2006-os rendőrterror
Az Alapjogokért Központ szerint ideje tisztázni: a magyar Lukasenkát Gyurcsány Ferencnek hívják
Ha "belorusz példára" ellenzéki tüntetőket verető diktátort keres a balliberális sajtó Magyarországon, akkor azt pofonegyszerű megtalálni. Épp most jelentette be az összes demokratikusfüggetlenellenzéki párt, hogy együtt indul vele a 2022-es választásokon – írta az Alapjogokért Központ pénteki Facebook-bejegyzésében. Mint hozzáteszik, a balliberális média jelenleg azon igyekszik, hogy "rátolja" a belorusz erőszakot a magyar kabinetre, így erősítve a "diktatúra-narratívát".A Fidelitas a DK nyári táborának bejáratánál tart felvilágosító kampányt Gyurcsányról
A Fidelitas felvilágosító kampányba kezdett Balatonlellén, hogy felhívja a Demokratikus Koalíció (DK) nyári egyetemére érkező fiatalok figyelmét arra, mi történt a pártelnök, Gyurcsány Ferenc kormányzása idején – jelentette be Illés Boglárka, a Fidesz ifjúsági társszervezetének elnöke az egyik balatonlellei strand előtt tartott sajtótájékoztatóján kedden.Szabadfogás: minimum politikai hiba volt, hogy Gyurcsány nem mondott le az őszödi beszéd kiszivárgása után (Videó!)
Kósa András, a Népszava újságírója, Jeszenszky Zsolt politikai hobbista, Kereki Gergő, a Mandiner.hu főszerkesztő-helyettese, Dézsy Zoltán dokumentumfilm-rendező, Nagy Attila Tibor, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője, és Pesty László dokumentumfilm-rendező voltak hivatottak arra, hogy a csütörtök estét átdiskurálva ki-ki a maga igazáról próbálja meggyőzni a vitapartnerét. A szokott parázs hangulatú szópárbajok Huth Gergely műsorvezető moderálása mellett zajlottak.Vérfürdő Budapesten – 13 éve történt
Az éppen a fiatalokkal parolázó Gyurcsány regnálása alatt történhetett meg először és reményeink szerint utoljára, hogy az ’56-os forradalom és szabadságharc hőseire emlékező tüntetőket brutális kegyetlenséggel verette szét a karhatalom. Sokak számára eleven emlék, nekem és mára sok százezernyi kortásamnak viszont a gyermekévek felidézhetetlen momentuma csupán. Éppen ezért a hősök napján adjunk képet a szégyentablóról is, és emlékezzünk meg a forradalmárok vágyálmát jelentő harmadik köztársaság legsötétebb óráiról.A DK állítja, megütötték a DK aktivistáját
Az Orbán Viktor évértékelőjét biztosító Valton Security egyik biztonsági őre megütötte a DK egyik aktivistáját, aki többek között "tolvajok" és "O1G" feliratú A4-es papírokat akart tenni a Várkert Bazár köré vont kordonra - írja a DK vasárnapi közleményében. A párt MTVA-székházban tanúsított művészkedése miatt egyelőre várjuk a rendőrség hivatalos közleményét.Megtagadta a bíróság a tisztességes jóvátételt a 2006-os rendőrterror egy áldozatától
A Kúria a napokban elutasította a 2006-os őszi rendőrterror egyik meghurcolt áldozata, Dukán Dániel kárigényét. A testület a felülvizsgálati ítéletében annak dacára döntött így, hogy a férfi törvénytelen elítélését 2013-ban semmissé nyilvánították, a 2006 őszi elítélések semmisségéről szóló törvény pedig jóvátételt ír elő a rendőrségi kényszerintézkedéseknél is – tájékoztatta lapunkat Gaudi-Nagy Tamás, az áldozat jogi képviselője.Morvai: Gyurcsánynál jobban senki nem taposta sárba az európai értékeket, neki mégis elnézték
"Ott voltam a magyarországi tüntetéseken, a tiltakozókkal együtt viseltem el a könnygázt, láttam lovasrohamot, kardlapozást, részt vettem az ártatlanul bebörtönzöttek tárgyalásain, aztán meg kellett érnem, hogy mindez az Európai Parlamentben nem érte el egy Reding, egy Tavares, vagy egy Sargentini érzékenységi küszöbét" - nyilatkozta portálunknak Morvai Krisztina, hozzátéve, hogy a manapság oly gyakorta emlegetett európai értékeket Gyurcsány Ferenc a sárba tiporta, az Unió mégis mindent elnézett a szemkilövető miniszterelnöknek. Az EP-képviselő nemrégiben megjelent, Tíz év az Európai Parlamentben című könyvével kapcsolatban arról is beszélt, 2010 óta diadalmenetben van Magyarország, példaképek lettünk az európai nemzetek számára, mivel megvédtük a határainkat, szuverenitásunkat.Gaudi-Nagy: Megkapták a jóvátételt a 2006 őszi Kossuth téri áldozatok, de a felelősök máig büntetlenek
Megkapták a jóvátételt a 2006 őszi Kossuth téri jogsértettek is, de a felelősök még büntetlenek – adta hírül Gaudi-Nagy Tamás Facebook-bejegyzésében a Nemzeti Jogvédő Szolgálat közleményét a 2006 őszi rendőrterror 12. évfordulóján. Mint felidézik, erőszakos tüntetés-feloszlatások, kardlapos lovasroham, fejmagasságban százszámra civilekre lődözött több ezer könnygázgránát és gumilövedék, magyar zászló és nemzeti jelképeink megtaposása, utcákon és éttermekben történt brutális verések, fogdai kínzások és önkényes őrizetbevételek tucatjai jellemezték azokat a véres napokat. Ugyanakkor hangsúlyozták, "a jogsértettekkel együtt nem felejtünk és soha nem adjuk fel a 2006 őszi igazságtételért folytatott küzdelmet, nem nyugszunk addig, amíg Gyurcsány és társai a rendőrterror miatt börtönbe kerülnek, illetve a jogtiprásokat elkövető rendőri vezetők, ügyészek és bírák elnyerik méltó büntetésüket és eltávolításra kerülnek a testületekből".Hatályon kívül helyezték Budaházyék elsőfokú ítéletét
Hatályon kívül helyezte csütörtökön a Budaházy György és tizenhat vádlott-társa ügyében hozott elsőfokú ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla Lassó Gábor vezette bírói tanácsa és új eljárás lefolytatására utasította az elsőfokú bíróságot. A kényszerintézkedést valamennyi vádlott tekintetében feloldották.Ajánljuk még

















