
Bakondi György az M1 műsorában beszélt arról, milyen lépéseket kell tennie a kormánynak a fokozódó migrációs nyomás kezelésére. A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója tájékoztatása szerint ezért hamarosan a polgárőrség is szélesebb körben vesz részt a védekezésben.
Bakondi György arról nyilatkozott a közmédiában, hogy a jelenleginél szélesebb körben – intézményesített formában – tervezik bevonni a védekezésbe a polgárőrséget is. Ennek már folyamatban van az előkészítése. Hangsúlyozta, hogy a jelenleg a határon szolgáló rendőri erők a fokozott nyomást nem képesek ellensúlyozni, ezért az ország több pontjáról átvezényléssel küldik a határra a rendőröket. Ez pedig mind a rendőrök családja, mind az ott elvégzendő feladatok szempontjából hátrányos – fűzte hozzá. Az illegális határátlépések száma és az embercsempészek ellen indított eljárások száma is több, mint egy évvel ezelőtt. Csütörtök estig már több mint hétezer-kilencszáz illegális határátlépőt fogtak el, így vélhetően pénteken már a nyolcezret is elérte a számuk. Szintén csütörtök estig hetvenkilenc büntetőeljárást indítottak embercsempészés miatt a magyar hatóságok – ismertette Bakondi György. A főtanácsadó kiemelte: 2015 óta folyamatosan migrációs nyomás alatt van a magyar határ. Sem a nemzetközi elemzők, sem a magyarországi információk alapján készült prognózisok nem azt jelzik, hogy pár hónapon belül véget érne a migrációs nyomás.
Fel kell készülni arra, hogy hosszú időn keresztül kell szolgálni a magyar emberek és Európa biztonságát
– fogalmazott Bakondi György, megjegyezve: szeretnék, ha ebben az Európai Unió is partnere lenne Magyarországnak, anyagi és más támogatásban is.
Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok
genderjenkikhaza!
2022-01-22 at 19:01
(ezt így soha nem fogják/merik kijelenteni,de)-az ostromló/provokáló’migránsok’ lényegében (egyelőre fegyvertelen) amerikai zsoldosok
Orientál
2022-01-22 at 16:10
László54 Mi lenne abból amit hiányolsz? Értsd nyugaton.
László54
2022-01-22 at 14:41
Tisztelt Bakondi elvtárs hagyjuk ezeket a mellé beszéléseket,Ön azt állítja hogy a jelenlegi fegyveres erők nem képesek a fokozódó migráns nyomásnak ellen állni,ezért a polgárőrséget be kell vonni a védekezésbe.Miről beszélünk,ma amikor a határon napi szinten provokálja a csőcselék határrendészeinket és nem történik kemény határozott fellépés, akkor mit várunk el a polgárőröktől akik szinte semmi jogkörrel nem rendelkeznek (lásd:önkéntes rendőr)Határozott fellépés ha kell fegyver használat!!!!
szemet szemért
2022-01-22 at 09:04
Igen , csak éppen semmilyen jogosultságuk nincs.Na ezért léptem ki.Nem viszem a bőrömet a semmiért vásárra. Tűzparancs kell , utána lehet sivalkodni.
szemet szemért
2022-01-22 at 09:03
Igen , csak éppen semmilyen jogosultságuk nincs.Na ezért léptem ki.Nem viszem a bőrömet a semmiért vásárra.
khm
2022-01-22 at 06:27
Úgy látom lesz haszna is a polgárőrségnek!