1956-os forradalom
Kiállítás nyílt az 1956-os forradalom emlékére az amerikai Kongresszus épületében
Fotókiállítás nyílt hétfőn az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékére az amerikai Kongresszus egyik épületében. A kiállítást Szemerkényi Réka, Magyarország washingtoni nagykövete nyitotta meg, majd - két amerikai-magyar szervezet képviselőjének megszólalása után - beszédet mondott Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, Horváth János, aki 2005 és 2015 között a magyar törvényhozás rangidős politikusa volt, Megyesy Jenő, Orbán Viktor miniszterelnök külpolitikai tanácsadója, és Marion Smith, a Kommunizmus Áldozatainak Emléke Alapítvány igazgatója.Nem ítélkezés, hanem leszámolás volt - Semmissé nyilvánította a Kúria Nagy Imre és társai ítéletét
Semmisnek nyilvánította a Nagy Imre és társai ellen hozott halálos ítéletet csütörtökön a Kúria. Kónya István, a legfőbb bírói fórum elnökhelyettese az ítélet indoklásában hangsúlyozta: a halálos ítéletekkel zárult bírósági eljárások nem ítélkezésnek, hanem leszámolásnak nevezhetők, sértették a humanitárius jogot, figyelmen kívül hagyták az 1955. februárjában Magyarországon is életbe lépett Genfi Egyezmények alapvetéseit, ezért nem részei az igazságszolgáltatásnak. A Kúria azt vizsgálta, hogy milyen jogi-szakmai keretek közt lehet ezt kifejezésre juttatni. 1956 után több mint kétszáz halálos ítéletet hirdettek ki a bíróságok.Kislányként hurcolta el az ÁVO, füle hallatára kínozták az anyját - Hetven éves hallgatását törte meg Kardos Mária (videó!)
Gyermekkori tragédiájáról mesélt a PestiSrácok.hu-nak az a 81 éves hölgy, akit kislányként hurcoltak el az ávósok az iskolából, hogy aztán a szomszéd szobából végig hallgassa, hogyan kínozzák meg állapotos édesanyját. Kardos Mária a Karc FM 105.9 Paláver című műsorában kérte a hallgatókat arra: segítsék ki egy írógéppel, hogy - amíg teheti - papírra vesse a kommunista terror szörnyűségeit jól láttató sorsát. A PS Mozi stábja rögzítette az idős hölgy és Simon Márta írónő egymásra találását, majd elkísértük Kardos Máriát a Virányosi úti elkobzott villájukba, ahol az egyik, a ház történetét felkutató lakó további szörnyűségeket mondott el neki.„Dózsa László a mi Saul fiúnk” – Horváth Csaba megfúrta volna a forradalmár kitüntetését
Egymásnak esett Tarlós István és Horváth Csaba a szerdai Fővárosi Közgyűlésen. A PestiSrácok.hu információi szerint a parázs vita oka a díszpolgári cím odaítélése volt. A főpolgármester és a nagy többség a Dózsa László forradalmár-színművésznek, míg a szocialista frakcióvezető inkább a Saul fia Oscar-díjas rendezőjének, Nemes Jeles Lászlónak adta volna azt.Ajánljuk még

















