Az augusztus hónap több szempontból is figyelemre méltó lesz, hiszen temérdek budapesti program vár minket. Ilyen lesz az atlétikai világbajnokság is, ami nem csak a közvetlen sportszerető közönségnek ad majd rengeteg élményt. A rendezvény helyszíne ugyanis nyitva marad a nagyközönség előtt és már az egy komoly sikertörténet, hogy mi volt korábban ezen a helyszínen, és hogy mi vár minket most.
A Nemzeti Atlétikai Központ területe 2019-ig Budapest egyik szégyenfoltja volt, amit az emberek az itt zajló környezetszennyező tevékenységek miatt messze elkerültek. Az atlétikai világbajnokság szervezőbizottsága Ilyen volt – ilyen lett című alig egyperces videójában bemutatja az átalakulást, hogyan lett az elhanyagolt területből Budapest büszkesége.
Az augusztus 19. és 27. között zajló atlétikai világbajnokság Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye. Jegyek kaphatók a jegy.atletikaivilagbajnoksag.hu weboldalon. A délelőtti jegyek egységesen 3000 forintba kerülnek, míg az esti programokra a hétköznapi versenynapokon 6900, hétvégén 8900 forinttól indulnak a jegyárak. Összesen kilenc esti és öt délelőtti program lesz a világbajnokság alatt és hat ingyenesen látogatható utcai versenyt rendeznek, amelyek rajtja és célja a Hősök terén lesz. A női maraton augusztus 26-án, a férfi maraton 27-én reggel 7-kor rajtol.
Forrás: Magyar Nemzet
TS
2023-08-10 at 19:53
Hans Landa, a Gyulai Memorialra sem megy ki a kutya sem, pedig ott bagóért világklasszisokat és klasszis eredményeket lehet látni.
Az atlétika nemigen érdekli a magyarokat, mivel -jól írod- a béka segge alatt a színvonala.
Hans Landa
2023-08-10 at 11:13
Gyönyörű lett az atlétikai stadion,és a közvetlen környezete is,remélem sikeres,telt házas lesz a vb.Azonban a világon mindenütt probléma a hatalmas sportlétesítmények KIHASZNÁLTSÁGA.Koppenhágában a Parken Stadionban a 2014-es felújítás óta irodaház,bevásárlóközpont működik.Nápolyban 2020-ban újították fel a San Paolo-t,azóta Diego Maradona stadion,de meghagyták a 400-as atlétika kört,hogy többfunkciós maradjon a létesítmény.A Londoni Wembley 2007-es átépítésekor-amit alapos botrányok kísértek-szintén úgy jártak el,hogy alkalmas az objektum atlétika versenyekre is,más kérdés,hogy -anyagi okokból ???-úgy tudom erre nem használják.A Zágrábi Makszimir-ben is meghagyták az atlétika funkciót a 2011-es felújítás után.A 2012-es foci eb re épített Wroclaw-i stadionban szintén van 400-as kör,úgy tudom a Varsóiban is van, és az teljesen befedhető,tehát időjárás független,ugyanakkor a lengyel stadionok KIHASZNÁLTSÁGA rendkívül alacsony.A Pétervári Petrovszij stadion szintén többfunkciós,a moszkvai Luzsnyiki szintén a sort folytathatnám napestig.Sőt Hamburgban az Elbphilharmonie egy gyönyörű,modern koncert terem,2017-ben lett kész-óriási botrányok után-az épületben luxus lakások vannak,garázsokkal melyeket bérelnek.Sajnos nem áll úgy az ország,hogy megengedhetőek legyenek presztízs beruházások,a félben maradt biodómot nem is említve,ami egyébként jó ötlet volt csak szintén borzalmas DRÁGA.A Népstadiont eredeti többfunkciós állapotában kellett volna felújítani,a költségekbe pedig a FEDHETŐSÉGNEK is bele kellett volna férnie.Nem beszélve a Gyulai István Emlékverseny itt már nemzetközileg bejáratott program volt.A létesítmények önmagukban nem termelnek sportolókat,a jelen magyar atlétika színvonala igen siralmas,a kalapács,diszkosz és gerely számokban is ahol korábban világelsők közé tartoztunk, több világcsúccsal.(Zsivótzky,Csermák,Gécsek,Kiss,Annus,Fazekas,Pars,Németh Imre/Miklós,Paragi)
Az ISKOLAI SPORT a kulcs.
Sanyáta
2023-08-08 at 21:00
A koszért és egyebekért Karácsonyfa az illetékes elvtárs!!!!
Sanyáta
2023-08-08 at 20:54
Remélem a vászonra ki írják 20-án tűzijáték,és 18-tól 20-ig eszem iszom a város több pontján..Csak nem olyan szar ez a Budapest…Eu-s vendégek gyertek csodálni ezt a szép fővárosunkat. Tényleg szép….vam mit csodálni!!!
Egy mégerre is emlékező akárki
2023-08-08 at 15:50
Mindezekután,hozzáértőként állíthatom!soha nemvolt
ilyen koszos,piszkos,elhanyagolt imádott fővárosom.
Egy mégerre is emlékező akárki
2023-08-08 at 15:35
Emlékszem,a 60-as,70-es,de még a 80-asévek elején mennyire rend,tisztaságvolt a fővárosunkban,különösen a belső kerületekben.Én kölönösen a józsefvárosi és a belvárosi állapotokat ismertem,mint azokért tettető!
Az,hogy az épületekelőttijárdát reggel 6-ig fel-kellett takaríttatni,locsoltatni,az mindennapos
evidenciavolt.Megnéztükvolna azt a házkezelőt,házfelelügyelőt,gondnokot,aki ezt mertevolna nemmegtenni!Később mindezt a házfelügyelőirendszer megszűnéseután az illetékes
házkezelőségek a klf.különböző háztakarító vállalkozásokkal-többnyire kisebbségiekvoltak-végeztették el.Ha valamiokból ez egyxkétxelmaradt,
annak súlyos anyagi következményei lettek akár az
elmulasztó,akár a munkáltató házkezelőségeket ille-tően.Tehát ha valami akkor!jól működött,hát ez az-volt.Az már mára akár politikainak mondható,hogy
megnézhettevolnamagát az az illetékes,aki netán-
és ez példanélkülivolt!-hogy az államiünnepekre az
előírásokszerint nelobogózza fel a gondozásárabí-zott épületet.Ami ugye,mára már-bár előírás-sokan nemtesznek meg…
Egy csepeli
2023-08-08 at 14:42
ja,és közvetlenül a Dunaparton volt egy talán? be-
tonkeverőüzem,de az is rendezettkörülményekközött
üzemelt,az,hogy környezetszennyezőlettvolna?..,
Egy csepeli
2023-08-08 at 14:38
Én, aki Csepeliként naponta ottjárok el mellette
Hév-vel,elnemtudomképzelni,milyen szenéttdombról írnak.Ott volt Vituki,melynek a területe szépen-
gondozott,parkosított volt,egy közkedvelt uszo-dával.egy Bock nevű főker-tésszel(tudom,mert dol-goztamott)Kevés olyan rendezett intézményt ismer-tem.Miután döntésszületett a teljesenértelmetlen!
felszámolására,az is rendezetten történt,mint ál-
talában a bontások.Úgyhogy,nemértem,mire utalt az
írás,hacsak arranem,hogy a hév vonal és a Kvassay J.út mellett volt egy füves-fás terület,amibe ez-
időalatt hajléktalanok vettékbemagukat,kajibákat tákoltak össze,és sajátos életvitelüketélhették,
mindezt a terület Ferencvároshoztartozásaokán a
Baranyiék által megtürve.De!hangdúlyozom,ez se
tükrözte a cikkben leírtakat
Uncle Ment
2023-08-08 at 10:39
Nem tudtam, hogy szégyenfolt volt…
Nahát
2023-08-08 at 07:22
Ennek a stadionnak a megépítését akadályozta foggal, körömmel Baranyi Krisztina. Remélem, a közelébe sem fog menni! Karácsony Gergelyt pedig ki kell tiltani a Városligetből, mert ha rajta múlik, most tele lenne soha be nem fejezett torzókkal. Remélem, a sajtónak megvannak még a két gazember vonatkozó nyilatkozatai, nem elég választás előtt előszedni, tessék rendszeresen bemutatni!
Angie
2023-08-08 at 06:43
Így lop az Orbán! Az ő kezük munkája után minden épül, szépül, gondozott lesz, a balliberálisoknál meg minden az enyészeté! Lásd Budapestet! A jókora megtakarításból és szép városból 4 év sem kellett és lett a pusztulat és adósság!
aladin
2023-08-08 at 05:29
Szemét rohadék ballibsik elmehettek ti a büdös francba, irigy aljas ganéj banda. Ez az Orbán ellopot pénzéböl épült rohadjatok meg.
Lábár G
2023-08-08 at 04:53
Azoknak üzenem akik azt rebesgetik itt poénosnak szánva hogy a VB után szétszedik a stadiont. Nem szétszedik hanem a felső szurkolói karéjt lebontják, hiszen az mobil szerkezetes. Az ott maradt üres plató futópálya lesz amit majd bárki használhat kocogásra. Szánalmas látni az ide kóválygó kárörvendő ellenzéki kommentelők károgását!
apro_marosan_petergabor
2023-08-08 at 01:13
Bravó FIDESZ-KDNP!
Az eredmény és a politikai marketing film is kitűnő!
Greg
2023-08-07 at 22:38
Mert úgyebár a Zorbán és bandája mindent ellop.
Hát akkor így lopjanak csak minél tovább…
Matu
2023-08-07 at 22:26
Helyesbítek: 💗🤍💚
Matu
2023-08-07 at 22:24
❤🤍💚