Az átmentett ÁVH-s sikertörténete: propagandistaként Mindszentyt is lejáratta, hogy végül Demszky Budapestjének dolgozzon
Ha egy messze földről érkező ember megkérdezné, milyen volt a magyar rendszerváltás, akkor azt felelhetnénk, hogy az a saját idejében nem történt meg, aztán mesélhetnénk neki Kanyó Andrásról. Kanyó az ÁVH-nál kezdte, majd hírszerző-tisztként dolgozott Angliában, de társaival együtt lebukott, így hazarendelték. "Újságírót" csináltak belőle, a Népszabadság és más lap hű propagandistája lett, majd külpolitikai tudósító. Amikor 1990-ben, már az Antall-kormány idején elküldték a Magyarország éléről – ahol elődje és utódja is (!) az állambiztonságnak dolgozott korábban –, a MÚOSZ és az ellenzéki sajtó kiállt mellette, ő meg pereskedni kezdett. Közben saját PR és propaganda-vállalatot alapított, ahová fiát, a danubiusos Kanyó Lászlót is bevette, és amellyel több jó munkát kapott. Benne volt a Budapesti Tavaszi Fesztiválban, a végül elmaradt budapesti-bécsi Világkiállításban, de egy másik hálózati ember segítségével a német Deutsche Telekom is őt választotta. Ekkor a cég reklám-kampányával már az Egységes Európát ünnepelte... Közben lejárató könyvet írt Mindszenty bíborosról és Horthy Miklósról is, hogy még teljesebb legyen a kép.
Folytatjuk média-átmentős, hálózati sorozatunkat. Az előző részben bemutattuk Bochkor Gábor és Kanyó László pályafutását, most rátérünk utóbbi apjának, az ex-ÁVH-s Kanyó Andrásnak a rendszerváltás utáni kalandjaira. Olyan elképesztő pályaívet írt le, hogy ezzel megkerülhetetlen lett.
Első rész.
„A rendszerváltás következményeként, másokkal együtt, én is kerestem a helyemet. Bár a talpon maradó Népszabadság hívott, de nem akartam többé újságíró lenni. Egyik napról a másikra, a szocializmus puha ágyából én is a kapitalizmus rideg valóságába pottyantam.” – írta szomorkásan Kanyó András a könyvében.
Amiből sok minden kimaradt. Például az, hogy 1989 és 1990 között az egyik legbefolyásosabb propagandalap, a Magyarország főszerkesztője volt, ahonnan csak pereskedve, zajos sajtókampány közepette tudták eltávolítani. A kilencvenes év amúgy is ezeknek az ideje volt: mások mellett a Hanglemezgyár főcenzorát, Bors Jenőt is hatalmas kampánnyal védték meg, mintha nem lett volna természetes a régi kommunista káderek eltávolítása. Persze itt, nálunk nem is volt az.
Kanyó András kezdeti pályafutását korábbi cikkünkben megörökítettük, most onnan vesszük fel a fonalat, amikor 1989-ben egy sorral előrébb tolták a sakktáblán: ő váltotta a megöregedett Pálfy Józsefet a fent említett hetilap élén. Pálfy amúgy szintén az állambiztonság embere volt, de későbbi írásában – szintén a Magyarországban jelent meg – Kanyó kinevezését egyértelműen balra tolódásként értékelte. „Az MSZMP akkori agit-prop.-vezetése egy utolsó, kétségbeesett akcióval a MAGYARORSZÁG-ból egy >harcos bolsevik
Kanyót természetesen nem zavarta, hogy ő ennél az újságnál is csak ejtőernyős volt, és pusztán hűségével, korábbi hírszerzői-propagandista munkájával érdemelte ki a pozíciót. Az egykori berlini és bonni tudósító kihasználta a helyzetet, hogy végre a „maga ura lehetett”, több „oknyomozó” cikksorozatot írt, írattak vele.
Lejáratni az öreg, már kipöckölhető Kádárt
Egyik legismertebb húzása az öreg Kádár Jánossal készült interjú volt, amely a történészek egybehangzó véleménye szerint Grósz Károly utasítására készült: így akarták végképp lejáratni a már szenilis, saját lelkiismeretével is vívódó diktátort, hogy ezzel tovább erősítsék az utódját.
Erre jelölték ki Kanyót, aki erre kapható volt, és ehhez minden anyagot, szigorúan bizalmas iratot megkapott. Valahol sorsszerű, és a kommunista rendszerre jellemző, hogy éppen egy egykori ÁVH-s járatta le Kádárt.
„Grósz Károly, hogy lecsendesítse a párton belüli reformköröket, a bevált bolsevik taktikát választotta: le kell járatni, össze kell zavarni és de facto végérvényesen el kell távolítani Kádárt. Ezért megkérte Kanyó András egykori ÁVH-s tisztet, külpolitikai újságírót, készítsen egy életinterjút a nagybeteg, >le hülyült
Kezelőorvosa észrevette, hogy Kádár állapota egyre romlik, paranoiás tünetei sokasodnak, üldözési mániája felerősödik. Kádár épp az interjú és kavargó gondolatai miatt érezte úgy, hogy el kell mondania ominózus áprilisi beszédét.”
– írták később a Magyar Hírlapban.
Lejáratni Mindszentyt, rendszerváltás előtt és után
Feladat végrehajtva. Kanyó következő „nagy dobása” a Magyarországban egy Mindszenty bíborosról szóló sorozat volt. Ezt egy társszerzővel, hű emberével, Horváth J. Józseffel szerezte. „Sorozatunk feladata az olvasók elé tárni mindazokat a tényeket, amelyeket a felülvizsgálat feltárt – írták az első részben. – Célunk a tájékoztatás, hiteles tanúk megszólaltatásával, dokumentumok ismertetésével, lapunk tradíciójához híven. E kötelességünknek teszünk eleget, részrehajlás nélkül.”
Már ez ormótlan hazugság volt. Partnere, Horváth J. József a nyolcvanas években a Vengerszkije Novosztyi (az orosz nyelven írt propaganda-lap) főszerkesztője, majd a szovjet-magyar Ország-Világ „szovjet–szocialista rovatának” vezetője volt. Ízig-vérig bekötött, megbízható ember. Kanyóék célja egyértelmű volt: minél jobban befeketíteni Mindszenty alakját, és minél inkább felmenteni az ÁVH-t, a diktatúrát. De ekkor – már 1990-ben járunk – már óvatosabb, finomabb eszközökkel.
Feladatához – akár Kádár lejáratásához – Kanyó felhasználta azokat az iratokat, amelyekhez remek hírszerzői-, politikai-, újságírói kapcsolataival hozzájuthatott.
Ez a sorozat már 1990 tavaszától jelent meg, Mindszentyt ekkor már nem volt olyan bölcs dolog nyíltan befeketíteni. Vásárhelyi Miklós még "bátran" féregként írhatott az ítéletére váró bíborosról.>
„Nem bírta ki Mindszenty mellett”
Fél évvel korábban, 1989 őszén még "bátrabban" bele lehetett rúgni a bíborosba. Kanyó akkor az ismert néprajzkutatóval, Gaál Károllyal készített interjút Bécsben. Talán hírszerzőként, talán újságíróként ismerte meg – ki tudja.
Gaál felemlegetett egy régi történetet: „Nagy szerencsémre a kismartoni püspök közbenjárására engedélyt kaptam, hogy egy magyar faluban kutatást végezhessek. A falu Alsóőrs volt.
Az alsóőrsi plébános pályafutását Mindszenty mellett kezdte el Zalaegerszegen s azért jött el, mert nem bírta ki Mindszenty mellett. S tekintve, hogy családunknak három évig tartó becsületsértési pere volt a későbbi hercegprímással, gondolhatja, mi sem tartoztunk Mindszenty imádói közé.”
Kanyó azonnal kapcsolt: „Mivel sértette meg önöket?” „A sértés a nagyapám temetésén történt s becsületbe vágó volt. De hadd ne térjek ki most a részletekre. Csak még annyit jegyeznék meg, hogy Mindszenty nem örvendett nagy megbecsülésnek Zalaegerszegen”.
Nem részletezett, légből kapott, talán el sem hangzott vádaskodások. De a célnak megfelelt: erősítette a Mindszenty személyiségéről terjesztett propagandát, miszerint lehetetlenül negatív, régimódi és konfrontálódó volt.
Közben Kanyó megpróbálta kihasználni a helyzetét, saját könyvében dicsekedett azzal, hogy látva mások ügyességét, megpróbálta privatizálni a lapot.
Állítása szerint szimbolikusan egy forintot ajánlott a Magyarországért, de a MSZMP KB-titkár állítása szerint nemet mondott. Még egy Kanyónak is, amit nyilván nagy csalódásként értékelt.
Ezután jött a leváltása, amit a Hírlapkiadó Vállalat vezetője, az MDF emberének tartott Horti József kezdeményezett.
Jaj, leváltották az ÁVH-s főszerkesztőt
Az akkori ellenzéki – tehát nagyjából az egész – sajtó Kanyó elküldését a sajtószabadság elleni támadásként értékelte, mellé álltak a legjelentősebb lapok – Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Népszabadság, Népszava –, és persze a Nap-tv-ben is elsírhatta a bánatát. <Ahogyan azt itt megírtuk.> Természetesen a MÚOSZ is kivette részét a küzdelemből, az akkori főtitkár Bencsik Gábor nyílt levélben vitatkozott Hortival.
A hálózat erejéről – és különösen a sajtó fertőzöttségéről – sokat elárul, hogy Kanyót az a Gyapay Dénes váltotta, aki szintén az állambiztonság embere volt korábban, de ekkora már „átállt”, és állítólag közel került Antall Józsefékhez.
Kanyó saját könyvében ezt írta az elküldéséről (amit cikkem elején már felidéztem): „Nem tettek az utcára. Felkínálták a Pest Megyei Hírlap főmunkatársi, majd főszerkesztő-helyettesi állását. Nem fogadtam el. Az ügyet jogi útra tereltem. <…> A pert megnyertem. <…> Bár a talpon maradó Népszabadság hívott, de nem akartam többé újságíró lenni. Egyik napról a másikra, a szocializmus puha ágyából én is kapitalizmus rideg valóságába pottyantam.”
Rideg valóság. És az erős félmondatok. Remek álláslehetőség a Pest Megyei Hírlapnál (a megyei napilapok átmentett főszerkesztőiről ebben és ebben a cikkben írtunk), győztes per. Utóbbira amúgy Horti József máshogy emlékezett: akkori nyílt levele szerint (amit Bencsiknek írt) Kanyó elbukott a bíróságon.
Megalapította a propaganda-vállalatát
Az egykori hírszerző számára a „kapitalizmus rideg valósága” végül azt jelentette, hogy saját vállalkozásba kezdett (TóKa P.R. System Reklám és Propaganda Betéti Társaság), amiben a felesége mellett mindkét fia benne volt, így az a Kanyó László is, akiről korábbi cikkeinkben írtunk.
A TóKa vállalat egyik ötlete az Európa 92' nevet viselte, és egy klasszikus, régi fedett akcióra emlékeztetett (bár ekkor talán már nem erre használták). Egy reklámokkal telerakott autóval végigjárták Európa fővárosait, hogy ezzel is felhívják a figyelmet az egységre. „Az egységes Európa megvalósítása a cél. Mivel szinte valamennyi országot bejárjuk, valamennyi főváros polgármesterének átadjuk a magyar városok polgármesterei, a fővárosi főpolgármester által aláírt felhívásunkat.
Szeretnénk, ha egyszer majd csak szimbolikusan léteznének a határok. Huszonhét magyar városban jártunk három nap alatt, mindenütt szívélyes fogadtatásban volt részünk, biztatást kaptunk”
– nyilatkozta az egyik résztvevő.
„A sikerhez szükség volt a külügyminisztérium, a rendőrség, a határőrség és az Autóklub támogatására – írta erről büszkén Kanyó András. – Az egyik tájékoztatta a követségeket, ők informálták az adott ország fővárosának polgármesterét, a rendőrség engedélyezte a HUNGARY rendszámtáblát, a határőrség biztosította az akadálytalan határátlépést”.
Rendőrség, határőrség, külügyminisztérium – tény, hogy Kanyónak megvoltak a kapcsolatai ehhez. Az pedig valahol szívmelengető, hogy a vasfüggöny egyik katonájának ekkor már ennyire fontos volt az egység és a határok eltűnése.
Másik ötletük is hasonló üzenetet hordozott: „Az 1100 éves magyar kultúra történetének fontosabb állomásait, illetve az európai irodalomra, művészetekre és kultúrára gyakorolt hatását mutatja be a Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány, valamint a TóKa PR System Bt. Magyarországon Európában című kiállítása a Pesti Vigadó földszinti előcsarnokában”.
Mint a következő képből is látjuk, közben azért arra is jutott ideje, hogy egy másik egykori propagandistával és hírszerző-tanonccal, Vitray Tamással beszélgessen a televízióban:
A Budapesti Tavaszi Fesztivál volt a nagy dobásuk
„Rendezvényeinknek híre ment – írta Kanyó. –
Ennek is köszönhető, hogy egyszer csak jelentkezett kecskeméti iskolatársam, akkor éppen a Nemzetközi Koncertiroda vezetője. Azt ajánlotta, összehozna a Budapesti Tavaszi Fesztivál frissen kinevezett igazgatójával. Klenjánszky Tamás addig náluk, a Koncertiroda művészeti titkáraként dolgozott”.
Innentől a TóKa intézte a Tavaszi Fesztivált PR és reklámügyeit – az egykori nyilván a hírszerzés alá tartozó „Interart Festivalcenter” igazgatóságának megbízásából. Saját honlapjukon ezt írták: „Három éven át gondoztuk a Tavaszi Fesztivált.”
A honlapra feltett fotón Kanyóék mellett Göncz Árpád mosolygott. Érdemes rákattintani.
Azt talán keveseknek kell mondani, hogy a fővárost akkoriban az egykori maoista Demszky Gábor vezette, ő tartotta az ünnepélyes megnyitókat is.
Az elmaradt Világkiállításban is benne voltak
Kanyó András a végül elmaradt, hírhedt Világkiállítás szervezésében is benne volt. Az 1995-ös expót a rendszerváltás után az osztrákokkal közösen terveztük megrendezni.
Kanyó egy 1992-es Nemzeti Sport cikk szerint a Világkiállítás programirodájának sajtófőnöke volt. Kapcsolataival elérte, hogy a Vasárnapi Hírekben cikket írhasson a kormány és Demszky-vezette Budapest közötti ellentétről is. Kanyó megszólaltatta Demszkyt, aki elárulta, csak bizonyos feltételekkel menne bele a főváros a rendezésbe. Amiből végül semmi sem lett: 1994-ben Hornék úgy döntöttek, hogy lesöprik az asztalról a tervet.
Az egykori bonni nagykövet is szerzett nekik munkát
Másik kiemelt munkájukban a Deutsche Telekom A.G. partnerei voltak. Erre is jó a hírszerző-újságíróként kialakított német kapcsolat. „A Deutsche Telekom volt az egyik nagy nyugati cég amely a MATÁV privatizációjában részt kivánt
Horváth István neve érdekes. A Marxon végzett közgazdász 1966 és 1979 között külkereskedőként dolgozott, majd az MSZMP Gazdaságpolitikai Osztályára került, hogy hágai nagykövetként folytassa.
Később 1984 és 1991 között bonni, 1990 júliusa és októbere között pedig berlini nagykövet volt. Természetesen az MSZP-kormányok újra felemelték: 1994 és 1995 között Horn Gyula külpolitikai tanácsadója, majd 2003-tól 2010-ig Magyarország bécsi nagykövete volt. Gondolom, senkit sem lepek meg azzal, hogyha azt írom: ő is a hálózat fontos embere volt.
A TóKa honlapja szerint bedolgozott még a cég a Generáli Biztosítónak, valamint a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.-nek. Utóbbi az idegennyelvű lapok legnagyobb magyarországi terjesztője volt – így szintén tökéletes terep az egykori hírszerző számára.
Bár megtömhette a zsebét, a lejáratást nem hagyta abba
Az öregedő Kanyónak a cége mellett jutott azért ideje a propagandára és történelem-hamisításra is. Könyvet írt Mindszenty bíborosról és Horthy Miklósról is, mindkettőt korábbi cikkeire építette.
A konzervatív sajtó hiába támadta ezeket a műveket, a Népszabadságban és a Népszavában méltató cikkek jelentek meg róluk, még azután is, hogy Kanyó lebukott. Utóbbit egyébként Laczik Erika újságírónak, kutatónak köszönhetjük, aki a Magyar Nemzetben megírta Kanyó elvtárs ÁVH-s történetét.
Tény, hogy Kanyót „oknyomozó újságíróként” (így mutatta be 2010-ben, már lebukása után a Népszava) sem zavarták a tények: Mindszentyről szóló könyve azt üzente, hogy az ÁVH semmi különöset sem tett a bíboros kihallgatása, megfélemlítése és megdolgozása alatt, Horthy fiának özvegyét, a néhai Horthy Istvánnét meg egyszerűen kihasználta.
Az asszony megbízott benne, mert korábban 1990-ben még egészen korrekt cikksorozatot jelentett meg. Kanyó korábban a Svájcban élt magyar történésszel, Gosztonyi Péterrel beszélgetett el az özveggyel, és az ebből készült cikksorozatot a Magyarország hozta le. Horthy Istvánné később ezt mondta Kanyó könyvéről:
„Nem mondta, hogy időközben könyvet írt, amely tele van hazug ferdítésekkel. Ezek nem a könyv elején vannak, gondolom azért, hogy bizalmat keltsen. Még a második házasságomról is hazugságot talál ki, méghozzá úgy, mintha engem idézne. Elképesztő kitételeivel belső érzéseimet is eltorzítja saját szájíze szerint. Figyelmeztetni szeretnék mindenkit, hogy a könyv célja nem más, mint befeketíteni Horthy Miklós személyét és családunk többi tagját.”
Folytatjuk.
