Pesti Srácok

Baán László a ResoArt Villa megnyitásának szimbolikus jelentőségéről: a polgári gesztusok hozzák vissza Budapest aranykorát (FOTÓGALÉRIÁVAL)

Baán László a ResoArt Villa megnyitásának szimbolikus jelentőségéről: a polgári gesztusok hozzák vissza Budapest aranykorát (FOTÓGALÉRIÁVAL)

"Az a polgári gesztus, hogy valaki, aki saját tehetsége és ereje révén tehetős polgárrá vált, és úgy gondolja, hogy neki ebből vissza kell adni a köznek, az valóban ritka és rendkívül példaértékű" – fogalmazott Baán László miniszteri biztos azon ünnepélyes alkalomból, hogy a Liget Budapest Projekthez kapcsolódva megnyitotta kapuit a szecessziós ResoArt Villa, és annak a nagyközönség számára eddig ismeretlen magántárlata, amely Szabó András üzletember gyűjtőszenvedélyének esszenciája. Az esemény jelentőségéről szólva Baán László portálunknak kiemelte: Budapest pontosan abból a szövetségből bontakozott ki, "amelyben köz- és magánembereknek egyaránt az volt a törekvése, hogy úgy az országot, mint annak fővárosát, három, európai mércével mérve ismeretlen, fejletlen és jelentéktelen városkából Európa egyik legnagyszerűbb és legvonzóbb fővárosává emeljék". Hozzátette: "érdemes belegondolni, micsoda fantasztikus teljesítmény volt, amikor a közös akarat egy emberöltő alatt, a kiegyezéstől a századfordulóig létrehozta azt a csodát, amelyet Budapestnek hívunk". Ugyanakkor azt is kiemelte: "a polgári attitűd visszaépítése a rendszerváltozás óta megoldandó feladat maradt".

Budapest jelenleg legnagyobb Zsolnay-kiállításával gazdagodott a Városliget és környezetének kulturális kínálata, szeptember 26-tól látogatható ugyanis a főváros egyik legszebb szecessziós stílusú villája, amely ResoArt Villa néven nyitja meg kapuit a nagyközönség számára. A kiállítás helyszínének és a bemutatott műtárgyak, festmények különlegességét az is adja, hogy mind magántulajdonban vannak. A tárlat alapjául Szabó András üzletember és gyűjtő fél évszázad alatt létrehozott, mintegy ezer darabos, páratlan kollekciója szolgál, amelyet először láthat a nagyközönség.

– fogalmazott a megnyitón a gyűjtő. Mint fogalmazott,

PestiSracok facebook image

Baán László miniszteri biztos ugyanitt többek között azt hangsúlyozta:

Költő Magdolna, a ResoArt Alapítvány kuratóriumának elnöke kiemelte: az Alapítvány feladata a szecessziós épület, a Zsolnay, valamint a jelentős festménygyűjtemény – benne többek között Egry József, Perlrott Csaba Vilmos, ef Zámbó István képei – kezelése, szakszerű kiállítások, programok szervezése. Emellett az alapítvány célja, hogy a ResoArt Villa összművészeti élményét megossza olyan cégekkel, amelyek márkája kötődik a különleges értékekhez, a hosszútávú építkezéshez, így a Villa egyedi rendezvényhelyszínként is megnyitja kapuit.

Baán László, Költő Magdolna és Szabó András. Fotó: MTI

A polgári attitűd teremtette meg azt a Budapestet, amilyennek ma szeretjük

Baán László köszöntőjében polgári gesztusnak nevezte a szecessziós villa közcélú hasznosítását, és mint megjegyezte, egyelőre ritka a hasonlóan önzetlen felajánlás. Ezzel kapcsolatos kérdésünkre a miniszteri biztos kifejtette: korántsem természetes, hogy egy magánintézmény nem támogatót keres, hanem együttműködő partnerként lép fel, felismerve, hogy a Liget-projekt, ha más léptékben is, de mégis ugyanazt a célt tűzte ki: az értékek megőrzését és közkinccsé tételét.

– fogalmazott. Baán László kiemelte: Budapest pontosan abból a szövetségből bontakozott ki,

Hozzátette:

A ResoArt Villát 1899-ben Kőrössy Albert Kálmán építész tervezte a családja számára. A szecesszió gyöngyszemeként is emlegetett villaépületen a szecesszió magyaros irányvonala keveredik a korszak uralkodó nemzetközi stílusjegyeivel. A villa homlokzatát dús ornamentika díszíti és megmozgatott falsíkok tagolják, amelyekben változatos ablakformákat figyelhetünk meg. A különleges alakú ólomüveg ablakokat pávák, oroszlánfejek és burjánzó növényindák szegélyezik, az oromfalon pedig a festészet, a szobrászat és a műépítészet allegorikus figurái láthatók. A homlokzattal harmonizáló kovácsoltvas kerítés Jungfer Gyula alkotása. Az Európa szecessziós épületeit bemutató, 1904-ben, Bécsben kiadott kötet Budapestről szóló fejezete a ResoArt Villa homlokzatának teljes oldalas fotójával indul. Ez a kép segített abban, hogy az épület homlokzatát a háború utáni leegyszerűsített kialakítás helyett az eredetivel megegyező módon, teljes pompájában rekonstruálják.

Fotó: Liget Budapest Projekt

A rendszerváltozás óta még mindig hiányzik a polgári hozzáállás

Baán László hangsúlyozta:

Annak szimbóluma és reménye, hogy

A miniszteri biztos kitért arra, hogy a Holokauszt idején több százezer honfitársunk pusztult el, akik a korabeli polgárság gerincét alkották. Ugyanezt a polgárságot a kommunizmus törvényileg is megszüntette és kisemmizte.

– hangsúlyozta. Baán László ugyanakkor úgy vélte, vannak az ilyen polgári gesztusoknak jelei, és ennek kitűnő terepe lehet az Andrássy út vagy Városliget környéke.

– jelentette ki a miniszteri biztos.

A ResoArt villát – amely a Dózsa György út és a Városligeti fasor sarkán található – Szabó András cége, a Resonator Kft. a kilencvenes évek közepén vásárolta meg, majd két ütemben, archív fényképek alapján újíttatta fel. A példaértékű rekonstrukciót 1999-ben Budapest Építészeti Nívódíj Emlékplakettel, 2000-ben pedig Podmaniczky-díjjal ismertek el. Az épület 2022-ig irodaként működött, majd Szabó András úgy döntött, hogy egyedülálló képzőművészeti gyűjteményének legjelentősebb darabjait beköltözteti a villába, ahol ezzel a főváros jelenleg legnagyobb látogatható Zsolnay-kiállítása jött létre. Az 1000 darabos kollekció Szabó András magángyűjteménye, amely a Zsolnay-kerámiák sikertörténetét mutatja be az 1870-es évektől kezdve egészen az 1920-as évek végéig.

A kiállításra és a vezetett épületsétákra a Liget Budapest jegyrendszerében lehet időpontot foglalni.

Szabó András gyűjtő, a ResoArt Alapítvány alapítója
Költő Magdolna, a ResoArt Alapítvány kuratóriumának elnöke
Költő Magdolna, a ResoArt Alapítvány kuratóriumának elnöke és Szabó András gyűjtő, a ResoArt Alapítvány alapítója
Egry József_ Vitorlaigazító, 1931, ResoArt Collection
Egry József_ Napnyugta (Aranyhíd_Balatoni naplemente), 1935 körül, ResoArt Collection.jpg
Egry József_ Fények a víz felett (Aranyöböl Nerviben), 1938, ResoArt Collection.jpg
Az óriás váza hajdan a Gellért Szállóban állt, a megnyitójáról készült egykori fotók tanulsága szerint
Az épületsétákon a gyűjtemény megtekintése mellett az is kiderül, hogy az értékmegőrzés milyen szerepet tölt be a gyűjtő életében, melyik a kedvence, és miért nem adott még el semmit
Az emeletre felvezető színes, kovácsoltvas lépcsőkorlát pedig Hochmann József lakatosmester munkája.
Az Alapítvány feladata a szecessziós épület, a Zsolnay, valamint a jelentős festménygyűjtemény kezelése
Az 1000 darabos kollekció Szabó András magángyűjteménye, amely a Zsolnay kerámiák sikertörténetét mutatja be
A Zsolnayaknak köszönhetően 150 évvel ezelőtt egy olyan márka született, amely ma is világhírű
A vezetett bejárások során a látogatók megismerhetik a Zsolnay gyűjtemény lenyűgöző szecessziós darabjait
A ResoArt Villát 1899-ben Kőrössy Albert Kálmán építész tervezte a családja számára
A ResoArt Alapítvány Zsolnay gyűjteményének alapító tagja_ a Klein Ármin tervezte tűzmadár motívummal ellátott óriási lavór
A ResoArt Alapítvány szecessziós Zsolnay gyűjteményének egyik legszebb darabja_ a párducot és egy női alakot ábrázoló padlóváza
A különleges séták során nemcsak a korszakkal és a művészeti ágakkal ismerkedhetünk meg, hanem a család történetével is
A Klösz Villa és a ResoArt Villa a Városliget közvetlen szomszédságában a 19. század végén kialakult elegáns polgári negyed jellegzetes épületei
A kiállítás bemutatja a Zsolnay család tehetsége és szorgalma révén világhírűvé vált márkanév sikertörténetét
A házba belépve megcsodálhatjuk Róth Miksa, a szecessziós magyar üvegművészet legnagyobb mestere által készített hatalmas üvegablakot (1)
A gyűjtemény gerincét a Zsolnay gyárban, az 1870-es évek közepétől a századfordulóig tartó historizmus stílusperiódusa alatt készült műtárgyak alkotják
A főváros egyik legszebb szecessziós stílusú villája, amely ResoArt Villa néven nyitja meg kapuit a nagyközönség számára.jpg másolata
Az 1904-ben Európa szecessziós épületeiről Bécsben kiadott kötet Budapestről szóló fejezetének borítóján a ResoArt Villa homlokzata

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.