Az Európai Unió nem engedheti meg, hogy Szudán, amely egy rendkívül népes ország, összeomoljon, mivel az sokkhatásokhoz vezetne egész Afrikában – jelentette ki Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelő uniós főképviselő azzal kapcsolatban, hogy a kelet-afrikai országban két héttel ezelőtt kiújult a félkatonai egységek és az ország hadserege közötti véres konfliktus.
A főképviselő az uniós tagországok külügyminisztereinek luxembourgi tanácskozására érkezve nyilatkozott hétfő reggel. Borrell hangsúlyozta, hogy az EU-nak nyomást kell gyakorolnia az országra a konfliktus békés, politikai úton történő rendezésének elősegítésére. Mint mondta, több mint ezer uniós állampolgárt már sikerült kimenekíteni a konfliktus sújtotta országból, többek között az EU-nak dolgozó munkatársakat is. Hozzátette: az EU szudáni nagykövete továbbra is Kartúmban tartózkodik. A főképviselő továbbá elmondta, hogy a tagország külügyminiszterei Georgiával kapcsolatban is folytatnak tárgyalásokat.
Georgiáról fontos tanácskozni, mert az országnak különleges biztonsági problémája van, területét részben Oroszország szállta meg. Moldováról is tárgyalni kell, amely többé-kevésbé ugyanebben a helyzetben van. A határ menti országok nagyon közel tapasztalják az ukrajnai háborút, és ez fenyegetettséget hordoz magában
-jelentette ki. Borrell elmondta, hogy a külügyi tanács Kínáról is eszmecserét folytat, különösen az ország párizsi nagykövetének vasárnap tett kijelentését vitatják meg, amely megkérdőjelezte a volt szovjet államok – közöttük Ukrajna – szuverenitását. Vasárnapi Twitter-bejegyzésében elfogadhatatlannak nevezte e megjegyzéseket és reményét fejezte ki, hogy nem tükrözik Peking hivatalos álláspontját.
Fontos, hogy újratervezzük Kína-stratégiánkat. Mostanában sokat beszéltünk Kínáról, ezt folytatnunk kell, mert ez külpolitikánk egyik legfontosabb kérdése
-tette hozzá. Gabrielius Landsbergis litván külügyminiszter érkezésekor közölte, hogy a balti államok – Litvánia, Észtország és Lettország – hétfőn beidézik az országukban tartózkodó kínai nagyköveteket, hogy tisztázzák a párizsi kínai nagykövet vitatott kijelentéseit.
Tisztáznunk kell, hogy változott-e Kína álláspontja a balti államok függetlenségével kapcsolatban. Emlékeztetnünk kell Pekinget, hogy mi nem posztszovjet államok vagyunk, hanem olyan országok, amelyeket a Szovjetunió jogellenesen megszállt
-hangsúlyozta a litván diplomáciai vezető. Pekka Haavisto finn külügyminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy az orosz Wagner-zsoldoscsoport hasznot húzhat a szudáni válságból. Véleménye szerint az EU-nak többet kell tennie a konfliktus megoldása érdekében.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS