Pesti Srácok

Borrell "erőszakos telepeseknek" nevezte a ciszjordániai zsidókat, és szankciókat javasol ellenük

null

Az Európai Unió azt fogja javasolni a tagországok kormányainak, hogy vezessenek be szankciókat azokkal a szélsőséges izraeli telepesekkel szemben, akik erőszakos cselekményeket követnek el palesztinokkal szemben Ciszjordániában – közölte az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben, hétfőn.

Josep Borrell a tagországok külügyminisztereinek tanácskozását követően tartott sajtótájékoztatón közölte, hogy az EU az izraeli telepesek által a palesztinok ellen elkövetett erőszakos támadások leállítására szólít fel.

– fogalmazott. Hangsúlyozta: a Palesztin Hatóság uniós pénzügyi támogatásának folytatódnia kell. Az éves uniós támogatásnak azonban biztosítékokat kell tartalmaznia arra vonatkozóan, hogy ezek a pénzek semmi esetre se járuljanak hozzá terrorizmus finanszírozásához, illetve gyűlölet vagy antiszemitizmus szításához. Közölte továbbá, hogy a régió békéje és stabilitása érdekében az Európai Unió javaslatokat készít elő a kétállami megoldás, azaz Izrael mellett egy palesztin állam létrehozására. A teljes nemzetközi közösségnek el kell köteleződnie ezen megoldás mellett, noha Izrael elutasítja azt.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Josep Borrell az ukrajnai háborúval összefügésben azt mondta: Kijev rendkívül fontos reformokat hajtott végre, azok figyelembe vétele mellett az európai politikusoknak még ezen a héten fontos döntéseket kell hozniuk. Ukrajna támogatásával kapcsolatban azt mondta: mindenképpen el kell kerülni, hogy Oroszország győzedelmeskedjen. Ennek érdekében folytani kell a megtámadott ország támogatását a katonai eszközök átadása mellett a finanszírozás területét érintően is.

– húzta alá az uniós diplomácia vezetője, majd hozzátette:

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet