Pesti Srácok

"Azt sem tudták, hol vannak" – így sértegette a Békemeneten részt vevő százezreket a "jobboldali" Márki-Zay (videó!)

A Karanténvlog ismét Szabó Gergővel a műsorvezetői székben futott neki a péntek estének a Pesti TV-n. Szalai Szilárd és Dezse Balázs állandó vendégek mellett a péntek esti meghívott Lévai István Zoltán választókerületi elnök, a XVIII. kerületi önkormányzat fideszes képviselője volt. A srácok gyorsan belelendültek, hiszen csak úgy sorjáztak az érdekes és meghökkentő témák, hiszen a Fővárosi Közgyűlés mellett a DK-s hazugsággyár újabb mesteri öngólja is szóba került. Lévai István Zoltán kifejtette, hogy a XVIII. kerületben is egymásnak esett a baloldal, hiszen Szaniszló Sándor, a MSZP-ből a DK-ba átigazolt politikus és csapata egymásnak feszült az előválasztás alatt a Kunhalmi Ágnes fémjelezte szocialista tömbbel. Egy dologról azonban mindkét tábor elfeledkezett már két éve, ez pedig a kerület fejlesztése, ami teljesen megtorpant. A Karanténvlog kitért Márki-Zay Péter újabb gusztustalanságára, hiszen ismét több százezer embert sértett meg, amikor a Békemenet résztvevőiről azt mondta, azt sem tudják, hogy hol vannak, miközben saját magát kinevettetve hozzátette, hogy a saját ellenzéki rendezvényére az időjárás és a fáradtság miatt nem ment el szinte senki október 23-án. Ezzel a kijelentéssel talán csak annyi az apró probléma, hogy október 23-án verőfényes napsütés volt, de a baloldali kamuhegyek nem véletlenül nőnek az égig.

Végül Harangozó Tamás, az agresszív és ostoba szocialista megmondóember Orbán Viktorba kötött bele, miközben a pufajkás, 1956-ban a saját népe ellen felvonuló Horn Gyulát éltette. Nézzétek meg a műsort, ismét szókimondó és pörgős 45 percre számíthattok!

 

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?