Cigányt a magyar, fiatalt az idős ellen…

A megosztottság, a különböző társadalmi csoportok egymás ellen hangolása maga az archetipikus, ősbaloldali gondolat. A marxizmus alapvető lényege az osztályharc, amelyhez eleve egymással szemben álló „osztályok” kellenek. A tehetősek a nincstelenek ellen, vagy ahogy az angolban még jobban működik a distinkció: „The haves and the have nots” (még egy TV-sorozat is fut 2013 óta ezen a címen Oprah Winfrey csatornahálózatán) – vagyis azok, akiknek van, és azok, akiknek nincs.

Bár az osztályharc, mint olyan anakronisztikussá vált, hiszen mindennapi életük során már messze nem különülnek el annyira a különböző társadalmi osztályok (kivéve persze a hipokrita, jóemberkedő hollywood-i és egyéb elitek a társadalom többi részétől), de a kevésbé tehetősek viktimizálása, vagyis áldozat-helyzetbe állítása továbbra is működik. A nehezebb életkörülményeikről, rossz anyagi helyzetükről természetesen a többségi társadalom, a fehérek, a férfiak uralma, stb. tehet.

Azok a politikai erők ugyanis, amelyek látványosan zászlajukra tűzik a nehéz sorsúak életét, és mindenféle segélyekkel „tömik” őket, valójában épp a felemelkedésüket akadályozzák. A segélyek nem adnak önbecsülést, nem jelentenek ösztönző erőt. Kifejezetten konzerválják a status quo-t, a kilátástalanság állapotát. Pusztán annyit érnek el, hogy az érintettek munka nélkül el tudjanak vegetálni, ne haljanak éhen, esetleg egy-egy ügyesebb „húzással” (mint például egy-egy kártérítési per, a „börtönbiznisz”, stb.) kifejezetten azt érezzék, hogy nem is kell erőfeszítéseket tenni. Túl azon, hogy az ilyen fajta börtön- és jogvédő-biznisz komoly anyagi hasznot hoz egyes ügyvédi csoportoknak, ill. a mögöttük álló szervezeteknek, az állapot fenntartása komoly politikai tőkét is jelent az erényfitogtatásban mindig jeleskedő baloldal számára. A deprimált, motiválatlan, segélyfüggő csoportok szavazatai ily módon nagyon könnyen megvásárolhatók, világosan kommunikálható feléjük az az üzenet, hogy szavazz ránk, mert mi adunk neked segélyt. Nagyon is tudatosan tartja tehát a baloldal „karanténban”, áldozati helyzetben a hátrányos helyzetű csoportokat, etnikai kisebbségeket, bevándorlókat, stb. És persze a sok-sok PR-akcióval, szívszorító riportokkal, a folyamatos lelkiismeret-furdalás okozással a többségi társadalom egy részét, a jobb helyzetben lévők közül számos jószándékú, naiv széplelket is behülyítenek, akik így nemcsak a saját nagyszerűségükben fürödhetnek a nagy jóemberkedés közepette („mi szívünkön viseljük a szegények sorsát, nem úgy mint ti, lelketlen nácik”, stb.), hanem az ő szimpátia-szavazataik is a baloldalra mennek. Dupla nyereség.

A baloldal nagyon jól alkalmazza ezt a receptet, aminek fontos eleme, hogy a társadalmi rétegek, csoportok között ne is alakuljon ki spontán szimbiózis, szolidaritás; a szegényebbek és a tehetősebbek között ne legyen olyan munkamegosztás, amiből mindenki tisztességesen meg tud élni, természetesen nem ugyanazon a szinten (az egyenlősdi egy örök illúzió, időnként pár millió áldozattal), de egymás iránti tisztelettel, megbecsüléssel. Ahogy a napszámosok dolgoztak a földeken, a cselédek a polgári családoknál, stb. A saját hatalmáért a folyamatos felforgatásban érdekelt, bolsevista gyökerű baloldal számára a legnagyobb veszély a társadalmi béke. Amint láthatjuk, itthon is mindent megtesznek ellene.

A folyamatos egészségügyezés, a facebook-on terjesztett kórházi rémtörténetek mind-mind a kútmérgezés célját szolgálják. Persze, hogy vannak hibák, szerencsétlen esetek, és ezek sokszor őszintén megérintik az ember lelkét, s néha jogos felháborodást is szülnek. De ezek tendenciózus felemlegetése mögött egy nagyon is egyértelmű, tudatos, folyamatosan szervezett akció rejlik fel. Ahogy az állandó korrupciózás, a „lopás” szó emlegetése, a „MészárosTibor(cz)” folyamatos démonizálása mögött is. A valóságra úgysem kíváncsiak az emberek, a hiszterizálás mindig nagyon hatékony.

Két kérdésben is látjuk ezt napjainkban. A gyöngyőspatai eset egyértelmű és jogos társadalmi felháborodást keltett. Nem összességében a cigánysággal szemben, ugyanis a baloldal minden álságos és uszító híresztelésével szemben a magyar társadalom egyáltalán nem rasszista, nem bőrszín alapján ítél. Hanem viselkedés alapján. Ha egy cigány a társadalmi normáink szerint él, dolgozik, része az életünknek, nem hogy nem érdekel a származása, sokszor még nem is vagyunk tisztában vele. Mindenkinek van olyan cigány ismerőse, akiről nem is tudja, hogy az… Szóval egyáltalán nem a cigánysággal szemben, hanem sokkal inkább a jelenséggel szemben horkant fel a társadalom és annak igazságérzete. Meg persze azokkal az aljas, megélhetési jogvédőkkel szemben, akik az egészből üzletet csinálnak, kihasználva a cigányság nyomorát, mélyítve a társadalmi ellentéteket. Akikről egyébként kiváló műsort csinált a HírTV-n Bohár Dani az Informátorban, bemutatva például az ügyvédet, aki egy néhány száz milliós gellérthegyi villában, a kertkapu felé slattyogva, nagyképűen szivarozva zavarta el a stábot a ’csába, amikor a gyöngyöspatai ügyről kérdezték. A jogvédő. Az igazi. Az őszinte. Aki igazán szívén viseli a szegények sorsát. Egyáltalán nem a lóvéért csinálja…

Persze, azokra a cigányokra is haragszik a társadalom, akiknek a gyerekei lehetetlenné tették az iskolákban az oktatást. Lehetetlenné tették azoknak a gyerekeknek az életét, akik szerettek volna rendesen tanulni, akiknek a szülei megtanították őket a társadalmi normákra. És mindezért cserébe még ők kapnak kártérítést az államtól. De nem azért haragszunk rájuk, mert cigányok. Hanem mert antiszociális viselkedésüknek nincs számukra negatív következménye. Sőt… A társadalmi felháborodás jogos, a kormányzat is láthatóan komolyan vette a problémát. A baloldal lépéskényszerbe került – és lépett is. Gyorsan kreáltak egy ordas nagy kamuhírt arról, hogy a miskolci kórházban direkt eltávolították egy cigányasszony mindkét petevezetékét, hogy többé ne szülhessen gyermeket. Végül is a hírből csak annyi nem stimmel, hogy csak egy petevezetéket távolítottak el (tehát továbbra is képes szülni), és hogy az érintett nő nem is cigány. Sőt, ő maga cáfolta a sztorit. De máris tüntetést szerveztek Miskolcra (ahogy persze Gyöngyöspatára és az Igazságügyminisztérium elé is). Fel kell hergelni a cigányságot, meg persze a jóemberkedő budapesti értelmiséget. Feszültséget, ellentéteket kell kelteni, társadalmi csoportokat kell áldozati helyzetbe hozni, hogy aztán a megmentő szerepében lehessen tetszelegni. A cigányság esetében különösen fennáll annak a veszélye, hogy a közmunkaprogram, illetve számos további kormányzati intézkedés hatására megindult egyértelmű fejlődés folytatódik, és többé nem lehet őket áldozathelyzetben manipulálni. És persze a valódi felemelkedés hatására stabil Fidesz-szavazók lesznek.

És még egytársadalmi ellentétben látta meg a baloldal az elmúlt hónapokban a nagy lehetőséget: a fiatalok és az idősek összeugrasztásában. A Momentum nagyon rágyúrt arra, hogy ők a fiatalok pártja, remekül pufogtatják a nemzetközi világban is népszerű szlogeneket a klímaváltozásról, a menekültekről, a melegekről… az Interneten lógó fiatalság pedig nagykanállal fogyasztja a jól becsomagolt semmit. Ezért is kezdték masszívan karaktergyilkolni Rácz Zsófit. Nyilvánvalóan nem az a bajuk vele, hogy 21 éves létére helyettes államtitkár lett, de még csak nem is a kinevezése körüli polémia zavarja valójában a baloldalt, hanem az, hogy szar került a palacsintába. A jól felépített narratíva, miszerint a Fidesz az „öregek pártja” komolyan összedőlhet, ráadásul pillanatok alatt, ha egy közülük való, a nyelvüket valóban értő, csinos, kedves, fiatal lány jelenik meg a pökhendi, arcoskodó momentumosokkal szemben.

Ahogy általában a cigányság, úgy a fiatalság sem egy kifejezetten aktív választói csoport, tehát a körükben nettó politikai eredményt lehet elérni. És nincs is jobb módszer az egyébként nem aktív rétegek szavazói hajlandóságának növelése, mint az, ha ellenségképet adunk nekik. A nagymama, aki egy klímabűnöző. A boomer, aki miatt olyan nehéz a fiatalok élete. Nem érdekes, hogy épp a boomer-generáció teremtette meg azt a jólétet, amiben ma a fiatalok élnek. Mint ahogy az sem, hogy a nagymama még busszal vagy inkább biciklivel járt, és az udvaron kapirgáltak a tyúkjai, miközben a kisunoka már fapadossal repül Spanyolországba couchsurf-ölni, és Thaiföldről importált bambusz-szívószállal szürcsöli a szójás lattét a légkondicionált kávézóban. A valóság itt sem számít, a hiszterizálás annál sikeresebb. A Facebook-on is rendre jönnek a boomer-ező, a fiataloknak az időseket szidó trollok. Aztán amikor az idősebbeknek ebből elege lesz, és visszaszólnak, rájuk mutatnak felemelt mutatóujjal, a média hathatós segítségével, hogy lám, lám, látjátok, ilyen gonoszok ezek az öregek. Mint ahogy a felhergelt cigánysággal szembeni ellenreakciók esetén is rögtön lehet Strasbourgig kiáltani, hogy micsoda rasszizmus van Magyarországon.

Tulajdonképpen sok meglepő dolgot nem írtam, a baloldal aljas eszközei nem változnak. A jobboldalnak nem csak ébernek kell lennie, hanem vállalni is kell a harcot. Nem fejet hajtani, nem megtörni a nyomás alatt, nem tenni hiábavaló gesztusokat, engedményeket, nem engedni a verbális lincselésnek a fasisztoid, ugyanakkor bolsevik, politikailag korrekt, álszent libernácik által. A társadalmi béke úgy érhető el, és úgy lehet tartós, ha a felforgatókkal szemben sikerül erőt mutatni.

Vezető kép: MTI/Bruzák Noémi