Borvendég Zsuzsanna elévülhetetlen érdemeket szerzett azoknak a kommunista diktatúrában létrehozott hálózatoknak a kutatásában, amelyek a hatvanas évektől, sajnos a 2010-es évekig meghatároztak sok mindent a magyar gazdaságban és szinte mindent a tulajdonosi szerkezetben. Most politikusi pályára lép.
Mező Gábor interjúját változtatás nélkül közöljük. Az interjú Mező Gábor Facebook oldalán is elérhető.
Már bejárta a sajtót a hír: Borvendég Zsuzsanna történész a Mi Hazánk EP-listájának harmadik helyére „került”. Tudjátok, hogy sokat dolgoztam együtt Zsuzsával, legutóbb a Vörös polipban. Nagyon nagyra tartom a munkáját, és szerintem sokak nevében tettem fel a kérdéseimet. Elsőként arról kérdeztem, hogy mi vezette erre a lépésre.
Mező: Akik szakmailag, emberileg közelebb álltak, álltunk hozzád, tudtuk is, meg nem is, hogy valami történni fog. Azt hiszem, a döntésed sokakat meglepett. Téged is?
Borvendég: Lehet, hogy viccesen hangzik, de igen, meglepett. Soha nem gondolkodtam abban, hogy belépjek a politika világába. A felkérést követő első sokk után elkezdtünk beszélgetni erről a férjemmel és rájöttem, hogy ugyanazt kell csinálnom, mint eddig: szolgálni a hazámat és a nemzetemet, védeni a tradicionális értékeket és kiállni a magyar érdekekért.
Mező: Múlt héten Nagyvázsonyba mentünk egy közös előadásra, levittél autóval, így végig beszélgettünk. Megmondom őszintén, hogy amikor kitettél Budapesten, eléggé elszomorodtam. Nem fogjuk elveszíteni Borvendég Zsuzsannát, az impexes hálózat kutatóját?
Borvendég: Biztosan nem. Nekem a kutatás nem egyszerűen munka vagy megélhetés, hanem szenvedély. Hiszek abban, hogy nem egyszerűen csak folytatni fogom a megkezdett munkát, hanem a kutatási lehetőségeim is bővülnek majd.
Mező: Elmondhatom, hogy életem egyik legfontosabb munkája a Vörös polip volt, egyelőre egy évad készült el, de tudom, hogy mindketten nehezen engedtük el, mert igényes lett, erős és igaz. Eszedbe jutott, hogy az új munkádban is ezen a területen maradsz? A polip csápjai kétségtelenül elnyúlnak oda is.
Borvendég: A Vörös polip elkészítése nekem is eddigi életem egyik legjelentősebb epizódja volt. És még mindig reménykedem benne, hogy fogjuk mi még ezt folytatni. Természetesen bennem is felmerült, hogy éppen a globális hálózatok egyik centrumába készülök. Ez külön izgalmas számomra, egyfajta intellektuális kihívás is, hogy közvetlen közelről tanulmányozhatom, hogyan is működik a befolyásolásuk, az érdekérvényesítésük. Mivel évek óta ezzel foglalkozom, rengeteg ismeretem van a múltbeli módszereikről, érdekes lesz figyelni a jelenlegi működésüket is.
Mező: Pont a napokban mondott le két sokra hivatott, kifejezetten sikeres politikusnő. A politika nehéz terep, különösen Magyarországon, és azt hiszem, talán még inkább egy nőnek. Kemény vagy, határozott, ugyanakkor mélyen meg is éled a dolgokat. Nem tartasz attól, hogy ledarál majd ez a világ?
Borvendég: Nyilván nem tudhatom, mi következik, de félni nem szokásom. Az én feladatom az lesz, hogy a hazámat képviseljem egy nemzetközi színtéren, nem a napi politikai csatározásokkal kell foglalkoznom. A magyar érdekek védelme és képviselete pedig közös érdekünk pártpolitikai hovatartozástól függetlenül. Nem kell kompromisszumokat kötnöm, nem kell megtagadnom az elveimet és a lelkiismeretem diktálhatja cselekedeteimet, hiszen a Mi Hazánkkal egyetlen közös célunk van: a nemzeti érdekek mindenek feletti érvényesítése. Ha a lelkiismeretem tiszta marad, akkor történjen bármi, nem tudnak ledarálni, hiszen engem nem a politika épített fel, hanem saját tudományos munkásságom és hitelességem tett ismertté. Erre büszke vagyok és nem engedem aprópénzre váltani.
Mező: Ha megnézném, hogy az utóbbi években kivel készítettem legtöbbször interjút, vagy kivel dolgoztam a legtöbbet az ismert emberek közül, akkor te, illetve Schiffer András jut az eszembe. Mindketten tisztességes, egyenes, nagyon okos emberek vagytok, és tulajdonképpen ugyanaz ellen harcoltok, és sokszor ugyanarról próbálunk beszélni. Utóbbi belekóstolt a politikába, harcolt, aztán látványosan elégett a küzdelemben, és inkább visszalépett. Esze ágában nincs visszamenni politizálni. Eszedbe jutott az ő példája?
Borvendég: Schiffer András gerincessége és elvhűsége példamutató. Nem engedte elveszíteni a hitelességét, nem hagyta, hogy morálisan tönkretegyék. Nem is tudták. Valóban kiszállt a politikából, de vajon kisebb hatást gyakorol ma a közéleti szerepvállalásával az emberek gondolkodására, mint politikusként? Szerintem nem. Az ő elhivatottságát a belpolitikai csatározások emésztették fel. Rettenetes lehetett megélni, ahogy a globálisan nyomuló pénzhatalmi érdekek játékszerévé vált az általa alapított párt, amikor kiderült: mégsem lehet más a politika. Ő politikusként lett ismert, és értelmiségi közszereplőként vált népszerűvé, akinek a véleményére érdemes odafigyelni. Az én utam a fordítottja ennek, talán ezért sántít kicsit a párhuzam.
Mező: Bár a gyerekeid már viszonylag nagyok, háromgyerekes anya vagy. Ők, illetve a család hogyan fogadta a döntést?
Borvendég: Közös döntés volt. A férjemmel azonnal bevontuk a gondolkodásba a gyerekeket is. Valóban félig felnőttek már és az ő életüket is érinteni fogja a döntés, így joguk van a véleményük megfogalmazására. A háromból kettő teljes határozottsággal támogatta, hogy vállaljam el, a kisebbik fiam viszont idegenkedik a politikától és félt tőle. Reméljük, semmi nem fogja megerősíteni az aggodalmát.
Mező: Lehet a lépésed egyfajta jelzés is a részedről? Tudom, hogy nagyon sok mindennel problémád van, sok visszás esetről beszéltünk, bezáródó ajtókról, változó szélirányokról, általános értékvesztésről, és az is világos, hogy ez a döntés sokakat elgondolkodtat majd. Naiv vagyok, ha azt gondolom, hogy lehet ennek jó hatása is a jobboldalra nézve?
Borvendég: Meg vagyok győződve arról, hogy csak jó hatása lehet a nemzeti oldalra nézve, különben nem vállaltam volna. Soha nem ártanék a jobboldali politikai közösségnek. Jelzésnek is veheti, aki akarja, hiszen talán nem is téved nagyot. Egy többpárti demokráciában kell legyen választási lehetőség és jelenleg nincs. Ez torzulásokhoz vezet. Nem tesz jót senkinek, különösen a hatalomban lévőknek nem. A balliberális oldalon lévő politikai alakulatok értelmezhetetlen szintet képviselnek, beszélni is felesleges róluk. Viszont a torzulásokról valahogy jelzéseket kell küldenünk, ez minden magyar írástudó felelőssége. A történelmünk során többször is szembesülhettünk az értelmiség árulásával, nem akarom, hogy újra ilyen idők jöjjenek. Ezt minden eszközzel meg kell előznünk.
Mező: Ha jól tudom, nem nagyon akarsz majd belpolitikával, napi csatározásokkal foglalkozni (miért is tennéd?), inkább azokra az ügyekre fókuszálsz továbbra is, amelyek a nemzet hosszútávú érdekeit szolgálják.
Borvendég: Ez pontosan így van. A világban jellemző globalizációs irányok egyrészt elkerülhetetlenek, ugyanakkor nagyon nagy veszélyt jelentenek a hagyományos értékeken alapuló társadalmi berendezkedésre, a nemzetállamokra. Mi magyarok azért tudtunk megmaradni több, mint egy évezreden át a Kárpát-medencében, mert öntudatosan védtük sajátos kultúránkat, történelmi tudatunkat, eredetmítoszainkat. Tudtuk, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk és mit akarunk. Az elmúlt száz-százötven év viszont éppen arról szólt, hogy ezeket támadták. Majdnem sikerült is kiirtani belőlünk mindezt, ezen tudás nélkül azonban feloldódunk egy szürke masszában védtelenül és kiszolgáltatva. Engem évek óta minden történészi ténykedésem mögött az a cél vezérel, hogy visszaállítsam magunkban a nemzeti öntudatot, a büszkeséget és felmutassam azokat a nemzetvesztő erőket, amelyek ez ellen törtek az elmúlt évszázadban. Eddig szóval és pennával harcoltam magunkért, mostantól viszont tettekkel tehetem ugyanezt.
Mező: A következő felvetést viccből, de nyilván nem véletlenül mondom. Nyugtass meg minket, hogy nem fogsz feltűnni a jövő héten a Partizánban vagy Rónai Egon műsorában, akik hirtelen nagyon kedvesek lesznek majd veled. Illetve „észreveszik”, hogy létezel.
Borvendég: Egyik sem része jelenleg a terveimnek, de a kampánystratégia kialakítása nem egyéni döntés, hanem csapatmunka. Mivel listavezető vagyok, nekem kell majd többnyire képviselnem a Mi Hazánk Mozgalmat az EP-választásokkal kapcsolatban, így akár Rónai Egonnal is találkozhatok személyesen. De tudom, hogy nem egészen erre utaltál a kérdéseddel. Én nem voltam benne a politikában, soha nem mozogtam a hatalom erőterében, de még a tudományos életben sem tartoztam soha semmilyen szekértáborhoz. Világ életemben autonóm voltam, aki értékek mentén gondolkodott, a történetírásban is az értékközpontúság vezérelt. Most sincs ez másként. Sem én nem változtam, sem az értékeimet nem cseréltem le, vagyis ugyanazt fogom képviselni szóban és tettben, mint eddig, bárhol és bármikor.
Mező: Az autóban mondtam neked, hogy Hankiss Ágnes, akinek, akivel éveket dolgoztam együtt, szóval Ágnes politikusként, EP-képviselőként is – jó értelemben – „megszállottja” maradt a „vörös polip” elleni küzdelemnek. Sok kemény, szinte krimibe illő történetet elmesélt. Hazajött és kutató maradt, irányította a Hamvas Intézet kicsi, de igen erős csapatát. Reménykedhetünk ebben a végkifejletben? Mert elhiszem, hogy a Mi Hazánknak szüksége van Borvendég Zsuzsannára, de a mi hazánknak még inkább szüksége van rád, a meglátásaidra, a bátorságodra, hogy történészi felkészültségeddel dönts le újabb falakat. Hol látod tíz év múlva magadat?
Borvendég: Nagyon köszönöm, ez végtelenül baráti és bajtársi volt! Igen, Hankiss Ágnes jó példa arra, hogy milyen magas színvonalon kamatoztatta a tudományos világban azt a tudást, amit az EP-ben megszerzett. Mint említettem az elején, nem akarom abbahagyni a kutatást, terveim szerint menet közben is folytatni fogom azt. Az első időszak biztosan rendkívül leterhelő lesz, amíg átlátom a működést, megtalálom a saját helyem ebben a rendszerben, hozzászokom a kétlakisághoz, de aztán a rutin kialakulásával biztosan könnyebbé válik az élet. Folyamatosan gyűjtöm a kutatási anyagokat, ezeknek a feldolgozása – ha lassul is – nem fog leállni. Ráadásul ki tudja, milyen kapuk nyílnak meg előttem odakint? A kapcsolatépítés hozadéka akár ezen a téren is megmutatkozhat. És hol látom magam 10 év múlva? Nem tudom, hiszen 10 évvel ezelőtt még azt sem mertem remélni, hogy országosan ismert történész leszek, hogy rendszeres közszereplőként tartanak majd számon, azt meg, hogy EP listavezetőként fognak bejelenteni még legmerészebb álmaimban sem jutott eszembe – nemhogy 10 éve, de 10 hete sem. Szóval, ki tudja, mit hoz a jövő, de egy biztos: legbelül az maradok, aki 10 éve is voltam. Egy szenvedélyes igazságkereső, akinek minden vágya, hogy munkájával hozzájárulhasson a nemzete emelkedéséhez.
Borvendég Zsuzsanna a Modellváltás ’89 Tetszettünk Volna… ? történelmi fesztiválon 2018-ban. Fotó: Horváth Péter Gyula
Sas
2024-02-29 at 14:05
A MIHAM nemzetbiztonsági kockázat-esetleg be is lehetne tíltani-a másik probléma: miután az ellenzék béna-most –erkölcsre hivatkozva-megpróbálkoznak a fidesz— megosztásával—-pl. P László- szövegekkel-soha sem bizonyított korrupciós ügyekre hivatkozva-elbizonytalanítani a tábort.
Erwin
2024-02-29 at 14:04
@Keljfel Julcsi
Összekevered a MiHamot az egykori álnemzeti, kamuradikális Jobbikkal.
A Mi Hazánk soha nem tolt rasszista szöveget, a cigánybűnözésről való beszéd pedig nem rasszizmus, hanem egy közismert jelenség megnevezése. Fidesz-szavazóként is támogatom, hogy ne söpörjenek a szőnyeg alá egy olyan problémát, ami százezrek életét teszi pokollá.
A határrevízió igénye pedig egy jobboldali-nemzeti ember számára alap.
Ha ezt elutasítod, automatikusan a másik oldalra kerülsz.
füredi46
2024-02-29 at 13:59
Rajzos
“Ezt a nőt is dobtam! Egy áruló.”
Mégi, mit vagy kit árult el? Miért nem írta le? Mert a történészi munkáját- hiszen csak zzzal foglalkozott eddig – nem árulta el, folytatja, most mondta. Párttag nem volt, hát akkor kit, mit árult el? – hangsúlyozom újra.
Én a Fideszre vagyok mérges, hogy hagyott egy ilyen nagszerű, hazafias történészt “elmenni” a Mi Hazánkhoz. Már réges régen le kellett volna csapni rá. Nagyon nem értem a Fidesznél a jelölteket válogató vezetőket. Meggyőződésem, hogy Borvendég Zsuzsanna örömmel vállalta volna a Fidesz-listára kerülését – ha hívják. De úgy látszik nem tették. Sajnos…
Keljfel Julcsi
2024-02-29 at 13:22
A Mi Hazánk kereszténynek nem lehet opció.
Militáns és fajgyűlölő törekvései visszataszítóak és szellemi színvonala a felszólalóknak alacsony.
Irracionális követelései az elszakadt országrészekkel kapcsolatban nem reális.
Kérdés: Borvendég Zs. miért nem megy mint független képviselő Brüsszelbe? Miért csatlakozik egy párthoz, ami soviniszta és rasszista losungokat hangoztat? Pláne neki jobban kéne tudnia mihez vezet a gyűlölet.
István
2024-02-29 at 13:14
Sas2024-02-29 at 12:31
Te és néhány Fidesz pártkatona társad meggyőzött, hogy nemzeti változásra van szükség. A Mi Hazánkra szavazok.
Ez nem jelenti azt, hogy ők olyan csodagyerekek akik soha se hibáznak. Legutóbb a Fideszre szavaztam, nyitott szemmel, tudva a mocskukról de összehasonlítva a moslék ellenzék mocskával, kevésbé mocskosnak találtam a Fideszt.
Utálom a kommunistákat de mindkét oldal tele van velük. Megint azt néztem, hogy kinek a kommunistái a legmocskosabbak és azok a moslék ellenzékben vannak.
Mi Hazánk nem fog hamarosan kormányra kerülni de erősödni fog. Ha megelőzik a DK-t akkor nem lesz elég csak mocskolni őket. Tárgyalni kell velük. Ezt nevezik demokráciának.
Tudományos libsizmus
2024-02-29 at 12:57
Ennek nem tudom, mi értelme volt, hiszen a harmadik helyről indulva kábé ezer százalék, hogy nem lesz EP képviselő.
Sas
2024-02-29 at 12:31
politikustól azt kell elvárni, hogy politika-földrajzi tekintetben legyen realista-és legyen racionális taktikája adott stratégiai cél vonatkozásában-legyen rafinált-és időnként tudjon hátra is lépni-a piacon szokták-érzelmi alapon -jólmegmondani.Amikor egy politikustól azt tapasztaljuk-hogy lényegében -minden nagyhatalmat elkűld a francba-arabot-zsidót-amerikait-kínait-de bizonyos értelemben az oroszt is-és mindegyiket-idővel mindegyiket-akkor az hülye.ÉS EZ A TOROCZKAI .
Sas
2024-02-29 at 12:20
CSAK A Megfontolt-diplomatikus frazeológia-a realitást figyelembe vevő retorika- nemzeti-a jólmegmondta-stílus nem nemzeti.A nemzetközi politikában nem szabad –jólmegmondani–mert pl. azzal jól bedöntheti a tőzsdét-illetve szövetséges nélkül marad-azt jólmegmondhatja a diliházban-az sem helyes ha egy ún. radikális csoport-lényegében MINDEGYIK NAGYHATALOMNAK–JÓLMEGMONDJA-kínának, arabnak, zsidónak, németnek, orosznak.Nem, nem..az hülyepolitika…és nem nemzeti-a nemzeti-annyi, hogy elhelyezi az országot a történelemben-és diplomatikus.A hülye szokta-jólmegmondani.
Sas
2024-02-29 at 12:14
MORVAI pl. -mivel nem kormánypártot képviselt-mondhatott nagyokat-diplomáciai megfontolások nélkül-.Alapvető tévedés, hogy a nemzeti radikalizmus azonos-a-jólmegmondta-szereppel-ha bárki-így nemzeti radikális-az nem is nemzeti radikális-hanem gyerek.CSAK A REÁLPOLITIKA LEHET NEMZETI.
Erwin
2024-02-29 at 12:12
Borvendég Zsuzsa csak a jéghely csúcsa. Nagyon sokan mennek át a Fidesztől a Mi Hazánkhoz, pedig Toroczkaiék intellektuálisan a térdéig sem érnek Viktoréknak.
Ha nem nyitották volna ki Magyarország kapuit Afrikára és Ázsiára (ezt már nem lehet tagadni, csak ki kell menni a Nagykörútra), ha nem lehetetlenítenék el suttyomban folyamatosan a készpénzhasználatot (hogy a két legsúlyosabbat említsem), a radikálisabb nemzetiek maradnának.
Talán B.Zs. is.
matrix
2024-02-29 at 12:00
Vajda Miklós
2024-02-29 at 11:25
Èn is becsültetem a Morvait !
De !
Egy NEM kormányzó-képviselőnek 10 x nagyobb a vélemény-szabadsága a
soros GAYROPA brüsszekben !!
Sima 1×1 !
István
2024-02-29 at 11:31
Vajda Miklós2024-02-29 at 11:25
EGYET ÉRTEK!
Vajda Miklós
2024-02-29 at 11:25
Eddig Morvai krisztina volt a legjobb hazai EU képviselő. Hozzá nem érnek fel sem a Fidesz, sem más pártok képviselői. Igaz, Jobbik jelölt volt, de nem párttag. Ez lehet a példa Borvendég Zsuzsanna előtt is. A nemzeti érdek képviselete pártok felett álló feladat, az pedig az EU jelölési rendszer hibája, hogy pártok jelölnek képviselőket. Sok sikert és kitartást kívánok.
Édi
2024-02-29 at 11:13
Őszintén?
A Fidesz első helyére vártam Borvendég Zsuzsannát.
Minden afelé mutatott, hogy a semmittevés, panaszok, bús sírásók helyett most egy tevékeny életigenlő, tájékozott, nő kerül az unióba.
István
2024-02-29 at 11:00
Csak mondom2024-02-29 at 10:32
Biztos vagy benne, hogy Toroczkai MSZMP vagy KISZ tag volt?
Szeretnék látni egy hiteles forrást.
Nagyon fontos.
Utálom a kommunistákat bárhol is politizálnak.
zatyi József
2024-02-29 at 10:59
Ez hiányzott a legkevésbé.Ami viszont igen egy olyan kutató bázis ahol végre megírják az új történelmet hálózati alapokon. Mert hogy a Borvendég által felmutatott jelenség végig meg az egyész történelmen Perzsiától Egyiptomon át Európáig. Ezt a térséget vagy 6000 éve szopatják és össze kellene rakni végre a mozaikokat. Ha ki is jut az EP be semmire se jut. Nincsenek lapjai.
Orientál
2024-02-29 at 10:52
angelblind6522024-02-29 at 10:44 Az írásod alapján úgy viselkedsz mint a kommunista pártitkár és a fasiszta hitlerista főni akik megmondták máig is hogy ki micsoda illetve te azt hogy micsoda kicsoda lesz – majd. Bevagy szarva tőle mint egy az alkoholista hazug korrupt népbe lövető Gyurcsány féle bandatag.
angelblind652
2024-02-29 at 10:44
Eddig ő számomra egy elképzelt, magas polcon üldögélt. Lóbázta a lábát, mert olyan magasan volt, hogy nem érték el. Eddig. Lehúzták inkább magukhoz, drága cipőt kínálva a lábára, hogy tudjon majd járni a mocsokban is. Eltünt a polc, leesett a földre. Megtévesztették a szép hangzatos szónoklatok a hazáról, erkölcsről stb. Most majd a pártigazgató fogja megmondani neki mi a fehér, mi a szürke és mi a fekete. Sajnálom, nekem jobban tetszett “mezitláb”.
Ezek szerint
2024-02-29 at 10:42
Kicsit meg vagyok osztva. Már az uniót sem szeretem, pedig benne voltam abban a 20%-ban, akik megszavazták.
Ha meggondolom, Morvay Krisztina a Jobbik tagság nélküli képviselőként elment mindenhová, ahol a magyar érdekek sérültek, többet dolgozott (fizikailag is), mint az egész jobbikos és fideszes küldöttség.
Csak mondom
2024-02-29 at 10:32
István 2024-02-29 at 10:12
Toroczkai!
angolpuska
2024-02-29 at 10:32
Hogyan magyarázza meg a 2006-os Toroczkai tetteit és az Orbán gyűlöletet?
Ludas Mátyás
2024-02-29 at 10:21
Miért bántjátok kommentelők? Egyrészt egy rossz szót se mondott, másrészt anno Morvay Krisztina jobban szerepelt az EU parlament nevű gittegyletben, mint a legtöbb Fideszes, és amúgy meg semmi esélye a 3. helyről kijutni. Azért van rá ott szükség, hogy javítsa az esélyeit az 1. helyen levőnek. Ha innen nézzük, kicsit kihasználják, de nem baj ez, nem jó az, ha a hatalmon levők úgy érzik, nekik mindent szabad. Értem én, hogy kell az anyagi bázis, még azt is kaján vigyorral nézem, amikor a vörös polipot kitúrja a narancs polip, még azt is megértem, ha nem a visszaállamosításban látják a megoldást, hiszen egy kormányváltás után azt újra el lehet rabolni. De azért nem árt érezniük, hogy van másik, még ha ez egy nem komolyan vehető Mi Hazánk is.
Hullámlovas
2024-02-29 at 10:13
Nagyon érdekes, hogy senkinek sem esik le a tantusz. Borvendég a szélsőségesen oltásellenes Mihasznás, diploma nélküli, semmilyen idegen nyelvet nem beszélő háttérfigura, Szakács Árpád embere. Mint ismert, ő a nemzeti sajtó egyik legnagyobb árulója, aki még mindig a mediaworksos pályájával haknizik.
Nos, ez a Szakács úgy adja ki közpénzből a Magyarságkutatós (!) Borvendég könyveit, hogy közben teli torokból alázza Orbánt. Ennek a gerinctelen alaknak az embere tehát ez a nő.
Az pedig mekkora égbekiáltó szerecsenmosdatás, hogy Mező egyik percről a másikra rittyent is egy körbenyalogató, szenteskedő interjút azután, hogy bejelentik a Mihasznák az indulást? Ezek mindenkit hülyének néznek?
István
2024-02-29 at 10:12
Felháborítónak tartom a Borvendég Zsuzsannát becsmérlő köpködéseket.
Lenne egy nagyon fontos kérdésem a MI Hazánkkal kapcsolatba:
Hány “volt” kommunista Mi Hazánk képviselőről tudtok? Neveket kérek ha van ilyen.
gyozo2018
2024-02-29 at 10:08
Hajdúvitéz
2024-02-29 at 09:2
Fölmondtad a leckét, hogy “fel kell osztani a tőkések vagyonát
a “nép” között”.
Ja!
Proli bolsi vagy, a javból.
Így múlik el a világ dicsősége
2024-02-29 at 10:06
Sas
2024-02-29 at 09:39
Kásler nagy irtást rendezett a Magyarság Kutató Intézetben.
Szerinte hol hun-avar-magyarok vagyunk, hol finnugorok, a minap
megint hun-avar-magyarok lettünk.
Akiket nem rúgott ki, azok közül többen maguktól jöttek el.
/
Mindez nem lehet ok arra, hogy egy kutató történész,
aki a munkájával hitelesítette önmagát, belépjen
egy kreált, szélhámosok által vezetett provokátor pártba.
/
Borvendégnek tudnia kell, hogy kik ezek! Mégis?!
kati
2024-02-29 at 09:50
Nagyon csalódtam Borvendégben. Nem gondoltam volna, hogy beáll egy ilyen párt mögé. A tekintélyét megalapozta már a kutatásaival, de lehet, hogy ezzel a húzással ez köddé válik!
Cuki
2024-02-29 at 09:46
Sas 2024-02-29 at 09:33
Ámen!
Sas
2024-02-29 at 09:39
miért nem domesztikálta a Fidesz?Ezt eltűrni…egészen elképesztő.A MIHAMnak égetően szüksége volt egy hiteles emberre-a handabandázó őrültjei mellé-nem sejtette a Fidesz, hogy valakit -elvisznek innen?Gondolom, ezért sem lesz felelős senki.Néhány furkó biztos közönyös volt-semmibe vette-erre oda sompolygott Toroczkai……..és nekiállt bazsajogni…erkölcsről.
Sas
2024-02-29 at 09:33
A MIHAM a nemzetközi nagytőke áljobbos csoportja-prolihergelők-demagógok-kilátástalan handabandázók-minden józan reálpolitika tagadói-egzaltált idióták csoportja-eszközemberek-hálózati majmok.Nyílván érzelmi húrokat pengetve győzték meg.Kapóra jön nekik-mint egyetlen hiteles személy-eszeveszett ostobaság ezekhez csatlakozni.
Királytigris
2024-02-29 at 09:28
Kuthi István2024-02-29 at 08:08!
Mert a zsíros állásra, ott a helyek már jó előre foglaltak.
Hajdúvitéz
2024-02-29 at 09:28
gyozo20182024-02-29 at 09:12
Egyrészt: semennyire nem liberális a Miham.
Másrészt: nem eléggé kommunista!
Ideje lenne már szerteszétbaszni ezt a mocskos nagytőkés bandát együtt egy brancsként a bal-, és jobboldalon!!
Kegyetlenül progresszív személyi jövedelemadót és örökösödési adót kellene bevezetni a gazdagok megadóztatására, államosítani minden közpénzhez kapcsolódó eszközt és vagyont (elsőként a Budapest Airportot!!!), Magáncégnek/vállalkozásnak semmilyen közpénzes támogatást nem adni, felmondani a nemzetközi adósságot (akik azokat felvették lógjanak!), kilépni az EU-ból és NATO-ból, hát kb. ennyi kellene kezdetnek!…
Királytigris
2024-02-29 at 09:26
Mivel Zsuzsa a MIHAM 3. helyén szerepel, nem fog mandátumot nyerni, mivel a MIHAM nem tud 3 helyet szerezmi az EP választásokon. Jó, ha egyet szerez. Úgyhogy a zsíros állás már akkor elúszott, amikor a választás még el sem indult.
Sas
2024-02-29 at 09:13
a nők nem igazán alkalmasak racionális politikára.A balos sosem, a jobbos -elvétve.
Sas
2024-02-29 at 09:12
tényleg van un.női logika-az a valódi logika egy érzelmi hogyhívjákja.Most–egy hálózati csoportot-hitelesít-miután leleplezte a hálózatot………A Miham a DK hasznosidióta alcsoportja-áljobbosokkal-demagógokkal-hálózatiakkal-de-nyílván-duruzsoltak neki-erkölcsről-mint -pl. NK-nak a püspök zseni.
gyozo2018
2024-02-29 at 09:12
Római jogász
2024-02-29 at 08:21
Milyen “más” oldalt?
A MiHaM liberál kommunista párt, mint a Jobbik.
Toroczkai-Dúró-Novák= Jobbik/MiHaM.
Ennyi, meg egy Bambi...
2024-02-29 at 09:08
Mi Hazánk = Toroczkai-Dúró-Novák
Jobbik=Toroczkai-Dúró-Novák- SPINÓZA-HELLER
Aztán Gyurcsánnyal karöltve tüntettek.
Novák a Nemzeti Színháznál tiltakozott Vidnyánszky ellen, mert a színházi
fesztiválon a romák színháza is szerepelt.
/
Háááát…
Zsuzsanna…
Feró
2024-02-29 at 09:03
Túl nyílt, túl őszinte,hiába gondolja azt hogy nem kell részt vennie napi csatározásokban,a mocsok kívülről jön,Magyarország idegen érdekek játszótere.Csak nagyon dörzsölt rinocérosz bőrű emberek tudnak helytállni.Sajnos a tisztesség,tudás nem politikus erény.
matrix
2024-02-29 at 08:45
Tusek lotyó !
Tusek a szélső jobboldali buta naiv ostoba lumpi prolikat tereli az akolba!
Olyan korom sötétek akiket 10 x átbasznak mint szart a palánkon és ismét sorban állnak repetáért!
***
A korom sötét lumpi proli mér ezt sem látja !
Miután a Jobbik országosan látványosan darabokra tépték egymást mint hiénák a velős csontot !
A szélrózsa minbden irányába menekültek és osztoztak a birkákon !
5 = 5 nép-pártján birka hátán (önzetlen-:) % birka hajcsár kormányváltó pártot generáltak saját magukból a proli lumpi agyhalott rétegnek!
1) Jobbik Gyöngyösi ***** hazaáruló !
2) Mihaszna Tusek Dóra % és birka hajcsár ! Más farkával verik a csalánt)
3) Jakab a burgomyás szánalmas buta tahó !A nép hatán
4) Vona a fekete bárány is szeretne a birkákból
5) Volner a legnemzetibb de eselytelen mint a többi birka hajcsár !
Repeta a hülyéknek !
Mivel a Tusek Dóra soha nem lesz kormányváltó azt igérnek a birkáknak amit akarnak! Soha nem lehet rajtuk számon kérni -:))
Ezek mind a nép-párján proli-hátán nemzeti-:))
István
2024-02-29 at 08:37
K2024-02-29 at 08:29
“–A Mi Hazánk Mozgalomnak jelenleg nincs képviselője az EU parlamentben, és valószínű hogy a továbbiakban sem lesz.”
Ugyan ezt gondoltam a magyar parlamenti választások előtt és habár sok minden tetszett a Mi Hazánk-ban, a Fideszre szavaztam. Most adok nekik egy esélyt.
Mondanak hülyeségeke is de többnyire tetszik a mondókájuk. Az is tetszik, hogy nincs egy “volt” kommunista képviselőjük se.
K
2024-02-29 at 08:29
–Az én meglátásom az, hogy a jobboldalt nem érdemes felaprózni, ” szalámizni “, felszeletelni különböző pártokra.
A jelenlegi kormány nagy előnye a 2/3-ad, és ezt meg kell tartani azért hogy a magyarság fennmaradjon.
–A jelenlegi európai országok kormányai sok pártból álló koalíciókból állnak, és ez beszűkíti mozgásterüket gyengévé teszi őket.
–Példa erre Spanyolország, vagy a lengyel jobboldal legutóbbi “győzelme” ahol még kormányt sem tudtak alakítani.
–Ebben az összefüggésben nincs értelme a “Mi Hazánk Mozgalom” pártnak.
Már a neve is ellentmondásos, mert egy mozgalom nem párt, és egy párt nem mozgalom , de mégis pártnak nyilvánították magukat.
********
–A liberális oldal is inkább az egységesedés felé törekedne, csak ez nem mindig sikerül nekik.
Az Európai Unió parlamentjében eddig tudták biztosítani a liberális 2/3-ot, de csak azért mert az USA a CIA a Soros György pénze összefogta őket. Attól tartok hogy ez a pénzügyi diktatúra az EU választások után is fenn fog maradni az EU parlamentben.
Éppen ezért legalább hazai szinten nem kellene felaprózni a jobboldalt, mely felaprózásban a Mi Hazánk a liberális baloldal eszköze, csupán csak a létezésével is.
–A Mi Hazánk Mozgalomnak jelenleg nincs képviselője az EU parlamentben, és valószínű hogy a továbbiakban sem lesz.
István
2024-02-29 at 08:26
Nem szükséges, hogy Mi Hazánk tagja legyen ha elfogadja a Mi Hazánk EP lista helyét. Ha nem tévedek, Morvai Krisztina se volt tagja a Jobbiknak. Remélem sikerül neki bejutni az EP-be.
Római jogász
2024-02-29 at 08:21
Ha a Fidesznek nem kellett, akkor még mindig jobb, hogy Miham színekben lép pályára, mint ha bármely más oldalt választott volna (mondjuk a “””baloldal”””” nyilván nem jöhetett eleve szóba nála, szóval nem nagyon volt miből választania).
Nekem hiteles ember, amit eddig az asztalra letett, azt eddig senki még csak meg sem közelítette!!
Kuthi István
2024-02-29 at 08:08
Csak egyet nem értek. Miért nem a KDNP színeiben indul?
Bàstya elvtàrs
2024-02-29 at 08:02
Hàt én is le vagyok döbbenve!
Hogy a mi hazànk nevü sorosista gittegyletnek Kell egy Borvendég Zsuzsanna, az teljesen egyértelmü.
De kell egy Borvendég Zsuzsannànak egy mi hazànk?! Nagyon nem…
Lehet, tényleg igaz az a félig mitosz, félig legenda, hogy a nök 40 körül bepörögnek, és olyasmiket tesznek, amit addig soha?!
Tévedés ne essék, nagyon tisztelem Zsuzsannàt, de ez szàmomra érthetetlen.
Mindezek ellenére sok sikert, és remélem ö az marad aki eddig is volt.
ViAM
2024-02-29 at 07:58
“Soha nem gondolkodtam abban, hogy belépjek a politika világába.” Pár évvel ezelőtt gy. ferencné is ezt állította, majd lett belőle d. klára – újra.
Rajzos
2024-02-29 at 07:56
Ezt a nőt is dobtam! Egy áruló! Toroczkai báb?
Civis
2024-02-29 at 07:56
…..Biztos,hogy elszolás!?!? ,,Budapeströl ,,L E V I T T É L” Nagyvázsonyba! A vidéki embernek lenézö!! Talán ,,ELVITTÉL”!!! A Budapestiek lemennek? Mégis hová? A Kékestetöre? Oda fel kell menni!!
kamcsatka
2024-02-29 at 07:50
sajnalom, hogy a mi hazank.hoz csatlakozik, egy ertelmisegi nem lehet parttag.
Judit
2024-02-29 at 07:45
Mondhatnám, elállt a lélegzetem, remélem tudja hogy mit csinál.!!! Egyébként egy ideje már nem olvasom az írásait, éreztem valamit vele kapcsolatban.!!!