“Felült a halott” – így értekezett Bayer Zsolt a hódmezővásárhelyi Fidesz vereségről a Magyar Időkben.
Csak azt ne csináljuk, hogy most elkezdjük megmagyarázni. Jószerével 2006 óta alig-alig veszítettünk el bármit is. Főleg nem, ha valódi tétje volt. Ez most tizenkét éve az első komoly vereség. Szimbolikus térben, szimbolikus időben, szimbolikus városban.
Akkor tehát, megismétlem: ne magyarázzuk meg. És ne csapjuk be önmagunkat. Hódmezővásárhelyen 1990 óta nem volt baloldali győzelem. Éppen ezért fölöttébb elgondolkodtató, hogy éppen most lett. A részvételi arány magas volt. Nagyon magas. Szimbolikusan magas.
Úgy, hogy Hódmezővásárhely mindent megkapott az elmúlt években, amit meg lehetett kapni. Aki szokott járni abban a városban, pontosan látja az elképesztő fejlődést. Ennek ellenére a kormánypárti jelölt alulmaradt az ellenzékkel szemben. Éppen ezért mondom, hogy ne kezdjük el megmagyarázni, ne kezdjük el előkaparászni a négy évvel, nyolc évvel, száz évvel ezelőtti számokat, részvételi adatokat – helyette kaparjuk elő önmagunkat.
Ideje most megállni egy pillanatra, és elgondolkodni, hogy mi a baj. Mit csinálunk rosszul, mi nem sikerült, mi volt a baja a hódmezővásárhelyi szavazóknak. Ha nem ezt akarjuk megérteni és feltárni, ha ehelyett elkezdünk félrenézni és leginkább hamis magyarázatokat gyártani, akkor nagy baj lesz. Nagyobb, mint amekkorát el tudunk képzelni.
Mondják, akit egyszer megmart a kígyó, a gyíktól is fél. Bennünket 2002-ben megmart a kígyó, és sokáig féltünk a gyíktól. Aztán elfelejtettünk félni, és elkezdtük megint elhinni a közvélemény-kutatásokat. Amelyek persze hosszú-hosszú évek óta mindig vissza is igazoltak minden eredményt, ám most ideje visszatérni az egészséges, önmegtartó félelemhez, gyanakváshoz, soha meg nem elégedéshez. Ugyanis negyven nap van hátra az országgyűlési választásokig, és most felült a halott.
Gondolom, mindenki pontosan érti ezt a képet. Igen, az ellenzékünk halott volt (vagy tetszhalott?), és most felült. A lehető legrosszabb és a lehető legjobb pillanatban. Felült és ránk vigyorog éppen, torz pofával.
Vegyük észre a vigyort, és mondjuk ki: Hódmezővásárhelyen valami el lett rontva. És ez akkor is intő jel, ha amúgy önmagában csak egy időközi polgármester-választásról van éppen szó. Amelyekből néhányat elveszítettünk, néhányat megnyertünk, mondhatnánk, hogy nincs itt semmi látnivaló, tessék, kérem, továbbhaladni.
Mondhatnánk, hogy nincs semmi nagy baj, hiszen kicsit odébb, Kiskunhalason ugyanazon a napon nagyon nagyot nyertünk. Ezek a tények. Mégse mondjuk csak ezt. Hanem egészséges ösztöneinkkel nézzünk szembe ezzel a nagyon rosszkor jött vereséggel, ami nagyon jókor jött. Ugyanis jöhetett volna április 8-án is. Előjelek nélkül. És akkor már hiába néztünk volna szembe vele. Most viszont van még negyven nap. És amit mondok, megint hosszú-hosszú hetek óta: nem dőlhetünk hátra. Nem hihetjük el, hogy már minden meg van nyerve. Hogy eldőlt a játszma, valójában már csak levezetünk és lazítgatjuk fáradt izmainkat. Nem, nem lazítgatjuk. Most jön a legnehezebb, legrémesebb, legfárasztóbb, leghalálosabb maraton. Nincs fáradtság, nincs kiengedés, nincs elbizakodottság, önhittség. Alázat van és tengernyi munka.
Hogy méltók lehessünk, méltók maradjunk a folytatásra. Ha nem így fogjuk fel és nem így fogunk hozzá, akkor meg sem érdemeljük. És higgyék el, ez a legkevesebb. Ugyanis nem rólunk van szó. Hanem a hazánkról. Amelyre most nemcsak kívülről fenekednek, de felült a halott is, amelyik már ezerszer tönkretette. Úgyhogy üssük fel a Toldit:
„Ez még csak mehetne, de most jő a nagyja:/Ordít a hímfarkas s hátul megtámadja;/– Mit csinálsz most, Miklós? jaj, dehogy birsz vélek!/Ezer lelked volna, mégis megölnének. –/Semmi baj! az néki a tulajdonsága,/
Hogy, ha nő veszélye, nő a bátorsága:/Kisegíti magát, sohase féltsétek,/
Nem válik belőle farkasoknak étek.”Akkor mától így, ha kérhetem!”
Forrás: Magyar Idők; Vezető kép: PS
Névtelen
2018-02-26 at 13:12
Undorító vagy.
Hogy tűrhetik meg az ilyen kommenteket?
Névtelen
2018-02-26 at 16:11
A Ferásra én nem hallottam ilyen titulust öregem. Miről beszélsz, hol lehet ennek utánanézni?
kijani65
2018-02-26 at 12:18
Aki a polgárháborúval riogat , az nem normális!!!!
Névtelen
2018-02-26 at 12:01
Sírdogált is, ez annyira megható egy polgármester jelölttől!
Mátyás
2018-02-26 at 11:54
Én erről a Márki Zajról annyi hallottam, hogy többször is hazudott. Először azt állította, hogy jelöltsége másnapján megfigyelőkamerákat szereltetett fel a fidesz, hogy megfigyeljék őt. Kiderült, hogy nem csak az ő utcájában szereltek fel térfigyelő kamerákat, hanem az egész városban, ami 1 évvel azelőtti döntés eredménye volt, hogy egyáltalán tudtunk volna a létezéséről, nemhogy indulásáról. Aztán azt mondta, hogy a fidesz azért rúgatta ki a munkahelyéről, mert jelöltette magát. Kiderült, hogy ez sem igaz, ő maga buktatta le saját magát, amikor bevallotta, hogy pont fordítva történt, először rúgták ki, és utána lett jelölt, vagyis a fidesznek semmi köze nem volt hozzá. Aztán elvileg keresztényként még kandelláberezett is egyet, ami ugyancsak nem szép dolog. Nem vagyok hódmezővásárhelyi, ezért nem ismerem a helyi viszonyokat, de én egy hazug, gyűlölködő emberre nem szavaznék, akkor sem ha gyűlölném a fideszt. Sok sikert kívánok hozzá az ott élőknek.
Ervin30
2018-02-26 at 11:57
Barlangrajz kicsit bonyolultabb, mint maga. Mondjuk nem sokkal. 🙂
Névtelen
2018-02-26 at 13:09
Igazad van Mátyás!
Krisztina
2018-02-26 at 11:42
A baj a következő: a Fidesz ne az aktivistáktól várja el a kampány lezavarását. Hol vannak a politikusok? Sehol. Nincs egy lakossági fórum. Reggeltől estig kellene járni faluról falura, beszélgetni az emberekkel, őszintén válaszolni a kérdésekre. Ezt kellene csinálni, nem várni, hogy az aktivista elvégezze helyettük a munkát. Mert szórólapozás, az oké. Na de a többi? Hol a többi? Ki kell menni az utcára. Nyomulni kellene, hogy mindenhol ott legyenek. De ez idáig semmi. Ülnek, várnak, egy-egy eseményen memutogatják magukat, oszt jó napot. Na ez egyenlő a nullával. Mert hiába tudjuk, hol az igazság, és mi lenne jó, de az igazságunkat hírdetni is kellene, ha győzni akarunk. Hát ez a baj Zsolt.
zsuzsa
2018-02-26 at 11:37
Ráadásul itt van ez a rettenetesen csúf, Németh Szilárd! Ugyanazt fújják mind, egy önálló gondolatuk nincs, és még úgy is néznek ki, ahogy..! Már nekünk is sok a Stop Soros!, tessék normálisan kommunikálni, nem, mint a felhúzott lemezek, amiken elakadt a tű.
Zsoltika, elviháncolhattok a Sajtó klubban, ettől mi, nem leszünk vidámabbak. És igen, más is észrevette: szerencsétlen Lovas Istvánt kegyelemből tartjátok ott? Mert egy összefüggő, értelmes mondatot képtelen elmondani. Szinte fölszisszenünk, ha szót kap. Jaj, Neee!
farkas luca
2018-02-26 at 11:51
Lovast elnyomják, mert ő radikális óriási feje tudása van. Tapasztalata! Zsóti az úr az ECHÓ-ban. ÉLet halál ura. Lőrinc szolgája. Nem ezt vártam a nemzeti tévétől. Genderek röhögnek a hazafikon, mert mi nézzük , de átkapcsolom. ATV szintjén vannak.
esvány
2018-02-26 at 11:33
Béla! Mit reggeliztél?
Névtelen
2018-02-26 at 11:29
A Fidesznek 2002-ben nagy volt az arca biztos volt a győzelmében és vesztett, most ugyanezt látom Hódmezővásárhelyen.
Remélem ez a “második” pofon észre téríti az utóbbi időben egyre többször tapasztalható öntelt, pökhendi, arrogáns vezetőket.
olszal
2018-02-26 at 11:22
A gyógyszered merre van?
Pista
2018-02-26 at 11:21
Beszopta a propagandát. Ennyi. Elbizonytalanították. A Fidesz meg hagyta. Nem érdeklik az embereket a sikerek. A többség hőbörög, elégedetlen, ha ma kapott, holnapra elfelejti és kész utálni, agyonverni is, aki jót tett neki. Ilyen aljas a nép.
Névtelen
2018-02-26 at 11:04
A tükörbe nézés és a Tízparancsolat tanulmányozása ajánlott.
zsuzsa
2018-02-26 at 11:00
Ez a “LUDAS MATYI” egy aberrált kéjenc lehet, miért nem szedik ki az esztelen élvezkedését, Huth Gergely?!
Más: “Európában talán Hitler ígérte meg utoljára egy választás előtt,hogy ha győz, akkor felszámolja a demokráciát. … A mi drága demokratáink annyit fejlesztettek a Führer módszerén, hogy akkor is felszámolják, ha nem nyernek…”
De a mi nagyon ügyetlenül kiválasztott, nyámnyila szóvívőink, mikor fognak az ügyészséget, bíróságot börtönnel fenyegető Gyurcsányékhoz hasonló módszerekkel viszonyulni? Megvárjuk, amig visszajönnek az AVH-s verőlegények? Orbán Viktor nézzen körül a csapatban, és igenis bátor, “belemenős” férfi embereket -és nem kisfiúkat! – válasszon ki szóvívőknek! Ennyire nem látja, mit veszíthetünk rossz kéderpolitikával?
farkas luca
2018-02-26 at 11:45
Egyet értek ! A Kovács Zoltán szóvivő = migráns képű, ami üzenet nekik. A külső tükrözi a belsőt. A rendőröknek betiltani a migráns szakállat!
Pista
2018-02-26 at 10:56
A gyűlöletpropaganda meghozta a várt eredményt.
Névtelen
2018-02-26 at 10:41
Eszed Mint aterelgetett libádé!!
pampafu
2018-02-26 at 10:39
A kommunizmus áldozatainak emléknapján visszaszavazzák a náci,
liberális,kommunista, zöld koaliciót. /Rákosi korszakot /
Jóérzésű magyar ember nagy ivben elkerüli Vásárhelyt.
mirr-murr
2018-02-26 at 10:26
Nagyon jó, ébresztő!
Nem az akasztgatós ígéretek veszélyesek igazán, azok csak névjegykártyák. Az egész országot nem tudják felakasztani, de tönkre tudják tenni! A maradóknak nehezebb lesz mint az akasztottaknak! Ébresztő maradni akarók!
R1a
2018-02-26 at 18:55
Rákosinak majdnem sikerült. Ezek százszor aljasabbak még nála is, pedig az nagy szó!
Bayer Zsolt lelkiismerete
2018-02-26 at 10:22
Az embereknek elegük lett a korrupt fasiszta fidesz maffiából, és ezt most szóvá tették. Ez nagy baj, de csak neked Zsoltikám. Majd látogathatod a ner-es spanjaidat a böribe április 8 után.
Krisztina
2018-02-26 at 11:32
Fasiszta vagy te, meg a libsik. Egy oldalon álltok, ti, a bolsik meg a fasiszta politikusaid. És ne álmodozz ilyen mocsok kommunistákra nem kíváncsi a magyar többé, Irány a pöcegödör.
Tomek
2018-02-26 at 10:20
A hír igaz,vásárhelyiként mi is kaptunk burgonyát és hagymát is,bár annyira nem dobtuk hanyatt magunkat,ennek ellenére természetesen a fideszes jelöltet támogattuk.
Csak az volt a kérés ha lehet a Márki Urat támogassuk a szavazáson.Namost ha mi kaptunk adományt és ennek ellenére a fideszes jelöltre szavaztunk,akkor a sok polgár miért a Márki úrra szavazott?Hiszen amikor a szavazás pillanata elérkezett senki nem látta kire szavazok.
Nem értem a vásárhelyiek egy részét és biztosan állítom nagyon sokan félnek most itt a városban mert azt hitték nagyon kevés szavazata lesz a független jelöltnek ergo nem mentek el szavazni,most meg be vannak rezelve és már bánják az egészet.
poeta
2018-02-26 at 10:06
Zsolti!
Miért nem mondod meg te, hogy mi a baj? Te se akard megmagyarázni, ahogy nekünk, az egyszerű embereknek mondod, hogy ne magyarázzuk meg.
Miért mi álljunk meg gondolkodni, hogy mi a baj?
Miért nem mondod meg te, ha már megírtad ezt a cikket a felszólításokkal?
Ki vele Zsolti!
Hiszen te a kezdetektől helyen vagy ahhoz, hogy rálátásod legyen a bajokra!
Mi hát a baj Zsolti!
Ki vele! Konkrétan!
Kíváncsian várjuk!
Ne többes számban beszélj, hanem mondd meg te!
Ez lenne a dolgod, nem?
Ezért fizetnek és nem is rosszul.
farkas luca
2018-02-26 at 11:42
Egyet értek veled ! Valami a háttérben nem kerek. Engem, nem tudnak falhoz állítani, a történelem megismétli önmagát. 8 évenkét cserélik egymást ? A nemzetieket meg hülyítik? Bayerék mondjanak el mindent. Ne hazudozzanak a nemzetieknek. Látjuk hogy zavaros itt minden. Még jó, hogy kibukott!
Rabló Idő
2018-02-26 at 10:05
Készüljünk a polgárháborúra!
Rabló Idő
2018-02-26 at 10:28
“A világbirodalom kiépítésére az ENSZ fogja feltenni a koronát, ezzel kapcsolatban most leleplezte magát a világszervezet. Ez ellen fel kell vennünk a harcot, és nem szabad behódolni.
Magyarország már 1956-ban is egy birodalommal szállt szembe, és most is. A magyar nép szereti a szabadságot, nem bírja elviselni azt a kényszert, amit rá akarnak erőltetni. Erről szól a történelmünk, és erről az útról az igazi magyarok nem térhetnek le. A pesti srác motívuma benne van a múltunkban, és a magyar van olyan szabadságszerető, hogy lesznek a jövőben is pesti srácok, amikor szükség lesz rájuk.
Nagy harc lesz még a világban, amire lélekben is meg kell erősödnünk, hinni kell a Teremtőben, bízni kell önmagunkban, és erőt meríteni a történelmünkből. ’56-ban nagy volt ugyan a vérveszteségünk, de mi még itt vagyunk, amíg a Szovjetunió már nincs.” (Wittner Mária)
https://pestisracok.hu/wittner-maria-nem-tuntek-el-kommunistak-de-pesti-sracok-mindig-lesznek-amikor-szukseg-lesz-rajuk/
Ervin30
2018-02-26 at 10:05
Az egyik baj maga Bayer és a stílusa. Akinek több van 2 bitnél, az nem vevő rá.
kijani65
2018-02-26 at 12:08
Ha ilyen marhaságot írsz , akkor egyből kiderül, hogy neked azért van egy , mert nulla az nem lehet. A nulla te magad vagy!!!!
Argum
2018-02-26 at 10:03
Nyilvánvaló, hogy valami rohadtul nincs rendben.
A semmiből előbújó, és a biztonság, a fejlődés és a hazájuk ellen szavazó ezrek döntötték el a szavazást. Hódmezővásárhely vesztett. Nagyon sokat. Ez is nyilvánvaló. Hiszen megválasztott egy ismeretlen dilettáns senkit, a közismert és a munkája alapján elismert jelölt helyett.
Kik, és hogyan mozgósították a város pusztulására szavazó idiótákat? Ez itt a kérés.
R1a
2018-02-26 at 09:58
Zsoltika Neked külön!
Miről hadoválsz itt b+!
Állandóan kicsinyítettétek,relativizáltátok a veszélyt! “Zéró tolerancia! Mi jobbak vagyunk!” Nesze b+! Szemet hunytatok a sok genderszemét tróger megmozdulásai felett. Azt mantráztátok, hogy nyugalom, csak néhányan vannak. Megakadályoztátok egy újabb menet Már rég lerendezhettük volna a dolgot! DE A SAJTÓJUK AKKORA VOLT MINT AZ USA ELNÖKVÁLASZTÁSNAK! Jól el rihegtek röhögtök a kurva nagy lóvéért a műsoraitokban, a toportyánok közben bekerítették a nyájat! Ti hagyjátok a fejünkre nőni újra ezt a mocskos bevándorló hordát! A ti bűnötök, ha visszajönnek a Róth-ok, meg a Grűnök! Mi van b+! Benne vagytok a buliban? Már megvan a helyetek a soros kormányban?
Üssük fel Petőfit is, de szabadon!
Még kér a nemzet, most adjatok neki;
Vagy nem tudjátok: mily szörnyű a tömeg,
Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?
poeta
2018-02-26 at 10:17
R1a!
Nem tudom, ki vagy te, de minden szavad igaz!
Bizony, vastagon benne vannak és csinálták nekünk a színházat a kis alakításaikkal. Sunyin. Hátulról. Hazudva.
És most még van bőr a pofáján többes számban beszélni a dologról, mintha mi, a nép is velük együtt benne lettünk volna.
Ez a nép már nem fog fölkelni, mert nincs se honnan, se hová, se miből, se mivel, se kivel.
Isten és a sors fog majd ezeken rendet vágni.
Egyszer élnek.
farkas luca
2018-02-26 at 11:35
HÚÚÚÚ ! R1a! De jól beszélsz ! Tartok tőle minden szavad igaz. Aljas volt Orbán is,2010-ben nem számoltatta el a csótányt! Most 8 éve azért lopnak, mert tudják le lesznek váltva…… Borzalaom amit a magyarral csinálnak. Zsóti ! Mit tesztek a nemzettel? A Lovardába miért nem volt közönség ? Mit akartok? A Tiborcz olyan beképzelt, hogy a fejét kellene már leverni ? A Matotolcsy és a rogán? A habony és a vajna ? Mi van ebben az országban ? Ránk akarjátok húzni a feketéket ? Közben meg mást dumáltok ?
magyar
2018-02-26 at 09:57
BUNKÓ BIRKA HÓDMEZŐVÁSÁRHELY.
magyar
2018-02-26 at 09:56
Zsidók nácik együtt tolják. A magyarokat meg leszarnák.
magyar
2018-02-26 at 09:55
Bolsi náci zsidó győzelem együtt.
Ferenc
2018-02-26 at 09:55
Jól látod, Zsolti! A sajtó, mindenesetre, hónapok óta ennek az anarcholiburnyák Márkinak a botrányaival volt tele, miközben a fideszes jelölt neve jóformán fel se merült. Szóval, a kampánya tuti gyenge volt. Gondolom, az eredmények hangsúlyozása is.
Ferenc
2018-02-26 at 09:45
Mikor építitek a migráncsfalut, bolsijózsi?
R1a
2018-02-26 at 09:36
Nem nemzet, mert az csak faj, aminek érdekében történtek a dolgok
ott a végeken.
R1a
2018-02-26 at 09:32
Ébresztő Magyarok!
Jön a judebolsevik terror!
Munkások!
Újra éhbérért akartok robotolni? Vizitdíjat akartok fizetni? Minden kedvezményt, amit eddig kaptatok vissza akarjátok adni a multiknak? Háromszoros, négyszeres gázt, villanyt, vizet akartok fizetni? Terrorista muszlim gyilkosokat akartok szomszédnak?
Feleségeiteket, leányaitokat, fiaitokat oda akarjátok lökni a pedofil, pederaszta erőszaktevőknek?
Magyar Parasztok?
Sorosita keretlegények fogják újból lesöpörni a padlásaitokat.
Elveszik a földjeiteket, állataitokat, szerszámaitokat. A magyar föld ismét az idegen bevándorlóké lesz. Ezt akarjátok?
Magyarok! Ébredjetek!
Névtelen
2018-02-26 at 10:16
kicsit sok volt a tütüke fasiszta barátom
Névtelen
2018-02-26 at 16:14
Valóban itt az ideje, ÉBRESZTŐ FÖL!
Toth Bela
2018-02-26 at 09:08
Hodmezövasarhely erre ahitozik :
https://www.youtube.com/watch?v=Q1xMpGznUuA
https://www.youtube.com/watch?v=BvZhCRsZnCQ
Aki nem , az ossza meg az ilyen es hasonlo videokat, ahol csak lehet !
Mar csak 40 nap !!!
innen lehet meg valogatni :
https://www.youtube.com/user/dzsihadfigyelo/videos
hozo
2018-02-26 at 09:05
Hírmondók,megkérdeznétek ZZAJKELTŐPÉTERT LESZERELTETI A KAMERÁT?
Névtelen
2018-02-26 at 13:28
Szereltesse le mindenhonnan a kamerákat Vásárhelyen, ez legyen az első dolga!
Brazovics János Pál
2018-02-26 at 08:57
Emlékszem 2002-re. Éppen egy tudományus kongresszuson voltam Hévizen. A pickupos soffőr mondta: – A sávolyi tőzegtelem Orbán apjáé.
– Rendesen fizeti a melóst?
– Rendesen. De övé a tőzegtelep!
– Rendesen fizet?
– A sógorom mondta, hogy övé a tőzegtelep!
Ebből ennyit.
Otthon, a munkahelyemen egyik beosztottam, a szavazás utáni hétfőn, reménykedve: – Én az MSZP-re szavaztam. Ha csak egy egész kicsit is jobb lesz anyagilag, már megérte.
Kell több?
Idegbeteg
2018-02-26 at 09:04
Látod,
mindig ugyan oda kötünk ki:
a magyar ember – bármennyire is jó neki – nem elégedett, mindig többet akar.
azonnali amnéziában szenved,egy pillanat alatt elfelejti – legyen az jó, vagy éppen rossz – az addig történteket és csak azt hallja amit hallani akar.
Krisztina
2018-02-26 at 08:57
Sajnos a Fidesz nem reagálja le teljes mellszélességgel a komcsik hazug, demagóg, gyűlölet beszédeit, kampány szlogenjeit. Igenis minden egyes hazug és gyűlöletet keltő húzásukra válaszolni kell, és keményen bele kell állni a választásba. És nem azt kell mondani, hogy mi nem vagyunk ilyenek. Igenis olyannak kell lenni, ha hazug és mocskos dolgokkal próbálkoznak. Ez hiányzik. A kesztyűt fel kell venni, ezekkel szemben nincs más, amint látszik lehet hazudni, mocskolódni, gyűlölködni és az embereket félre vezetni. És siker a vége? Majd kiderül. Ez az ember egy hazug, csaló, mégis győzött. Hol volt a Fideszes kampány. Orrba- szájba kellett volna nyomni az elért eredményeket, azt hogy mi várható a jövőben és ezt a kis pöcsöt pedig le kellett volna nyomni. Lépten nyomon szembesíteni kellett volna a hazugságaival, a gyűlölködéseivel. Nagyon kevés volt, amit itt a Fidesz, mint kampányt nyújtott.nem elég az, hogy folytatjuk meg a többi kampány szöveg. Sokkal keményebb, harciasabb és ha kell kicsit mocskosabb kampány kell. Mert ezekkel a mocskos komcsikkal szemben nem lehet mást csinálni, mert ők a hazugság, a megtévesztés, a gyűlölet nagymesterei. Ehhez értenek máshoz úgysem. Ha ennyire nagy jelentősége volt ennek a választásnak, akkor ez most kevés volt. Hajrá Fidesz. Április 8.-án nem lehet független jelöltekkel választást nyerni.
Pista
2018-02-26 at 11:19
Teljesen egyetértek. Én is ezt pofáztam nekik. Azt kérdezte az egyik újságírójuk, hogy “Mit akarsz? Négy ötödöt?”
Krisztina
2018-02-26 at 12:28
Kedves Béla. Én a saját életemből merítek, és a Fidesz intézkedései, családpolitikája számomra a jobb megélhetést jelenti. Ennyi. A kommunizmusban nőttem fel, az MSZP-s komcsik uralma alatt születtek a gyerekeim, amikor is szinte hülyeség volt gyereket vállalni, mert a családoktól minden támogatást elvettek. A 2010 előtti időkről inkább nem is beszélek. Szóval semmi olyan indok nincs amiért ne a Fideszre szavazzak. Ebben látom a jövőt. Ha ön másként látja szive-joga. Akkor nyomja most orrba-szájba kedved Béla, hogy milyen eredmények alapján szavazzak a baloldalra. De ne azt, hogy ez a kormány stadionokra költ, mert az nem igaz.
Névtelen
2018-02-26 at 13:22
Ezt a statisztikát korábban már bővítetten láttuk, csak azon a magyar népességszám/év is fel volt tüntetve, ami valahogy nem stimmelt.
Annyi a változás, hogy most eltűnt a táblázatból a korábban kifogásolt magyar népességszám minden évtől, de ettől a hiánytól még a táblázat nem lett hitelesebb.
Krisztina
2018-02-26 at 13:24
Nem a kommunizmus alatt Béla, hanem az MSzP- komcsik alatt. Ha nem tudná a szoci kormány első intézkedése volt a Gyed eltörlése, így az anyák csak 16000 Ft gyest kaptak. Képzelje a Gyed-em 72000 Ft volt, majd jöttek a szocik, és hirtelen lett belőle 16000 ft Gyes. Két gyerekkel. 2002-ben. Fészekrakó program, ismerős? Privatizáció?
Na ezek a tények. És többet nem írok. Nem a családi pótlék a lênyeg, hanem a családtámogatások. Senki nem a családi pótlékra apellál. A Gyed a legfontosabb, mert a legtöbbet éri annak aki dolgozik. Ne a családi pótlékkal példálódzon, az csak a kisebbségnek volt fontos. Ezért szültek agyba-főbe. Abból éltek, mert dolgozni büdös volt.
Tgolyó
2018-02-26 at 17:32
Amennyiben ismernéd a Ratkó korszak igenis áldásos tevékenységét , akkor ilyen összehasonlításért kár volt fáradoznod a statisztikai adatok letöltésével.Múlt század ötvenes éveiben gyermekenként tizenöt Ft volt a családi pótlék !…
pampafu
2018-02-26 at 08:53
Ünneplésnek vége, elvonult az álcivil tömeg, csak a csend és
terjengő áporodott szag maradt Hódmezővásárhelyen.
Idegbeteg
2018-02-26 at 08:53
Másik cikknél már leírtam, de itt is fenntartom a véleményem:
Magyar virtus része az örök elégedetlenség. Bármennyi jót kap, bármennyire jó neki, sosem lesz elégedett.
Akik Hódmezővásárhelyen élnek, akik arra járnak, mind tudják, láthatják, mennyit fejlődött az a város az elmúlt 2 fideszes kormányzási ciklus alatt.
Az ott élők még is beleszartak, beleharaptak abba a kézbe, ami eteti őket.
Mert semmi nem elég, mert semmi nem elég jó.
Nekik most a “szeretet hatalma kellett”
Megkapták, legyenek boldogok vele.
Fülöp Ida
2018-02-26 at 08:48
Talán éppen a Magyar Idők külpolitikai részlegét kellene villámgyorsan leváltani a változtatáshoz, és végre rendes külpolitikai híreket megjelentetni ott. Az egyik olaszországi hírében a Magyar Idők egyenesen és konkrétan a 444.hu oldaláról vett át hírt és szófordulatokat, ferdítéseket. https://magyaridok.hu/kulfold/kultursokk-kutyat-grilleztek-migransok-olaszorszagban-2816621/, https://444.hu/2018/02/01/egy-vagyont-keres-az-olasz-maffia-a-menekulteken A 444.hu ezen írásából megtudhatjuk, hogy Nigériából a nők csak úgy odaköltöznek Olaszországba, majd ott őket a csúnya nigériai kereskedők beszervezik prostituáltnak. Ezt egy az egyben olyan szavakkal mondja el a Magyar Idők is, mint a 444.hu. Az igazság pedig valójában az, hogy a lányokat már Nigériában beszervezi a nigériai maffia, és nem az olasz. És arról meg még nem is beszéltünk, hogy talán utána is lehetne járni, hogy mi is ez a maffia kérdés a migrációban… Pl. foglalkozhatna a Magyar Idők külpolitikai főszerkesztője azzal is, hogy mi is kapcsolat az afrikai és az olasz maffiák között, stb. De ő ilyeneket nem tesz meg, inkább támaszkodik a 444.hu és a baloldali angol lap cikkére… Egy másik hírében meg a középosztályt szidja a Magyar Idők újságírója. Ez lett mára a Magyar Idők külpolitikai híradásának a színvonala. Csoda lenne, hogy még jobboldali választók is bedőlnek a baloldali propagandának, ha már jórészt a Magyar Idők is azt tolja a külpolitikai cikkeiben. Sorra idéznek baloldali nemzetközi híreket, és már a középosztályt is ócsárolják egy teljesen bugyuta írásban. És ez egy külpolitikai főhír náluk ma már… https://magyaridok.hu/lugas/vizben-oldodo-alsonadrag-2815320/
Colin MacLeod
2018-02-26 at 08:38
“5000 szavazó megvásárolva fejenként 10 000 forintért.”
Lázárt elkergetni, tegnap óta egy bukott politikus. Hogyan sikerült több mint 13 000 szavazatot szerezni ennek a muszlim fejű baromnak? Állítólag Gulyás Marci és bandája 5000 embert vásárolt meg fejenkét 10 000 forintot fizetve. 50 millió forint. Nem olyan sok, ha Soros fizeti.
Gondoljunk bele, ha beleöl a választásokba 5 milliárd forintot vagy többet, milyen eredmény fog születni. Minden választó körzetbe egy jelölt, minden körzetbe megvásárolni néhány ezer embert, és biztos fidesz bukás.
Jön majd 150 év iszlám terror mint Mátyás király után. Ezek az anyjukat is eladnák 2 forintért.
Névtelen senki #1
2018-02-26 at 09:43
Köszi. Hónapok óta ezt mondom én is. Ahol egy ellenzéki jelölt lesz ott a kocsmatöltelék is megérti, hogy kire kell szavazzon az 5 ezer forintért. A soroscivilek erre kapták a közelmúltban a százmilliókat.
farkas luca
2018-02-26 at 10:10
Ez így van.Az orbán-kormány és köre igenis sok rosszat tett a lopásaival, de ebbe a választába bele nyúlt soros. A MOMentum is valamit trükközött, ez sem volt véletlen. A komcsi-libsi néptől nincs aljasabb, a Jobbikról nem beszélve. A rendőrségne az anarchista gulyás félléket be kell kasznizni. Mi az hogy szabad lábon vannak? KI ez a dr. Márki ? MInek volt amrikában? Kiképzésen ? Soros nem fog bele nyugodni, mert alajas ravasz és curvára sok pénze van. Vigyázni !
olszal
2018-02-26 at 08:35
helyesbítés: legalábbis…(bocsi)
olszal
2018-02-26 at 08:34
Még forró a kása emberek!
És a nap is hosszabb, mint a kolbász.
És lesz még választás Magyarországon.
És utána lesz még önkormányzati választás is.
Majd mindezek után rendezzétek meg a temetést.
A hódmezővásárhelyiek azt kapták amit kértek. (A többségük legalább is…)
Inkább előbb, mint utóbb kiderül mi a jó nekik.
Aztán ne legyen ajvékolás, ha nem ezt a lovat akarták azok, akik akarták!
Bayer ezzel az írásával ismét hozta a formáját.
Gratula érte!
Krisztian Omboli
2018-02-26 at 08:27
Lehetne egy kicsit sokkal jobban nyomni a fizetesek felzarkoztatasat…..ilyen egyszeru…..a duma jó, de kell a penz az embereknek ertsetek mar meg!!!;
kijani65
2018-02-26 at 11:57
Miért szerinted a kormány adja a fizetést az alkalmazottaknak? Kérdezd meg a munkaadókat, hogy mikortól van szándékuk a fizetéseket emelni! A mostani emeléseket is csak hosszas egyeztetéssel és engedmények megadásával sikerült nyélbeütni!!!
Névtelen
2018-02-26 at 08:20
Nem lett itt elrontva semmi! Egyszerüen ilyen a magyar. Lehet fényezni de a valóság az ,hogy aki kommunista szimpatizáns volt az az is marad. Arra vár mikor lesz alkalma újra éljenezni ,éltetni az elmúlt hazug rendszert. Mindegy milyen áron. Most vérszemet kaptak. Bármi megtörténhet, a liberalmédia nagy úr az ostoba ,primitív emberek számára.
HOGY KERÜLT A GANÉJ A VASÁRNAPI ASZTALRA?
2018-02-26 at 08:19
ÉN CSAK PÁR HETE KEZDTEM EL A KÜLÖNBÖZÖ INTERNETES OLDALAKON H´DMEZÖVÁSÁRHELYRE FELFIGYELNI.ERRÖL A GANÉJRÓL SOKAT HALLOTTAM DE A FIDESZESRÖL SEMMIT,ÚGY JÓFORMÁN NEM TUDTAM KI AZ .
MÉRT REKLÁMOZTÁK ANNYIRA A JOBBOLDALI SAJTÓK EZT A GANÉJT????
1)AGYON KELL HALLGATNI AZ ELLENZÉKIEKET
2)HA BÁRMI HAZUGSÁGOT MONDD AZONNAL FEL KELL JELENTENI MINDENÜTT
3)AMENNYIBEN A BALOS ,KOMMUNISTA ,JOBBIKOS SAJTÓ BÁRMI HAZUGSÁGOT HÍRESZTEL FEL KELL JELENTENI
4)A FÓRUMOKON CSAK LEIGAZOLT SZEMÉLYEK POSZTOLHASSANAK ,HOGY NE NYOMJA EL A TISZTESSÉGES POSZTOLÓK HANGJÁT A CSÜRHE,MERT ” SOK LÚD DISZNÓT ÖL “
B.ISTVÁN
2018-02-26 at 08:19
1. A győztes miért ment ki évekre Amerikába és ott a(sem-)- miből élt nagy családjával?
2. A győztes miért jött haza és itthon milyen álláslehetőséget kapott, és kitől???
3. A vesztesnél nem volt meggyőzőbb,okosabb fazon ???
Károly
2018-02-26 at 08:17
Tessenek végig gondolni, mi történik, ha visszajönnek?????
1.) Lerombolnak mindent, amit eddig elértünk, felépítettünk.
2.) Visszajön az IMF, üres lesz a kassza
3.) Újra fizetős lesz az egészégügy.
4.) Hódmezővásárhely soros-központ lehet.
5.) a szociális ellátórendszert terheli a bevándorlók nagy száma.
6.) Megszűnik a rezsicsökkentés, lesz gáz áremelés stb. stb.
Bayernek azért van igaza, mert előre látja, mi fog történni, ha visszajönnek!
R1a
2018-02-26 at 09:34
Ha visszajönnek, lerendezzük a második félidőt!
Leszámolni valónk van, egyszer és mindenkorra. Készüljetek Magyarok! Nem adjuk a hazánkat!
kijani65
2018-02-26 at 11:31
És Ön rendelkezik tényszerű információkkal? Kötve hiszem!
esvány
2018-02-26 at 12:04
A segílykét is csökkenteni fogják, mert kell a pénz a bevándorlóknak!
esvány
2018-02-26 at 12:12
Tudod Béla, azért arra kíváncsi lennék, hogy mi is az a “felépített korrupciós rendszer” (7-es pont). Miben nyilvánul meg, hol lehet ráakadni, stb, stb. Mindeddig csak a nagy duma megy a korrupcióról, sehol egy tényszerű megállapítás, mint Pl. a 4-es metro. Az igen! Az már korrupció. Az, hogy Mészáros, meg Orbán vője, az még mindig csak találgatás, meg rágalom. Igaz az olyanoknak, akik azt sem tudják, hogy mit írnak alá, -mint tegnap volt látható a DK standjánál- és csak hápogtak, mikor megkérdezték, hogy mit is írtak alá.
Névtelen
2018-02-26 at 13:24
Ez vélhetőleg így ment 2010 előtt? Vagy akkor még ennél is egyszerűbb volt a rendszer, csak hogy tömérdek IMF hitelt lehessen felvenni?
Névtelen
2018-02-26 at 13:48
Károly baromságokat írsz!!Talán kedvezményezett vagy ,aztán félsz ,hogy visszavesznek Tőled
valamit,mert amit leírtál az nem IGAZ!!!
lebegyew
2018-02-26 at 08:12
“Kényelmesek” lettek a kormánypárti politikusok és sokan közülük azt gondolják, hogy a mandátumuk örökre szól. Az ellenzék viszont ígér fűt-fát, halottaknak feltámadást és ezért sok szavazó bedől nekik.
Ariszteidész
2018-02-26 at 08:11
Én a Stop Soros kampány helyett inkább az elmúlt 8 év eredményeire tenném a hangsúlyt a kampány során! Ezek az egyszerű üzenetek már nem érdeklik az embereket!!!
Gyerünk van még 40 nap!
egri istván
2018-02-26 at 08:20
egyetértek önnel!
Toth Bela
2018-02-26 at 08:49
Nagyon helytelen lenne csak erre hagyatkozni , ugyanis ez a kampany mar elindult es annyit er mint amit vasarhelyen lathattunk! SEMMIT !!!
Meg kell mutatni az embereknek, mit müvelnek a migransok nyugateuropaban. Kepeket , videokeat kell megosztani a közössegi mediakban az eröszakrol, a nök ellen elkövetett büncselekmenyekröl es az ezt elkendözni probalo politikusokrol.
Megsertödnek a nemetek meg a svedek ?
Kit erdekel ?
https://www.youtube.com/watch?v=qq9CE8BPHuw
https://www.youtube.com/watch?v=4uOLT6zyV4o
Mutassuk meg mi zajlik Berlin Neukölnben es a no go zonakban, ugyanis az atlag polgar csak a sorosozast hallja, meg hogy fel europa ellenünk van.
Ezt mindenkinek , akinek erdeke az orszag biztonsaganak megvedese, meg kell tennie.
Mit szolnak az ismerösök a facebook-on ?
Ha neked ez fontosabb , mint a csaladod biztonsaga , akkor szavazz egyböl a gyurcsanyra !
Itt nekünk ugyanolyan felelössegünk van , mint a fidesznek !
Utana mar hiaba vakarozunk es sopankodunk !!!
Idegbeteg
2018-02-26 at 08:49
2002-ben sem volt elég csak eredményekkel való kampányolás.
Azt hittük elég ha emlékeztetjük polgártársainak mennyi minden jó dolog történt 1998-2002 között.
Nem, nem volt elég, ahogy most lenne az.
Névtelen
2018-02-26 at 09:35
Párhuzamosan kell a +/- kampányt, hogy legyen mozgósító ereje. Az ellenzéknek elég ha mocskolódik, mint itt lejjeb ez a több néven kommentelő ludasmatyi majom. Kormányon az eredményekről is plakátkampány kell, hogy az is lássa aki atv-vel kel-fekszik.
Soros György
2018-02-26 at 09:54
LUDAS MATYI JÖHETSZ SZPNI, JÖHETSZ SZOPNI, JÖHETSZ SZOPNI, JÖHETSZ JÖHETSZ SZOPNI, JÖHETSZ SZOPNI
öreg Laja
2018-02-26 at 10:28
Egyetértek! Nincs idő CSAK sorosozni, azt hiszem kicsit túl lett hajtva!
márta
2018-02-26 at 10:36
NA VÉGRE!!!SZÍVEMBŐL BESZÉLT ARISZTEIDÉSZ !!
A MANTRÁZÁSBÓL A TV 1.-EN ÓRÁRÓL-ÓRÁRA UAZ—ELEGE VAN EBBŐL MINDENKINEK.
AZ EREDMÉNYEK SOROLÁSA—AZT KELLENE FORSZÍROZNI !!!!
Pen
2018-02-26 at 12:39
Egyet értek.
Névtelen
2018-02-26 at 17:21
Olyan ninc
sanyivagyok
2018-02-26 at 08:06
Adott egy abszolút ismeretlen, nemrég kirúgott logisztikai ex-kisfőnök, aki előtte soha nem foglalkozott politikával.
Hirtelen egy érdektelen időközi választáson rekord részvételllel megválasztják.
1, Vagy a Fidesz rendkívül elkárt valamit,
2, Vagy csalók kitömték a szavazóurnákat – ez megmagyarázná legalább a rekordrészvételt.
Névtelen senki #1
2018-02-26 at 09:29
Sanyivagyok! A 2. a helyes megfejtés. A százmilliókkal kitömött vidéki soroscivilek veszik a szavazókat. Szita Károly meg migránspártoló vidéki szervezetekről hadovál, mikor nyilvánvaló, hogy pusztán szavazatvásárlásra kapták a pénzt.
Ideje lenne belátni, hogy a jobbik felvásárlásával teljesen kiegyenlített a verseny. Nemhogy a 2/3, az egyszerű többség megszerzése is nagyon nehéz lesz.
KukoricaJános
2018-02-26 at 07:58
Bizony, Bayernek igaza van: valamit nem jól csinálnak, valami el lett rontva. Nem kicsit. És nincs túl sok idő a korrigálásra.
Ferenc
2018-02-26 at 09:43
Felült a halott, bolsijózsi?
Soros György
2018-02-26 at 09:51
LUDAS MATYI JÖHETSZ SZOPNI!
Csurogi András
2018-02-26 at 15:15
Teljesen egyet értek. Nagyon, de nagyon el lett szurva a kampány. Nem szabad a 2002.-es hibát elkövetni. Többet kell a választók felé kommunikálni mit a tényleges komoly “Soros” veszélyt. Kell az eddig elért teljesítményről és a jövő célpontjairol, és ennek összefüggéseiről a választókkal beszélni. Nagyon fontos a közvetlen kapcsolatfelvétel a választókkal. Nincs nyert választás küzdelem nélkül! A rágalmazást nem elég ignoralni, hanem erélyesen szembe kell fordulni az ilyenfajta vádakkal és felmutatni a tényeket, nem csak egyszer hajam minden nap, órában stb. Igen is keményen, minden eszközt bevetve, de alázattal, harcolni kell a polgárok bizalmáért. Sokan tudjuk, hogy Hazánk jövője a választási tét, de erről párbeszéddel kell a választókat meg győzni. A Magyar Nép bölcs és képes felismerni, valamint különbséget tenni a propaganda csábító ígéretei és a valódi jövőt építő út között.
marut
2018-02-26 at 12:40
Beakadt nálad atü?
Kéfa
2018-02-26 at 07:49
Ez szép volt, jó volt! 🙂
Ferenc
2018-02-26 at 09:42
Felült a halott, bolsijózsi?
Kéfa
2018-02-26 at 09:51
Íme egy ellenzéki kommentelő.
No komment. 🙂
TOMI
2018-02-26 at 10:21
HANS JÜRGEN PRIMITÍV VAGY ÉS OSTOBA