Pesti Srácok

Baranyi Krisztináék megszavazták maguknak a fizetésemelést – Ferencváros önkormányzatát is nyilván kivéreztette a kormány

Baranyi Krisztináék megszavazták maguknak a fizetésemelést – Ferencváros önkormányzatát is nyilván kivéreztette a kormány

Az elvtársak bizony összetartanak, főként, ha pénzről van szó, no és persze azt is tudjuk, hogy az arcátlanságnak nincs határa. Vagy ha mégis, azt nem ismerik. Nézzük, miről is van szó.

Csütörtökön délután a Baranyi Krisztina vezette IX. kerületi önkormányzati testület 12 igennel és 5 tartózkodás mellett megszavazta magának a képviselői tiszteletdíj emelését.(Mindezt Önök is láthatják ide kattintva, a szavazás 1:56 körül kezdődik.) Az előterjesztés szerint minderre azért volt szükség, mert a tiszteletdíj mértéke 2014 óta változatlan. Mostantól azonban a képviselők a minimálbér (jelenleg 200 ezer forint) 100 százalékát kapják, a bizottsági tagok annak 180 százalékát, a bizottsági elnökök és tanácsnokok pedig annak 280 százalékát. Mindezt a kivéreztetett önkormányzatiság jegyében. A ferencvárosi testületi döntés nem egyedülálló: a II. kerületben az LMBTQ-propagandával szoros kapcsolatban álló Őrsi Gergely polgármester vezette önkormányzat szintén megszavazta – ráadásul a járványügyi veszélyhelyzet idején – az emelt fizetést. Baranyi korábban egyébként minderről úgy vélekedett, hogy mindez Ferencváros önkormányzatának mintegy nyolcvanmilliós többletkiadást jelentene évente.

Ferencváros főállású alpolgármesterének, Reiner Rolandnak egyébként havi bruttó 1,17 millió forintos illetményt szavazott meg a testület, Döme Zsuzsanna társadalmi megbízatású alpolgármester viszont nem járt ilyen jól: nem sikerült a testület bizalmát annyira elnyernie, hogy neki is megszavazzák a bruttó 585 ezer forintos emelést.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.