Hittünk, bíztunk benne, sikerült! Összejött egymillió aláírás a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezéséhez, amelyet a nemzeti...
Még hallani egy-egy kínlódó nyögést, ami rögtön elvész a tömeg egyre hangosabb morajában. Még látni lehet néhány...
Legalább nyolc ember életét vesztette, több száz pedig kórházi kezelésre szorul Indiában, miután gázrobbanás történt egy elektronikai...
A szélsőfeministák nem nők, hiszen a nőiesség ellen intéznek támadást. Nem is férfiak, mert a férfiakat akarják...
Hagyományőrzés, hazaszeretet, magyarságtudat, aggódás a határainkon túli és persze az anyaországi honfitársainkért – ez Petrás János, a...
Most, hogy újra kezembe vettem Mindszenty Emlékirataim című művét, amit Bécsben, 1974 Húsvétvasárnapján fejezett be, a bíboros...
Bár hivatalosan máig tagadják, a politikai pszichiátria egészen a rendszerváltásig, még a nyolcvanas években is működött Magyarországon....
Az amerikai haditengerészet által közreadott képeken a fegyvernem különleges műveleti alakulatának (SEAL) jelöltjei az úgynevezett hullámba merülési...
Teljességgel kizárt, hogy valaki jobbra és balra pakolja a nácikat és a kommunistákat azok saját színházi forgatókönyve...
Rendőrök felügyelik a szeszes italért sorban állókat egy újranyílt italbolt előtt Újdelhiben 2020. május 5-én. Indiában enyhítettek...
Tele vagyunk titokzatos kis belső késztetésekkel. Kevésbé szerencsés embertársaink ezeket utasítások formájában hallják is a fejükben, esetleg...
A napi politikai adok-kapok mellett nemzeti konszenzus látszik kialakulni a Székely Nemzeti Tanács által indított kezdeményezés hatására,...
Kétségkívül könnyű, kézenfekvő lenne a fenti talányra a bináris megoldás (ti. hogy mindkettő), de azért nézzük meg...
Bár most hihetetlenül jók az Izrael és Magyarország közötti kapcsolatok, és ma is minden zsidó származású magyar...
Sokan megérkeztek az ígéret földjére, miután a görög hatóságok 400 migránst, főként családokat költöztetnek át a görög...
Olyan cikksorozatot van szerencsénk közölni, amely teljesen más fénytörésben mutatja be Varga Zoltán pályafutását. A Ferencváros és...
A koronavírus-járvány okozta egészségügyi, társadalmi és gazdasági válság eddig soha nem látott kihívás elé állította az Európai...
Orbán Viktort azért gyűlölték a kommunisták, mert ő volt az első, aki átverte és megalázta őket –...
Kedvenc kommunista propagandalapunk, az Index például azon háborog, hogy a mai parlamenti emlékülésen elfogadott nyilatkozat posztkommunistázza az...
Csak az értheti, milyen csodálatos volt végignézni az első szabadon választott Országgyűlés 1990. május 2–3-i alakuló ülését,...
Körülbelül egy hónapja folynak találgatások a harmincas évei közepén lévő Kim Dzsongun haláláról, romló egészségi állapotáról. Észak-Korea...
Tüntetések, őrizetbe vételek, provokációk. A világ különböző kommunista és egyéb baloldali szervezetei ismét felhasználták a majálist egy...
Szigorú feltételek betartásával, zárt kapus meccsekkel indulhat újra a bajnokság – erősítette meg Csányi Sándor a BrainBar...
Akik a rendszerváltozás után szocializálódtak, azoknak ez a nap egy obskúrus Ligetbeli összejövetel csupán, ahol műanyag virsli,...
Betiltották a Hezbollah libanoni síita iszlamista szervezet tevékenységét Németországban, a döntést Horst Seehofer belügyminiszter jelentette be, a...
Mindig őszinte riadalommal olvasom Karácsony Gergely Facebook bejegyzéseit, hiszen mindegyiknél fennáll az esélye annak, hogy az ország...
Kemény fába vágta a fejszéjét negyedik nagyjátékfilmjével Bergendy Péter, ám nyolc évnyi küzdelem és rengeteg kompromisszum árán...
A kijárási korlátozás egyik, előre nem várt rossz következménye, hogy megnőtt a családon belüli erőszakos esetek száma....
A keresztre feszített Jézus Krisztussal viccelődött a Népszava karikaturistája, de ebben nincs semmi meglepő. Sajnos. Pápai Gábor...
A Pécsi Állatkert – hasonlóan a többi ilyen intézményhez – március közepe óta zárva tart. Így aztán...
Felesleges a balliberális oldalnak attól tartania, hogy rájuk égne Bruck Gábor “hüllőagyú vidékizése”, miszerint elég a beszűkült,...
Számos igaztalan és sértő kritika, nemtelen támadás érte Magyarországot az elmúlt hetekben. A koronavírus-törvény ürügyén aggódtak a...
Akár az ellenzéki képviselők, akár az ellenzéki sajtó kérdez a miniszterelnöktől, sosem sikerül olyan kérdést megfogalmazniuk, amelynek...
A viharos történelmű egykori spanyol gyarmaton, El Salvadorban a politikai helyzet talán most stabilabb, mint a XX....
Április 21-án történt tizennyolc esztendeje, hogy Simon Tibort brutális kegyetlenséggel összeverték olyan, embernek nehezen nevezhető aljas lények,...
Elszoktunk az életről és halálról hozott döntésektől. És bizonyos értelemben elszoktunk a rossz döntésektől is, a technikai...
Antall József egy úriember volt. Talán túlságosan is. Amikor Stefka István interjút készített a miniszterelnökkel, majd utána...
Mihályi Miklós plébános misét tart az autójukban ülő híveknek az előszállási Kisboldogasszony-templom előtt 2020. április 26-án. A...
„A munka nemesít.” Szólás A spárga egy növény, melynek friss hajtásait szokták fogyasztani. Már aki szereti. A...
Andréka Péter professzor (SOTE) a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet igazgatója is megfertőződött koronavírussal március végén. Az...
“Karantévedés” lenne azt gondolni, hogyha egyszer a világjárványnak vége, minden ugyanott folytatódik majd, ahol abbahagytuk. Ha mégis...
Pénteken bemutatták a sajtónak a kiskunhalasi mobil járványkórházat. Fotógalériánkban láthatják, milyen lett a rekord gyorsasággal felépült konténerkórház...
Ma már minden fél elismeri, hogy Magyarország a járvánnyal szembeni védekezés tekintetében a világelsők között van. Exkluzív...
Számtalan cikk jelent meg a járvány heteiben arról, hogy milyen helyzetben is vannak a magyar háziorvosok. Az...
Több hazai állatkerthez hasonlóan a Tisza-tavi Ökocentrum (TTÖC) is támogatói jegyek kibocsátásával próbálja átvészelni a járványidőszakot –...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS