Borvendég Zsuzsanna sorozata: Fekete János, Kádár pénzügyi guruja – a kezdetek
Hazánk eladósításának kulcsfigurája Fekete János, a Kádár-rendszer egyik szürke eminenciása, aki a pénzvilágban éppolyan meghatározó erővel és befolyással rendelkezett, mint a kultúrában Aczél György. Állítólag Kádár rá is hagyott minden pénzügyi kérdést, vakon megbízott benne, mert meg tudta teremteni az anyagi bázisát annak az életszínvonal-politikának, amely Kádár hatalmának a biztosítékát jelentette.
Máig az a legáltalánosabb narratíva Fekete tevékenységét illetően, hogy az általa és összeköttetései által felvett hitelekkel finanszírozták azt a csekélyke jólétet, amely a hetvenes évekre megadatott a magyarság számára. Egyszerűbben: az akkor aktív generációk felzabálták a gyermekeik és unokáik jövőjét ahelyett, hogy keményen megdolgoztak volna mindazért, amit elfogyasztottak.
Ez azonban a diktatúra saját magyarázata a válsághelyzet kialakulására, amit a kortársak és az utókor kritika nélkül elfogadott, pedig manipulatív és álságos. Gondoljunk csak bele: az egypártrendszerű diktatúra, amely az emberek számára semmiféle beleszólást és rálátást nem enged a politikára, vagyis a közügyekből a legszigorúbb magánügyet kreálja, a hibáiért (ez is eufemizmus, hiszen nem hibáztak, hanem tudatosan bűnöztek) a társadalmat teszi felelőssé. Az emberek pedig bűnbánó módon tudomásul veszik, hogy jobban éltek a kelleténél, lusták voltak és amúgy is rosszul dolgoztak, így lelkiismeret-furdalással telnek meg a jövő generációk felé. A Kádár-rendszer legnagyobb bűnei közé sorolom ezt a felelősség-áthárítást, amely fokozott lelki terhet jelent össztársadalmi szinten, és egymás ellen fordítja a nemzedékeket is. Ma már tudjuk, hogy a Fekete János által folytatott rossz árfolyampolitika és a külkereskedelmi fedéssel bonyolított tőkekivonás okozhatta az eladósodás kritikus mértékét és az ebből eredő adósságspirált, amelynek „megkoronázása” a privatizációkkal történt.
De ki volt Fekete János, és hogyan emelkedett olyan magasra, hogy már a Kádár-rendszer elejétől kezdve hatalommal bírt a pénzügyi életben?
Kötelességszerű hazaárulás
Az előző részekben a szocialista Magyarország „emberkereskedelméről” olvashattak, amellyel a pártállami vezetés keményvalutát szándékozott szerezni, és már a Kádár-kormány hatalomra jutásának elején Fekete János irányította a „műveletet”. A hírhedt bankár ekkor még csak az MNB devizaigazgatóságának helyettes vezetője volt és „Lektor” fedőnéven az állambiztonság ügynöke. Karrierjét azonban nem kizárólag az államvédelemnek köszönhette, hanem a szovjet NKVD-nek is. (A KGB elődje, a szovjet titkosrendőrség szervezete.) Fekete a második világháború idején hadifogságba esett és már ekkor beszervezte őt a bolsevik terrorszervezet. Erről így beszélt visszaemlékezésében:
...az a lényeg, hogy kötöttem egy megállapodást az oroszokkal. Eszerint én ott dolgozom, és leírom, amiket tudok.
A megállapodása meglehetősen eredményes volt, hiszen az első hadifogoly-szállítmánnyal – a vonat parancsnokaként – érkezett vissza Magyarországra 1945 októberében.
(Ez a hadifogoly-szállítmány csak jelképes gesztus volt a szovjetek részéről. Tudjuk, hogy 1953 után kezdődött csak meg a hadifoglyok tömeges elengedése, de 1945-ben, a novemberi nemzetgyűlési választások előtt a kommunista kampányt kívánták ezzel a propagandaértékű eseménnyel megsegíteni. No meg hazatelepítettek egy NKVD-ügynököt...)
Ne higgyük, hogy Fekete a későbbiekben megszabadult szovjet elvtársaitól, a rendszer nem így működött. Hogy mennyire nem, arra bizonyság saját beszámolója. Még az 1999-ben készült életinterjújában is büszkén emlegeti kollaborációját a megszállókkal:
– És a KGB nem találta meg újra? – De, mindig megtalált. Én viszont a magam módján soha nem csináltam semmit. Nekem elveim vannak! Nem kell, hogy fenyegessenek, mondjam el, hogy valaki ellenséges tevékenységet folytat velünk szemben. Magamtól is elmondom. Az, hogy engem megbízzanak bármi ilyesmivel, az nem ment. De ha valaki nem tetszett, én mentem, hogy nézzétek meg az ürgét, valami rosszban töri a fejét. A mi rendszerünket, ahol lehetett, védtem – ilyen egyszerű. De, hogy ezért valamit adjanak, az vérlázító. Jött egy pofa, hogy adnak külön prémiumot... Elmész a fenébe!
Tehát nem pénzért, hanem – a korabeli frazeológia szerint – „hazafias alapon” árulta el a hazáját. Micsoda emberi nagyság, ugye?
Ávós iskola
Ilyen háttérrel nem meglepő, hogy villámgyorsan emelkedett a ranglétrán. 1948-ban a gimnáziumi érettségivel rendelkező Feketét a szarvasi takarékpénztárból felhozatták Budapestre, és először az MNB-be, majd a Pénzügyminisztérium Nemzetközi Főosztályára került közvetlenül a vezető, Száberszky József alá. Száberszky a minisztériumba kerülése előtt államvédelmi ezredes volt, Péter Gábor helyettese, aki már a politikai rendőrség megszervezésénél is jelentős szerepet játszott, és egészen 1949-ig a terrorgépezet egyik meghatározó tagja volt – csak a pénzügyekhez nem értett semmit. Kiváló „mentora” volt tehát az ifjú Feketének, aki bár az államközi pénzügyletek rejtelmeibe nem tudta kegyencét beavatni, de az ÁVH-nál remek összeköttetései voltak. Ekkor kezdődött a későbbi bankvezér ügynöki karrierje, a rendkívül frappáns „Sötét” fedőnéven.
Fekete visszaemlékezéséből természetesen kimaradt életének ávós ügynökségi fejezete, ehelyett saját szellemi képességeinek felmagasztosítását olvashatjuk:
Száberszkytől mindenki óvott. Merthogy ávós ezredes volt korábban. Barátságosan fogadott, érdeklődött iskolai végzettségem után. Mondtam: érettségiztem. Itt egyetem kell, jelentkezzek a közgazdasági egyetemre. Mit tud még? Jött a jól bevált rutinválasz: semmit, de mindent meg tudok tanulni három hónap alatt... Hogy állok a nyelvekkel? Hadifogságban tanultam oroszul, gimnáziumban franciául, németül, azóta persze nem gyakoroltam. Négy nyelvet meg kell tanulnom. A tanárokról, költségekről ő gondoskodik. Még folytatta is: milyen társadalmi munkát végzek? Itt a Pénzügyben még nincs ilyen munkám. Erre rávágta: úgysincs alapszervi párttitkár, vállald el azt is... Egyszóval »megtömött« munkával. Amikor kívánságait végigsorolta, rám nézett, hogy mit szólok hozzá? Négy nyelv, egyetem, alapszervi párttitkárság és osztályvezető beosztás. Nyeltem egyet és azt kérdeztem: mennyi időt ad a négy nyelvhez? Évenként egy nyelvvizsgát kellene produkálnom. Rendben, meg fogom csinálni. Kezet fogott velem. Megállapodtunk? Igen.
Maffiafőnök születik
Fekete János gyorsan emelkedett a hivatali ranglétrán: mire ávéhás főnöke Péter Gábor letartóztatása után, 1953-ban – félve az esetleges felelősségre vonástól – öngyilkos lett, beágyazottsága rendíthetetlen volt. Bekötöttsége a legbizalmasabb pártkörökig ért, így amikor 1957-ben felmerült az Izraellel folytatott kártérítési tárgyalások bankvonalon való folytatása, Antos István pénzügyminiszter javaslatára őt bízták meg annak vezetésével. Múlt héten olvashattak arról, hogy mennyire arcátlan zsarolással próbálkozott Izrael állammal szemben, de mindez csak egy apró szelete volt tevékenységének. A nemzetközi pénzvilágba való beágyazottsága és kiterjedt nyugati kapcsolatrendszere már a hatvanas évekre nyilvánvaló lett. Akkorra már nyelvtudása és szakmai jártassága általános elismerést vívott ki, vagyis beváltotta a hozzá fűzött reményeket.
Nagy kérdés, hogy a Száberszkyvel való beszélgetésben elhangzottak mögött mi volt a tényleges szándék, függetlenül attól, hogy a felidézett beszélgetés valóban így hangzott-e el, vagy sem. Az ugyanis nem kérdés, hogy Feketét kiszemelték valamire, és ehhez biztosították a megfelelő szakmai felkészítést is. Ebben a sorozatban már olvashattak arról, hogy 1944-ben kominternes és moszkovita küldöttek (Vas Zoltán és Háy László) érkeztek haza azzal a megbízatással, hogy mihamarabb biztosítsák a külkereskedelem feletti kommunista ellenőrzést. Ennek a feladatnak a lényege nem egyszerűen a pénzforgalom feletti ellenőrzés kisajátításában vagy a csempészetből származó bevételek biztosításában ragadható meg, hanem egy olyan szisztéma kiépítésében, amely a szovjetek gazdasági és titkosszolgálati térnyerését szolgálta Nyugaton.
A háború után megkötött külkereskedelmi szerződések többségét egykori magas rangú náci tisztekkel hozták tető alá, háborús bűnösök által alapított cégek kaptak monopóliumot magyar termékek nyugati forgalmazására – erről már sokat olvashattak ebben a sorozatban is. Nyilvánvaló, hogy mindezt csak a szovjetek egyetértésével, de leginkább az ő kívánságukra lehetett megvalósítani, és ehhez olyan személyekre volt szükségük hazai oldalról, akikben megbíztak, akikkel adott esetben közvetlen kapcsolataik is voltak. Fekete János éppen ilyen figura volt. Magas szintű szakmai és nyelvi kiképzése feltehetően azt a célt szolgálta, hogy érdemben be tudjon tagozódni ebbe a nyugati gazdasági hálózatba. Szakmai felkészítése éppen az ötvenes évek közepére ért odáig, hogy a frissen hatalomra került Kádár-kormány pénzügyi gurujává válhatott.
Saját elmondása szerint a forradalom napjaiban és közvetlenül utána is fontos szerepet játszott abban, hogy az ország fizetőképességét biztosítsa: az MNB bécsi fiókjából, a CW Bankból intézte a tárgyalásokat az átütemezésekről és fizetési moratóriumokról. Fennmaradt ügynökjelentéseiből viszont azt is tudjuk, hogy ekkorra már belefolyt a kiépülő külkereskedelmi maffia támogatásába is. Ő volt az, aki a náci múlttal rendelkező nyugatnémet kereskedő, Karl Bickenbach követelésére átutalt a forradalom után 300 ezer nyugatnémet márkát, gyakorlatilag a semmire. Bickenbach szerepéről szintén olvashattak már korábban. Cégeivel irdatlan mennyiségű közvetítői jutalékot nyúlt le a magyar költségvetésből, és a forradalom miatti kiesés kárpótlására követelt egy nagyobb összeget hazánktól – Fekete Jánosnak köszönhetően ezt meg is kapta. A hírhedt bankár tehát már a külkeres hálózat kiépítésének kezdeteinél is jelen volt, a későbbiekben pedig annak egyik irányítójává vált. Innen folytatjuk!
