakó miatt frusztráltabbak, dühösebbek és prolibbak, mint valaha. Kis János a tömegben eddig apolitikus fiatalokat lát, és úgy tűnik, valóban elhiszi, hogy az unatkozó jóléti gimnazistákra és esztétika meg szociológia szakos egyetemistákra fel lehet építeni az ellenzék kormányváltó tömegbázisát.

Bebizonyosodott, hogy […] az ellenzék magához tudja ragadni az uralmat a politikai közbeszéd tárgya és nyelvezete fölött

– ünnepel Kis János, és nem is akarjuk elrontani az örömét, hiszen igaza van. A kormány lassan kilenc éve uralja a közbeszéd tárgyát szinte megszakítás nélkül, ebbe törvényszerűen beleférnek kisebb szünetek, nincs ebben semmi különleges. Így tudta beleüvölteni az ellenzék a karácsonyi készülődés konyhai zajába, hogy „Orbán egy geci” és „bajszos szar”, amivel valóban átvették az uralmat a politikai közbeszéd nyelvezete fölött. A legszerethetőbb mozzanat, hogy az állandóan a közbeszéd nívójának leromlásán hümmögő balliberális éttermiségiek lelkesen ünneplik a legalizált trágárkodást élvező iskolásokat.

Éppen átveszik a kulturált nyelvezet feletti uralmat (kép: facebook.com/Vadhajtások)

A diktatúra évek óta működik, mégis csak most közeleg

Jelentős politikai tapasztalattal rendelkező filozófusként Kis János tudja, hogyan kell megszólítani az embereket. Amikor az Orbán Viktorról szóló fejtegetését az intrazigencia szóval indítja, nyomatékosítva, hogy ő egy igazán művelt, bő szókincsű tudósemberként szólal meg, na, akkor jutott eszembe másodszor Kis János egykori SZDSZ-es párttársa, a szintén filozófus Tamás Gáspár Miklós (először akkor, amikor Kis fényképére néztem a cikk elején). Kis szerint Orbán bekeményített, jottányit sem enged, és akár erőszak alkalmazására utasította az apparátusát. Ez az erőszak szerinte az ellenzéki képviselők MTVA-székházban előadott bohózata során valósult meg. És persze az adatvédelmi biztos kijelentése, hogy a telefonjukon élőző képviselők megsérthették a biztonsági őrök személyiségi jogait, az ügyészség megállapítása a biztonsági őrök jogszerű eljárásáról mind-mind hazugság, a kormány állhatatos manipulációja csupán, hiszen az ellenzéki képviselőknek igazuk van, és punktum. Hiszen egy olyan filozófus mondja ezt, aki aktívan használja az intrazigencia szót, tehát biztosan igaza van!

Aminek jelenleg tanúi vagyunk, az megítélésem szerint az Orbán-rezsim diktatórikus üzemmódba állításának kezdete

– vonja le a következtetést, amellyel sok balliberális elvtársa sem érthet egyet, akik már évek óta borzasztó diktatúrában senyvednek Magyarországon. Hasonló ez, mint a sajtószabadság, amely szinte havonta képes újra és újra meghalni az ellenzéki megmondó fejek szerint. Van még mit tisztázni itt, na.

Csak a gazdasági hanyatlás jönne már!

Az esszé egy pontján gazdasági szakértővé átvedlő filozófus vágya szerint a magyar gazdaság növekedése elmarad a visegrádi országokétól, a valóságban viszont a V4-csoportból csak a lengyel növekedés haladja meg a magyart. Innen mindössze egy lépés Kisnek, hogy a magyar gazdasági és demográfiai gondokat egyaránt a bevándorlás támogatása oldaná meg – Soros György legfontosabb projektjét tehát továbbra sem képes elengedni a híresen szabadon és függetlenül gondolkodó balliberális elit.

Akármelyik balliberális hangadó szólal meg, végül mindegyiknél kibújik a szög a zsákból, hogy miről szól valójában a balliberális politika (fotó: dailymail.co.uk)

Akárcsak elvtársai, Kis János is az új messiásként várja a gazdasági recessziót, és reményei szerint az ennek nyomán majd megerősödő szakszervezeti mozgalom majd jól befűt a kormánynak. Másik reménye, hogy a csúcson lévő Orbán hatalmának talapzata szerinte megcsúszott, ezért most az autokráciát diktatúrává keményítené, viszont

csak lopakodva, lépésről-lépésre építhetnek diktatúrát. Van tehát mód a sikeres ellenállásra.

A balliberálisoknak csak szót fogadniuk kell, a Jobbiknak egy kicsit még tepernie is

Végül a legszebb Bitó-szalonos hagyományokat felelevenítve feladatokat szab a balliberális képviselőknek. Az Országgyűlés kevesebb, mint egyharmada által felállítandó vizsgálóbizottságtól két bekezdés alatt eljut az ellenzéki kormányprogramig, majd pontokba szedve, tárgyilagosan, kézzelfoghatóan osztja ki a teendőket:

1. Rögtönözni kell, de előre tervezni is.
2. Eseményeket kell generálni a hatékony kommunikációhoz.
3. Nem elég tiltakozni, építkezni is kell.
4. Össze kell fognia a teljes parlamenti és parlamenten kívüli ellenzéknek.

Éveken át tartó kemény arculatteremtéssel lehet csak elérni, hogy a balliberális éttermiség náciból jobbközép demokratává minősítsen át (fotó: MTI/Kovács Tamás)

Legvégül egy hosszas Jobbikmosdatás után érzékelteti, hogy a párt jó úton halad a balliberálisokkal való összeboruláshoz, de még bizonyítania kell EU-pártiságát, valamint elkötelezettségét a bevándorlás és az LGBTQ-jogok mellett, hogy megkaphassa a haladóktól a „jobbközép demokratikus párt” plecsnit. Addig viszont Kis János közli: a Jobbikkal közös listát ő nem tartja szerencsés ötletnek. A Bitó-szalon nem tartja szerencsés ötletnek. A Spinoza Ház nem tartja szerencsés ötletnek. Megkérdezik vajon a Várban elfagyott lábujjal a csodában reménykedő, Árpád-sávos és LGBTQ-sávos zászlókat együtt lengető fiatalokat is?