Szájer József, a Fidesz és a KDNP EP-képviselője, az Európai Néppárt frakcióvezető-helyettese szerint is nagy hatású, erős...
A „magyar banditák”, a „büdös magyar migránsok” végigrabolták, gyújtogatták, erőszakolták egész Európát, de az európai lovagok szerencsére...
Ennél jobban nem sülhet fel már az ellenzék, mint ajkai kórház ügyben. Azt követően, hogy hónapok óta...
Határozott, kemény és észhez térítő beszédben tette helyre az Európai Néppártot Orbán Viktor magyar miniszterelnök, aki a...
Az isiászos Jean-Claude Juncker megint hangulatban volt az Európai Néppárt éppen az utódjelöltjéről döntő helsinki kongresszusán, amikor...
“Mi vagyunk a Néppárt, a Fidesz a legsikeresebb tagja a pártcsaládnak” – jelentette ki Orbán Viktor magyar...
Javában dübörög a Száraz Novemberre keresztelt kampány, ami a túlzott alkoholfogyasztás visszaszorítására indult el, immár három éve....
Nem lehet bizonyítani a bűnösségét, így jó eséllyel megússza a felelősségre vonást az encsi lincseléskísérlet harmadik feltételezett...
Elégedetten értékelték a PestiSrácok.hu-nak a néppárti kongresszus első napját a Fidesz és a KDNP európai parlamenti politikusai...
Akinek a halálhírét keltik, az sokáig él, és ez a bölcsesség amennyire igaz a meseszerűen költöző is...
Puzsér Róbert főpolgármester-jelölt Sétáló Budapest-koncepciója önmagában csak még nagyobb káoszt generálna a belvárosban – jelentette ki Sermer...
Hallani sem akarok az illiberális demokráciáról, az nem létezhet az unióban, különösen nem az Európai Néppártban, Európa,...
Kétkérdéses villáminterjút készített a PestiSrácok.hu Helsinkiben a bajor Manfred Weberrel, akit minden számítás szerint holnap csúcsjelöltté választ...
Minden liberális és ellenzéki törölje le az arcáról a krokodilkönnyeket: hiába kajánkodtak és álmodoztak, a Fidesz javaslatára...
Kívülállóként hergeli az európai néppárti politikusokat és a magyar ellenzéket az Európai Parlament Orbán-buktató szörnyszövetségének táskacipelője, az...
A demokraták természetesen megpróbálják majd egetrengető győzelemként eladni azt, hogy a félidős választásokon megszerezték a képviselőházat. Aztán...
A horvát határhoz közeli bosznia-hercegovinai városokban egyre több a migráns, már szinte nincs olyan település, ahol ne...
Ismét bilibe lóg a keze az ellenzéki médiumoknak, miután a ma kezdődő néppárti kongresszus kapcsán azon vágyálmaikat...
Tíz jó szándékú, erkölcsi megalapozottságú kérdés – ez a legújabb nemzeti konzultáció. Bár a kormány családvédelmi konzultációnak keresztelte...
Tüntetést tartottak a szakszervezetek a cafeteria-rendszer egyes elemeinek megadóztatása miatt. A cél Varga Mihály pénzügyminiszter szerint az,...
Jól mutatja, hogy egyre többen kiállnak a magyar álláspont mellett az Európai Néppárt berkein belül is, hogy...
Nem egy pesti vicc a magyar űrkutatás, hanem az ország fejlődését segítő fontos tudományos terület – vallja...
Elérkezett a félidős választás (midterm election) napja az Egyesült Államokban. A tét nem kevesebb, mint az, hogy...
Péter Gábor, a könyvtáros, Kardos György, a könyvkiadó, Janikovszky Béla, az orvos. Az állambiztonság egykori rettegett urai...
Nemcsak a korábbi munkáját, hanem kis híján az egzisztenciáját is elveszítette a PestiSrácok.hu operatőre, László Petra, akit...
Díszlövésekkel és a felelősök kilétét firtató beszédekkel zajlott le a PestSrácok.hu Halhatatlanok napja című november 4-i megemlékezése...
Úgy látszik, hogy a píszí hazájában sem lelkesednek az emberek a politikai korrektségért, mely inkább gúzsba köt,...
Csalás miatt jogerősen két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértőt, a Zoom.hu tulajdonosát múlt hét...
A nemzeti gyásznap alkalmából az LMP agytrösztjei is kiizzadtak egy hihetetlenül találó párhuzamot, ugyanis ők is a...
1956. november 4-én a szovjet tankok eltiporták a magyar forradalmat és szabadságharcot, ez minden jó érzésű ember...
Az SZDSZ rárepült az 1990. október 25-én megszervezett taxisblokádra, kihasználták azt, azonnal meg akarták buktatni a néhány...
Wittner Mária és Varga János szabadságharcosok, illetve Stefka István beszédével, Varga-Bíró Tamás koncertjével, filmvetítéssel és a Rongyos...
Herhoff György az ’56-os szabadságharc mártírja. Államellenes szervezkedés miatt került börtönbe, mert a csoportban volt egy besúgó....
Hűvösnek induló, végül nagyon tanulságos kirándulásra kísérte el a PestiSrácok a csepeli hajléktalanhelyzet ellen fellépni igyekvő antifasiszta...
Jeszenszky Géza korábbi külügyminiszter vagy Bod Péter Ákos közgazdász javára lépne vissza a főpolgármester-jelöltségtől Puzsér Róbert, de...
Néhány tenyésztő által gründolt “kutyamaffia” gondoskodott arról az elmúlt időszakban, hogy a hajléktalanokat fiatal állatokkal, kutyákkal lássák...
Két nap csönd: Mindenszentek és Halottak napja. Két olyan nap, amely – úgy tűnik – egyre visszavonhatatlanabbul...
Major Tamásról azt írtam korábbi cikkem címében: Lucifer, vörösben. Mit lehet akkor elmondani testvéréről, Major Ákosról, aki...
Csak úgy repkednek a harmincnapos tiltások a monopolhelyzetet élvező közösségi oldalon azoknak, akik a liberális világrend híveinek...
Éles vita alakult ki a PS-Polbeatben az LMP-s Ungár Péter és a KDNP-s Nacsa Lőrinc között a...
A fake news kifejezést Donald Trump amerikai elnök vezette be, ami lényegében a mainstream, vagy liberális média...
Az eddigi katonai erőfitogtatáson túl akár háborús konfliktusba is sodorhatja a Dél-kínai-tenger térségének országait Kína a több...
Valamit eltávolítottunk, amit közzétettél, mert sértette a közösségi elveinket. Talán Önnek is ismerős ez a szöveg, amelyet...
Magyarország első világháború utáni sorsában ha nem is a legrosszabb, de az egyik legrosszabb forgatókönyv valósult meg....
Huszonöt esztendeje, 1993. október 31-én szűnt meg a Szabad Európa Rádió (SZER) magyar nyelvű adása, amely negyvenkét éven...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS