Pesti Srácok

Baloldali pofára esés: Draskovics Tibor beismerte, hogy a főváros elköltötte a Lánchídra félretett pénzt, és a 180 milliárd forintnyi tartalék is más projektekre kell

Baloldali pofára esés: Draskovics Tibor beismerte, hogy a főváros elköltötte a Lánchídra félretett pénzt, és a 180 milliárd forintnyi tartalék is más projektekre kell

Tulajdonképpen beismerte Draskovics Tibor, a BKK igazgatóságának elnöke, hogy a főváros birtokában lévő 180 milliárd forintnyi megtakarításból már semmi sem használható fel, mert vagy elköltötték, vagy félretettek "más projektekre". Érdekes, hogy bár Karácsony Gergely minden utcasarkon elmondja, hogy halaszthatatlan a Lánchíd felújítása, és csak a kormány szívtelenségén múlik a rekonstrukció, úgy látszik, még sincs így. A kormány már megszavazott 6 milliárd forintot, az előző városvezetés is tett félre a hídra pénzt, Karácsonyék kilenc hónapja mégsem írták ki a közbeszerzést sem – csupán vádaskodnak és töketlenkednek. Lehet, hogy pont Gyurcsány régi, kipróbált embere, Draskovics rántotta le a leplet a budapesti vezetés álságos áldozatszerepéről? A Magyar Nemzet közzétette Láng Zsolt, a Fidesz budapesti elnökének, a fővárosi frakció vezetőjének Karácsony Gergelyhez írt kérdéseit is, amelyekben tételes elszámolást követel a főpolgármestertől az elköltött és az előirányzott pénzeket illetően. Alakul az újabb baloldali blamázs – vajon mikor lesz ennek következménye?

Karácsony Gergely az utóbbi hónapokban telesírta a baloldali médiumokat, ujjal mutogatva a gonosz kormányra, hiszen állítása szerint azért nem indult meg a felújítás, mert Orbán Viktor nem ad pénzt a Lánchídra, pedig másra bezzeg telik a büdzséből. Ezzel csak annyi a gond, hogy a Lánchíd felújítása egyértelműen Budapest feladata, amelyre az előző városvezetés félretette a pénzt, a kormány pedig 6 milliárd forinttal támogatta a projektet, ezen kívül pedig 180 milliárdnyi, állampapírban tartott megtakarítás is Karácsonyék rendelkezésére állt. A szikár tényeket összerakva igen nehéz úgy elemezni a történéseket, hogy ezért is a kormány a felelős, a baloldalt ez az apróság természetesen nem hátráltatja most sem. A háttérben sok tényező húzódhat, annyi azonban bizonyos, hogy a Karácsony Gergely által halaszthatatlannak nevezett projektre megvan, de legalábbis megvolt a pénz.

Draskovics szerint elköltötték a Lánchídra szánt pénzt

Aki nem hisz a számoknak és a tényeknek, azok előtt most Draskovics Tibor tárja szélesre az ajtót, aki nyíltan elismerte, hogy a Tarlós István vezette Budapest 180 milliárd forintnyi, értékpapírokban lévő tartalékát a mostani vezetés már előirányozta, részben el is költötte. A legfontosabb kérdés az, hogy vajon akkor milyen projektek azok, amelyek még halaszthatatlanabbak, mint a Lánchíd, amely miatt folyamatosan nyikorog Karácsony Gergely. Draskovics így fogalmazott:

PestiSracok facebook image

Nincs pénz? Adjon a kormány

Ez remek. Csak úgy látszik, valami miatt a Lánchídra pont nem jut egy forintocska sem. Mit csinál ilyenkor Karácsony Gergely? Több pénzért kuncsorog az általa napi szinten Facebook-posztokban szidott kormánynál, de ne feledjük, hogy a főváros úgy kér több pénzt a felújításra, hogy a közbeszerzés kiírása még nem történt meg, tehát vélhetően Karácsonyék sem tudják pontosan, hogy mekkora összegre lenne szükségük. A sáskahadjárat azonban sosem állt távol a baloldaltól, akik miközben harsányan fröcsögve szidják a kormányt, lesunyt fejjel pénzt követelnek tőle, hogy csillapítsák a feneketlen bendő éhségét.

Tényleg elköltötték a 180 milliárdnyi megtakarítást?

Láng Zsolt, a fővárosi Fidesz frakcióvezetője írásban fordult Karácsony Gergely főpolgármesterhez, amelyben magyarázatot vár a főváros elképesztő ámokfutásával kapcsolatban, illetve, ha igaz, amit Draskovics állít, akkor ez újabb kérdéseket vet fel, hogy vajon mi lehet ma fontosabb Budapest számára a Lánchíd felújításánál? Láng a következő kérdéseket tette fel:

  • Igaz-e – Draskovics Tibor nyilatkozatának megfelelően –, hogy a főváros tulajdonában álló 180 milliárdos, állampapírban tartott megtakarítás „el van költve”?
  • Amennyiben igen, kérem részemre tételesen megküldeni, hogy mire van lekötve ez az összeg pontosan. Tételesen kérem részemre megküldeni továbbá, hogy milyen jövőbeni fejlesztéseket, építési vagy felújítási projekteket finanszíroz ebből az összegből a fővárosi önkormányzat, és milyen konkrét, eldöntött tervek vannak ezek mögött a fejlesztések mögött.

Lassan mindenki számára nyilvánvaló kellene, hogy legyen ez a kisstílű trükközés, hiszen a Lánchídra megvolt a pénz, a főváros azonban vagy nem akarja a hídra fordítani, vagy másra költötte, miközben a kormányt ostorozza, hogy nemzeti büszkeségünket hagyja szétrohadni. A valódi felelős, Karácsony Gergely és a baloldali városvezetés azonban mindig csak terel és keni a felelősséget. Meddig történhet ez következmények nélkül?

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?