Boros Lajos, a ma is népszerű “Lali király” a Danubius Rádiónál, Bochkor Gábor társaként lett igazán ismert. A hetvenes években még politikai csasztuskákat énekelt, olyan gyengén, hogy azt még az akkori sajtó is kritizálta. A KISZ egyik kedvence eredetileg mérnök volt, de olyan jól helyezkedett, hogy 1973-ban már ő is kimehetett a berlini VIT-fesztiválra. Egy másik rendszerkedvenc duó szerint Boros feljegyzéseket írt róluk, ők ezért nem mehettek a következő VIT-re, Kubába, holott Fidel Castro öccse is rajongott értük. Ők egyszerűen “téglának” nevezték Borost. Tény, hogy Boros jól helyezkedett, mert a Hanglemezgyárnál folytatta, ahol Bors Jenő és Erdős Péter befolyásos munkatársa lett. Galla Miklós szerint Boros “erkölcsi nulla” volt, és szándékosan gyereklemezként adta ki az albumukat. A ma már kevéssé ismert, de akkor nagyon népszerű Névtelen Nulla szerint nekik is Boros tartott be, legnagyobb sikereik idején nem adta ki a lemezüket, és később is C kategóriásak lettek. Boros Lajos ismeretlen története.
[Ha elnyomott zenész volt, ha nem, de van jó, hiteles története Boros Lajosról, nyugodtan küldje el a [email protected] címre!]
Média- és hatalomátmentős sorozatunk előző részeiben megírtuk, hogyan hozták létre egy külkeres vezetésével a Danubius Rádiót a nyolcvanas években. Ahogyan azt is, hogyan került oda a két hírszerző gyermeke, Kanyó László és az a Bochkor Gábor, aki ma is az egyik legismertebb „médiaceleb”. Utóbbit elmondása szerint egy újabb berlini tudósító, azaz egy másik hálózati ember vitte a rádióhoz. Kanyó László ÁVH-s apja, Kanyó András fantasztikus pályafutása külön cikket érdemelt, most pedig következzék Bochkor társának, Boros Lajosnak a története, aki a rendszerváltás után került a Danubiushoz.
Borosról ma már kevesen tudják, hogy a Kádár-diktatúra polbeat zenészeként kezdte, majd a KISZ egyik kedvenc előadója lett. Később olyan jól helyezkedett, hogy a Hanglemezgyár fontos beosztottja lett. Az ő karrierjét azért lényeges bemutatni, hogy lássuk, milyen tökéletesen át lehetett menteni az egykori politikai előadót és a cenzúra egyik öklét. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük az elején.
Boros csasztuskája
„Gesamtcsasztuska a Rottenbiller utcában” – ezzel a kevéssé csalogató címmel írt kisebb kritikát a Népszabadság újságírója (SPJ) 1977-ben arról az előadásról, amelynek főszereplője az ismert politikai gitáros, Boros Lajos volt. „Boros kijön a KISZ Művészegyüttes Rottenbiller utcai székházának színpadára, és előad egy meglehetősen primitív dalocskát. Az egyes versszakok közművelődési életünkből villantanak fel apró jelenetkéket, egy-egy bemondásra kihegyezve. Mondjuk olyasmit, hogy az emberek inkább söröznek, mint szakelőadást hallgatnak. […] Kijön Karsai János és pantomimegyüttese a pódiumra és eljátszik egy tandrámát: négy hörcsög felfal egy könyvtárnyi papírt. A négyhörcsögös tantétel éppen annyi igazságot hordoz, mint Boros csasztuskája: még a legjobb nevelő szándék (a könyvtár megetetése) is saját dugájába (pofazacskójába) dől. Mindehhez vetített diaképek társulnak. […]
Boros időnként a színpad közepére perdül, és biztosít minket arról, hogy >barátaim épp most mondják, amit gondolok<. Ezzel elveszi az optimisták kedvét attól, hogy reménykedjenek: talán mégis jön valami érdemleges mondanivaló.”
Boros Lajos másik előadásáról a Hajdú-Bihari Napló munkatársa írt hasonló stílusban. Utóbbi „Bosszantó műsor” című cikkében így fogalmazott: : „A színen számtalan mikrofon és hangszer mellett egy hatalmas tévéképernyő.
Bejön egy fiatalember (Boros Lajosnak hívják), és hamis hangon, kezdetleges gitártechnikával kísérve elmeséli a következő >2V400 wattos rockkabaré< tartalmát, majd elénekel egy dalt. Szükség is van az ismertetőre, mert csak eddig értjük világosan, amit látunk.
[…] A >Bekapcsol a bosszantógép< minden ereje kimerül – a társadalmi visszásságok fricskázásának ürügyén – a lapos poénkodásban, s még ezt is sután és idétlenül teszi. A humort is lehet komolyan űzni; e műsor alapján azonban megkérdőjeleződik a nézőben az indíték etikai tisztasága (két jelenete közben Boros Lajos például zavartalanul kiballagott két üdítőért a büfébe).”
Az újságíró a cikk végén még azt is megjegyezte, hogy a műsor kicsit drága volt: „Az összeállítás 7500 forintba került, s kétszázan nézték meg. Az ifjúsági park anyagilag jócskán ráfizetett a boltra; a nézők másként is”.
Kinek írta a dalt? / Fotó: Fortepan.hu, adományozó: Szalay Zsolt
Az Infelor mérnökéből a KISZ polbeat-csillaga
Borost ekkor már bevállalósabb volt kritizálni, hiszen a Kommunista Ifjúsági Szövetség egyik csillagának számított, és már pályája elejétől a KISZ kiválasztottja volt. Ennek megfelelően a szervezet legfontosabb propaganda-lapja (a Magyar Ifjúság) sokat és sokszor foglalkozott a személyével, természetesen ekkoriban még szigorúan pozitív hangnemben. Egy 1973-as portréban így mutatták be:
„Magas, szakállas, megnyerő külsejű, szerény.
Ezek külső jegyek. A mélyebb, sokrétűbb megismeréshez jó néhány óra beszélgetés szükséges. A fiatalember számítógép-üzemeltető mérnök, az Infelor Rendszertechnikai Vállalatnál, amellett polbeaténekes, és mint ilyen, gúnyos, csipkelődő hangvételű dalok szerzője.”
Az írásból kiderült, hogy Boros „a salgótarjáni könnyűzenei fesztiválon, 1968-ban próbált először szerencsét. […] Az igazi sikereket végül is a gyakori fellépések és a rutin hozta meg. […] 1972-ben következett a nagy erőpróba: Ki mit tud? Jelentkezett. […] Boros Lajos első lett a polbeat kategóriában. Talán emlékeznek még rá: ő volt az, aki a kicsit már megfáradt lankadó közönséget és a zsűrit megénekeltette. A >Gerinctelenek indulójá<-t dúdolta utána Major Tamás és a fél ország.”
[Major Tamást keveseknek kell bemutatni. A Hálózat rovat korábbi cikkeiben megírtuk, hogyan követelte a forradalmárok elleni megtorlást az MSZMP KB tagjaként, ahogyan azt is, milyen szerepe volt a Nemzeti Színház lerombolásában.
Maradjunk annyiban, hogy kevés nála kártékonyabb figura munkálkodott a magyar politikai kultúra történetében, pedig azért elég hosszú lehetne a lista.]
A fenti cikkből azt is megtudhatták az olvasók, hogy a fiatal Boros „musicallibrettót készít a >Fehér ló fia< című székely népballadából a Generál és a Vízöntő együttessel. Novellákat ír, új polbeatszámokat szerez”. Tehát a „fehér ló fián” dolgozott – egyszerre vicces és szomorú látlelet a kádári műveltségről. E lenti cikk címében legalább jól írták:
MagyarIfjusag_1976-2__pages22-22
Látjuk, hogy Boros Lajos fiatalon két területen is dolgozott, az Infelornál és „művészként”. A rendszerváltás után így emlékezett erre:
„Villamosmérnök lettem, de nem ez volt a legjobb a Kandóban, hanem, hogy odajárt egy nagyon helyes lány is […] Egy kis ideig erősítettem a Varsói Szerződés rakétaelhárítását, majd, hogy leszereltem, el akartunk utazni valahová, de a szigorú papája nem engedte, erre hozzám jött feleségül.
Ez volt ugyebár 1971-ben, utána következett az 1972-es Ki mit tud?, és aztán, 14 éven át, minden nap délután 3 körül elmentem otthonról és hajnali 3-ra értem haza.”
„De azért volt fedőállásom is, az INFELOR-nál, a SZÁMALK elődjénél, ahol számítógépfejlesztő-mérnöknek álcáztam magam. Remek főnököm volt, hagyott zenélni, a feje se rebbent, amikor hivatalos kikérők érkeztek például a KISZ művészegyüttestől. Amíg távol voltam, addig telepatikus kísérleteket végzett a számítógéppel; egyszer például valószínűségszámítással bebizonyította, hogy van isten…”.
Borost téglának nevezte a másik polbeat-es
Boros karrierje a Ki mit tud? után beindult, 1973-ben őt is kiküldték az akkor Berlinben megrendezett Világifjúsági Találkozóra (VIT), ekkor a Pajtás cikkében a Kaláka és a Vízöntő együttes mellett őt is bemutatták.
A következő VIT-et a Berlinnél is vonzóbb Kubában rendezték, ahová érthetően a diktatúra összes kedvence és kegyence ki akart jutni. Köztük a Borossal együtt befutott, mára jórészt elfelejtett Muszty-Dobay duó. A szintén polbeat-zenészként számon tartott Musztyék állításuk szerint azért orroltak meg Borosra, mert visszaemlékezésük szerint neki köszönhették a letiltást. Musztyék szerint hiába kedvelte őket Fidel Castro öccse, Raúl, így sem mehettek ki.
„És akkor jöttek a levelek Raúl Castrótól, egy ment a KISZ-bizottságba, egy meg hozzánk, hogy kedves Muszty-Dobay, meghívom önöket személyesen, satöbbi, aláírás, Raúl Castro. Vártuk, hogy majd szólnak a KISZ-től, hogy mi lesz, de nem történt semmi. […] Akkor bementünk Pándi Andráshoz, Pándi elvtárshoz, aki egy marha jó fej volt [És akkoriban a KISZ KB Kulturális Osztályának vezetője.]
Azt mondja, gyerekek, itt van a levél a Raúl Castrótól, nagyon tiszteletben tartjuk, de az a baj, hogy – kinyitotta a szekrényt, elővett egy paksamétát – ennyi feljegyzés van rólatok, ezért nem mehettek. Mondom, mi a szar ez? Mit csináltunk?
Azt mondja, ingyen tanítotok a VÁZA klubban mindenféle hangszereket, >nem jó< költők verseit elemezgetitek. Mondom, hát örüljenek neki, hogy nem kell fizetni, örüljön a KISZ. Azt mondja, erdélyi költők megzenésítésében nincs semmi.
De a feljegyzésekben az is benne van, hogy mennyi konyakot ivott meg Muszty Bulgáriában egy helyi párttitkárral.
Muszty: Hát mert ő is unatkozott, meg én is.
Dobay: Kérdeztem ki volt a tégla? Azt mondta, nem mondhatom meg, mert azt tilos, de a tisztesség kedvéért: az, aki szintén nem fog menni Kubába.
Ha nagyon kíváncsiak vagytok rá, itt ül az előszobában, és állásinterjúra vár, mert mindenáron a KISZ-ben akar fix állást. Kimentünk, mondom, szia, Boros Lajos, a k* anyád. Utána mi már nem találkoztunk.”
Musztyék a Vörös Szegfű dalfesztivállal vigasztalódtak
Nem a mi tisztünk igazolni ezt a történetet, mindenesetre elég rosszul hangzik. Amúgy nyilván egyszeri “letiltás” volt: 1979-ben már Musztyék képviselték a Magyar Népköztársaságot Szocsiban, a beszédes nevű „Vörös Szegfű politikai dalfesztiválon”. A kubai VIT-re pedig végül Boros sem mehetett, helyette mások mellett Koncz Zsuzsa, Bródy János és Szörényi Levente énekelhetett az „elvtársaknak”. A korabeli sajtó így írt erről:
„A műsornak, amelyben a magyar VIT-delegáció művésztagjai szerepeltek, a >Mindennapok forradalma< – címet adták. Az előadott dalok, költemények a ma forradalmiságáról, napjaink hőseiről szóltak. […]
Amikor Berki Tamás ajkáról felhangzott a jól ismert dal, Carlos Puebla Che Guevaráról szóló balladája, majd a Camilo Cienfuegos, a szűnni nem akaró tapsorkán volt a jutalom. Ránki Dezső Bartók Allegro Barbaro-jának tolmácsolásával aratott sikert. A színpadra lépő Fonográf és Kormorán együttest is forrón ünnepelték. A Fonográfék az egész fesztivál-közönség kedvenceivé váltak. Igen népszerű Koncz Zsuzsa és a Tolcsvay-együttes is.”
És persze ott volt Urbán Tamás, az a fotós, aki mindenhol ott lehetett, minden kényes témát megörökíthetett, és elkészítette ezt a fotót:
A kubai VIT, lefényképezhette a Kubába utazó Urbán Tamás / Forrás: Fortepan.hu, adományozó: Urbán Tamás
Pár év múlva már a Rocktanácsról tudósított
„Tégla” volt vagy sem, az biztos, hogy Boros jól helyezkedett, 1981-ben már ő tudósította a Magyar Ifjúságot a tatai „Rocktanácsról”, amelyet a tatai KISZ Továbbképző Központban szerveztek [ezen a területen dolgozott ugye Kende Péter is, aki ott is volt a találkozón. Kendéről írt cikkünk itt].
Itt egyezkedtek a hatalom képviselői a kor meghatározó zenészeivel, ott volt Bors Jenő és Erdős Péter a Magyar Hanglemezgyártó Vállalattól és a Bulányi László–Bali György kettős az Országos Rendező Irodától is. Előbbi duó említése azért is fontos, mert Boros éppen a Hanglemezgyárnál folytatta, utóbbiakról is lesz majd szó máskor. A gyűlésen ott volt Lendvai Ildikó is, aki a KISZ KB Kulturális Osztályának vezetőjeként tüsténkedett.
[Lendvai akkor még nem sejthette, hogy 2020-ban képesek lesznek rendszerváltóként bemutatni egy interjúban a 24.hu-n].
Boros így zárta a tudósítását „Kiderülnek az információáramlási hibák. Bródy, Benkő, Erdős Péter, Presser tesz hozzá még ezt-azt. Barabás János [elképesztő karrier az övé is a rendszerváltás után] józanul a feladatokról beszél. Hogy Isten malmai gyorsabban őröljenek; hogy legyen poplap (de kik írják?!), ahol a szakma megmérheti önmagát; hogy intézményekben és jogszabályokban a feltárt hibák alapján változtatások történjenek; hogy az értékszelekció hatékonyabb legyen, és mindenkinek tisztázódjék a helye a munka- megosztáson belül. Úgy legyen! Boros Lajos”.
Tatai tanácskozás. Az első sorban balról Sztevanovity Zorán, Köves Tamás, Boros Lajos, Göczey Zsuzsa. A második sorban jobbról Földes László (Hobó), Heilig Gábor, Szigeti Ferenc. A hátsó sorban balról Török Ádám, Bródy János, a negyedik Payer András. Hobó mögött a radiátornál Galla Miklós / Fotó: Fortepan.hu, adományozó: Urbán Tamás
És Boros a Hanglemezgyárban folytatta
Boros optimizmusa megalapozott volt: 1985-ban Borsék felvették a Hanglemezgyárba, megkapta a „Pepita-Bravo” márkák vezetését. „Milyen elképzelésekkel lát a munkához?” – kérdezte a riporter, mire ő: „Természetesen nagy ambícióval. Először tájékozódtam, felmérve az erőviszonyokat. A korábbi terveket változatlanul kivitelezzük, de szeretnénk sajátos stílust kialakítani lemezeinken. No és persze kiharcolni a popvilág újrafelosztását, új csatornák felkutatásával.” „Milyen nagylemezek kiadására számíthatunk az első negyedévben?” „Megjelenik Vincze Viktória és a Flört, Sass Sylvia világslágereket énekel, azután klasszikusok popritmusban, Kovács Kati, Csepregi Éva és Végvári Ádám, Dinnyés József, valamint Sas József nagylemeze.” [A felsoroltak közül Dinnyés Boros polbeat-es dalnoktársa volt].
Boros természetesen a KISZ-nél is befolyásos maradt, a korabeli sajtó szerint „ő szervezte hálózattá” a „Pop-tojás” nevű koncertsorozatot, amelyet „a KISZ Budapesti Bizottsága, a KISZ Központi Művészegyüttese és a PEPITA-BRAVO” támogatott. [Közben Borosnak azért arra is volt ideje, hogy könyvet írjon egy kitalált rockzenekarról Sakálok címmel, amit persze szintén a KISZ reklámozott].
IfjusagiMagazin_1983__pages664-664
Boros és a három T, avagy az “erkölcsi nulla”
Ma már kevéssé köztudott (finoman szólva), hogy Boros a cenzúra embere, a három T (Tiltott, Tűrt, Támogatott) rendszerének kései képviselője lett. Ami ekkor már inkább “A, B, C” volt. Így kategorizálták az együtteseket, amelyek ennek megfelelően kaptak reklámot, támogatást és nyilvánosságot. Remek módszere volt ez az elsüllyesztésnek. Meg is jelent a lemez, meg nem is. A népszerű humoristaként ismert Galla Miklós a GM 49 zenekar frontembereként így találkozott a középső T (Tűrt) betűvel. Bár a lemezüket kiadták, rányomták a gyereklemez „bélyegét”.
A következő interjú az Origo egyik aloldalán jelent meg 2013-ban: „A hanglemezgyár viszont akaratunk ellenére gyereklemezzé változtatta, rá volt írva, hogy 14 éven felülieknek nem ajánlott, amit önhatalmúlag, a mi határozott kérésünk ellenére írtak rá, a hatalmukkal visszaélve.” „Ez egy embernek köszönhető? Tehát Erdős Péter döntése volt?” – kérdezte a riporter, mire Galla:
„Nem, Boros Lajosé, akivel azóta haverok lettünk, de ezt ő írta rá. Szívesen szidnám Erdős Pétert, de erről ő nem tehetett. Ő arról tehetett, hogy a P. Mobilnak nem volt lemeze, de arról viszont vastagon.”
Galla Miklós már jóval korábban, 1990-ben is beszélt Boros szerepéről, amikor a zenész-szakma egy része éppen Bors Jenő felmentésén háborgott. Ez így igaz, a legismertebb művészek (Kocsis Zoltán és Fischer Iván) egyenesen diktatúrát emlegettek amiatt, mert a Hanglemezgyár éléről elküldték a régi elvtársat.
Galla akkoriban interjút adott a Kurírnak, de cikket is írt az ügyről a Reformban. Utóbbiban a 2013-as verziónál jóval keményebb szöveg jelent meg Boros elvtársról: „A dr. Erdősről nemrégiben megjelent könyvből tudjuk, hogy a Kádár-korszak kulturális tótum-faktumának, Aczél Györgynek igencsak nem volt ínyére a popzene.
Lehetséges lenne, hogy Bors és Erdős szándékosan züllesztették szét a könnyű műfajt, hogy jó pontokat kapjanak „az öreg”-től? Mindenesetre olyan, művészi és erkölcsi >nullán< álló figurák, mint Boros Lajos alkalmazása erre enged következtetni.”
Reform_1990_2__pages697-698
Erkölcsi nullán. Borost a Kurírban sem kímélte: „Bors száz százalékig felelős, még akkor is, amennyiben éppen kiadott volna olyan lemezt, ami nem jelent meg, és nem adott volna ki olyat, ami utcára került. És aki a hetvenes-nyolcvanas években óriási bűnöket követett el, annak nincs sok évtizedes pozitív munkássága.
Többek között egy Boros Lajost alkalmazni, aki semmilyen mércével mérve nem felel meg semmiféle követelménynek, csak haknikollégáit, Vogát és Turnovszkyt nyomja mindenki más elé. Személyes karrieremről szólva: a GM 49-cel csináltunk egy nagylemezt, ami Borosnak nem volt szimpatikus, ezért ráíratta a borítóra, hogy >14 éven felülieknek nem ajánlott<.”
Az említett Voga, Turnovszky duó említése is fontos. Őket Boros fedezte fel, majd futtatta meg. „Paródiáikat elsősorban a korabeli népszerű rádióműsor, a B. Tóth László [ő is ügynök volt] vezette Poptarisznya tette népszerűvé – írja a Wikipédia. – Ettől kezdve 1984-86 között évente kiadtak egy kislemezt egy-egy paródia-egyveleggel és egy saját dallal, valamint állandó szereplői voltak szilveszteri műsoroknak, ahol bemutatásra került videóklipjük paródiák összeállításából.” Boros később is ragaszkodott egyikükhöz: Voga Jánost a Danubiusba, majd a Slágerbe is bevitte, bevitték.
Nomen est omen: a Névtelen Nulla és Boros
A következő okkal sértett zenekar a ma már eléggé ismeretlen, de akkor nagyon is népszerű együttes, a Névtelen Nulla volt. Az egyik zenész, Hevesi Imre szerint hiába voltak nagyon is kedveltek, sikerük a nagylemez nélkül nem lehetett tartós. „Ma már elképzelhetetlen, ami a fiatal vidéki srácokkal a ’80-as évek derekán történt:
a Boros Lajos dirigálta, monopol helyzetben lévő lemezkiadó vállalat, a Hungaroton a Jeremy közel másfél évig tartó sikerszériája alatt, a csapattagok és támogatóik folyamatos kérlelése közepette sem volt hajlandó megjelentetni a Névtelen Nulla nagylemezét.
Bár a dalt már 1985-ben sikerrel játszotta a rádió, és csakhamar a tinédzserek, illetve a huszonévesek kedvencévé vált, sokáig azt sem tudta az ország, hogy kik játsszák. […] A siker ellenére a várva várt nagylemez túl későn, csak 1987 nyarán jelenhetett meg”.
„Akármilyen jó is egy zenekar, mindig kell egy sláger, ami viszi az albumot – véli húsz év elteltével is Hevesi Imre. Ha időben jön a lemez, a Jeremy minden bizonnyal ilyen lett volna. Az album viszont csak akkor került a boltokba, amikor a dalt már lassan másfél éve játszotta a rádió, s koncertezett vele a Névtelen Nulla. Az akkor már kizárólag a zenélésből élő fiatalok számára azonban nem ez volt az egyedüli buktató.
Több mint valószínű, hogy szintén a Sláger Rádió Lali királyának neve >fémjelzi< a kiadó azon döntését, hogy a Névtelen Nullát az igen gyenge, >C< kategóriás zenekarok közé sorolták, így az eleve túl későn megjelent nagylemeznek megadták a kegyelemdöfést.
Az egykori szabályozás értelmében ugyanis az előadó besorolása alapján limitálták a boltokba kerülő lemezek darabszámát. Békéscsabára például így eleinte alig tíz darab bakelit jutott, s országszerte sem lehetett igazából hozzájutni a lemezhez.”.
„A csapat sorsát megpecsételő központi, kiadói döntések ellenére a Jeremy I-II. című album 47 ezer példányban kelt el, megközelítve ezzel az aranylemez megszerzéséhez szükséges 50 ezres álomhatárt. A vidékiből időközben fővárosivá lett Névtelen Nulla szerepe a popszakmában ezzel egyidejűleg változott meg radikálisan: a pályatársak az addigi lemez- és esélytelen, jópofa srácokban elkezdték a konkurenciát látni.
[…] A lemez megjelenése után sorra bezárultak a kapuk, emiatt a lelkesedésünk is alábbhagyott. A Névtelen Nulla 1989-ben bomlott fel végleg.”
Ebben az együttesben énekelt Hevesi Imre testvére, Hevesi Tamás is, aki később messze a legismertebb lett a tagok közül. Ő visszafogottabban nyilatkozott Boros szerepéről:
„Voltak csalódásaink is, készítettünk dalokat, nem slágerzenéket, hanem igényes számokat, amelyekről az akkori lemezkiadónk Boros Lajos vezetésével azt mondta, hogy túl igényesek. Több slágerzenét nem tudtunk már írni, úgyhogy ez automatikusan a zenekar megszűnéséhez vezetett. Ez egy normális, de szomorú folyamat.”
Hevesit később kárpótolta az élet: ő énekelte a Postabank híres reklámdalát, amit Presser Gábor írt jóbarátjának, Princz Gábornak. Ezután Hevesi feljátszhatta az LGT dalait is, amivel még ismertebb lett. Cikkünk erről itt.
Aradszky szerint Boros neki is betartott
Aradszky László hasonlóan emlékezett Boros szerepére, aki állítása szerint betartott neki.
„’86 elején felhívott a Hungarotontól egy remek ember, Révbíró Tamás, bementem hozzá, ebből lett az Újra itt vagyok, amelyre az új generáció legjobbjai is írtak, például Szikora Róbert, ez is elgondolkodtató.
Sajnos Révbíró Tamás bedobta a törülközőt, Boros Lajos lett az utódja, aki a jogfolytonosságot betartva, de nekem is betartva foglalkozott a lemezzel, amely kevés példányban jelent meg, mindenféle reklám, mindenféle tévéshow nélkül.”
Fontos, hogy ez a cikk is 1991-ben jelent meg. Boros ekkor még KISZ-es, hanglemezgyáras káderként volt ismert, messze nem volt az a befolyásos rádiós, akivé később Bochkorral együtt vált. Így szabadabban, bátrabban lehetett róla beszélni.
[Ha elnyomott zenész volt, ha nem, de van jó, hiteles története Boros Lajosról, nyugodtan küldje el a [email protected] címre!]
Folytatjuk.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS